 | | | 2026. július 6. hétfő, Csaba napja. Kalendárium |  
Július (Ősi magyar nevén, Áldás hava) az év hetedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. A római naptárban kezdetben ez az ötödik hónap volt. Ennek megfelelően latinul eredetileg Quintilis („ötös”) volt a hónap neve, csak később Julius Caesarról nevezték át júliusra. A 18. századi nyelvújítók szerint a július: kalászonos. A népi kalendárium Szent Jakab havának nevezi. ...
| | George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak....
| | Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte....
| | Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk. 1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik. ... | | Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.
Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában). ... | | Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését. ...
| | Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani. ... | |
"... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta... ...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." ... | | A légszebb felvétele Beethoven hegedűversenyének. Karajan felfedezettje a volt a hetvenes évek közepén a kiskamasz Mutter, kinek koraérettsége és művészi érzékenysége megragadta az idős Mester figyelmét. Mindenben támogatta a fiatal lány művészi fejlődését, s Karajan jól számított, hiszen Gedda, Janowitz vagy Freni esetében is jól tévedhetetlennek bizonyult. Ma Mutter a legnagyobb hegedűjátékos ebben a nem könnyű mezőnyben. ... | | "Mit tehet az ember, ha első látásra beleszeret egy nála több mint húsz évvel fiatalabb, viruló szépségű lányba, aki ráadásul másik férfiba szerelmes? A legtöbben lemondanának a reménytelen ügyről, Vaszary Gábor hősét, a jóképű, tapasztalt építészt azonban nem ilyen fából faragták. Az oltárig vezető út autós üldözéssel, magándetektívvel, halott papagájjal, akadékoskodó nagynénivel és egyéb problémákkal van kikövezve, ám az igazi nehézségek még csak ezután következnek. ...
| | 
A Képzet Merő szemmel, mint egy halott, két kart fűzve egymásba sejtek ollykor egy hajnallott fényt az elkábulásba. Ugyan mi az? El-elfoszlik előlle a semmi ó leple; s ha nézem, széjtoszlik ...
| | Szerb Antal testamentuma is lehetne ez a válogatás, melyben a világirodalom nagy alkotásainak eredetijét és kitűnő magyar fordításait olvashatjuk. Szerb Antal mindannak ellenére, hogy piarista neveltetésben részesült, hogy keresztapja Prohászka Ottokár püspök volt és mélyen katolikus hitű, fenyegetve érezte magát, s rendszeresen munkaszolgálaton kellett megjelennie. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
„Jött Trianon, úgy jártam-keltem, mint akit fejbe ütöttek” | | 
Olvasom Schütz Antal
(1880-1953) piarista tudós, dogmatikatanár önéletrajzi vallomásait. A Torontál
vármegyei Tószegen, német telepesek által alapított községben született
teológusnak német volt az anyanyelve, alapműveltsége, mégis magyarrá lett, és
1920. június 4-ét vérlázító történelmi aktusként élte át.
Noha
az első hazai kommunizmus tombolása idején, 1919 tavaszán külföldre hívták
„tudományos oldalról”, esze ágában sem volt elhagynia szülőföldjét:
„Szóba sem álltam ezzel
a gondolattal. Aki annyi ezer szállal itt gyökerezett be, mit keres másutt?
Csakugyan, „szívet cseréljen, ki hazát cserél”.”
(Schütz Antal: Életem. Emlékezések. Budapest, 1942. Szent István Társulat, 237.
old.)
Tudta, érezte, mi következik a kommunizmus után:
„Nagy nyomor következett a „több termelésből fakadó jóllét” után. Én azzal is
iparkodtam lelkileg is részt venni benne, hogy 1919/20 telét fűtetlen szobában töltöttem.
Azt tapasztaltam, hogy az ember nagyobb kár nélkül kibírja. Igaz, nem volt
nagyon kemény tél. A hőmérő négy fokra süllyedt, és egész télen ott maradt.
Dolgozni nem igen lehetett. Egész télen át olvastam Platónt
görögül. Azt is
tapasztaltam, hogy a nagy hideg, éppúgy, mint a nagy meleg, elernyeszt és
álmosít.”
Hát igen. Akkor egy értelmiségi meghúzta magát Platón eredetiben való
olvasásával! Ma, gyanítom, magyarul sem nagyon olvassák, függetlenül az
évszakváltozásoktól. No de olvassuk csak tovább!
„Közben jött Trianon.
Határozatai nem hiába voltak vérlázítóknak mondva. Én az első időkben úgy
jártam-keltem, mint akit fejbe ütöttek. A helyzetet számomra súlyosbította,
hogy családomat, mely előbb egy országban volt, most öt ország szaggatta, pedig
csak hatan voltunk. Az egyik öcsém Pozsonyban lévén az egyetemen,
Cseh-Szlovákiához tartozott; a másik mint fiumei gimnáziumi tanár Olaszországba
került; húgom Temesvárt rekedt, tehát Romániában; szülőim Tószegen maradtak,
tehát Szerbiában, én meg Magyarországon. Írni éveken keresztül nem lehetett.
Csak elvétve hoztak a ritka utasok hírt. Ilyenféle állapotok voltak két ezer év
előtt, a római birodalomban.” (u. ott, 237-238. old.)
Ám Trianon után sem változott lényegesen a helyzet:
„Mihelyt megnyíltak a sorompók, siettem Temesvárra, hová időközben nagy
üggyel-bajjal átköltöztek szülőim és kisebb öcsém Fiuméből, román, majd német
gimnáziumba tanárnak. Nem felejtem el a
határállomásoknál átélt vám- és útlevélvizsgálatot, mely legalább két óráig
tartott, és a románoknál a legprimitívebb módon ment végbe. Végül is ott azzal a kellemes hírrel
leptek meg, hogy a menetrendszerű vonat nem indul. Ki-ki úgy segített magán,
ahogy tudott. Én parasztszekéren mentem át Aradra és onnan vonaton Temesvárra.”
(u. ott, 238.old.)
Nem
volt olyan alkalom, hogy mag is ne élte volna át a román szekatúrát és hogy ne
találkozott volna ugyanakkor az 1919-1920-ban "győzők" önteltségével.
„Azután
míg szülőim éltek, 1941-ig minden évben átmentem, rövid időre, hiszen a románok
nem igen engedtek többet, mint egy hetet. Szívesen ott voltam. De mindig föllélegezhettem,
mikor a vonat átgurult a magyar határon. A román hatóságok aránylagos
jóindulata ellenére ott mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok jogállamban. A következő években volt alkalmam
megfordulni a párizsi békék áldozatainak országaiban is. Ott mindenütt csöndet,
munkát, szegénységet és elszántságot láttam. Voltam a győzők országaiban és
az új országokban is. Ott mindenütt, az emlékezésekben csakúgy, mint a
reményekben és intézményekben, egy nagy hólyagból táplálkozó önérzetet,
pöffeszkedést és nálunk ismeretlen, szemérmetlenül terjeszkedő jólétet láttam.”
(u. ott, 238-239. old.)
Tormay Cécile valaha
úgy vallott, hogy Trianon mindenünkben benne van. És ez ma sincsen másként. Aki
napjainkban éli át következményeit, valóban szintén úgy érzi magát, mint akit
fejbe ütöttek. Származástól függetlenül, tehetnők hozzá. A – saját szavaival –
„háromszáz éve magyar téreken vitézkedő piarista rendnek fiúi kegyelettel
ajánlva” megjelent memoárjában Schütz megmutatta Tormay igazságát |
| | | | Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás. | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |