 | | | 2026. április 3. péntek,
Buda, Richárd napja. Kalendárium | 
SZENT GYÖRGY HAVA Bika
Április elseje. Hajdan sok népnél évkezdő nap volt, a tavaszi napéjegyenlőséget, az újjáéledő természetet ünnepelték. Amikor a naptárreformmal január elseje lett az év első napja, április első napja "komolytalan" újévvé vált. Nálunk a diákság terjesztette beugrató tréfák nyugati eredetűek.
...
| | ![http://hir.ma/wp-content/uploads/2013/07/jkk.jpg]()
" 1. Mikor pedig reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy őt megöljék.
2. És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Ponczius Pilátusnak a helytartónak.
3. Akkor látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek,
...
| | 
Albán:
Krishti Ungjall! Vertete Ungjall!
Angol:
Christ is Risen! Indeed, He is Risen!
Arab:
Al Maseeh Qam! Haqqan Qam!
Cseh:
Kristus vstal zmrtvých! Skutečně vstal!
Dán:
Kristus er opstanden! Ja, sandelig opstanden!
...
| | 
Sergey Rachmaninov (az emigrációban általa választott írásmód szerint; oroszul Сергей Васильевич Рахманинов, melynek magyaros átírása: Szergej Vasziljevics Rahmanyinov; Onyeg, Oroszország, 1873. április 1. (március 20.) – Los Angeles, USA, 1943. március 28.) orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester. ... | |
Névadója Sárkányölő Szent György, a lovagi erények megtestesítője. Ókeresztény eredetű szent, aki hitéért Diocletianus római császár idején, 303-ban szenvedett vértanúhalált. Magyarországon már az Árpád-házi királyaink idején is nagy tisztelet övezte. Szent György a magyar népi vallásosságban úgy él, mint a pásztorok, állattartók védőszentje. Napja előkelő helyet foglal el a jeles napok sorában. A néphit szerint Szent György napja a legszerencsésebb nap az egész naptárban. Egész Európában - hagyományosan nálunk is - a mezőgazdasági tavasz kezdeteként tartják számon. ... | | 
ÉMILE ZOLA
(1840-1902)
Az olvasó embereknek a naturalizmus szó Zolát jelenti, és Zola nevéről mindenekelőtt a naturalizmus fogalma rémlik fel. Ez az olasznak született kisfiú francia klasszikusnak nőtt fel. Apja Dél-Franciaországban jó állást szerzett olasz mérnök volt. ... | | 
Tristan Tzara (Moineşti, Bacău megye, 1896. április 16. – Párizs, 1963. december 25.) eredeti nevén Sami Rosenstock (felvett neve románul megszomorított országot jelent), román művész. Költő és esszéista, élete nagy részét Franciaországban töltötte. ... | |  Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. Manapság - és már régóta - meséit adják ki újra meg újra: idáig több mint 80 nyelven jelentek meg. Ez pedig igen nagy gyűjtemény, hiszen 70 évre terjedő élete folyamán 156 mesét írt. Némelyiket annyiszor és oly sokat utánozták, mesélték újra, hogy már népmesének tűnik....
| | 
-Raffaello di Giovanni Santi, a reneszánsz szellem és a reneszánsz művészet egyik óriása 1483. április 6-án született, és harminchét év múlva ugyancsak április 6-án halt meg. Az általa megélt idő, a harminchét év, nagyon kevés egy teljes emberi életre. Raffaello azonban a kivételes tehetségek, a zsenik közé tartozott. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Émile Verhaeren: A hó |   | |
Csak hull, és hull a sok hópehely lustán,
mint megannyi megsodort, hosszú, bús fonál,
mely ködös, elnyúlt, sáros róna fölött szitál,
forró undort és rideg szívet temet maga alá.
Hull a hó, s hová lehull, ott megmarad,
hűvös halomba dermed a pillanat –
egykedvűen, monoton omlanak;
hull a hó, akár a zuhatag,
egyforma kristályok raja a házakon,
a pajtán és a falakon, ott bizony;
és a hó csak hull, tízezernyi pihe hull
a megroggyant, süppedt sírokra konokul.
Ott fenn a magasban az átkozott tél
vaskos köténye vadul felhasad;
egy végső rohammal az ég leszakad
az aprócska falura, s közte nyargal a szél.
Csontvelőig harap most a fagy,
öl a nyomor, s előtte minden út szabad,
a hó s az ínség a lelket is szétzilálja,
vakít a hó, reszel a tél vinnyogása
kihűlt tűzhelyeken, és az enyészet lengi át
a kalyibák szegénységtől bűzlő, beomlott falát.
S hol a sok görbe, csatakos út egymásra talál,
a kicsiny falvak őrt állnak egyedül, s arat a halál;
nagyhatalmú fák tar karjain csillámlik a dér,
hosszú sorban összekapaszkodva ledér
csontvázakként fonódnak egybe ágaik, s a szél.
Az öreg malom lapátján a fehérszakállas moha
nyeli el ártatlan prédáját, a mostoha;
akarata ellen itt már soha nincs orvosság;
arrébb a tető és a rozsdállt eresz bádoga
ádáz csatát vív a széllel már november óta,
lyukas peremét híg esők mossák;
de a végtelen hó-vemhes fellegből egyre száll alá
a néma, bús síkra ezernyi pehely-nyaláb.
Így hull, és hull, itt, és messzebb,
minden sarokra bőven dobva leplet,
de mindig a hóesés, mindig a pelyhek,
és mindig a sápadt, terméketlen földre esnek,
bolond pihék, s ülnek bokorra, sírkeresztre,
a világ végeláthatatlan terein átevezve.
Émile Verhaeren (1855-1916) : La neige
La neige tombe, indiscontinûment,
Comme une lente et longue et pauvre laine,
Parmi la morne et longue et pauvre plaine,
Froide d'amour, chaude de haine.
La neige tombe, infiniment,
Comme un moment -
Monotone - dans un moment ;
La neige choit, la neige tombe,
Monotone, sur les maisons
Et les granges et leurs cloisons ;
La neige tombe et tombe
Myriadaire, au cimetière, au creux des tombes.
Le tablier des mauvaises saisons,
Violemment, là-haut, est dénoué ;
Le tablier des maux est secoué
A coups de vent, sur les hameaux des horizons.
Le gel descend, au fond des os,
Et la misère, au fond des clos,
La neige et la misère, au fond des âmes ;
La neige lourde et diaphane,
Au fond des âtres froids et des âmes sans flamme,
Qui se fanent, dans les cabanes.
Aux carrefours des chemins tors,
Les villages sont seuls, comme la mort ;
Les grands arbres, cristallisés de gel,
Au long de leur cortège par la neige,
Entrecroisent leurs branchages de sel.
Les vieux moulins, où la mousse blanche s'agrège,
Apparaissent, comme des pièges,
Tout à coup droits, sur une butte ;
En bas, les toits et les auvents
Dans la bourrasque, à contre vent,
Depuis Novembre, luttent ;
Tandis qu'infiniment la neige lourde et pleine
Choit, par la morne et longue et pauvre plaine.
Ainsi s'en va la neige au loin,
En chaque sente, en chaque coin,
Toujours la neige et son suaire,
La neige pâle et inféconde,
En folles loques vagabondes,
Par à travers l'hiver illimité monde.
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika