 | | | 2025. december 19. péntek, Viola napja. Kalendárium | 
December (Ősi magyar nevén, Álom hava) az év tizenkettedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Neve a latin decem szóból származik, melynek jelentése tíz – utalva arra, hogy eredetileg ez volt a tizedik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint a december: fagyláros. A népi kalendárium Karácsony havának nevezi. ... | | 
Örvendjetek az Úrban ... mert közel van hozzánk! Halljuk szent Pál szavait advent harmadik vasárnapján. Ahogy múlik az idő, egyre inkább valósággá lesz az Úr érkezése. Éppen ezért ezen a vasárnap a lila szint felváltja a rózsaszín a liturgiában. ... | | 
Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár. ... | | 
Petőfi Zoltán (Debrecen, 1848. december 15. – Pest, Józsefváros, 1870. november 5.) színész, költő, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia.
Az evangélikus – római katolikus vegyes-házasságból született gyermek édesanyja vallását kapta, katolikusnak keresztelték. Keresztszülei Arany János és neje, Ercsey Julianna. ...
| | 
Ádvent első vasárnapja - 2025. november 30. ...
| | 
Kodály Zoltán 1882-ben született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn játszott, édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt. ... | | 
Ahogy a málházó mesélte” - Pótnyomozás József Attila halála ügyében 9.
Később felhívtam Budavárinét egy-két kérdéssel, és amikor telefonban elmondta, hogy Bartos Józsefnek, a másik szemtanúnak él a lánya Szárszón, és kérdésemre, hogy a csendőr felírta-e a férje nevét és az adatait ott este, és kikérdezték-e, hogy mit látott: azt felelte, hogy igen, kikérdezték, akkor elhatároztam, hogy lemegyek még egyszer Szárszóra ezt rögzíteni, és Bartos József lányával, Zsuzsával beszélni. ... | | 
Kosztolányi Dezső: Ádám
Most sokszor gondolok arcodra, Ádám, Bús ősapám, mert fáj, hogy létezem S a nevem: Ember. A gond szolgaágyán Feléd lóbázom csüggeteg kezem.
Papagály s tigris közt csúf ember-állat, ...
| | 
Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Émile Verhaeren: A hó | | |
Csak hull, és hull a sok hópehely lustán, mint megannyi megsodort, hosszú, bús fonál, mely ködös, elnyúlt, sáros róna fölött szitál, forró undort és rideg szívet temet maga alá.
Hull a hó, s hová lehull, ott megmarad, hűvös halomba dermed a pillanat – egykedvűen, monoton omlanak; hull a hó, akár a zuhatag, egyforma kristályok raja a házakon, a pajtán és a falakon, ott bizony; és a hó csak hull, tízezernyi pihe hull a megroggyant, süppedt sírokra konokul.
Ott fenn a magasban az átkozott tél vaskos köténye vadul felhasad; egy végső rohammal az ég leszakad az aprócska falura, s közte nyargal a szél.
Csontvelőig harap most a fagy, öl a nyomor, s előtte minden út szabad, a hó s az ínség a lelket is szétzilálja, vakít a hó, reszel a tél vinnyogása kihűlt tűzhelyeken, és az enyészet lengi át a kalyibák szegénységtől bűzlő, beomlott falát.
S hol a sok görbe, csatakos út egymásra talál, a kicsiny falvak őrt állnak egyedül, s arat a halál; nagyhatalmú fák tar karjain csillámlik a dér, hosszú sorban összekapaszkodva ledér csontvázakként fonódnak egybe ágaik, s a szél.
Az öreg malom lapátján a fehérszakállas moha nyeli el ártatlan prédáját, a mostoha; akarata ellen itt már soha nincs orvosság; arrébb a tető és a rozsdállt eresz bádoga ádáz csatát vív a széllel már november óta, lyukas peremét híg esők mossák; de a végtelen hó-vemhes fellegből egyre száll alá a néma, bús síkra ezernyi pehely-nyaláb.
Így hull, és hull, itt, és messzebb, minden sarokra bőven dobva leplet, de mindig a hóesés, mindig a pelyhek, és mindig a sápadt, terméketlen földre esnek, bolond pihék, s ülnek bokorra, sírkeresztre, a világ végeláthatatlan terein átevezve.
Émile Verhaeren (1855-1916) : La neige
La neige tombe, indiscontinûment, Comme une lente et longue et pauvre laine, Parmi la morne et longue et pauvre plaine, Froide d'amour, chaude de haine.
La neige tombe, infiniment, Comme un moment - Monotone - dans un moment ; La neige choit, la neige tombe, Monotone, sur les maisons Et les granges et leurs cloisons ; La neige tombe et tombe Myriadaire, au cimetière, au creux des tombes.
Le tablier des mauvaises saisons, Violemment, là-haut, est dénoué ; Le tablier des maux est secoué A coups de vent, sur les hameaux des horizons.
Le gel descend, au fond des os, Et la misère, au fond des clos, La neige et la misère, au fond des âmes ; La neige lourde et diaphane, Au fond des âtres froids et des âmes sans flamme, Qui se fanent, dans les cabanes.
Aux carrefours des chemins tors, Les villages sont seuls, comme la mort ; Les grands arbres, cristallisés de gel, Au long de leur cortège par la neige, Entrecroisent leurs branchages de sel.
Les vieux moulins, où la mousse blanche s'agrège, Apparaissent, comme des pièges, Tout à coup droits, sur une butte ; En bas, les toits et les auvents Dans la bourrasque, à contre vent, Depuis Novembre, luttent ; Tandis qu'infiniment la neige lourde et pleine Choit, par la morne et longue et pauvre plaine.
Ainsi s'en va la neige au loin, En chaque sente, en chaque coin, Toujours la neige et son suaire, La neige pâle et inféconde, En folles loques vagabondes, Par à travers l'hiver illimité monde.
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |