2022. október 7. péntek,
Amália napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Pádraig H. Pearse: Az énekes
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Pádraig Pearse: Az énekes

 

Vidéki ház tágas, tiszta konyhája. Balra egy ajtó, amely, mikor nyitva van, a vad vidéket mutatja a háttérben magányos dombokkal; jobbra egy tűzhely, amellett egy másik ajtó vezet egy szobába. Egy gyertya ég az asztalon.

 

Maire ni Fhiannachta, egy szomorú, ősz hajú hölgy a tűz mellett gyapjút fon. Sighle, egy fiatal lány, a kandallósarokban guggol, és mezítláb gyapjút fésül.

MAIRE.

Sighle kincsem, tégy a tűzre.

SIGHLE.

Fázol?

MAIRE.

A lábam fázik.

 

Sighle feláll, felszítja a tüzet, tesz rá még egy kis tőzeget, aztán leül újra és folytatja a gyapjúfésülést.

SIGHLE.

Már le kellett volna feküdnöd.

MAIRE.

Nem tudtam volna aludni, gyermekem. Van egy olyan érzésem, hogy valami közelít felénk. Az a valami vagy valaki idejön. Tegnap egész nap lépteket hallottam kintről az utcáról.

SIGHLE.

Azok a száraz levelek voltak. A berkenyék elhullatták leveleiket a nagy szélben.

MAIRE.

Talán. Nem gondolod, hogy Colm gondterhelt volt múlt éjjel, amikor elment?

SIGHLE.

Eloltom azt a gyertyát. Világosodik.

 

Feláll és eloltja a gyertyát; azután visszamegy a helyére.

 

MAIRE.

Nem gondolod, hogy Colm gondterhelt és bánatos volt múlt éjjel, amikor elment?

SIGHLE.

De igen.

MAIRE.

Mondott valamit neked?

SIGHLE.

Mondott. [(Csendben dolgoznak pár percig, aztán Sighle abbahagyja a munkát és beszélni kezd.)] Maire ni Fhiannachta, azt hiszem, szólnom kell arról, amit a fiad mondott nekem. Újra és újra átgondoltam ezt magamban az éjszaka hosszú órái alatt. Nem helyes, hogy itt ülünk ketten ennél a tűznél, és egy ilyen titok áll közöttünk. Elmondjam, hogy Colm mit mondott nekem?

MAIRE.

Sighle, lányom, elmondhatod, ha szeretnéd.

SIGHLE.

Azt mondta, hogy nagyon kedvel engem.

MAIRE.

(abbahagyta a fonást)

 

Igen, lányom?

SIGHLE.

És... és azt kérdezte, ha véget érne a baj, hozzámennék-e.

MAIRE.

Mit mondtál neki?

SIGHLE.

Azt mondtam, hogy nem tudok neki válaszolni.

MAIRE.

Megkérdezte, hogy miért nem kap választ tőled?

SIGHLE.

Igen; és én nem tudtam, mit mondjak neki.

MAIRE.

Nekem elmondhatod?

SIGHLE.

Emlékszel arra a napra, amikor először jöttem a házadba, Maire?

MAIRE.

Persze, hogy emlékszem.

SIGHLE.

Emlékszel arra, hogy mennyire magányos voltam?

MAIRE.

Hogyne emlékeznék lelkecském! Mennyire sírtam, amikor a pap behozott ide! És te csak fogtad a szoknyámat, és nem engedted el, és sírtál, amíg azt hittem, hogy megszakad a szíved. „Mamit betették a földbe" - állandóan ezt mondogattad. „Aludt, és ők a földbe tették."

SIGHLE.

És te térden állva jöttél oda hozzám, átöleltél két karoddal, és arcodat az arcomhoz szorítottad, és csak azt mondogattad, hogy „Isten megvigasztal, Isten megvigasztal." És amikor egy kicsit abbahagytam a sírást, odavittél a tűzhöz. A két fiad is ott volt a tűznél, Maire. Colm ott volt a sarokban, ahol én vagyok most, MacDara pedig ott ült, ahol most te vagy. Macdara lehajolt hozzám és a térdére ültetett - csak egy kicsi félénk gyermek voltam. Megsimogatta a hajam. Aztán elkezdett énekelni egy dalt, egy kis dalt, amely tele volt ugyan szomorú szavakkal, de nekem felvidult tőle a szívem, és a szavak meg a zene olyan óvó és megnyugtató volt, mint... mint édesanyám keze az arcomon, vagy az ő csókja a számon, mikor már félig aludtam-

MAIRE.

Igen, kislányom?

SIGHLE.

És ez megnyugtatott, nagyon megnyugtatott, és kezdtem azt hinni, hogy újra otthon vagyok, és elaludtam MacDara karjaiban - ó, az ő erős karjaiban, miközben lágy hangja megnyugtatott - és amikor sokkal később felébredtem, még mindig a karjaiban voltam, és a fejem a vállán nyugodott. Kinyitottam a szemem és ránéztem. Rám mosolygott, és azt mondta: „Ez aztán egy jó, hosszú alvás volt." Én... akkor odatartottam neki az arcom, és ő lehajtotta a fejét, hogy megpusziljon. Olyan kedves volt, annyira finom. [(Maire csendesen sírdogál.)] Nem volt jogom, hogy ezeket elmondjam neked. Isten megbocsát, hogy sírtál miattam, Maire ni Fiannachta.

MAIRE.

Csitt lányom! Igenis van hozzá jogod, hogy elmondd... Folytasd csak kincsem... Fiam, szegény kisfiam!

SIGHLE.

Csak egy kicsi félénk gyermek voltam -

MAIRE.

Nyolc éves voltál mindössze, nem több, amikor a pap behozott a házba.

SIGHLE.

Milyen idős volt MacDara akkor?

MAIRE.

Akkor lett tizenöt. Tizenöt éves lett szent MacDara napján, abban az évben, amikor édesanyád meghalt.

SIGHLE.

Ez a ház csaknem annyira drága volt nekem, mint édesanyám háza attól a naptól fogva. Jó voltál hozzám, Maire ni Fhiannachta, és mindkét fiad is jó volt hozzám, de -

MAIRE.

Igen, lányom.

SIGHLE.

Macdara olyan volt nekem, mint a nap meg a hold, mint a harmat és az eső, egyszerre volt erős és édes. Nem tudom, tudta-e, mennyire kedvelem őt. Azt hiszem tudta, mert -

MAIRE.

Igen, tudta, gyermekem.

SIGHLE.

Ezt te honnan tudod? Beszélt róla neked? Tudtál róla?

MAIRE.

Az anyja vagyok. Hát nem ismerem a teste minden porcikáját? Talán nem ismerem minden gondolatát? Soha nem beszélt erről velem; de én mégis tudtam.

SIGHLE.

Beleszőtt a dalaiba. Innen gondolom, hogy tudta. Sok dalban benne volt a nevem, amit ő írt. Gyakran, amikor az állatokra vigyáztam, odajött hozzám a zöld domboldalra egy kis dallal, amit írt. Boldoggá tett minket azon a zöld domboldalon akkoriban.

MAIRE.

Mindnyájunknak boldogság volt, amikor Macdara itt volt.

SIGHLE.

Majdnem megszakadt a szívem, amikor száműzték tőlünk.

MAIRE.

Tudtam én jól.

SIGHLE.

Éberen feküdtem éjszaka és közben az ő hangja és az ő dalai szóltak a fejemben. Nevén szólítottam a zöld domboldalon. Ha szentmisén voltam az ő arca bukkant fel a szentostyán.

MAIRE.

Mindketten magányosak vagyunk nélküle. A ház is magányos.

SIGHLE.

Colm soha nem tudta, mennyire kedvelem MacDara-t. Amikor MacDara elment, Colm még kedvesebb lett velem, mint valaha, de valójában, mindig is kedves volt.

MAIRE.

Colm kedves fiú.

SIGHLE.

Egészen tegnapig egyszer sem említette, hogy kedvelne engem; soha nem is gondoltam rá, szerettem őt ugyan, de eszembe sem jutott, hogy közöttünk a házasságról szó eshetne. Nem hinném, hogy beszélt volna róla, ha nem közeledne a baj. Márpedig azt mondta, hogy az hamar itt lesz.

MAIRE.

Nagyon hamar itt lesz.

SIGHLE.

Beleremegek, amikor arra gondolok, hogy elmennek harcolni. Kacagva mennek; látom kipirult arcukat és piros ajkaikat. Aztán ott hevernek csendben a domboldalon, csendesen és fehéren, az arcuk nem piros, de talán ott van egy piros seb a mellükön vagy a homlokukon. Colm haja pedig véres...

MAIRE.

Nyugalom, lányom. Nem lehet arról így beszélni, aki ebben a házban nőtt fel. Én az anyja vagyok, és nem neheztelek rá.

SIGHLE.

Bocsáss meg nekem, te jobban ismered a bánatot, mint én, és azt hiszem, én csak a saját bánatomat ismerem. [(Felemelkedik és megcsókolja Mairet.)] Máskor olyan büszkén gondolok a sok fiatalemberre, az egyenes, erős karú, sima, fehér húsú fiatalemberekre, akik a veszedelembe mennek, mert egy hang szólította őket, hogy hozzák helyre a rosszat, amit az emberek elkövettek. Ó, annyira szeretném látni azt az embert, aki feltüzelte szívüket a hangjával! Azt beszélik, hogy nagyon fiatal. Azt mondják, hogy egy közülünk - egy hegyvidéki férfi, aki a mi nyelvünket beszéli, és ismeri az éhséget és a gyászt.

MAIRE.

Ereje és kedvessége talán gyászából származik.

SIGHLE.

Hallottam, hogy a Bridge-i Diarmaid mondta, hogy tegnap ott volt Uachtar Ard-i vásáron. Százak versengtek az utcákon, hogy láthassák.

MAIRE.

Kíváncsi vagyok, el fog-e jönni ide Cois-Fhairrge-ba, vagy a Joyce vidékre megy majd? Nem tudom, de azt éreztem tegnap egész nap és éjszaka, hogy el fog jönni. Azt hittem, talán, talán-

SIGHLE.

Mit gondolsz, ki lehet?

MAIRE.

Azt gondoltam, hogy talán a fiam jön el hozzám.

SIGHLE.

MacDara?

MAIRE.

Igen, MacDara.

SIGHLE.

Gondolod, hogy vissza fog jönni, hogy együtt legyen a fiúkkal a bajban?

MAIRE.

Igen.

SIGHLE.

Vissza fogják most engedni?

MAIRE.

Ki engedné őt, vagy tartóztatná fel, mikor úgy tér vissza, mint a hazai madár? Csak a Halál; Isten áll az ártalom és miközöttünk!

SIGHLE.

Ámen.

MAIRE.

Ott jön Colm.

SIGHLE.

(kinéz az ablakon)

Tényleg, ott van az utcán.

MAIRE.

Szegény Colm!

Nyílik az ajtó, és belép Colm, egy húsz év körüli fiatalember.

COLM.

Nem feküdtél le, anyám?

MAIRE.

Nem feküdtem le, Colm, túl nyugtalan voltam az alváshoz. Sighle itt maradt velem egész éjszaka.

COLM.

Sajnálom, hogy ti ketten egész éjjel fenn voltatok.

MAIRE.

Sokkal magányosabbak lettünk volna az ágyban, mint így, beszélgetve. Sok fiú volt éjjel a kiképzésen?

COLM.

Igen, sokan. Tizenháromszor húsz fő.

MAIRE.

Mikor jön a baj, Colm?

COLM.

Holnap, vagy holnapután; talán hamarabb. Galwayból várunk egy embert az üzenettel.

MAIRE.

A hegyeket foglaljátok el, vagy Uachtar Ard-ba vagy Galway-ba vonultok?

COLM.

Azt hiszem, bevonulunk. A Bridge-i Dirmaid, Cuimin Eanna, valamint a mester rövidesen csatlakozik hozzánk. Van néhány elkészítendő tervünk, és a mester ki akar adni pár írásos parancsot.

MAIRE.

Te leszel a kapitány?

COLM.

Igen, hacsak egy jobb ember nem lép a helyembe.

MAIRE.

Ugyan, milyen jobb embert találnának nálad?

COLM.

Beszélik, hogy eljön az Énekes. Tegnap ott volt a vásárban Uachtar Ard-ban.

MAIRE.

Sighle, kérlek tedd fel a teáskannát és rakd rendbe a szobát. A mester kér majd egy csésze teát. Nem dőlsz le egy órácskára, Colm?

COLM.

Nem fekszem le. Bármelyik pillanatban itt lehetnek.

MAIRE.

Igyekezz Sighle! Takarítsd ki a szobát, a kannát meg add ide!

Sighle, aki behozott egy kanna vizet, odaadja Mairenak, ő meg felakasztja a tűz fölé; Sighle bemegy a szobába.

COLM.

(kis szünet után)

Beszélt veled Sighle, anyám?

MAIRE.

Beszélt, fiam.

COLM.

Mit mondott?

MAIRE.

Elmondta, hogy miről beszéltetek múlt éjjel. Türelmesnek kell lenned, Colm. Ne sürgesd, hogy túl hamar adjon neked választ. Különös gondolatokat őriz a szívében és különös emlékeket.

COLM.

Miféle emlékeket?

MAIRE.

Sok asszonynak vannak emlékei.

COLM.

Sighle-nek csak erről a házról és az anyjáról vannak emlékei. Még gyerek szinte.

MAIRE.

Te talán nem gyerek vagy? Nem tudsz türelemmel lenni? A gyerekeknek vannak emlékei, de az emlékek néha meghalnak. Sighle emlékei még nem haltak meg.

COLM.

Furcsa beszéd ez. Mire emlékszik?

MAIRE.

Cssss, van valaki az utcán!

COLM.

(kinéz az ablakon)

Cuimin az és a mester.

MAIRE.

Türelem, fiam. Ne szomorkodj. Mind a ketten gyerekek vagytok még, nem?

Az ajtó kinyílik és Cuimin Eanna valamint Maoilsheachlainn bejönnek. Cuimin középkorú; Maoilsheachlainn idősebb, őszül, és egy kicsit görnyedt.

CUIMIN ÉS MAOILSHEACHLAINN

(belépnek)

Isten óvjon mindnyájatokat.

MAIRE.

Isten óvjon titeket, emberek. Nem ültök le? Már forr a tea. Colm, adj a mesternek egy nagy széket.

MAOILSHEACHLAINN

(leül a tűz melletti székre, amit Colm készített oda)

Már nagyon korán fenn vagy, Maire.

MAIRE.

Le se feküdtem, mester.

MAOILSHEACHLAINN

Egész álló éjjel itt ültél?

MAIRE.

Így van. Sighle itt volt velem.

MAOILSHEACHLAINN

Siralmas az asszonyok helyzete ebben a világban. Túl jók hozzánk, és túl sokat gondoskodnak rólunk. Attól tartok, nagyon sok asszony maradt fenn éjszaka ezekben a hegyekben. Igen, és nagyon sok asszony Írországban. Ezek az asszonyok virrasztanak olyan sokat.

MAIRE.

(hozza a teát)

Miért nem ülünk le és iszunk egy csésze teát? Nem megyünk át a szobába?

MAOILSHEACHLAINN

Inkább itt innánk meg a tűz mellett.

MAIRE.

Sighle most rakja rendbe a szobát. Talán kényelmesebb az asztalon írnod.

MAOILSHEACHLAINN

Akkor átmegyünk.

MAIRE.

Várjunk, amíg Sighle megteríti az asztalt. Mindjárt leforrázom a teát.

COLM

(Maoilsheachlainn felé).

Hagyott valami üzenetet a hírnök a kovácsnál, mester?

MAOILSHEACHLAINN

Nem, semmit.

CUIMIN.

Amikor jöttünk fel az emelkedőn, láttam egy embert, amint a Cnoc an Teachta-n mászott fel, azt hittem, talán ő az.

MAOILSHEACHLAINN

Nem hiszem, hogy ő volt. Lassan ment, s abban biztos vagyok, hogy a hírnök, aki azt a üzenetet hozza, a szelek szárnyán érkezik.

COLM

Talán az egyik fiút láttad, aki a kiképzésről tartott hazafelé.

CUIMIN.

Nem, ez egy idegen volt. Hegyi embernek tűnt, aki nagy távolságról érkezett. Talán a vásárban volt tegnap, Uachtar Ard-ban, s ott maradt éjszakára a kiárusítás után.

MAOILSHEACHLAINN.

Valóban, elég sokat ott maradtak, azt mondják, akik a várt üzenetről beszélgettek.

CUIMIN.

Azt hiszem, ott volt az Énekes. A Bridge-i Diarmaid azt mondta, hogy beszélt mindnyájukkal a vásáron, és sokan ott maradtak a városban a vásár után, gondolván, hogy újra beszél velük. Azt beszélik, hogy angyalhangon szól.

MAOILSHEACHLAINN.

Milyen kinézetre?

CUIMIN.

Mint egy szegény hegyi ember. Azt mondják, fiatal és sápadt, mint a városlakók, de a ruhája és a beszéde olyan, mint a hegyieké, félénk és nagyon csendes, amíg fel nem áll, és el nem kezd beszélni az emberekhez. Aztán olyan lesz a hangja, mint az ezüst trombitáé, és olyan szépen beszél, hogy az emberek sírva fakadnak.
És valami szörnyű harag munkál benne, annak ellenére, hogy visszahúzódó és finom. Diarmaid azt mondja, hogy a Joyce vidéken úgy gondolják, hogy valami hős tért vissza újra, hogy az embereket a Gallok ellen vezesse, vagy talán egy angyal, vagy magának, Máriának a Fia jött le a földre.

MAOILSHEACHLAINN.

(az ajtó felé néz)

Lépteket hallok kintről.

MAIRE

(aki addig egyenesen ült a székében és feszülten figyelt)

Ezek a fiam léptei.

COLM

Biztos vagy benne, anyám, hiszen itt vagyok?!

MAIRE

Ezek MacDara léptei.

Valamennyien Maire-re pillantanak, majd az ajtó felé, amelynek megmozdult a kilincse.

MAOILSHEACHLAINN.

Bárcsak MacDara lenne, Maire. De valószínűleg Dirmaid lesz, vagy az a hegyi ember, akit az úton láttunk.

MAIRE

Ez nem Dirmaid, hanem MacDara.

Kinyílik lassan az ajtó, és MacDara, egy huszonöt év körüli fiatalember, a hegyi emberek öltözékében megáll a küszöbön.

MACDARA.

Isten óvjon mindnyájatokat.

MINDEN

És szintúgy téged is.

MAIRE

(felemelkedik és kitárja karját)

Éreztem, hogy eljössz, kisfiam!

MACDARA

 (Odaugrik hozzá és átöleli)

Anyácska! Édes anyácskám!

Még ölelik egymást, amikor Sighle belép a szobából, csendben áll a küszöbön MacDara-t nézve.

MAIRE

(Felemeli a fejét)

Az összes csöndes úton, az összes rögös hegyen és az összes nyüzsgő városon át is éreztem, hogy közeledsz hozzám.

MACDARA

Ó, azok a hosszú, nagyon hosszú évek!

MAIRE

Könnyezek a büszkeségtől, hogy láthatlak. Szomszédok, szomszédok, itt van MacDara, akit elsőként szültem a férjemnek!

MACDARA

(Megcsókolja Colm-ot)

Kisöcsém! [(Cuimin-nak)], Cuimin Eanna! [(Maoilsheachlainn-nak)], Mester! [(Kezet ráznak.)]

MAOILSHEACHLAINN.

Üdvözlégy itthon.

CUIMIN.

Üdvözlégy itthon.

MACDARA.

(Körülnéz)

Hol van...[(Meglátja Sighlet az ajtóban.)] Sighle! [(Odalép hozzá és megfogja a kezét.)] Kicsi, kicsi Sighle! ...Én... Anyám, néha, amikor nagy tömeg közepén álltam, láttam ezt a tűzhelyet, és kinyújtod felém a karod, mint egy perce tetted, és Sighle-t a szoba ajtajában; és zokogott értetek a szívem.

MAIRE.

Hallottam én is a szíved sírását. Sokszor, nagyon sokszor, itt a tűzhely mellett, vagy odakint az utcán álltam és azt mondtam „MacDara most sír értem. Sóvárog a szíve.' És aztán éreztem, hogy egyre közeledsz, lépésről lépésre. A múlt éjjel éreztem, hogy már nagyon közel vagy hozzám. Emlékszel, Sighle, mondtam, hogy érzem, jön valaki, ugye mondtam, hogy azt hiszem, talán MacDara lesz az?

SIGHLE.

Mondtad.

MAIRE.

Tudtam, hogy ma hajnalban valami csodálatos fog jönni ide a hegyekbe. Vörös hajnalokat és fehér hajnalokat láttam a dombok felett, de egyetlenegy sem volt olyan, mint ez a hajnal. Gyere be kincsem, és ülj le egy kicsit a szobába. Sighle megterítette az asztalt, a tea készen van. Hozd be a palacsintát, Sighle. Gyere be, mester, gyere, Cuimin.

MAOILSHEACHLAINN.

Nem, Maire, még üldögélünk itt egy kicsit. Te és a gyerekeid magatokban szeretnétek lenni. Menjetek, menjetek csak be gyerekek. Cuiminnek és nekem úgyis a terveken kell dolgoznunk, és még várjuk a Bridge-i Diarmaidot.

MAIRE.

Nem sajnáljuk tőled azt, hogy osztozz az örömünkben, mester. Tőled sem, Cuimin.

MAOILSHEACHLAINN.

Nem, menjetek csak be Maire. Majd megyünk utánatok. Itt szeretnénk beszélgetni.

MAIRE.

Jól van, akkor gyertek majd be, ha kibeszélgettétek magatokat. Van elég tea a kancsóban mindenkinek. Menjünk be, gyerekek.

MacDara, Colm, Sighle és Maire bemennek a szobába, Sighle viszi a palacsintát, Maire a teát.

MAOILSHEACHLAINN.

Nagyszerű hír, hogy MacDara visszajött.

CUIMIN.

Gondolod, hogy velünk tart?

MAOILSHEACHLAINN.

Az a fiú, aki így tartja a fejét, ilyen büszkén, ilyen nevetős az arca, az gyáva lenne vagy spicli? Cuimin, te nem ismered ennek a fiúnak a szívét; szeretet van benne és erő. És nem ismered az eszét sem, annyira szívélyes, annyira tele van bölcsességgel. Én tanítottam, amikor még ifjú legényke volt. Nagyon sajnáltam, hogy el kellett mennie tőlünk. Egyébként meg úgy gondolom, hogy a száműzetése még jobb emberré tette. Biztosan tele van nagyszerű emlékekkel.

CUIMIN.

Sohasem tudtam pontosan, miért is száműzték.

MAOILSHEACHLAINN.

A dalai miatt. Olyan dalokat írt, amitől lángra gyúlt az emberek szíve.

CUIMIN.

Igen, gyakran hallottam a dalait.

MAOILSHEACHLAINN.

Tele voltak hatalmas szeretettel az emberek iránt, és óriási harag volt bennük a Gallok ellen. Volt, aki azt mondta, hogy hitetlenség volt bennük, meg istenkáromlás. Én ilyet sose tapasztaltam, és nem is hiszem, hogy lett volna. Voltak, akik azt akarták elhitetni velünk, hogy Isten a Gallok oldalán áll. Aztán jött a hír Galwayból, vagy Dublinból, hogy börtönben van, és lehet, hogy kiátkozzák, ha nem megy el. Fiatal legény volt még, tizennyolc, vagy talán húsz. A pap azt tanácsolta neki, hogy menjen el, és ne hozzon bánatot az anyja házába. Egy este aztán elment, anélkül, hogy búcsút mondott volna bárkinek is.

CUIMIN.

És merre járt azóta?

MAOILSHEACHLAINN.

Nagyvárosokban és magányos helyeken. Az arca olyan, mint egy tudósé, papé, vagy egy hivatalnoké. Biztos, hogy sokat olvasott, tanult és rengeteg dalt írt.

CUIMIN.

Nem tudom, van-e olyan erős, mint az a Colm fiú.

MAOILSHEACHLAINN.

Nem annyira markos, mint Colm, de nagy erő van a kezében. Azt mondom, bármely hegyi fiúval szemben helytállna hokiütő vagy lándzsaforgatásban

CUIMIN.

Remek lesz, ha segít nekünk. Az emberek szeretik a dalai miatt, amit régen írt. Nincs olyan ember, aki ne teljesítené a parancsait.

MAOILSHEACHLAINN.

Ez így van. És a tanácsai is hasznosak számunkra. Jobb terveket kovácsol, mint te, vagy akár én, Cuimin.

CUIMIN.

Csak tudnám, hol marad Diarmaid.

MAOILSHEACHLAINN.

Talán valami hírt kapott a kovácsnál, vagy a pap házában. A keleti úton ment, hogy megnézze, van-e valami jele az üzenetnek Galwayból.

CUIMIN.

Kellemetlenül érzem magam, amíg meg nem jön. [(Felkel, odasétál az ablakhoz és kinéz rajta; Maoilsheachlainn ott marad a tűz mellett. Cuimin visszajön az ablaktól, és folytatja.)] Most akkor bevonulunk, vagy a dombokon harcolunk?

MAOILSHEACHLAINN.

Kimegyünk a Maam Hasadékhoz, és találkozunk a fiúkkal a Joyce vidékről. Hátrahagyunk párat, hogy védjék a hasadékot, és párat Leenane-ben. Átvonulunk az úton a tavak között, Maam-on, Cornamona-n és Clonbur-on keresztül Cong-ig. Azután barátokkal találkozunk balról Ballinrobe-ban, és jobbról Tuam-nál. Mi állít meg ott minket, pár Gall Clifdenben?

CUIMIN.

És ha felvonulnak ellenünk, elpusztítjuk őket a hegyekből.

MAOILSHEACHLAINN.

Meg tudjuk tenni. Csapdába sétálnak.

MacDara bukkan fel a szoba ajtajában, a kezében egy csésze teával és néhány palacsintával.

MACDARA.

