Nézd, kedvesem, kókadt és száraz e rózsa,
mára fonnyadttá csókolta a nap tüze,
tegnap üdén illatozva én tűztem kebledre,
s gyöngéden hajolt feléd a virág égő pirosa.

Csak pár óra és a szép szirom megfakul...
Oly sok drága holmit többé már nem találsz:
eltűnik, lehet boldog, vagy fájó a változás,
de engedelmesen hull a világ elé áldozatul.

A nagy vihart mindig követi a nyugalom :
az örömre sűrű bánat és restség lebben,
hát bocsáss meg nekem, ha gyanakszom,

hogy szerelmed, s hűséged rendületlen,
hiszen minden változik ezen a világon,
mégis szilárd a szerelem a te szívedben...?              

La desconfianza

Mira, mi bien, cuán mustia y desecada
del sol al resplandor está la rosa
que en tu seno tan fresca y olorosa
pusiera ayer mi mano enamorada.

Dentro de pocas horas será nada...
No se hallará en la tierra alguna cosa
que a mudanza feliz o dolorosa
no se encuentre sujeta y obligada.

Sigue a las tempestades la bonanza:
siguen al gozo el tedio y la tristeza...
Perdóname si tengo la desconfianza

de que dure tu amor y tu terneza:
cuando hay en todo el mundo tal mudanza,
¿solo en tu corazón habrá firmeza?