 | | | 2026. február 5. csütörtök,
Ágota, Ingrid napja. Kalendárium | 
Február (régiesen Februárius, ősi magyar nevén Jégbontó hava) az év második hónapja a Gergely-naptárban, szabályos években 28 napos, szökőévekben pedig 29 napos. Háromszor fordult elő a történelemben február 30-a. A 18. századi nyelvújítók a februárt az enyheges névre keresztelték át. A népi kalendáriumban böjt előhava (vagy másképpen böjtelő hava) néven szerepel. ... | | | | 
Az Úr tanítványai közé tartozott, és követte Jézust "János keresztségétol fogva egészen mennybevétele napjáig". Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy "velük együtt tanúskodjék Krisztus föltámadásáról". Az apostolok szétszéledése után a hagyomány szerint Etiópiában hirdette az evangéliumot. Alexandriai Kelemen õrizte meg egy mondását: "Gyöngítsd önmegtagadással testedet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson." Vértanúságot szenvedett Krisztusért. Szent Ilona császárnõ az apostol ereklyéinek egy részét Rómába, másik részét Trierbe vitette. (Hankovszky Miklós)...
| | 
Hetvennyolc éve, 1933. február 1-én hunyt el Budapesten Sajó Sándor, a trianoni tragédia és a magyar életerő dalnoka.
1868. november 13-án született a felvidéki Hont vármegyében, Ipolyságon. Középiskolai tanulmányait Selmecbányán végezte, egyetemi tanulmányait a fővárosban. Rövid ideig a „Verbász és Vidéke” című lapot szerkesztette, majd 1903-tól középiskolai tanárként Nyitrán, Újverbászon, Jászberényben, végül Budapesten tanított, a Szent László Gimnázium igazgatójaként. Verseivel tizenkétszer érdemelte ki legtekintélyesebb irodalmi társaságaink jutalmát. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a Szent István Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének. Költői életművének legjavát Bartha József irodalomtörténész gyűjtötte egybe és látta el bevezetéssel 1937-ben. 1945-től nemcsak verseit, hanem nevét is elfeledtették.
... | | 
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Az előírt áldozat fölajánlásakor jelenlévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása.
...
| | 
Balázs napja a magyar nyelvterületen is az egészség- és termésvarázslás, a gonoszűzés, a madárűzés, az időjárásjóslás napja. Magyarországon a szőlősgazdák a szőlejük négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét, hogy Balázs védje meg a szőlőket, zavarja el ősszel, szőlőéréskor a madarakat, hogy azok ne tegyenek kárt a termésben....
| | 
A parasztgazdaságokban ekkor már megindul a tavaszi tevékenység, mert Bálint napján megszólalnak, csivitelnek a télen helyben maradt madarak, a verebek. Ők már jelzik a tavasz közeledtét. A gazdák metszik a fákat, a szőlőt; gyümölcsfákat is ültetnek, mert hamar kihajt és megerősödik. Azonban a hideg időnek is van jele: ha Bálint napján megszólal a pacsirta, s azt mondja: "csücsülj be!", akkor még hidegre kell számítani....
| | 
Négy évvel a Boldogságos Szûz Szeplõtelen Fogantatása dogmájának kihirdetése után, Lourdes mellett, a Gave folyó partján fekvõ barlangban, 1858. február 11-én megjelent a Boldogságos Szûz Soubirous Bernadettnek. Ismételt megjelenése után elmondta magáról: "Én vagyok a Szeplõtelen Fogantatás". Kívánsága szerint csodálatosan szép templom épült a jelenések helyén, és a csodálatos gyógyulások szakadatlan láncolata jelzi, hogy a Szeplõtelenül Fogantatott Szûzanya közbenjárásával szívesen segít a szenvedõ embereken. (...
| | 
A farsang évenként ismétlődő, Vízkereszttől Hamvazószerdáig tartó időszak, amelyet évszázadok óta az evés, ivás, lakodalmak, disznótorok, jelmezes fölvonulások jellemeznek. A farsang három utolsó napja: farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd. A legtöbb népszokás ehhez a három naphoz fűződik.
...
| | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Émile Verhaeren: A hó |   | |
Csak hull, és hull a sok hópehely lustán,
mint megannyi megsodort, hosszú, bús fonál,
mely ködös, elnyúlt, sáros róna fölött szitál,
forró undort és rideg szívet temet maga alá.
Hull a hó, s hová lehull, ott megmarad,
hűvös halomba dermed a pillanat –
egykedvűen, monoton omlanak;
hull a hó, akár a zuhatag,
egyforma kristályok raja a házakon,
a pajtán és a falakon, ott bizony;
és a hó csak hull, tízezernyi pihe hull
a megroggyant, süppedt sírokra konokul.
Ott fenn a magasban az átkozott tél
vaskos köténye vadul felhasad;
egy végső rohammal az ég leszakad
az aprócska falura, s közte nyargal a szél.
Csontvelőig harap most a fagy,
öl a nyomor, s előtte minden út szabad,
a hó s az ínség a lelket is szétzilálja,
vakít a hó, reszel a tél vinnyogása
kihűlt tűzhelyeken, és az enyészet lengi át
a kalyibák szegénységtől bűzlő, beomlott falát.
S hol a sok görbe, csatakos út egymásra talál,
a kicsiny falvak őrt állnak egyedül, s arat a halál;
nagyhatalmú fák tar karjain csillámlik a dér,
hosszú sorban összekapaszkodva ledér
csontvázakként fonódnak egybe ágaik, s a szél.
Az öreg malom lapátján a fehérszakállas moha
nyeli el ártatlan prédáját, a mostoha;
akarata ellen itt már soha nincs orvosság;
arrébb a tető és a rozsdállt eresz bádoga
ádáz csatát vív a széllel már november óta,
lyukas peremét híg esők mossák;
de a végtelen hó-vemhes fellegből egyre száll alá
a néma, bús síkra ezernyi pehely-nyaláb.
Így hull, és hull, itt, és messzebb,
minden sarokra bőven dobva leplet,
de mindig a hóesés, mindig a pelyhek,
és mindig a sápadt, terméketlen földre esnek,
bolond pihék, s ülnek bokorra, sírkeresztre,
a világ végeláthatatlan terein átevezve.
Émile Verhaeren (1855-1916) : La neige
La neige tombe, indiscontinûment,
Comme une lente et longue et pauvre laine,
Parmi la morne et longue et pauvre plaine,
Froide d'amour, chaude de haine.
La neige tombe, infiniment,
Comme un moment -
Monotone - dans un moment ;
La neige choit, la neige tombe,
Monotone, sur les maisons
Et les granges et leurs cloisons ;
La neige tombe et tombe
Myriadaire, au cimetière, au creux des tombes.
Le tablier des mauvaises saisons,
Violemment, là-haut, est dénoué ;
Le tablier des maux est secoué
A coups de vent, sur les hameaux des horizons.
Le gel descend, au fond des os,
Et la misère, au fond des clos,
La neige et la misère, au fond des âmes ;
La neige lourde et diaphane,
Au fond des âtres froids et des âmes sans flamme,
Qui se fanent, dans les cabanes.
Aux carrefours des chemins tors,
Les villages sont seuls, comme la mort ;
Les grands arbres, cristallisés de gel,
Au long de leur cortège par la neige,
Entrecroisent leurs branchages de sel.
Les vieux moulins, où la mousse blanche s'agrège,
Apparaissent, comme des pièges,
Tout à coup droits, sur une butte ;
En bas, les toits et les auvents
Dans la bourrasque, à contre vent,
Depuis Novembre, luttent ;
Tandis qu'infiniment la neige lourde et pleine
Choit, par la morne et longue et pauvre plaine.
Ainsi s'en va la neige au loin,
En chaque sente, en chaque coin,
Toujours la neige et son suaire,
La neige pâle et inféconde,
En folles loques vagabondes,
Par à travers l'hiver illimité monde.
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika