 | | | 2025. április 30. szerda,
Katalin, Kitti napja. Kalendárium | 
SZENT GYÖRGY HAVA Bika
Április elseje. Hajdan sok népnél évkezdő nap volt, a tavaszi napéjegyenlőséget, az újjáéledő természetet ünnepelték. Amikor a naptárreformmal január elseje lett az év első napja, április első napja "komolytalan" újévvé vált. Nálunk a diákság terjesztette beugrató tréfák nyugati eredetűek.
...
| | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| |
A Novgorod melletti Onyegben született. Apja dúsgazdag földbirtokos volt, vagyonát azonban eltékozolta, és mire Rachmaninov kilencéves lett, már teljesen elszegényedtek. 1882-ben lett a pétervári konzervatórium növendéke, majd 1885-ben a moszkvai konzervatóriumba került, itt ...
| |  Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. Manapság - és már régóta - meséit adják ki újra meg újra: idáig több mint 80 nyelven jelentek meg. Ez pedig igen nagy gyűjtemény, hiszen 70 évre terjedő élete folyamán 156 mesét írt. Némelyiket annyiszor és oly sokat utánozták, mesélték újra, hogy már népmesének tűnik....
| | Kőrösi Csoma Sándor 1784-ben – újabb kutatások szerint 1787-ben vagy 1788-ban – született Erdélyben, a Háromszék megyéhez tartozó Kőrösön. Tanulmányait a falu iskolájában kezdte, ennek befejeztével azonban nem a hagyományos, szinte egész életen át tartó határőr szolgálatba lépett, hanem apja közbenjárásának köszönhetően továbbtanulhatott Erdély nagyhírű protestáns kollégiumában, a nagyenyedi Bethlenianumban. Minden bizonnyal az itteni ingyenes oktatás volt az oka, hogy apja a Kőröstől mintegy 300 kilométerre fekvő gimnáziumba küldte fiát. ... | | HARMINCHATODIK SZÜLETÉSNAPOMON Állj meg, szívem, betelt ím az idő.
Ha mást már nem dobogtatsz, mért dobognál?
De nem! Bár nincs szív, érted hevülő,
te csak lobogjál!
Nagy lombhullásban állnak napjaim.
...
| | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Georges Rodenbach - Epilógus |   | Lám, ez itt egy láthatatlan és körbezárt élet,
mely - mint gyötrődő néma - elrejti magát,
s mint alvó víztükör, hallani apró sóhaját,
tó, mire a Hold is csak bánatosan fest képet.
És a víz töpreng; közben ragyog szüntelen,
hisszük: égbolt, hol néma csillagok éke virul.
De csak ámít e hamis tükörrel, ez küzdelem!
Csak látszat! Megtévesztő derű! S nem csitul.
Mert a tó az álló, fehér felszín alatt szenved,
a régi bánat oly’ rideggé és sötétté teszi;
mint holt, kinek fű alatt vén sírbolt ad enyhet,
egy rossz halott, aki az emlékeket könnyezi.
Ó, emlékek, nektek a varázslat lám, sikerült:
sok gondtól, iszaptól fénytelen perc elpereg;
a víz aranyat tükröz; a nád kórusban fecseg;
- de az örömmel dús nap túl sokáig elkerült.
Békítgetni már késő; lelkem, mint a víz, olyan,
régi, titkos fájdalomtól remeg és lásd - félszeg,
fájdalmas, mély hang, és most elhallgat végleg,
lent sír, fúlt harang, s felette zúg a vén folyam.
Georges Rodenbach - Épilogue
Ici toute une vie invisible est enclose
Qui n’a laissé voir d’elle et d’un muet tourment
Que ce que laisse voir une eau d’aspect dormant
Où la lune mélancoliquement se pose.
L’eau songe ; elle miroite ; et l’on dirait un ciel,
Tant elle s’orne d’étoiles silencieuses.
Ô leurre de ce miroir artificiel !
Apparence ! Sérénités fallacieuses !
Sous la blanche surface immobile, cette eau
Souffre ; d’anciens chagrins la font glacée et noire ;
Qu’on imagine, sous de l’herbe, un vieux tombeau
De qui le mort, mal mort, garderait la mémoire.
Ô mémoire, par qui même les clairs instants
Sont douloureux et comme assombris d’une vase ;
L’eau se dore de ciel ; le chœur des roseaux jase ;
Mais le manque de joie a duré trop longtemps.
Et cette eau qu’est mon âme, en vain pacifiée,
Frémit d’une douleur qu’on dirait un secret,
Voix suprême d’une race qui disparaît,
Et plainte, au fond de l’eau, d’une cloche noyée !
Budapest, 2012. szeptember 20.
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika