 | | | 2025. augusztus 31. vasárnap, Erika, Bella napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | 
Augusztus (Ősi magyar nevén, Újkenyér hava) az év nyolcadik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Nevét a híres római császárról Augustus Octavianusról kapta. Az, hogy ez a hónap – különös módon – a július után szintén 31 napos, annak köszönhető, hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart, mint amennyi a Caesarról elnevezett júliusban van. Augustus ezt a hónapot odahelyezte, amikor Kleopátra meghalt. Mielőtt Augustus átnevezte ezt a hónapot augusztusra, latinul Sextilis („hatos”) volt a neve, utalva arra hogy eredetileg ez volt a hatodik hónap a római naptárban, amely kezdetben még a márciussal kezdődött. ...
| | A polgári realizmus fő művei - világszerte - általában prózai regények. A mi kritikai realizmusunk első kétségtelen remekműve egy verses regény: Arany László műve, A délibábok hőse. Költője igen kevés verset írt életében, elsősorban esszéíró volt, mellékesen kitűnő műfordító, de olyan ember, akinek az egész irodalom csupán magángyönyörűség volt, aki a költészettel kiábrándultan tudatos gesztussal felhagyott, napjai java részét afféle komoly polgári tevékenységekre fordította, jogász volt, közgazdasági szakember, idővel bankigazgató, és ötvennégy éves korában gazdag budapesti polgárként halt meg. ... | | 
Két nagy későromantikus zongoraverseny Karajan nagy felfedezettje, Krystian Zimerman, a Berlini Filharmonikusok és a század karmesteróriása, Herbert von Karajan előadásában. Schumann nem lett zongoravirtuóz, de maga után hagyott egy rendkívül népszerű versenyművet. ... | |
Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. ... | | Tóth Árpád első, 1913-ban megjelent kötete az érett és kiforrott művészt mutatja meg a legcsodálatosabb elégiák hangján. Tóth Árpád múlásszimfóniájaként is lehetne jellemezni ezt a kötetet, melyek közül nem hiányozhat az őszi tájak, az esti hangulatok mellett a korán feltűnő betegség iszonyata sem. De itt olvashatjuk Ady Endréhez szóló elégiába hajló ódáját és a Mddő órán döbbenetes hangjait is... ... | |
Szentté avatták I. István király relikviáit a székesfehérvári bazilikában. Erre a napra emlékezve ünnepeljük minden évben Szent István királyt és a keresztény magyar államalapítást. Nagyboldogasszony napján (augusztus 15-én) tartott törvénynapokat áttetette augusztus 20-ra, István király szentté avatásának napjára. ...
| | 
Augusztus 29. a magyar történelemnek - június 4. mellett - talán a legtragikusabb és legsötétebb napja. Mindenképpen figyelemreméltó, fatális történelmi tény, hogy 1521-ben szintén ezen a napon vette birtokba az akkor egy esztendeje uralkodó, 25 esztendős I. Szulejmán (1520-1566) szultán vezetésével Nándorfehérvárt a török. (Csaknem hét évtizeddel korábban, 1456-ban ugyanezen vár falai alatt aratott világraszóló diadalt a Konstantinápolyt elfoglaló II. Mohamed hadai fölött a Hunyadi János vezette keresztény sereg). ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Émile Verhaeren: A hó | |
Csak hull, és hull a sok hópehely lustán, mint megannyi megsodort, hosszú, bús fonál, mely ködös, elnyúlt, sáros róna fölött szitál, forró undort és rideg szívet temet maga alá.
Hull a hó, s hová lehull, ott megmarad, hűvös halomba dermed a pillanat – egykedvűen, monoton omlanak; hull a hó, akár a zuhatag, egyforma kristályok raja a házakon, a pajtán és a falakon, ott bizony; és a hó csak hull, tízezernyi pihe hull a megroggyant, süppedt sírokra konokul.
Ott fenn a magasban az átkozott tél vaskos köténye vadul felhasad; egy végső rohammal az ég leszakad az aprócska falura, s közte nyargal a szél.
Csontvelőig harap most a fagy, öl a nyomor, s előtte minden út szabad, a hó s az ínség a lelket is szétzilálja, vakít a hó, reszel a tél vinnyogása kihűlt tűzhelyeken, és az enyészet lengi át a kalyibák szegénységtől bűzlő, beomlott falát.
S hol a sok görbe, csatakos út egymásra talál, a kicsiny falvak őrt állnak egyedül, s arat a halál; nagyhatalmú fák tar karjain csillámlik a dér, hosszú sorban összekapaszkodva ledér csontvázakként fonódnak egybe ágaik, s a szél.
Az öreg malom lapátján a fehérszakállas moha nyeli el ártatlan prédáját, a mostoha; akarata ellen itt már soha nincs orvosság; arrébb a tető és a rozsdállt eresz bádoga ádáz csatát vív a széllel már november óta, lyukas peremét híg esők mossák; de a végtelen hó-vemhes fellegből egyre száll alá a néma, bús síkra ezernyi pehely-nyaláb.
Így hull, és hull, itt, és messzebb, minden sarokra bőven dobva leplet, de mindig a hóesés, mindig a pelyhek, és mindig a sápadt, terméketlen földre esnek, bolond pihék, s ülnek bokorra, sírkeresztre, a világ végeláthatatlan terein átevezve.
Émile Verhaeren (1855-1916) : La neige
La neige tombe, indiscontinûment, Comme une lente et longue et pauvre laine, Parmi la morne et longue et pauvre plaine, Froide d'amour, chaude de haine.
La neige tombe, infiniment, Comme un moment - Monotone - dans un moment ; La neige choit, la neige tombe, Monotone, sur les maisons Et les granges et leurs cloisons ; La neige tombe et tombe Myriadaire, au cimetière, au creux des tombes.
Le tablier des mauvaises saisons, Violemment, là-haut, est dénoué ; Le tablier des maux est secoué A coups de vent, sur les hameaux des horizons.
Le gel descend, au fond des os, Et la misère, au fond des clos, La neige et la misère, au fond des âmes ; La neige lourde et diaphane, Au fond des âtres froids et des âmes sans flamme, Qui se fanent, dans les cabanes.
Aux carrefours des chemins tors, Les villages sont seuls, comme la mort ; Les grands arbres, cristallisés de gel, Au long de leur cortège par la neige, Entrecroisent leurs branchages de sel.
Les vieux moulins, où la mousse blanche s'agrège, Apparaissent, comme des pièges, Tout à coup droits, sur une butte ; En bas, les toits et les auvents Dans la bourrasque, à contre vent, Depuis Novembre, luttent ; Tandis qu'infiniment la neige lourde et pleine Choit, par la morne et longue et pauvre plaine.
Ainsi s'en va la neige au loin, En chaque sente, en chaque coin, Toujours la neige et son suaire, La neige pâle et inféconde, En folles loques vagabondes, Par à travers l'hiver illimité monde.
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |