Sokszor hittelek...

Sokszor hittelek már ellenségnek,
és tehernek is, mit cipel a vállam,
de csak színleltél. Mondd, minek?
Olcsó tréfa volt, nem vált be nálam.

Akkor, ott a Manyezsnaja téren
pénzdarabokat dobáltál a hóba.
Érmével jósoltál azon a télen,
hogy szeretlek-e. Ez volt a próba.

És sállal tekerted be jéghideg lábam,
ott, bizony, a Sándor-kertben,
kézenfogva te ámítottad vágyam,
mégis azt hitted, én hagylak cserben.

A hazugság ott kavargott felettem
mint ezer holló, eszeveszetten.

Lám, utoljára búcsúzol most tőlem.
Szemedben nincs harag, se’ bánat.
Ó, túléled vígan, bizton remélem,
s látod, ez már engem sem bánthat.

Mennyire felesleges minden!
S mennyire esetlenek vagyunk!
Velem több dolgod már nincsen.
S nekem is el kell mennem innen.



Белла Ахмадулина - Я думала...

Я думала, что ты мой враг,
что ты беда моя тяжёлая,
а вышло так: ты просто враль,
и вся игра твоя - дешёвая.

На площади Манежная
бросал монету в снег.
Загадывал монетой,
люблю я или нет.

И шарфом ноги мне обматывал
там, в Александровском саду,
и руки грел, а всё обманывал,
всё думал, что и я солгу.

Кружилось надо мной враньё,
похожее на вороньё.

Но вот в последний раз прощаешься.
В глазах ни сине, ни черно.
О, проживёшь, не опечалишься,
а мне и вовсе ничего.

Но как же всё напрасно,
но как же всё нелепо!
Тебе идти направо.
Мне идти налево.