 | | | 2026. augusztus 17. hétfő, Jácint napja. Kalendárium | 
Augusztus (Ősi magyar nevén, Újkenyér hava) az év nyolcadik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Nevét a híres római császárról Augustus Octavianusról kapta. Az, hogy ez a hónap – különös módon – a július után szintén 31 napos, annak köszönhető, hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart, mint amennyi a Caesarról elnevezett júliusban van. Augustus ezt a hónapot odahelyezte, amikor Kleopátra meghalt. Mielőtt Augustus átnevezte ezt a hónapot augusztusra, latinul Sextilis („hatos”) volt a neve, utalva arra hogy eredetileg ez volt a hatodik hónap a római naptárban, amely kezdetben még a márciussal kezdődött. ...
| | A polgári realizmus fő művei - világszerte - általában prózai regények. A mi kritikai realizmusunk első kétségtelen remekműve egy verses regény: Arany László műve, A délibábok hőse. Költője igen kevés verset írt életében, elsősorban esszéíró volt, mellékesen kitűnő műfordító, de olyan ember, akinek az egész irodalom csupán magángyönyörűség volt, aki a költészettel kiábrándultan tudatos gesztussal felhagyott, napjai java részét afféle komoly polgári tevékenységekre fordította, jogász volt, közgazdasági szakember, idővel bankigazgató, és ötvennégy éves korában gazdag budapesti polgárként halt meg. ... | |
1883. november 26-án született Szekszárdon. Apja Babits Mihály törvényszéki bíró, anyja Kelemen Auróra.
Elemi és középiskolai tanulmányait - apja munkahelyének változásait követve - szülővárosában, Pesten és Pécsett végezte. A család jogásznak szánta, de 1901 szeptemberében magyar-francia szakos tanárjelöltnek iratkozott be a budapesti bölcsészkarra; második tárgyát hamarosan latinra cserélte. Négyesy László stílusgyakorlatain barátságot kötött Kosztolányival és Juhász Gyulával. Szakdolgozatát nyelvészeti témából írta. ... | |
"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja." ... | | 
Két nagy későromantikus zongoraverseny Karajan nagy felfedezettje, Krystian Zimerman, a Berlini Filharmonikusok és a század karmesteróriása, Herbert von Karajan előadásában. Schumann nem lett zongoravirtuóz, de maga után hagyott egy rendkívül népszerű versenyművet. ... | |
Szentté avatták I. István király relikviáit a székesfehérvári bazilikában. Erre a napra emlékezve ünnepeljük minden évben Szent István királyt és a keresztény magyar államalapítást. Nagyboldogasszony napján (augusztus 15-én) tartott törvénynapokat áttetette augusztus 20-ra, István király szentté avatásának napjára. ...
| | 
Augusztus 29. a magyar történelemnek - június 4. mellett - talán a legtragikusabb és legsötétebb napja. Mindenképpen figyelemreméltó, fatális történelmi tény, hogy 1521-ben szintén ezen a napon vette birtokba az akkor egy esztendeje uralkodó, 25 esztendős I. Szulejmán (1520-1566) szultán vezetésével Nándorfehérvárt a török. (Csaknem hét évtizeddel korábban, 1456-ban ugyanezen vár falai alatt aratott világraszóló diadalt a Konstantinápolyt elfoglaló II. Mohamed hadai fölött a Hunyadi János vezette keresztény sereg). ... | | Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad. ...
| |
1901-1968) olasz költő. Nagy műgonddal komponált, elégikus hangú verseivel az ún. hermetizmus költői irányzatának egyik elindítója volt. A II. világháború, az ellenállás és a felszabadulás élménye fordulatot hozott költészetébe, egyre inkább hitet tett baloldali elkötelezettségéről. 1959-ben Nobel-díjjal tüntették ki. Magyarul megjelent művei: ...
| |
Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. ... | | Miért adtad mély tekintetünket, hogy jövőnket sejtse szüntelen, s ne ringasson üdvösségbe minket földi boldogság, se szerelem? Miért adtad, végzet, azt az érzést, mely a furcsa forgatagon át kémlelőn egymás szemébe néz és ...
| | 
Kincses Kolozsvárt látta meg a napvilágot 1890-ben ezen a napon, és ugyanott, megélve Horthy katonáinak boldog bevonulását szülővárosába 1940. szeptember 11-én, hunyt el 1941. október 24-én. Ő is elmondhatta Gárdonyi Gézával, hogy „csak a testé”-t őrzi a temető, az öreg házsongárdi, az azt mindörökké túlélő lelkét viszont versei, melyek „nagy magyar télben picike tüzek”-ként égnek tovább, kérve, mint sírfeliratán olvasható, minden magyart: „Egy lángot adok, ápold, add tovább.” ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Szabadnak született | | Forgatom kezemben a képeslapot. Korábban Amsterdam, majd London - most New York, Manhattan látképe. Szokása szerint csak címzettet és feladót tüntet fel, egy monogramot: NJC. Különös nő! Sok év eltelt azóta, hogy megismerkedtem vele, de még most is kutatom, próbálom megérteni titkát. Felidéződnek bennem az emlékek, és számtalan kérdés vetődik fel bennem, ami annak idején is foglalkoztatott. Vajon hogyan alakult volna kettőnk sorsa, ha nem törődöm bele a döntésébe, amit egymaga hozott? Abba, hogy úgy élje életét, ahogy előre eltervezte, elvetve minden kötöttséget, állandóságot. Nem kényszeríthetjük rá magunkat senkire, tudom. De nem tartozunk-e felelősséggel a másik ember iránt, ha már meghódítottuk szívét? Átléphetünk-e egy ígéretesnek tűnő kapcsolaton, saját önzésünknek engedve? Most, hogy visszaemlékezem, újraélem a vele töltött napokat, de leginkább, az egyetlen vele töltött éjszakát... Ámulat fog el! Kelet mesés birodalma ez. Hihetetlen! Hogy lehet ilyet kitalálni, megalkotni? - teszem fel a kérdést magamnak. Gyönyörű szőnyegek, különleges kelmék a falon, a mennyezetről is leeresztve, arab motívumokkal. Mint egy sátor. A tárgyak mind illeszkednek: egy karcsú asztalkán, egy tálkában datolya és narancs, középen elefántcsont faragvány, mécsesek és gyertyák fényei töltik be a teret. A lágy függöny vitorlaként dagadozik egy kertre néző ajtó előtt. Mindez elröpít nagyon messzire, nagyon távoli, régi időkbe. Mire feleszmélek meglepetésemből, italt tölt nekem: méz ízű borral kínál egy kecses fémkancsóból. Szokatlan illat kezd terjengeni, elsőre meghatározhatatlan, de kitalálom. Az biztos, hogy jó, és azt kívánná az ember, hogy örökké tartson. Kissé becsukom a szemem. Kavarog minden, megmozdulnak, majd megnyúlnak a tárgyak. Ekkor eloltja a két mécsest, csak a gyertyák pihegő fénye uralja a szobát. Komoly arcán először mosoly suhan át, majd beleolvad a félhomályba, ibolyaszeme villog. Leengedi feltűzött haját, kissé megrázza; csodálatos. Ekkor mélabús, halk dallamba kezd. Kellemes tónusú, érzéki hang. Megcsókolom. A csóknak különös jelentősége van számomra, mert árulkodó, mert rejtett értelmet hordoz. A karcsú, hajlékony test súlya feledtet minden aggályt, minden maradék feszültséget felold. Ebben a pillanatban érzem, szabad vagyok. Vagy rabszolga? - a kettő között hol a határ? Hátgerincén ujjaim táncolnak, mint a zongorán a lágykönnyű futamok. Rugalmas, simulékony, szenvedélyes. Ismeretlen szavak hagyják el ajkát. Ősi nyelv lehet ez, amit csak egy olyan nő érthet meg, aki maga is átélt már hasonlót; és ez az ő igazsága. Nem késlekedem. Tüzes, fekete mének száguldanak, dobhártyámon dobognak patáik. Érzem a sivatagi por illatát, s látom a hűvös éjben a sarkcsillagot, ahogy karavánoknak mutatja az irányt. Látom azt is, ahogy a harcias tuaregek indigókék viseletben szelik át a sivatagóceánt, majd vörös krétapor színű sziklákat látok, ahol titkos barlangokban őriznek mesés kincseket. Ekkor eljön az én igazságom is. Most lassú énekbe kezd, de ezek már csak eltévedt, kósza félhangok, mint a homokvihar utáni apró porszemek, ahogy keveregnek a légben, mielőtt sorsukkal megbékélve leülnének. Ekkor egy gyengéd sóhajtás, mint lágy fuvallat hagyja el ajkait, majd teljes súlyával rám pihen. Biztos, hogy van igazi boldogság és van olyan is, amit csak annak hiszünk, de ebben a pillanatban ezt most igazinak hiszem. A tárgyak és testek fokozatosan visszanyerik színüket és alakjukat, elnyerik az eredeti formát. Várnom kell, míg gondolataim merev fogalmakká szilárdulnak, hogy meg is tudjak szólalni, de meg kell-e szólalni egyáltalán? Nem elég csupán átadni magam a pihenésnek? Miért kell mindent szavak korlátai közé szorítani? Milyen szegényes a nyelv! Ahogy a zenét sem tudjuk szavakkal leírni, ezeket a perceket most én sem vagyok képes. Békesség ül ki arcomra, észreveszi. Mindent észrevesz. Ekkor megtöri a csendet. - Mindezt neked tartogattam. - Nekem? - Igen! - Miért? - Kiválasztottalak. Amit adok magamból, a tiéd. Amit megteremtettem neked, a tiéd. Nem veheti el tőled senki. Azt akarom, hogy ne felejts el soha! - Ekkor még nem tudhatta biztosan, de kívánsága beteljesedett. Folytatja gondolatmenetét: - Az élet pillérei a vágyaink. Az egészséges vágyak teljesítése, pedig kötelességünk. De mindez mit sem ér, ha hiányzik a megfelelő merészség belőlünk. Az élethez merészség is kell. Igaza van - visszhangzik bennem utolsó mondata, közben dereka tájékán betakarom fáradt testét. Hálás érte. Látom, álmosodni kezd... Az utolsó gyertya is csonkig égett már, és a sötétség teljesen elnyelte a fényt. Másnap mályvaszínben pirkadt. A reggeli fény óvatosan lopakodott a szobába a redőny résein át. Míg aludt, elnéztem. Az éjszaka óta semmit sem vesztett szépségéből. Kiegyensúlyozottan vette a levegőt. Arca a párnáján pihent, haja szétterülve, mint egy hatalmas barna legyező, hosszú nyakának íve csókra ingerelt, de nem akartam felébreszteni. Megérezhette, hogy figyelem, mert kinyitotta szemét, megfogta kezem, tenyerembe csókolt... Mindent új szemmel kellett látnom. Kérdések és feleletek keltek versenyre bennem, melyek összekuszálták az idők folyamán megszilárdult értékrendemet. Mikor elbúcsúztam tőle, tudtam, hogy soha többet nem látom, soha nem fogom megtudni hová tart. Marasztalni haszontalan lett volna. Szabadnak született. De a képeslapok érkeznek. Nem felejt ő sem. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |