 | | | 2026. július 6. hétfő, Csaba napja. Kalendárium |  
Július (Ősi magyar nevén, Áldás hava) az év hetedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. A római naptárban kezdetben ez az ötödik hónap volt. Ennek megfelelően latinul eredetileg Quintilis („ötös”) volt a hónap neve, csak később Julius Caesarról nevezték át júliusra. A 18. századi nyelvújítók szerint a július: kalászonos. A népi kalendárium Szent Jakab havának nevezi. ...
| | George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak....
| | Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte....
| | Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk. 1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik. ... | | Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.
Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában). ... | | Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését. ...
| | Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani. ... | |
"... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta... ...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." ... | | A légszebb felvétele Beethoven hegedűversenyének. Karajan felfedezettje a volt a hetvenes évek közepén a kiskamasz Mutter, kinek koraérettsége és művészi érzékenysége megragadta az idős Mester figyelmét. Mindenben támogatta a fiatal lány művészi fejlődését, s Karajan jól számított, hiszen Gedda, Janowitz vagy Freni esetében is jól tévedhetetlennek bizonyult. Ma Mutter a legnagyobb hegedűjátékos ebben a nem könnyű mezőnyben. ... | | "Mit tehet az ember, ha első látásra beleszeret egy nála több mint húsz évvel fiatalabb, viruló szépségű lányba, aki ráadásul másik férfiba szerelmes? A legtöbben lemondanának a reménytelen ügyről, Vaszary Gábor hősét, a jóképű, tapasztalt építészt azonban nem ilyen fából faragták. Az oltárig vezető út autós üldözéssel, magándetektívvel, halott papagájjal, akadékoskodó nagynénivel és egyéb problémákkal van kikövezve, ám az igazi nehézségek még csak ezután következnek. ...
| | 
A Képzet Merő szemmel, mint egy halott, két kart fűzve egymásba sejtek ollykor egy hajnallott fényt az elkábulásba. Ugyan mi az? El-elfoszlik előlle a semmi ó leple; s ha nézem, széjtoszlik ...
| | Szerb Antal testamentuma is lehetne ez a válogatás, melyben a világirodalom nagy alkotásainak eredetijét és kitűnő magyar fordításait olvashatjuk. Szerb Antal mindannak ellenére, hogy piarista neveltetésben részesült, hogy keresztapja Prohászka Ottokár püspök volt és mélyen katolikus hitű, fenyegetve érezte magát, s rendszeresen munkaszolgálaton kellett megjelennie. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Émile Verhaeren: A hó | | |
Csak hull, és hull a sok hópehely lustán, mint megannyi megsodort, hosszú, bús fonál, mely ködös, elnyúlt, sáros róna fölött szitál, forró undort és rideg szívet temet maga alá.
Hull a hó, s hová lehull, ott megmarad, hűvös halomba dermed a pillanat – egykedvűen, monoton omlanak; hull a hó, akár a zuhatag, egyforma kristályok raja a házakon, a pajtán és a falakon, ott bizony; és a hó csak hull, tízezernyi pihe hull a megroggyant, süppedt sírokra konokul.
Ott fenn a magasban az átkozott tél vaskos köténye vadul felhasad; egy végső rohammal az ég leszakad az aprócska falura, s közte nyargal a szél.
Csontvelőig harap most a fagy, öl a nyomor, s előtte minden út szabad, a hó s az ínség a lelket is szétzilálja, vakít a hó, reszel a tél vinnyogása kihűlt tűzhelyeken, és az enyészet lengi át a kalyibák szegénységtől bűzlő, beomlott falát.
S hol a sok görbe, csatakos út egymásra talál, a kicsiny falvak őrt állnak egyedül, s arat a halál; nagyhatalmú fák tar karjain csillámlik a dér, hosszú sorban összekapaszkodva ledér csontvázakként fonódnak egybe ágaik, s a szél.
Az öreg malom lapátján a fehérszakállas moha nyeli el ártatlan prédáját, a mostoha; akarata ellen itt már soha nincs orvosság; arrébb a tető és a rozsdállt eresz bádoga ádáz csatát vív a széllel már november óta, lyukas peremét híg esők mossák; de a végtelen hó-vemhes fellegből egyre száll alá a néma, bús síkra ezernyi pehely-nyaláb.
Így hull, és hull, itt, és messzebb, minden sarokra bőven dobva leplet, de mindig a hóesés, mindig a pelyhek, és mindig a sápadt, terméketlen földre esnek, bolond pihék, s ülnek bokorra, sírkeresztre, a világ végeláthatatlan terein átevezve.
Émile Verhaeren (1855-1916) : La neige
La neige tombe, indiscontinûment, Comme une lente et longue et pauvre laine, Parmi la morne et longue et pauvre plaine, Froide d'amour, chaude de haine.
La neige tombe, infiniment, Comme un moment - Monotone - dans un moment ; La neige choit, la neige tombe, Monotone, sur les maisons Et les granges et leurs cloisons ; La neige tombe et tombe Myriadaire, au cimetière, au creux des tombes.
Le tablier des mauvaises saisons, Violemment, là-haut, est dénoué ; Le tablier des maux est secoué A coups de vent, sur les hameaux des horizons.
Le gel descend, au fond des os, Et la misère, au fond des clos, La neige et la misère, au fond des âmes ; La neige lourde et diaphane, Au fond des âtres froids et des âmes sans flamme, Qui se fanent, dans les cabanes.
Aux carrefours des chemins tors, Les villages sont seuls, comme la mort ; Les grands arbres, cristallisés de gel, Au long de leur cortège par la neige, Entrecroisent leurs branchages de sel.
Les vieux moulins, où la mousse blanche s'agrège, Apparaissent, comme des pièges, Tout à coup droits, sur une butte ; En bas, les toits et les auvents Dans la bourrasque, à contre vent, Depuis Novembre, luttent ; Tandis qu'infiniment la neige lourde et pleine Choit, par la morne et longue et pauvre plaine.
Ainsi s'en va la neige au loin, En chaque sente, en chaque coin, Toujours la neige et son suaire, La neige pâle et inféconde, En folles loques vagabondes, Par à travers l'hiver illimité monde.
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |