2025. július 12. szombat,
Izabella, Dalma napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről."

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Au dernier moment
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Ha az élet körülményeit úgy képzeljük el, mint egy hanyagul berendezett színpadot, könnyebben megértjük a körülöttünk zajló történéseket. Képzeljük el Budát az 1940-es évek elején.  Délután van, a nap ragyog, s a májusi levegő forró ujjakkal rajzolja meg az út menti virágokat, a lombos fákat és a háztetőket. E májusi nap most a díszlettervező, s mindent megtervez, ami kell egy hangulatos tavaszi délutánhoz.
A rendező – maga az Élet – pedig egy autót rajzol egy forgalmas út mellé, ahogy megáll. És az autóban szerelmesek vannak, akik mintha búcsúznának. Szenvedélyesen és kiszolgáltatottan. A kiszolgáltatottságuk arra utal, hogy valójában szeretők, akik megfeledkeztek néhány órára arról a fájó körülményről, hogy máshova és másvalakihez tartoznak.
És általában mindenki megfeledkezik a függönyösről, akinek az a dolga, hogy véget vessen magának az életnek, s ez a halál.
Mi nem feledkezünk meg róla, de még nem törődünk vele. Inkább elmeséljük, ami történik ezzel a két különös emberrel…

A férfi gyengéden fogta a nő kezét. Nem úgy, ahogyan egy ilyen emelkedett pillanatban kellene. Inkább egy zavart ember benyomását keltve, s tele kételyekkel. Nem a másikban kételkedve, s még csak nem is önmagában. Inkább a helyzetben találta meg azt a kettősséget, amivel képtelen volt megbirkózni. Sokszor még az egyértelmű helyzeteket sem tudta megoldani
- Indulnom kell! – mondta a nő, s óvatosan elhúzta a kezét.
Éppen csak annyira, hogy érezze a férfi szelíd erőszakosságát, ahogy még belekapaszkodik ebbe a gyengéd érintésbe. Gyengédség és erőszak… Az Élet szereti az ellentmondásokat. Élvezi, hogy azok sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint gondolnánk.
- Kérlek! – mondta a nő, de még maradni akart.
Élvezte a férfi gyermeki ragaszkodását.
- Ne menj haza még! – felelte a férfi, s magához ölelte a nőt.
Az pedig nem állt ellen, mert nem akart érzéketlennek tűnni. Ha hirtelen elhajt, s a férfit az út szélén hagyja, az összezavarta volna azt a látszólagos harmóniát, melyet maguk köré teremtettek. Elfogadta az ölelést, s meg is merítkezett benne.
A rádióban Grieg zongoraversenyét adták a Zeneakadémiáról. Koncert volt, így a zene távolabbról jött. Annyira, hogy alig volt érzékelhető.
A nő még akarta érezni a férfi ízét, mert ez az íz a szokatlanságával hatott rá.
Van valami nehezen meghatározható nevetséges minden szerelem kezdeti fázisában. Olyan mindegyik, mint az élet titokzatos ugrásai. Formátlan, bizonytalan és zavarbaejtőn kiszámíthatatlan.  A szerelemben ilyen egy rosszul sikerült csók, egymásnak ütődő homlok, ügyetlen érintés.
Mikor az ízek egymásba érnek, majd forrni kezdenek, az részben egyfajta öntudatlansághoz vezet. Másrészt a megszakadt csók végén mintha a szerelem egész evolúciója végigszaladna előttük.

Ez a férfi nagyon régen ismerte a nőt. Gyakran látták egymást. Egy alkalommal a férfi semmi mást nem tett, csak a nő kezét bámulta. Ez a kéz kislányos volt még a vékony ujjakkal és a fehérlő bőr márványos szépségével is. Az egyik kézen ott felejtette a másikat, s a másik oltalmazón vigyázta az egyiket.
A férfi pedig azt figyelte, hogy az ablakokon bezuhogó fény hogyan festi aranyos fényekkel a két kezet, s miféle árnyékokat vetnek egymásra az ujjak. Aztán nézte a nő arcát, melybe akkor antik vonásokat látott benne, s klasszikus szépségnek hitt. És a nő valóban szép volt, ráadásul izgató.

Így csodálta távolról a nőt. A távolság izgalmával és nyomasztó érzésével. Nem volt gyáva, csak bátorság nem volt benne.  De a nagy rendező nem akarta leegyszerűsíteni a jellemeket, ezért a férfit könnyelműnek formálta meg a hétköznapokban, és gondoskodónak a fontos dolgokban. Érzékeny volt a szeretett dolgok és emberek iránt, s kíméletlen mindenhez, ami távol állt tőle. És mint minden jó rendező, a mi Rendezőnk az Istenről véve példát hagyta, hogy a férfi teremtse a nőt. A férfi pedig kíméletlenül tökéletesre rajzolta, s rendkívüli finomsággal tervezte meg minden mozdulatát, a gesztusait, a rezdüléseit. Még a fényeket és színeket is, melyek apró remegésekként futottak végig a bőrön, az ajkak vetette árnyékon át egészen a nyak szelíd ívén aranyló pihékig.

A nő valójában határozott volt, minden nőiessége mellett férfiasabb volt, mint a férfi. Vonzotta ez az ellentmondás, mert a férfiak férfiasságában önzést és felületességet látott. Tudta, hogy egy nőt csak egy másik nő érthet meg, s most ennyi év után ezt az érzékenységet kívánta meg a férfiban.
De a Rendezőnek, az Életnek nem feladta sem a moralizálás, sem a lélekelemzés. Neki annyi a dolga, hogy oldjon és kössön. És ennek a kettőnek az aktusát fenntartsa. Nem a szereplőket nézte, hanem a közönséget.
A férfi újra megcsókolta a nőt, s a nő arra gondolt, hogy a búcsúzkodás édessége és fájdalma közt nincs különbség. Eszébe jutott az eper íze a csókról, s hirtelen arra gondolt, hogy az édesség érzése mennyire bonyolult kémiai folyamat.
A nő az egyik kezével az autó rádiógombja felé nyúlt, hogy elzárja azt. A férfi érzékelte a nő minden mozdulatát, s a gomb felé lendülő akaratot egy tapogatózó mozdulattal állította meg.
_ Hagyd… Szép ez a muzsika…
Ebben a pillanatban egy teherautó csapódott hátulról az álló kocsinak. A nő feje a kormánynak csapódott, s az hangos reccsenéssel összetörte a koponyát. A férfi feje hatalmas erővel vágódott előre, de a szélvédő messze volt még, így a nyak ostorcsapásszerűen hajlott majd tört el az ütközés lendületétől. A szélvédő ütését, majd a száznyi szilánk jégesőzuhogását már nem érezte, pedig azok az arcba csapódtak s összeszabdalták a halántékot és a homlokot, majd a kézfejet. A kiforduló test maga alá gyűrte a kart, ahogy a teherautó az autót, mely nekicsapódott egy betonlámpának.
A behorpadó tetővas a nő gerincét roppantotta össze. A csigolyák apró csontnyúlványa hat helyen is letört, s a gerincvelő a belső szervekre kenődött.
A Halálra, akire egyetlen mozdulatot bíznak, mégpedig, hogy engedje le a függönyt, most megtette. Semmiféle teátrális mozdulat nem volt ebben. Csak egy hűvös és távolságtartó mozdulat. Ahogy a Halálra sem gondol senki, úgy a függönyöst is akkor méltányolják, ha eltűnteti a színpadot.
Hát így ért véget az előadás. Dehogy legyen benne irónia, a rádió nem rongálódott meg annyira, hogy ne lehessen hallani, ahogy a közönség ovációba tört ki, mikor véget ért a Grieg-zongoraverseny.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007