2022. november 29. kedd,
Taksony napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A forradalom szent napjaira
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


 

 

 

A történelemtudomány sohasem merte az irodalom fennkölt és nemes világlátásával mérni és láttatni a nagy világeseményeket.
Talán sokkal közelebb kerül a hétköznapi ember a múltjához és jelenéhez, ha a sorsfordító és „lélekcserélő” időkben először szűzmáriás, később forradalmi, majd eztán politikai nemzetnek látja azt a fajt, melyből világra sarjadt.
A magyarság őstörténelmét részben a magyarság vezetői, de leginkább a nyugat-európai, majd bizánci politikai erők elpusztították. Egyetlen, de fennköltségben megközelíthetetlen alakja maradt meg ennek a végképp elvesző múltnak, ez pedig Nagyboldogasszony alakja.
A világ értelme és szépsége, aki királyokat és isteneket szül, majd később Szűzanyává szépül, ő az első évezredek jelképe.
Még a protestánskor is kellő tisztelettel viseltet iránta, tudja, hogy megfosztásával a magyarságot annak szívéig felsértené.
A következő évszázadok a nemzetet forradalmi nemzetté tették.
A 18. századtól a magyarság izzó lávája hol feltör, hol füstölögve festi sötétre az ég arcát, hogy majd 1848-ban úgy hevüljön, hogy csak tíz nemzet vérével lehet lángolását elcsitítani.
Mindezek után a nemzet átalakul politikai nemzetté.
Végérvényesen a hatalom a pártok kezébe kerül, melyek mindegyike hazaárulókkal, a sorskérdéseinket idegenül szemlélő németekkel és zsidókkal telik meg, amelyek nem a nemzet, hanem az államiság egyfajta kasztrált állapotát képviselik. Ennek a kasztrációnak következtében az állam megszabadul a nemzettől, s marad helyette a nép, mely a Szűzanya és Nagyboldogasszony helyett arannyal és égkékkel festett fabábokat imád, s a forradalmiság színpadi tűzzé enyhül, melyet fújtatóval és vörös selyemszalagokkal imitálnak.
1849-ben megszűnt Magyarország létezni, mely állapotnak a legfőbb bizonyítéka, hogy a nemzet testéből megszülető más nemzetiségűek immár nem magyar érdekeket szolgálnak. Leszakadnak és kiszakadnak a magyarság testéből, kiket magyarrá dajkált ez a szentségesen boldogtalan nép. Nem születnek zrínyik, petőfik; és a máraik, hercegek és gárdonyik is ennek az elveszett nemzedékből nyerik elkésődő önmagukat. A lengyel Bem, idegenül csengő nevű tisztek sokasága porosz, német, szerb származással, költők német és tót felmenőkkel már nem ontják vérüket a magyarságért. A magyar érdek csak egy a zsidó, a német és a szláv érdek mellett, s leginkább mögötte szégyenkező lelki aktus.
1848 magyarsága az az óriás, amely még egyszer feltápászkodik, összeszedi minden erejét, és lesújt erre a mocsoktól és árulástól vemhes Európára.
De az óriás lerogy, végtagjai megcsonkulnak, fejét por és sár emészti, szíve megszakad.
Olyan nemzedék volt az, mely talán csak a magyarságnak adatott meg. Széchenyi büszke idealizmusa, Wesselényi mágikus életereje, Petőfi megismételhetetlen lelki és szellemi áradása, Arany misztikus bölcsessége, Vörösmarty prófétikus ereje, Jókai világokat görgető hatalma már önmagában is csodálatraméltó egysége az akkori Európának. De tudósok, festők, költők, asszonyok, egyetemisták százai és ezrei álltak ezen nagyszerű férfiak mögött. Majd katonák mindenhonnan, hogy karddal, vérrel és verítékkel áldozzanak a földnek, amely  szent földjük és szent vetésük volt. Akkor nemcsak a fajmagyarság adta ennek a nemzetnek a belső tüzét, hanem az a földrengésszerű változás, melyet a jelenben Magyarország Szent Magyarországgá való átalakulásnak látunk. Mintha a Teremtő munkálkodott volna, hogy a haza ereibe vért, a haza szívébe vad dobogást lázítson. Nemcsak állam, nemzet, politikai ökonómia lett, hanem fogalmiságában új és tiszta principium.
A tét pedig ennyi volt: győzelem vagy bukás.
A háború elveszett, a nemzet elbukott. Március 15. szent és győzedelmes nap maradt. Igaz, a legfényesebb és a legigazabb. De ez a nemzet erőtlen, hogy belőle megéljen. A forradalmi nagysága elszállt, az emlékezés pedig torz, mint ahogy ebben a hazában minden nagyszerűség torzó és hamis.
Szelíd zászlólengetés korát élünk, melyben már csak a nyélnek van súlya, a lobogónak nincs. Szavak repkednek, de ezek az okos retorikával szőtt nagy kiáltványok kegyeletsértő izgalmak.
Elveszett Petőfi forradalmi dühe, mely pusztító elegy, Széchenyi hatalmas látomása is kialudt, s Liszt végzetes orkánjai is elvesztek, melyek egykor az egész európai művészetet átváltoztatták. Senkik lettünk és semmik. Kokárdás balekok, a mindig bennünket csendre intő kompromisszumok bajnokai. Ellopott országunk, elrabolt javaink, elbolsevizált akaratunk, kihunyt önérzetünk és elravaszkodott múltunk gyászmenete.
Boldog, boldog március 15. Istenem, de szép volt…

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007