Mily jelentéktelen egy emberi szív várakozása bármi után. Az ember maga is majdnem semmi a mérhetetlennek tűnő Mindenségben. Mégis szívem várakozása, különösen az Isten
iránt, különös értéket kap, ha úgy fogjuk föl, hogy az nem más, mint egy csepp a Mindenség várakozásának óceánjában. Évtizedekkel ezelőtt láttatta ezt meg velem Teilhard de
Chardin. Őt idézem:
“Azok a csodálatos idők, amelyek megelőzik az első karácsonyt, nem üresek, belőlük sem hiányzik Krisztus. Azokat is hatalmas befolyása járja át. – Fogantatását készítik elő a
kavargó kozmikus tömegek, és ennek érdekében rendeződnek a bioszféra életárjai. Születésének előkészítése miatt gyorsul az ösztön fejlődése, s a Földön érte feslik ki a
gondolat virága.
Balgatag módon ne türelmetlenkedjünk amiatt, hogy időtlen idők óta kellett várnunk a Messiás eljövetelére. Hogy Jessze törzse kihajthasson, s az Emberiség kivirágozhasson,
ahhoz sok idő kellett:
- az ősember gigászi és névtelen küszködése,
- Egyiptom hosszan érlelődő szépsége,
- Izrael nyugtalan várakozása,
- a keleti misztikák felszálló illata,
- a görögök agyonfinomult bölcsessége.
Mindez az előkészület kozmikusan, biológiailag volt szükséges, hogy Krisztus az Emberiség színpadára léphessen. S mindezt a munkát az Ő lelkének aktív és teremtő hajnala
serkentette, mert ez ez emberi lélek volt kiválasztva, hogy új élettel járja át a Mindenséget. Amikor Krisztus megjelent Mária karján, az egész világot kezdte magasba emelni.
E szüntelen vágyó várakozás óceánjában várakozásunk csepp lesz a végtelenség érzetével.”
Adventem csepp csupán, de az Emberiség várakozás-óceánjának csöppje. Ó nem “majdnem semmi a Mindenségben”, hanem valaki minden ember, aki várakozásával hívja, “csalogatja”,
kikönyörgi, hogy Isten, ha már megteremtett hozzánk jöjjön, magához, magába emeljen.
Hogyan várjuk? Legalább várjuk Őt úgy, mint szülő gyermekét, gyermek az apját, anyját, szerelmes szerelmesét? Úgy várjuk-e legalább, mint a véges a Végtelent, halandó a
Halhatatlant, kérdések a Feleletet, részek az Egészet, esendő a Teljességet, beteg az Orvost, vétkes az Irgalmat, boldogtalan a Boldogságot, EMBER AZ ISTENT?!
Úgy tűnhet, mindez túlzás. Lehet… De lehetséges is. Lehetséges, ha van bennünk csend. Alázat. Éberség. Feltétlen hit. Öröm. Remény. Ima. ( Tudom én, itt és ma élek: nagy a
lárma, a zaj, a reklámok áradata, a főtéren felállított pavilonok vásári zajlásában alig találni meg a Betlehemet. Mégis…)
Advent van. Gondoljunk rá: várakozásunk csepp a Mindenség várakozásának óceánjában. | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