Hoztam neked egy csésze teát, mester. Gondolom, régóta itt ülsz.

MAOlLSHEACHLAINN

(elveszi)

Isten áldjon, Macdara.

MACDARA.

Menj át, Cuimin. Most már van hely az asztalnál.

CUIMIN

(felemelkedik és bemegy)

Át is megyek. Szólj nekem fiú, ha Diarmaid megjön.

MAOlLSHEACHLAINN

Ez egy nagyszerű nap, MacDara.

MACDARA.

Nagyszerű nap és boldog nap; de egyben gyászos is.

MAOILSHEACHLAINN.

Hogy lehetne a hazatérésed napja gyászos?

MACDARA.

Hát nem minden nagy öröm a nagy bánatban gyökerezik? A hazajövetel örömét talán nem árnyékolja be a távozás fájdalma? Különös érzésem van, mester. Éppen csak befejeztem egy hosszú utazást, és úgy érzem, mintha egy másik hosszú útra készülnék. Hazatérni szándékoztam, de úgy tűnik az egész, mintha egy találkozás lenne csak az úton... Amikor anyám felállt, és jött felém kinyújtott karjával, Mária jutott az eszembe, amikor találkozott a Fiával a Szomorú úton.

MAOILSHEACHLAINN.

Hát ez egy elég szokatlan gondolat. Mi hozott haza?

MACDARA.

Valami titkos dolog, amit nem tudok megnevezni. Valami érzés, hogy újra látnom kell anyámat, Colm-ot és Sighle-t. Egy érzés, hogy egy nagy kalandba kell vágnom, csókjaikkal az ajkamon. Úgy láttam magam, mint aki meghalni jött egy nagy tömegbe, amely hidegen és csendben állt; és voltak páran, akik átkoztak engem a szívükben, mert halált hoztam az otthonaikba. Úgy tűnt, mintha halott arcok néznének rám szemrehányóan. Ó, a holtak bölcs és szomorú arcai - és az asszonyok siratóénekei visszhangoztak a fülemben. De éreztem hármójuk csókját, a melegséget az ajkamon, mintha bor lett volna a véremben, s ez megerősített abban, hogy elviseljem, amit a férfiak mondtak, s úgy haljak meg, hogy a szívemben csak szeretet és sajnálat van, de keserűség nincs.

MAOILSHEACHLAINN.

Nagyon különös, hogy így láttad magad.

MACDARA.

Ostobaság volt. Az embernek támadnak furcsa, magányos gondolatai, amikor a tömeg közepén van. De örülök annak a gondolatnak, mert hazavezetett. Annyira magányosnak éreztem magam messze innen... Anyám haja is őszebb, mint egykoron volt.

MAOILSHEACHLAINN.

Hát igen, öregszik. Neki is kijutott a bánatból: apád meghalt, téged meg száműztek. Colm viszont nagyszerű, keménykötésű fiúvá cseperedett.

MACDARA.

Így van. Colm és énközöttem van egy kis tartózkodás. Nem beszélgetünk úgy, mint rég.

MAOILSHEACHLAINN.

Amikor a fiúk együtt nőnek fel, aztán hosszú időre elválnak, gyakran van közöttük tartózkodás, amikor újra találkoznak. Észrevetted, hogy Sighle megváltozott?

MACDARA.

Nem; és mégis igen. Mester, ő csodaszép. Nem is tudtam, hogy egy nő lehet ennyire gyönyörű. Azt gondoltam, hogy minden szépség a szívben van, hogy a szépség az egy titkos valami, amit csak az ábrándozás szeme láthat, vagy valami meg nem született kiválóság álmában. Arra tanítottam magam, hogy a fizikai szépségről azt gondoljam, hogy az valami szentségtelen dolog. Megpróbáltam a szívemet érintetlennek megtartani; és néha, mikor megálltam a város utcáin, hogy megnézzem valami gyönyörű gyermek fehér lábát, s éreztem a fájdalmat, amit a szépség látványa okozott, és azt kívántam, bárcsak megvakulnék, és ki tudnám zárni minden olyan dolognak a látványát, ami megkísérthet. Időnként lázadoztam ez ellen, és hangosan sírtam, hogy Isten ne adjon szépséget a világnak, még azt se, hogy a szépségét beigya a szemem, ha az a szépség nem a mennyországtól származik. De aztán megint azt mondtam, hogy 'Ez a kísértés legravaszabb formája; ez azért van, hogy az ember Isten akaratának megerősítését hozzárendelje saját vágyaihoz'. Akkor megkeményítettem a szívem, hideg és tiszta maradtam, mint a hegytető. De most úgy gondolom, hogy tévedtem, mert Sighle szépsége szentséges kell, hogy legyen.

MAOILSHEACHLAINN.

Egy jó és bájos nő bizonyára szent. Túl sokat kételkedsz magadban, Macdara. És túl sokat tépelődsz. Emlékszel arra, amikor még kislegény voltál, hogy sírtál a vadkacsa miatt, aminek véletlenül eltörted a szárnyát egy kővel, és hogy dalt írtál a daruról, amelynek a fészkét kifosztva találtad, vagy a kis halott vörösbegyről, amelyet holtan leltél a küszöbödön? És arra emlékszel, hogy nevetett a pap, amikor meggyóntad neki, hogy vízbefúlt liliomokat loptál ki a folyóból?

MACDARA

(nevetve)

Igen, diarmaid-i állomáson volt, a hídnál, és amikor a pap nevetett, vörösre gyúlt az arcom, mindenki minket nézett, én meg felálltam és kirohantam a házból.

MAOILSHEACHLAINN

(nevetve)

Jól emlékszem rá. Azt gondoltuk, azt mesélted el neki, hogy szerelmes voltál a házvezetőnőjébe.

MACDARA.

Csak egy kicsit, de tényleg az voltam. Mindig adott almákat a pap kertjéből. Kicsi, vörösesbarna almákat, a legédesebbeket, amiket valaha is kóstoltam. Annak idején azt hittem, hogy a Heszperidák almái lehettek ilyenek, amelyek felkutatására Tuireann Gyermekei mentek.

MAOILSHEACHLAINN.

Minő csoda, hogy verset írtál róluk.

MACDARA.

Írtam. Deibhidhe-ben írtam egy húszszor négysoros verset.

MAOILSHEACHLAINN.

Sok dalt írtál, míg nem voltál idehaza?

MACDARA.

Amikor elmentem, a szívem először olyan volt, mintha halott és néma lett volna; egyetlen dalt sem tudtam írni. Aztán egy kis idő múlva, mikor keresztülmentem az édes, zöld vidéken, és eljutottam a kis városokba, ahol láttam a játszadozó gyermekeket, a szívem újra megnyílt, mint a keményre száradt föld, ha megöntözik. Az első dal, amit írtam, egy gyermekről szólt, akit játszani láttam Kilconnell egyik utcáján. A következő egy idős, komor férfiról szólt, akivel az Aughrim-i töltésúton találkoztam. Írtam egy vidám, büszke dalt, amikor láttam a széles Shannont folyni az Athlone híd alatt. Számos dalt írtam, mielőtt elérkeztem Dublinba.

MAOILSHEACHLAINN.

És hogy boldogultál azokkal Dublinban?

MACDARA.

Elmentem egy könyvkereskedőhöz, és odaadtam neki a versgyűjteményemet, hogy nyomtassa ki. Azt mondta, hogy nem meri kinyomtatni, mert a Gallok rögtön börtönbe vetnék, a nyomdáját meg bezárnák. Éhes voltam és az utcákon kóboroltam fel s alá. Aztán egy ember meglátott, amint egy ír plakátot olvastam a falon, odajött hozzám, és megkérdezte, honnan jövök. Elmondtam neki a történetem. Pár nap múlva megjelent, és azt mondta, hogy munkát talált nekem: ír, latin és görög nyelvet kellett tanítanom egy iskolában. Elmentem az iskolába és egy évig tanítottam ott. Írtam pár verset és azok megjelentek egy újságban. Az egyik nap aztán odajött hozzám az egyik szerzetes, aki az iskola felett állt, és megkérdezte, hogy én írtam-e azokat a verseket. Mondtam, hogy igen. Erre azt felelte, hogy többet nem taníthatok az iskolában. Hát eljöttem onnan.

MAOILSHEACHLAINN.

És ezután mi történt veled?

MACDARA.

Jártam az utcákat, amíg meg nem láttam egy feliratot, hogy tanárt keresnek egy fiú mellé. Elmentem a házba, ahol egy hölgy alkalmazott, hogy tanítsam a kisfiát heti tíz shillingért. Két évig dolgoztam ott. A fiú nagyon magával ragadó volt, igazán a szívemhez nőtt. Azt gondoltam, hogy csodálatos dolog, ha egy elmét, egy életet, a saját kezeiddel pallérozhatsz. Te iskolaigazgató voltál, sose gondoltad így?

MAOILSHEACHLAINN.

Nem sok időt töltöttem a gondolkozással.

MACDARA.

Semmi mást nem tettem egész életemben, csak gondolkoztam: gondolkoztam és verseket írtam.

MAOILSHEACHLAINN.

Ha a gondolatok és a versek jók, akkor nem hiába munkálkodtál.

MACDARA.

Igen, azt mondják, hogy a lélek dolgaival jobb foglalkozni, mint a test dolgaival. De nem vagyok biztos benne, mester. Elégedetté teheti-e önmagában a férfit a Gyönyörű Látomás? Úgy gondolom, hogy az igaz férfinak nagyszerűnek kell lennie ebben, hogy, mint Istennek, mindenképp muszáj alkotnia, mindenképpen muszáj cselekednie.

MAOILSHEACHLAINN.

A költő talán nem alkotó?

MACDARA.

Nem, ő csak egy hang, amely kiált, csak egy sóhaj, amely reszket a nyugalomban. Az igazi tanárnak szenvednie és cselekednie kell. Meg kell törnie a kenyeret az embereknek: el kell mennie a Getzemáni kertbe és fel kell mennie a Golgota emelkedőjén... néha úgy gondolom, hogy nőnek lenni, és nőként szolgálni, szenvedni a legnemesebb dolog. Talán azért van ez, mert csodálatosnak és megtiszteltetésnek vettem, hogy tanár lehetek, mert a tanár ezt teszi. Átadtam a kis tanítványomnak az életem húsát, vérét és lélegzetét. Szívélyességem tejével tápláltam őt, a saját lelkem lélegeztem belé.

MAOILSHEACHLAINN.

És ő viszonozta ezt a hatalmas szeretetet?

MACDARA.

Viszonozhatja-e egyetlen gyermek is az anyja szeretetét? Mester, a te hivatásod a legkeservesebb valamennyi hivatás közül. Olyan vagy, mint a szegény anya, aki feláldozza magát, hogy nevelhesse a gyermekeit, akik elmennek és sose térnek vissza.

MAOILSHEACHLAINN.

A tanítványod hűtlen lett hozzád?

MACDARA.

Nem, annyira hű volt hozzám, hogy az anyja lett féltékeny. A jó anya és a jó tanár mindig féltékenyek egymásra. Ezért van az, hogy a tanári szakma a legszomorúbb mind közül. Ha rossz a tanár, a diák elfordul tőle. Ha jó a tanár, a diák rokonai féltékenyek lesznek rá. Kis tanítványom anyja arra kényszerítette őt, hogy válasszon: vagy ő, vagy én.

MAOILSHEACHLAINN.

És hogyan választott?

MACDARA.

Persze, hogy az anyját. Hogyan is hibáztathatnám érte?

MAOILSHEACHLAINN.

És te mit tettél?

MACDARA.

Vállamra vettem a batyumat és útnak indultam.

MAOILSHEACHLAINN.

És ezután hogy boldogultál?

MACDARA.

Meglehetősen rosszul, hisz' mily szegény az, akinek már álmai sincsenek. Én voltam a legszegényebb idegen Írország útjain, mert már egyetlen illúzióm sem marad. Még egy imát sem tudtam elmondani, amikor elérkeztem egy szent kúthoz, vagy inni egyet a kocsmában, amikor egy kis pénzhez jutottam. Az egyik éppolyan ostobaságnak tűnt, mint a másik.

MAOILSHEACHLAINN.

Azokban az időkben nem is írtál dalokat?

MACDARA.

Írtam egyet, de az olyan keserű volt, hogy amikor előadtam egy halottvirrasztáson, azt hitték, valami kóbor, gonosz szellem vagyok és kitettek a házból.

MAOILSHEACHLAINN.

Egyáltalán nem is imádkoztál?

MACDARA.

Egyszer, amikor a Kilgobbin-i keresztnél térdeltem, világossá vált, szörnyen világossá, hogy nincs Isten. Nevetőroham fogott el az emberi butaság láttán, hogy azt hiszik, Isten létezik. Kedvem lett volna végigrohanni a falun, és hangosan ordítani, hogy 'Emberek, ez az egész tévedés, nincs Isten.'

MAOILSHEACHLAINN.

MacDara, ez nagyon elszomorít.

MACDARA.

Aztán azt mondtam: 'minek venném el az illúziójukat? Ha rájönnek, hogy nincs Isten, a szívük éppoly magányos lesz, mint az enyém.' Hát mentem az úton, és megtartottam a titkomat.

MAOILSHEACHLAINN.

MacDara, nagyon sajnálom. Muszáj imádkoznod, muszáj. Meg fogod találni Istent újra. Csak elrejtette az Arcát előled.

MACDARA.

Nem, felfedte előttem az Arcát. Az Arca szörnyű és édes is, Maoilsheachlainn. Nagyon jól tudom.

MAOILSHEACHLAINN.

Akkor újra megtaláltad Őt?

MACDARA.

Az Ő neve a szenvedés. A magány. A megalázottság.

MAOILSHEACHLAINN.

Nem értelek pontosan, de mégis azt hiszem, hogy van igazság abban, amit mondasz.

MACDARA.

Éltem az otthontalanokkal és a kenyértelenekkel. Ó, Maoilsheachlainn, a szegények, a szegények! Láttam olyan szomorú várandós anyákat, olyan üres esküvőket, olyan gyertyanélküli halottvirrasztásokat! Szép vidékeken láttam ezeket, de még gyakrabban sötét és nyugtalan városi utcákon. A szívem nehéz volt az anyák gyászától, szemem nedves a gyermekek könnyeitől. Az emberek, Maoilsheachlainn, a néma, szenvedő emberek: szidalmazottak és kitaszítottak, de mégis tiszták, ragyogók és becsületesek. Bennük láttam meg, vagy úgy tűnt, hogy újra láttam Isten Arcát. Ah, könnyfoltos arc volt az, vérfoltos és piszokkal szennyezett, de akkor is a Szent Arc!

[itt hiányzik egy oldal a kéziratban; nyilvánvalóan arról szól, amikor MacDara elhagyja a szobát és belép Diarmaid.]

MAOILSHEACHLAINN.

Milyen híreket hoztál?

DIARMAID.

A Gallok kivonultak Cliffden-ből.

MAOILSHEACHLAINN.

A hegyekbe mentek?

DIARMAID.

Letterfrack mentén jöttek, és a Kylemore hágónál, Glen Inagh-on keresztül.

COLM.

És még semmi üzenet Galwayból?

DIARMAID.

Se üzenet, se arra utaló jel.

COLM.

Azt mondták, várjunk az üzenetre. Túl sokat vártunk már.

MAOILSHEACHLAINN.

Lehet, hogy elfogták a hírnököt. A Gallok Galwayból is jönnek.

COLM.

Akkor a legjobb, ha magunk csapunk le.

CUIMIN.

Csapjunk le azelőtt, hogy megjött az üzenet?

COLM.

Haljunk meg, mint a patkányok, csak azért, mert nem jött meg az üzenet?

CUIMIN.

A terv még nincsen kész; és a parancsok sincsenek itt.

COLM.

A tervet sosem fejezzük be. Az utasításaink pedig talán sosem lesznek itt.

CUIMIN.

Nincs, aki vezessen minket.

COLM.

Hát nem választottatok kapitányotokká?

CUIMIN.

Annak választottunk igen: de nem azért, hogy azt parancsold, hogy akkor lázadjunk fel, amikor az egész ország csendes. Úgy volt, hogy megkapjuk az üzenetet azoktól, akiknek hatalmuk van az emberek felett. Majd szólnak, ha eljött az idő.

COLM.

Szólniuk kellett volna még azelőtt, hogy a Gallok elindultak.

CUIMIN.

Ki kért meg arra, hogy elmondd, mit kellett, vagy nem kellett volna tenniük? Igazat beszélek, vagy hazudok, emberek? Keljünk fel, mielőtt ideér az üzenet? Azt mondom, várnunk kell, amíg meg nem jön a hír. Diarmaid, te voltál a hírvivőnk Galway-ba, mit gondolsz?

DIARMAID.

Nekem tetszik az a mód, ahogy Colm beszél, és talán megéljük, hogy azt mondhassuk: bölcsen és bátran szólt; de nem könnyen szánom rá magam, hogy kiküldjem e hegy fiait - azt a maroknyit - hogy kis lándzsáikkal nézzenek szembe a Gallok nagy ágyúival. Ha lenne hír arról, hogy fellázították a többi vidéket; de nincs semmilyen hírünk.

CUIMIN.

Te mit mondasz, mester? Bölcsebb vagy bármelyikünknél.

MAOILSHEACHLAINN.

Én azt mondom Colmnak, hogy valaki, aki hatalmasabb, mint ő, vagy én, üzenetet fog küldeni, mielőtt lemegy a nap. Légy türelemmel, Colm-

COLM.

Anyám azt mondta, hogy legyek türelemmel ma reggel, mikor MacDara léptei hallatszottak az utcán. Türelem, hét évig várakoztam, mielőtt beszéltem, és aztán túl késő lett a beszédhez!

MAOILSHEACHLAINN.

Mit akarsz mondani egyáltalán?

COLM.

Azt mondom, mester, hogy kimegyek az útra szembenézni a Gallokkal, ha csak öt ember is követ a hegyekből.

Sighle jelenik meg az ajtóban, és a rémülettől dermedten megáll.

CUIMIN.

Nem fogod ezt tenni, Colm.

COLM.

De igen.

DIARMAID.

Ez az emberek életének eldobása.

COLM.

Az emberek élete nagyon sokat ér, amikor megveszik a földjüket.

MAOILSHEACHLAINN.

Figyelj rám Colm-

Colm dühösen kimegy, mások utána mennek és megpróbálják visszatartani. Sighle a tűzhöz lép, és letérdel mellé.

SIGHLE

(mintha álmodozna)

'Nevetve fognak elmenni,' ezt mondtam, de Colm a szívében haraggal távozott. És annyira kedves volt... borzalmas dolog a szerelem. Nincs akkora kín, mint a szerelem fájdalma - bárcsak MacDara és én gyerekek lennénk a zöld domboldalon, és nem is tudnánk arról, hogy szerelmesek vagyunk egymásba... Colm holtan fog heverni a Glen Inagh-i úton, és MacDara is elmegy meghalni... semmi más nincs a világon, csak a szerelem és a halál.

MacDara kijön a szobából.

MACDARA

(halk hangon)

Elaludt végre, Sighle.

SIGHLE

Sokáig fenn volt MacDara. Mindannyian sokáig fenn voltunk.

MACDARA.

Minden hosszú virrasztás véget ér. Minden utazó hazatalál egyszer.

SIGHLE.

Néha, mikor virrasztanak az emberek, a halál jön.

MACDARA.

Talán egy király (ROYALLER) közeledik, Sighle?... Egyszer élni akartam. Hogy te és én együtt legyünk mindig: ez az, amit szerettem volna. De most már látom, hogy csak kis ideig lehetünk együtt; meg kell tennem egy nehéz, de drága dolgot, és egyedül kell megtennem. És mert szeretlek, nem fogok másként cselekedni. Azt szerettem volna, ha csókod ott van az ajkamon, Sighle, akárcsak anyámé és Colmé. De megtagadom ezt magamtól. [(Sighle sírva fakad.)] Ne sírj, gyermek. Maradj anyám mellett, amíg él - még egy pár évet. Ti szegény asszonyok, oly sok fájdalmat, oly sok bánatot szenvedtek el, és mégsem haltok meg, amíg erős és fiatal fiaitok és szerelmeitek meghalnak.

Maire hangja hallatszik a szobából: MacDara!

MACDARA.

Engem szólít.

Bemegy a szobába; Sighle a tűz mellett térdel sírva. Számos hang hallatszik kintről, megmozdul a kilincs és belép Maoilsheachlainn.

SIGHLE.

Elment, mester?

MAOILSHEACHLAINN.

Kimentek az útra tíz-tizenöt fiatal legénnyel. MacDara még bent van?

SIGHLE.

Itt volt az előbb a konyhában. Az anyja hívta, és bement hozzá.

Maoilsheachlainn odamegy és leül a tűz mellé.

MAOILSHEACHLAINN.

Azt hiszem, hogy amit Colm tett, talán az volt a helyes. Túl öregek vagyunk mi már ahhoz, hogy az élre álljunk. Beszélt veled MacDara a bajról?

SIGHLE.

Azt mondta, hogy egy nehéz, drága dolgot kell megtennie, méghozzá egyedül.

MAOILSHEACHLAINN.

Sajnálom, én hívtam őt még azelőtt, hogy Colm kiment.

Morajlás hallatszik, mintha egy beszélgető embertömeg jönne a dombra.

MAOILSHEACHLAINN.

Ezek a fiúk lesznek, jönnek fel a hegyre. Nagy tömeg gyűlt össze lent a keresztnél.

Erősödnek a hangok az ajtó előtt. Cuimin Eanna, Diarmaid, és mások lépnek be.

DIARMAID.

Az emberek azt mondják, hiba volt elengedni Colm-ot azzal a pár emberrel. Azt mondják, mindannyiunknak el kellett volna menni.

CUIMIN.

Én meg azt mondom, Colm rosszul tette, hogy elment, mielőtt utasításokat kapott volna. Menjünk ki, mindahányan csak vagyunk, és lövessük le magunkat egyetlen forrófejű ember miatt? Hol a terv, aminek Galwayből kellett volna megérkeznie?

MAOILSHEACHLAINN.

Uraim, magamat hibáztatom, amiért nem szóltam erről azelőtt, hogy Colm elment. Az üzenetről van szó, amit Galwayből kapunk. Mit szóltok, szomszédok ahhoz, ha azt mondom, hogy az a férfi, aki az üzenetet átadja, itt van ebben a házban?

CUIMIN.

Kiről beszélsz?

MAOILSHEACHLAINN.

[(odamegy a szobaajtóhoz és kinyitja)]. Kelj fel MacDara, és fedd fel magad az emberek előtt, akik az üzenetre várnak.

AZ EGYIK ÚJONNAN ÉRKEZETT

MacDara hazatért?

MacDara kijön a szobából: Maire ni Fhiannachta mögötte áll az ajtóban.

DIARMAID

(feláll onnan, ahol addig ült.)

Ez a férfi állt az emberek között a vásárban, Uachtar Ard-ban! [(Odamegy MacDara-hoz és kezet csókol neki.)] Tegnap nem tudtam a közeledbe jutni, MacDara, annyira körülvett téged a tömeg. Mi volt velem, hogy nem ismertelek fel? Pedig persze, hogy ismerem ezt a szomorú, büszke fejet. Maire ni Fhiannachta, férfiak és nők, meg nem születettek fogják áldani elsőszülötted fáradozásait.

Maire ni Fhiannachta lassan előrelép, megfogja a fia kezét és megcsókolja azt.

MAIRE

(mély hangon)

Lágy a kéz, amely játszott a keblemmel, erős a kéz, amely keményen sújt le a Gallokra és bátor a kéz, amely széttöri a rabigát! E hegy férfiúi, MacDara, a fiam az énekes, aki életet lehelt a holt évekbe és a csendes porba! Keljenek fel az Aileach-ban alvó lovasok és kövessék őt a háborúba! Asszonyok, szőjétek a halotti lepleket, mert sok nemes halott lesz az új hold előtt!

Mindenki előrelép és megcsókolják Macdara kezét.

MAOILSHEACHLAINN.

Beszélj, MacDara, szólj, ha itt az idő.

MACDARA.

Hol van Colm?

DIARMAID.

Kiment az útra tizenötödmagával harcolni a Gallok ellen.

MACDARA.

Colm nem bizonyított a tetteivel talán eddig?

CUIMIN.

Te vagy a vezetőnk.

MACDARA.

A vezetőtök az a férfi, aki először szólt. Adjatok egy lándzsát, és követem Colm-ot. Miért engedtétek elmenni mindössze tizenöt emberrel? Nyolcvanan vagytok a hegyen.

DIARMAID.

Azt gondoltuk, ostobaság nyolcvanan csatába szállni négyezerrel, vagy talán negyvenezerrel.

MACDARA.

És ostoba dolog is. Azt akarjátok, hogy bölcsek legyünk?

CUIMIN.

Különös beszéd ez.

MACDARA.

Még különösebben fogok beszélni. A saját lelketek érdekében indítanám el azt a nyolcvanat, nem Colm, és nem is a csata érdekében, mert a csatát megnyerjük, akár mentek, akár nem.

Kiáltás hallatszik odakintről. Egy ember ront be halálra rémült arccal.

AZ ÉRKEZŐ

Az ifjú Colm elesett a Glen lábánál!

MACDARA.

A tizenöt túl sok volt. Öregek, nem dolgoztatok elég jól. Egy kivételével mindet vissza kellett volna tartanotok. Egy ember fel tud szabadítani egy népet, úgy, ahogy az Egy megváltotta a világot. Nem viszek lándzsát, puszta kézzel megyek a csatába. Mint Krisztus, úgy állok a Gallok elé, mielőtt meztelen embereket kötnének fel a fákra!

Elmegy közöttük, s közben lerángatja magáról a ruháit. Amint elér a küszöbhöz, hatalmas kiáltás szakad ki az emberekből. Kilép, és a kiáltás lassan elhal. A többi férfi lassan követi. Maire ni Fhiannachta leül a tűz mellé, ahol Sighle még mindig guggol.

A FÜGGÖNY LEGÖRDÜL

 

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007