 | | | 2025. december 12. péntek, Gabriella napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | 
December (Ősi magyar nevén, Álom hava) az év tizenkettedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Neve a latin decem szóból származik, melynek jelentése tíz – utalva arra, hogy eredetileg ez volt a tizedik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint a december: fagyláros. A népi kalendárium Karácsony havának nevezi. ... | | 
Advent második vasárnapja- a második angyal megérkezése
Három héttel karácsony előtt egy piros palástba öltözött angyal száll le a földre egy törékeny serleggel, hogy ajándékot vigyen a mennybe. De vajon milyen ajándék férhet el a serlegben? Törékeny és gyönge, mert a nap életet adó sugaraiból készült, csupán a tiszta szeretet elég könnyű ahhoz, hogy ne tegye tönkre. Az angyal észrevétlenül körbejárja az otthonokat, s összegyűjti a szívből jövő szeretetet, a mennyben élők pedig fényes csillagokat készítenek belőle, hogy az égre nézve minden ember szívét boldogság töltse el. ...
| | 
Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár. ... | | 
Petőfi Zoltán (Debrecen, 1848. december 15. – Pest, Józsefváros, 1870. november 5.) színész, költő, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia.
Az evangélikus – római katolikus vegyes-házasságból született gyermek édesanyja vallását kapta, katolikusnak keresztelték. Keresztszülei Arany János és neje, Ercsey Julianna. ...
| | 
Kodály Zoltán 1882-ben született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn játszott, édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt. ... | | 
Ahogy a málházó mesélte” - Pótnyomozás József Attila halála ügyében 9.
Később felhívtam Budavárinét egy-két kérdéssel, és amikor telefonban elmondta, hogy Bartos Józsefnek, a másik szemtanúnak él a lánya Szárszón, és kérdésemre, hogy a csendőr felírta-e a férje nevét és az adatait ott este, és kikérdezték-e, hogy mit látott: azt felelte, hogy igen, kikérdezték, akkor elhatároztam, hogy lemegyek még egyszer Szárszóra ezt rögzíteni, és Bartos József lányával, Zsuzsával beszélni. ... | | 
Kosztolányi Dezső: Ádám
Most sokszor gondolok arcodra, Ádám, Bús ősapám, mert fáj, hogy létezem S a nevem: Ember. A gond szolgaágyán Feléd lóbázom csüggeteg kezem.
Papagály s tigris közt csúf ember-állat, ...
| | 
Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Akik életüket az Istennek s a hazának szentelik | | 
Gondolatok
tanévkezdéskor
Mindig eltűnődöm
tanévkezdéskor. Vajon gyermekeink tudják-e, milyen a nagybetűs Élet? Nem, nem
az arasznyi földi életre gondolok, hanem arra, ami utána jön. Kinek hol,
persze. A pokolban, a tisztítótűzben vagy a mennyországban.
Sokan nevetnek ezen. Micsoda ásatag fogalmak! Pokol, tisztítótűz,
mennyország. Élvezzük inkább az életet. Együnk belőle nagykanállal!
Eltűnődöm, ismétlem. Vajon őseink mindennapos
áldozatkészségei nélkül hol lennénk mi, Gaia bolyongó palántái? Sőt mit
Gaiának, magának a Teremtőnek ajándékai?
Eszembe jut ilyenkor szűkebb pátriám, Vas vármegye (igen,
vármegye, nem megye) egyik jeles magyarja, boldog Batthyány-Strattmann László
köpcsényi-körmendi hercegorvos. Aki nem elei vagyonfeleslegéből adott bőkezűen,
hanem önnön életének javaiból, élete óráiból annyit, amennyit csak lehetett.
Kiknek? Elsősorban a szegényeknek. Takács Ince ferences barát írta róla:
„[…] voltak kórházai: Köpcsényben és Körmenden, amelyek mellé
Kedves Nővéreket hívott meg ápolókul, akiknek eltartásáról szintén ő
gondoskodott. Segédorvosokat tartott, akikkel együtt orvosi rendelőjében éppúgy
vizsgálta a betegeket, mintha fizették volna ezért; de ő mindenkinél jobban
tudta, hogy a jó Isten a megfizetője. Másnapokon ismét operált hasonló elvektől
vezérelt nejének segédletével.”
(Szeráfi tüzek. Pápa, 1939. Szent Antal kiadása-Keresztény
Nemzeti Nyomdavállalat. 151. old.)
Hol vannak ma az ilyen keresztények, kérdezhetnők? De
olvassuk csak tovább a ferences testvért:
„Például még Kassa vidékéről is fölkeresték. […] Hogy ezen
kívül mit tett a megszorult és pénzzavarban küzdő emberekkel, arról Köpcsény és
Körmend vidéke himnuszokat zengedezhetne. Körmend közelében az egyik gazda
váltót írt alá, amely majdnem családja pusztulását okozta. A jólelkű ember
szüksége a herceg fülébe jutott, aki házi káplánja révén körülbelül ezer pengőt
fizetett ki helyette, hogy a szegény embernek a vagyonkája dobra ne kerüljön.
Ilyen 1000 pengősök csöppentek szegény iparosok, tanítók stb. zsebébe, akik azt
a bátorságot vették maguknak, hogy a herceghez folyamodtak.”
(U., ott, 151-152. old.)
Boldog Batthyány-Strattmann élettörténete tehát rávilágít
arra, hogy messze nem a pénz a csúcsérték! A Szaharában hiába is lennének
valakinek dollármilliárdjai, ha nem lenne egy pohár ivóvize.
Korunk magyar művészettörténész polihisztor-asszonya, Prokopp
Mária vallja:
„[...] beleszülettem egy csodálatos családba, amelyet,
generációk óta – az apai és az anyai részről egyaránt – „a szellem napvilága
ragyog be”. Anyagi dolgokról, problémákról alig hallottam a gyermekkoromban,
pedig az 1950-es években, amikor a kommunista diktatúra igyekezett lefejezni a
hazai értelmiséget, a szüleim nemigen jutottak munkához... A pénz nálunk sosem
volt téma. Még az 1950-es évek elején sem, amikor Édesapámat, dr. Prokopp Gyula
járásbírót, négy gyermek édesapját, fiatalon elbocsátották az állásából, mivel
nem volt hajlandó az országot irányító kommunista párt utasítására igaztalan
ítéletet hozni. S a „Párt” évekig megakadályozta még a fizikai munkavállalásait
is. Pénzkereset éveken át nem volt a családunkban... Alkalmi munka
csurrant-csöppent, mint például szénkéreg kimérés. Ez igen életveszélyes volt,
de meg kellett ragadni. Állatokat tartottunk, földet műveltünk. Édesapa örült,
ha lehetőséget kapott fakitermelésre az erdőben... – de nem láncfűrésszel.
1950-ben államosították a földszintes családi házunkat, a lakásunk felét is
leválasztotta a hatóság... Mindemellett boldog gyermekkorunk volt!”
(Mindenki egyformán fontos. Prokopp Mária
művészettörténésszel beszélget Dvorszky Hedvig. Budapest, 2014. Kairosz, 5-6.
old.)
Erre mondja a magyar, hogy tartás. Akik életüket az Istennek
s a hazának szentelik, azoknak – a mennyország örököseinek – ezt aligha kell
magyarázni. Gerinckérdés ez, másképpen fogalmazva. Ha van tartás, azaz ha van
gerinc, nincs az a nyomor, ami ne lenne elviselhető. Hiányában viszont a
viszonylagos jólét közepette is könnyen elvész az emberből az – ember.
Van hát mit tudatosítani – igaz, korántsem csak tanévkezdéskor.
|
| | | | Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás. | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |