 | | | 2025. október 23. csütörtök, nemzeti ünnep Gyöngyi napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| |
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.

David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során.
De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...
| | 
Október hónap – Őszhó – Magvető hava
Október a Gergely naptár előtt az év nyolcadik hónapja volt, melyre neve is utal. A latin octo szóból származik, melynek jelentése : nyolc....
| |
1849. október 6.: a magyar történelem egyik leggyászosabb napja. A tizenhármakat, az 1848-49-es szabadságharcban hősiesen küzdő magas rangú katonai vezetőit végezték ki Aradon a császár pribékjei. Rájuk emlékezünk a mai napon. ...
| | 
Minden korszak türelmetlenül várja költőzsenijét függetlenül attól, hogy maga a kor irodalmi szempontból mennyire termékeny. És a zseni, mint valamiféle természeti tünemény - megérkezik. Hol a felelőtlen ünneplések fortissimójával, hol az elvakult felháborodás lármájával. Más korokban csendesen és kényszeredetten jő el, hogy majd az örök elkésők emeljenek neki glóriát....
| | 
1906-ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, a fejedelmet is ekkor temették el a dóm kriptájába. 1910-ben 44 211 lakosából 33 350 magyar (75,4%), 6547 szlovák, 3189 német, 453 lengyel, 227 cseh és 210 ruszin volt. 1918-ban elfoglalták a cseh terroregységek, 1919 június 6-án a magyar hadsereg foglalta vissza, majd a Clemenceau-jegyzék értelmében kiürítette a Magyarországot uraló bolsevik hazaárulók bűnbandája. 1920. június 4-én trianoni békediktátummal hivatalosan is Csehszlovákiához került. A tót államhatalom fasisztoid politikájának következtében a magyarság aránya 5%-ra csökkent, míg a város a szocreál torzók telepítésével eltótosodott. Regionális központi szerepét Magyarországon Miskolc vette át....
| | A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb. Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása. ... | | Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében, hát ittmaradtam, újra egymagam. A búcsuzást kiálltam, vége van, de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.
Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak, de - bár lelkében önvád is harap - új jég alatt találja őt a holnap. Mit kezdjen az, ki helyszinen marad? ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Szabadnak született | | Forgatom kezemben a képeslapot. Korábban Amsterdam, majd London - most New York, Manhattan látképe. Szokása szerint csak címzettet és feladót tüntet fel, egy monogramot: NJC. Különös nő! Sok év eltelt azóta, hogy megismerkedtem vele, de még most is kutatom, próbálom megérteni titkát. Felidéződnek bennem az emlékek, és számtalan kérdés vetődik fel bennem, ami annak idején is foglalkoztatott. Vajon hogyan alakult volna kettőnk sorsa, ha nem törődöm bele a döntésébe, amit egymaga hozott? Abba, hogy úgy élje életét, ahogy előre eltervezte, elvetve minden kötöttséget, állandóságot. Nem kényszeríthetjük rá magunkat senkire, tudom. De nem tartozunk-e felelősséggel a másik ember iránt, ha már meghódítottuk szívét? Átléphetünk-e egy ígéretesnek tűnő kapcsolaton, saját önzésünknek engedve? Most, hogy visszaemlékezem, újraélem a vele töltött napokat, de leginkább, az egyetlen vele töltött éjszakát... Ámulat fog el! Kelet mesés birodalma ez. Hihetetlen! Hogy lehet ilyet kitalálni, megalkotni? - teszem fel a kérdést magamnak. Gyönyörű szőnyegek, különleges kelmék a falon, a mennyezetről is leeresztve, arab motívumokkal. Mint egy sátor. A tárgyak mind illeszkednek: egy karcsú asztalkán, egy tálkában datolya és narancs, középen elefántcsont faragvány, mécsesek és gyertyák fényei töltik be a teret. A lágy függöny vitorlaként dagadozik egy kertre néző ajtó előtt. Mindez elröpít nagyon messzire, nagyon távoli, régi időkbe. Mire feleszmélek meglepetésemből, italt tölt nekem: méz ízű borral kínál egy kecses fémkancsóból. Szokatlan illat kezd terjengeni, elsőre meghatározhatatlan, de kitalálom. Az biztos, hogy jó, és azt kívánná az ember, hogy örökké tartson. Kissé becsukom a szemem. Kavarog minden, megmozdulnak, majd megnyúlnak a tárgyak. Ekkor eloltja a két mécsest, csak a gyertyák pihegő fénye uralja a szobát. Komoly arcán először mosoly suhan át, majd beleolvad a félhomályba, ibolyaszeme villog. Leengedi feltűzött haját, kissé megrázza; csodálatos. Ekkor mélabús, halk dallamba kezd. Kellemes tónusú, érzéki hang. Megcsókolom. A csóknak különös jelentősége van számomra, mert árulkodó, mert rejtett értelmet hordoz. A karcsú, hajlékony test súlya feledtet minden aggályt, minden maradék feszültséget felold. Ebben a pillanatban érzem, szabad vagyok. Vagy rabszolga? - a kettő között hol a határ? Hátgerincén ujjaim táncolnak, mint a zongorán a lágykönnyű futamok. Rugalmas, simulékony, szenvedélyes. Ismeretlen szavak hagyják el ajkát. Ősi nyelv lehet ez, amit csak egy olyan nő érthet meg, aki maga is átélt már hasonlót; és ez az ő igazsága. Nem késlekedem. Tüzes, fekete mének száguldanak, dobhártyámon dobognak patáik. Érzem a sivatagi por illatát, s látom a hűvös éjben a sarkcsillagot, ahogy karavánoknak mutatja az irányt. Látom azt is, ahogy a harcias tuaregek indigókék viseletben szelik át a sivatagóceánt, majd vörös krétapor színű sziklákat látok, ahol titkos barlangokban őriznek mesés kincseket. Ekkor eljön az én igazságom is. Most lassú énekbe kezd, de ezek már csak eltévedt, kósza félhangok, mint a homokvihar utáni apró porszemek, ahogy keveregnek a légben, mielőtt sorsukkal megbékélve leülnének. Ekkor egy gyengéd sóhajtás, mint lágy fuvallat hagyja el ajkait, majd teljes súlyával rám pihen. Biztos, hogy van igazi boldogság és van olyan is, amit csak annak hiszünk, de ebben a pillanatban ezt most igazinak hiszem. A tárgyak és testek fokozatosan visszanyerik színüket és alakjukat, elnyerik az eredeti formát. Várnom kell, míg gondolataim merev fogalmakká szilárdulnak, hogy meg is tudjak szólalni, de meg kell-e szólalni egyáltalán? Nem elég csupán átadni magam a pihenésnek? Miért kell mindent szavak korlátai közé szorítani? Milyen szegényes a nyelv! Ahogy a zenét sem tudjuk szavakkal leírni, ezeket a perceket most én sem vagyok képes. Békesség ül ki arcomra, észreveszi. Mindent észrevesz. Ekkor megtöri a csendet. - Mindezt neked tartogattam. - Nekem? - Igen! - Miért? - Kiválasztottalak. Amit adok magamból, a tiéd. Amit megteremtettem neked, a tiéd. Nem veheti el tőled senki. Azt akarom, hogy ne felejts el soha! - Ekkor még nem tudhatta biztosan, de kívánsága beteljesedett. Folytatja gondolatmenetét: - Az élet pillérei a vágyaink. Az egészséges vágyak teljesítése, pedig kötelességünk. De mindez mit sem ér, ha hiányzik a megfelelő merészség belőlünk. Az élethez merészség is kell. Igaza van - visszhangzik bennem utolsó mondata, közben dereka tájékán betakarom fáradt testét. Hálás érte. Látom, álmosodni kezd... Az utolsó gyertya is csonkig égett már, és a sötétség teljesen elnyelte a fényt. Másnap mályvaszínben pirkadt. A reggeli fény óvatosan lopakodott a szobába a redőny résein át. Míg aludt, elnéztem. Az éjszaka óta semmit sem vesztett szépségéből. Kiegyensúlyozottan vette a levegőt. Arca a párnáján pihent, haja szétterülve, mint egy hatalmas barna legyező, hosszú nyakának íve csókra ingerelt, de nem akartam felébreszteni. Megérezhette, hogy figyelem, mert kinyitotta szemét, megfogta kezem, tenyerembe csókolt... Mindent új szemmel kellett látnom. Kérdések és feleletek keltek versenyre bennem, melyek összekuszálták az idők folyamán megszilárdult értékrendemet. Mikor elbúcsúztam tőle, tudtam, hogy soha többet nem látom, soha nem fogom megtudni hová tart. Marasztalni haszontalan lett volna. Szabadnak született. De a képeslapok érkeznek. Nem felejt ő sem. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |