2025. július 15. kedd,
Henrik, Roland napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről."

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
In Memoriam Kovács János
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


„Aut prodesse volunt, aut delectare poetae…” szól a régi latin mondás, mely szerint kétfajta költő létezik: a hasznos és az, aki gyönyörködtetni akar.
Ez jutott az eszembe arról a vékony, kistermetű könyvről, mely olyan szerényen húzódik meg a könyvtáramban, mint annak alkotója tette ebben a világban.
A könyv címe: Katáng, s egy olyasvalaki írta, akit szerencsém volt személyesen ismerni.
Kovács János István míves és gazdag ihletű versei sorakoznak pontos és megcáfolhatatlanul művészi megteremtettségben. Olvasgatom ezeket a gondos és mérnöki igényességgel megírt verseket, s látom a Költőt, ahogy feléjük hajol, mint gondos apa a gyermeke fölé, hogy mielőtt magukra hagyja őket, elérzékenyülten végigsimítsa mindegyiket a tekintetével. Így látom Kovács Jánost, a Költőt és az Embert.
Ha valóságos magyar irodalom létezne ebben az agyonnyomorított országban, minden verse eseményszámban menne, s a haláláról tragikus szomorúsággal olvashatnánk az újságokban. De kevesen ismerték, s ez már önmagában tragédia jelenkori irodalmunkat figyelve. Nem tudott hasznos költő lenni abban az értelemben, ahogy a hasznosságot ma értik. Nem hiszem, hogy hangos szóval akart irányt mutatni a forrongó közállapotok idején. Ő a „másik” költőfajta volt. Az, aki gyönyörködtetni akart.
Vallom, a hasznos költők a jelennek írnak, a szépet megteremtők pedig a földi életünk határáig kísérnek el. Ő ilyen volt, s mindezt szerényen és szorgalmasan tette. Pont úgy, ahogy emberi tisztasága erre rendeltette.
Néha láttam csendesen olvasgatni a szobájában. Nem úgy olvasott, ahogy az emberek általában. Nem szórakozottan vagy a szórakozottság állapotát keresve. Mindig elmélyülten élte utolsó éveit a könyvek szelíd béklyójában. Mikor utoljára együtt vacsoráztunk, elnéztem nyugodt öregségében és már keletiesnek tűnő derűjében, csendes humorában.
Irigylésre méltón magas kort ért meg, s utolsó évében a tekintetéből nem a szorongás, hanem a teljes élet nyugalma áradt. Volt ebben a tekintetben már valami nem is evilági. Az az irracionális látás, mely azok sajátja, akikben a teremtés értése beteljesedett. Ugyanakkor azt is tudom, hogy ragaszkodott az élethez is, mert polgári attitűdje arra kötelezte, hogy egy napot se hagyjon kihasználatlanul.
Vallom, hogy mégsem a nyers papírra rajzolt költeményeire volt a legbüszkébb. A költészetet lányában találta meg, akihez talán legszebb versét írta:

„Ha érem, ötven éve lesz jövőre,
hogy szép szemed ragyogva rám kinyitva,
tudatta vélem: itt vagy...énem őre...

Karomba kapva téged (ki tiltja?),
neved susogtam izgatott-rekedten,
kis Ancsa!... titkok égi, régi nyitja!”

(Anikó lányomnak)

Tele volt kosztolányis játékossággal, ugyanakkor már-már az outsiderekre jellemző túl szigorú műgonddal. Tiszta jambusi sorai nemcsak a költői pontosság iránti csodálatát mutatják. Jobban az örök poétai kételyt, a Herediák és a Babitsok formakultuszát, mely retteg minden múlandóságtól, szétfolyótól, ötletszerűségtől. Polgár volt költészetében is, nagypolgári tudatosság, pontosság, szorgalom és valaminek a megmentési szándéka, mely még innen van a formán; s mely már messze meghaladta az ittmaradottak önhitt és korlátolt lelki törpeségét.
Kilencvenhárom éves volt. Ha valami nagyon emberi dolgot kellene mondanom róla, önmagamat kell ismételnem. Nem ismertem oly mélyen, hogy az igazság felelősségével méltassam. Ezért a tiszteletem felelősségével teszem. 
Amit tudok róla, hogy szeretett. Szerette a verseket, a művészetet. Finom és nemes artisztikum birtokosa volt. Szerette az életet, s az Élet is nagyrabecsülhette, hisz sok évet adott neki. Szerette a gyermekét, s nem túlzok, ha azt írom: végtelenül. Tudom, a lánya miatt nem akarhatott megválni a sok szenvedésével terhes életétől. Hiszen melyik művész tudja elengedni a fő művét a szenvedések idején is. És melyik apa tudja elengedni a gyermekét a legmélyebb fájdalmak közt. Az élet láthatatlan, de mégis biztos kötelékei ezek. És hiszem, hogy ezek idekötözik. Hozzá és hozzánk. A költő ecsetjével és festékével: a szavakkal.

A szavai, melyeket sírjára szánt, egyetemesek. Nem önmagának és nem magáról szólnak. Önzetlenül a maradóknak. Ahogy az igazi költők és az igaz emberek tették és teszik:

„Látogató, ha megállsz e helyen, könnyet sose ejtsél,
mert nem a szellemeké, csak poromé ez a sír.
Hogy mi a tény, a való, az igazság, tudd meg e versből:
itt ér véget az út, ámde nem itt van a cél!”

(Sírfelirat)

2013. június 5.

 


Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007