 | | | 2025. július 14. hétfő, Örs, Stella napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak....
| | Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte....
| | Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk. 1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik. ... | | Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.
Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában). ... | | Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését. ...
| | Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani. ... | |
"... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta... ...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." ... | | "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről." ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Női portré őszi tájban | | 
Az ősz lassan enged a télnek.
Reggelente deresek már a fák, a bokrok bogyóit is megcsípte a dér, és amikor a
nap magasabban jár, még akkor is meglátszik a lehelet. Ezeken a hideg napokon
az ember leginkább csak a szobából szereti nézni a tájat, és sóvárog a tavasz
után, pedig a hosszú tél még hátravan.
Itt fent a hegyen számunkra egyhangúbban,
csendesebben telik az élet. Itt más illata van a ködnek, a nedves fának,
bokornak, és amikor a fenyők sóhajtoznak a szél terhétől, meséket hallunk meg
ezekben a hangokban. Ehhez fül kell, érzékeny fül. A lentiek – a „városiak” –
ezeket a dolgokat nem érthetik. Néhány száz méterrel a betonrengeteg felett
mások az emberek. Sokan a város zajából ide kirándulni jönnek, mi itt élünk,
szeretünk és halunk meg. Odalent fákat ültetnek, hogy túléljék, idefent fákat
vágnak ki, hogy erdei tornapályát építsenek vagy kirándulóhelyeket. Ezeknek a
sétányoknak és hegyi ösvényeknek történetük van; mind vezet valahová, a fákon a
színes jelzések mutatják az irányt. Talán mindegyiken jártam már – hisz
gyerekkoromban volt időm rengeteg –, s néha nem is egyedül, mint ahogy most
sem.
Megfogom hideg kezét – kesztyű nélkül fázik
biztosan –, kissé megmelengetem. Kabátja a hosszú, csíkos sállal a térde alá
ér. Kezemet kabátzsebébe húzza, így lépdelünk egymás mellett, kimérten. Néha
el-elmereng, rácsodálkozik a tájra, így alaposan megfigyelhetem. Cipője
harmincnyolcas lehet, fekete, magas szárral, szorosan keresztbe fűzve,
biztonságból dupla masnival. Vállígérő, sötétbarna haja oldalt elválasztva, szeme
kék. Termete magasnak nem mondható, vékony és törékeny. Kissé kreol bőre talán
most sápadtabbnak látszik, ahogy a fények esnek. Megfigyelem alaposan, hisz
kíváncsi vagyok rá nagyon. Minden mondat és mozdulat számít, minden kis
rezdülés fontos lehet nekem, de gondolom ezzel ő is így van. Beszéde furcsa
attól, hogy az s betűt felül, szabályosan képzi.
Megfontolja amit mond, minden mondat kerek – beismerem, ebben jobban remekel,
mint én. Nem beszél túl sokat, s kerüli a közhelyeket. Mindez imponál nekem! Így
ballagunk egymás mellett. Faggatom tovább családról, munkáról, tanulmányokról.
Előad mindent szép sorjában: apját igen korán elvesztette, anyjával él, és van
egy fiútestvére. Munkáját szereti, de nem erre vágyik, mellette megint tanul.
Úgy érzi többre hivatott. Szabadidejében kórusban énekel. Szeret fellépni, és a
jövő hónapban is vendégszerepel.
Kis pihenőhöz érünk, ahol mindketten érezzük,
itt meg kell állnunk pár perc szusszanásnyira. Tudjuk, hogy ez alkalmas
pillanat, s mintha a véletlen műve lenne, egyszer csak szembefordulva találjuk
magunkat. Zavar persze mindkét félnél felfedezhető. Talán ettől szép annyira az
egész? Csók cuppan mégis, először az arcon, bátortalanul – ó, de hideg! –, majd
játszanak a szájszélek, ahogy keresik egymást, s közben fagyos orrunk egy
pillanatra összeér. Erre arcán aprócska mosoly támad, majd megesik az első
valódi csók. Talán egy kapcsolat legszebb pillanata ez. Fordulópont, melyre
rögtön megszűnik a zavar. Gondolatban továbbviszem a szituációt, mintha nem itt
lennénk és nem most, de belátom, nem szabad annyira sietnem.
Az ember próbálja felfedezni a másikat, és keres
valami hasonlót, jellegzetest, hogy bizonyítsa magának: igen, ő kell, hisz pont
olyan, mint én vagyok, azt szereti, amit én, úgy gondolkodik, érez és hall.
Vagy legalábbis majdnem annyira. Közben azon is tűnődöm, hogy mennyire tudjuk
befolyásolni egy másik emberi lény sorsát, amikor a szívébe költözünk.
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről a felelősségről; esetleg feleslegesen
bolygatjuk fel életét. Milyen események láncolatát indíthatjuk el, melynek
kimenetelét előre nem láthatjuk. Inkább bele sem gondolok!
Sétánkat folytatjuk tovább még felhőtlenebbül,
mint ahogy korábban tettük. Erdei ösvény, tölgyfák és fenyők, messziről
országút zaja. Hangfoszlányok – talán mások is erre tévedtek? Lehet, de minket
nem zavar. Lépteink során cipőnk talpára néha ráragad egy-egy átázott,
megsárgult falevél.
Már magasan járunk. A fák mögött néhány méterre
mellettünk keskeny vágányok; nyáron erre halad el a kisvasút. A piciny mozdony
a garázsban várja a következő szezont, de a három kis vagonra az alacsony
korlátokon átmászva most könnyedén felszállhatnánk. Ez már utunk vége is
egyben, a buszforduló és egy kőből épült melegedőhely. Forralt bort rendelünk.
Ehhez egy cigi is jólesne most, bevallom, de ő nem dohányzik, így én is kibírom
valahogy.
Megérkezik a busz. Mindketten a városban
folytatjuk a napot, ezért felszállunk rá. Utas kevés, így hamar indul, nem
szabad lekésni, mert óránként jár. Az ajtó csukódik, és már haladunk is a
szerpentinen lefelé. Erősen kapaszkodni kell. A kanyaroknál, fékezéseknél
dülöngélünk, mint két bábu, s jókat nevetünk. Leülünk inkább, mert
biztonságosabb. Fejemben, mint egy Rilke-dallam, egy röpke gondolat kavarog, s
kezd életre kelni: vajon mi lesz holnap vagy holnapután, mi lesz egy hét múlva?
Akarom-e őt annyira majd, mint most?
Aggályaimat elhessegetem. Inkább a mának élek.
Már biztos vagyok magamban: holnap is látni akarom!
Nem kell sok idő, megint a város részei vagyunk,
amely akármennyire is eleven és zsúfolt, mégis a miénk. Valahol megáll a busz,
leszállunk. Elbúcsúzunk. Majd váratlanul mégis visszafordulok, s látom, ő is
hasonlóképp tesz. Kezével int, majd befordul egy sarkon.
Pécs, 2005. november 20. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |