Mándy Iván az "ISTEN" című novellájában írja, hogy gyermekkora óta készül vele egy beszélgetésre. Valahol majd leülnek, kávéház asztalához, vagy vasúti váróteremben, vagy sportpálya tribünjén, templomban vagy az utcán összetalálkoznának. Ő és az Isten. Ő semmit nem kérdezne, Isten meg mondja el, amit akar. Veszekedés lenne? Nem történne semmi baj, „mindig csak azzal tudtam veszekedni, akit szerettem." Az író végül így fejezi be novelláját: „Egy idő után elbúcsúznánk. Ő is megy tovább a maga útján, és én is."
Lehet készülni, egyáltalán beszélgetni Istennel? A karácsony megadja a választ: igen!
Mostantól értjük egymást
Jézus Krisztus születését ünnepeljük, akiben emberré lett az Isten. Kellett, hogy arca legyen, szeme, hangja. Tudjon nyelvünkön beszélni, hogy érthessük egymást. Jézus arámul és héberül beszélt. Ma már tanítását lefordították a föld minden népének nyelvére. Minden néphez, az egyes emberhez az anyanyelvén szól. „Az Ige testté lett" (Jn1,14) – nemcsak az anyaméhben, hanem az emberi nyelvben, beszédben. A beszéd a személyek közeledése egymáshoz, amelyben az egyik feltárja önmagát a másiknak és viszont. Az emberiség történelmében az első karácsony óta, Krisztus születése után az ember nem mondhatja Istennek, hogy nem érti szavát.
„Ő megszólít bennünket az egyetlen nyelven, amit megérthetünk: az emberi nyelven... Testet öltött Igeként egy az egyben, elutasíthatatlan hitelességgel: Jézusban mindnyájunkat. Az önmagát kijelentő Isten jelenti magát mindazoknak, akiknek akarja, rajtuk keresztül pedig azoknak, akik e prófétai egyéniségeken keresztül találnak Istenre." (Hegedűs Lóránt) Ő megszólít minket és érti beszédünket. Beszélgethetünk vele.
A beszélgetés kezdete
Minden ima, amely elhangzik emberi ajkon, vagy néma sóhajként a szívben, legyen az keresztény, hindu, zsidó, mohamedán, bármily vallású, az a „beszélgetés" kezdete. Megszólítja az ember és Ő válaszol, a maga módján, ha hangját nem is hallani, de érzi az imádkozó ember, hogy nem magában mormolja a semmibe szavait.
Még a hit nélküli is, aki káromolja, tagadásában is feltételezi, mégis nem „senkihez" szól vagy a „nem-létezőt" tagadja. – Gondoljuk csak el, a világirodalom költészetében alig találni olyan költőt (az emberi érzés és gondolat művészi megszólaltatóját), aki ne hódolna, csodálná, vagy éppen perlekedne Vele.
Beszélgessünk Istennel
Aki nem hisz, próbálkozzék egy beszélgetésre, őszintén, talán így: „Isten, ha létezel, add, hogy megismerjelek!" Az evangélium őrzi annak a kételkedőnek szavait, aki Jézusnak mondta: „Hiszek uram, de segíts hitetlenségemen."
A karácsony hangulata megérint.
A napokban, amint mentem a karácsonyi fénydíszbe öltöztetett utcán, mellettem ment el két nagylány. Az egyik mondta a másiknak: „Tudod, engem nem is az ajándékok foglalkoztatnak, ez a nagy kivilágítás, a fenyő otthon, meg a nagy vacsora, hanem ezeknek a napoknak a hangulata érint meg." Csak ennyi. Belekapaszkodom, ez az ismeretlen lány a karácsony hangulatát tartja különösnek. Vajon ez az érzése, hitével vagy hit nélküliségével, nem azt a titokzatos történést érzi: minden valóságnál, látszatnál valami több történt, történik ezen az ünnepen... Ismert vagy Ismeretlen Isten közelsége teremti a „hangulatot".
Útjaink párhuzamosak
Mándy Iván beszélgetését Istennel az utcán is el tudta képzelni. Még azt is, hogy nem szólnak egymáshoz, hallgatnak. Mennek tovább. „Ő is megy tovább a maga útján és én is." Ennyi lett csak a tervezett beszélgetés? Útjuk megy tovább. Külön, külön. Vajon egyszer metszik egymást?
Útjuk párhuzamos? Isten célja vajon más, mint az emberé? Helyesebben: az ember teremtményi lényegénél fogva akar (akarhat-e!) mást, mint alkotója? Isten teremtői szándéka, amelyet részben kinyilatkoztatott beszédei a Bibliában, de kétségtelen Jézusban, akiben emberré lett, az a szándéka, hogy az ember boldog legyen, üdvözöljön. Az Ember vajon akar mást, mint boldogságot? A cél egy, az útjaik párhuzamosak. Találkoznak, amint a vasúti sínek a horizonton összeérnek?
Igen, tudom, az affin geometria valószínűnek tartja a párhuzamosok találkozását a végtelenben, ám a többi geometriai elmélet az ellenkezőjét látja bizonyítottnak. Rendben van. Ám „Istennek semmi sem lehetetlen" (Lk 1,37). Akkor pedig az Ő útja és az ember útja a szeretet végtelenségében összeölelkezhet! Az esőcsepp beleolvad a tengerbe, s megszűnik cseppnek lenni. Nos, az ember Istennel egyesülve megmarad embernek az ő egyedülálló egyetlen személyiségével.
Túl bonyolult így? Egyszerűbb a megközelítése a beszélgetés „eredményének", ha arra gondolunk, ha már megszólítottak vagyunk és válaszolunk, akkor hallgassunk Jézus szavára, aki azt mondotta: „Én vagyok az Út, az igazság és az Élet... Aki követ engem, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn 8,12-14,6) Beszélgetéseink gyümölcse legyen, hogy utunk az Ő útjával már most egyesül.
Beszélgessünk Istennel!
Itt van az Ünnep. Itt a Karácsony. Emberré lett az Isten, megszólít minket (s hogy valóban bizalommal merjünk válaszolni, Gyermekként mosolyog ránk), merjük mondani, ami bennünk van. Beszélgessünk Istennel! Karácsony, folytassuk vagy kezdjük el!
Még akkor is, ha ismerjük a francia költő Paul Claudel Karácsonyi ének című versét, melyet így fejez be:
„Valóban karácsony napja ez, színarany, melyet semmi szenny se rág.
Holnap, mert kell, a kegyetlen Heródest szolgáljuk majd tovább."
Az angol T.S. Eliot A Mágusok utazása című költeményében a „három király" miután hódoltak a betlehemi Gyermek előtt, indultak haza, örvendezve a csodálatos Születésnek, ám hazatérve miként kell élniük? „Köröttünk idegen nép csüng istenein."
Visszatérünk a hétköznapokba. Olykor tennünk kell, ami szürke, vagy kegyetlen nehéz. Élni jó szándékkal olyan környezetben, amely idegen isteneinek szolgál. – Mándy Iván is így élte napjait, és mégis készült az Istennel való beszélgetésre. Mi miért ne tehetnénk? Micsoda életprogram: beszélgetni Istennel... |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
