2025. március 23. vasárnap,
Emőke napja.
Kalendárium

Március (Ősi magyar nevén, Kikelet hava) az év harmadik, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idő tájt indítják. A 18. századi nyelvújítók szerint a március: olvanos. A népi kalendárium Böjt máshavának (vagy másképpen Böjtmás havának) nevezi.

...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 Életrajza
 
SzülőházaKözép-Lengyelországban, a Varsói Nagyhercegség Mazovia tartományában, a Sochaczew város melletti Żelazowa Wolában született. Bár a születés után hetekkel kitöltött anyakönyvben február 22. szerepel, a család március 1-jét tekintette születésnapjának. Édesapja Mikołaj (Nicolas) Chopin (1771–1844) francia bevándorló, édesanyja, Tekla Justyna Krzyżanowska (1782–1861) lengyel volt. Egy nővére és két húga volt Chopinnek: Ludwika (1807–1855), Izabela (1811–1881) és Emilia (1812–1827). Néhány hónappal Fryderyk születése után a család Varsóba költözött, ahol a családfő franciatanárként dolgozott.

...

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai. Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégyéves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője és páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlta költőtársait.
...

A három - tavaszhozó - szent ünnepe. Ha ezeken a napokon kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyarat jövendölnek, ha nem, akkor esőre lehet számítani; viszont ha kemény az idő, akkor a tavasz már közelít. Sándor, az első meleghozó nap. A népi tapasztalat a Sándor, József és a hivatalos tavaszérkezés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg: "Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget."

(Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből)...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Milyen kár
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

 

Milyen rég volt már, hogy kislányként nekiment annak a kőfalnak. Nézi bal térde alatt a forradást - szépen begyógyult. Dorgálta az anyja, hogy jobban vigyázzon. Apja nem sokat szólt, inkább csak az anyjának vetette oda: „Hagyd már azt a gyereket! Ebcsont beforr!".
Úgy is lett. Pár nap múlva már tovább tekerte a biciklit sebesen, mindig ő volt a leggyor­sabb. De ennek már nagyon sok éve...
Most vetkőzik. Körültekintően hajtogatja össze ruháit. Sóhajt, kedvenc pólóját magához szorítja, beleszagol egyet, majd lerakja. Már csak az alsónemű van hátra, aztán haját a füle mögé igazítja: kecses, bevett mozdulat; jól áll neki, csak ő tudja így.
Megnyitja a vízcsapot, először a meleget, aztán a hideget - ez utóbbi kissé nehezen jár, de ezen most nem bosszankodik, ahogy szokott. Máskor dühös a csapra, vagy inkább arra, aki utoljára megjavította, de a nevére már nem emlékszik.
Eltalálja végre a kellő hőfokot. Előbb a bal lábát emeli át a fürdőkád széle fölött, majd miután ráhelyezte súlypontját, jön a másik láb is. A sugárban ömlő víz útjába áll. Kicsit megborzong, mikor az első vízsugarak a bőrét érik. Apró kis tűszúrások, nem fájnak, és mintha elsőre hideg lenne tőlük - de megszokja hamar.
Két tenyerét szembe fordítja, vizet gyűjt, leöblíti az arcát.
Kezébe csurgat a tusfürdőből egy keveset, szétkeni mindkét tenyerén, majd óvatosan bekeni magát. Begyakorlott mozdulatok: arcát, nyakát, föntről lefelé halad. Érzi, hogy jó illatú lesz a bőre. Aztán újból a zuhany alá áll, mert kezd egy kicsit fázni, már a bőrén is látszanak az apró kis jelek.
Újabb tusfürdő kerül a tenyerébe, szép sorjában a többi testrészre is rákerül a sor: az intimebb helyek, aztán lejjebb is, a combok, a lábszár és végül a boka meg a talp. 
 „Milyen szép a lábam" - mondja félhangon. Arra gondol, hogy az iskolában is mindig dicsérték alakját, a fiúk felhúzták a szoknyáját - már aki merte -, mert meg akarták nézni, mi van alatta. Most kissé elmosolyodik, és visszaemlékszik egy fiúra, aki az első szerelmes levélkét dugta a táskájába, mikor azt hitte, hogy nem figyeli. A fiúcska barna volt és kékszemű, nagyon kedves volt hozzá; hazafelé mindig vitte helyette az iskolatáskáját.
De nem engedi magának, hogy túlságosan elkalandozzon. Visszatér újból a jelenbe.
Szép, íves talpa tökéletes magabiztossággal tapad a nedves fürdőkádban, lábujjait kissé ráfeszíti a kád aljára, hogy még stabilabbnak érezze az állást.
Aztán elvesztik mechanikusságukat a mozdulatok, és elkezdi érezni, valójában hogyan esnek bőrére a vízsugarak. Ilyenkor a legjobb, mikor az ember a lecsorgó vízre figyel, mozdulatai lelassulnak, és élvezi, hogyan folyik le a nyakától egészen a válláig, aztán a hátán, a mellein a meleg víz. De jó is ez!
A polc nincs messze, meg kell csak fordulni, kézre áll minden. De nem is kell most mindennek kézre állnia, csak egy dolognak, csak egyetlen egynek. És ott is van, pontosan azon a helyen, ahova korábban tette. „Istenem! Milyen jó, hogy ilyen precíz vagyok!" - gondolja. „Hiába! Az alaposság az egyik erényem."
Ezen most elmosolyodik. Érdekes, hogy pont most jut eszébe ez a gondolat. Erény! Van valami értelme egyáltalán ennek a szónak? Egyáltalán valaminek is?
Eléri a polcot és azt is.
Agyában újabb emlékek tolonganak, mind a gazdájuk kegyeit keresi. Szinte versenyeznek, hogy melyik kerüljön előtérbe. Úgy dönt, az iskolás éveknek ad utat. Arra gondol, hogy mennyit tanult. Az a rengeteg különóra és gyakorlás. Kitartás. Szigorú menetrend szerinti élet. Mindent mindig eltervezett. A dolgoknak terv szerint kell történnie, különben elvész a ritmus, zavar támad, s ideges lesz az ember. És most, tessék! Újra próbára van téve az akarat. Most sem kell mást tenni, csak szép sorjában, tervszerűen cselekedni, akkor megy minden, ahogy kell.
A fürdőkád aljába ül. Nem is hideg a kád - gondolja, és ettől, talán még jobban élvezi a testére csorgó vizet,
Aztán kissé felszisszen, majd még egyszer.
Az első kellemetlenség után megkönnyebbül.
A vízzel keveredett csík gyorsan a lefolyó felé szalad. Apró kis patak. Vagy talán apró kis erecske inkább, a kád alján. Nem lesz sem vastagabb, se vékonyabb sokkal; nem ilyennek képzelte.
„Csak ne üssem be a fejem, mert azt nem szeretném. Ezért is jobb ülni." - gondolja. Bánkódik kissé, hogy nem tudja mennyi az idő, meg kellett volna néznie az órát. Most a lefolyt víz mennyisége számolja az időt, vagy talán inkább a dobhártyája dobogása. Nem tik-tak, tik-tak, mint az óra, hanem dob-dob, dob-dob, ahogy dobog a szív. 
„Milyen jó meleg ez a víz! Úgy elbágyaszt. Olyan ez, mit a Csipkerózsika-álom! Aztán értem is jön majd egy lovag, megcsókol, én felébredek, és boldogan élünk, még meg nem halunk."
Teste a kád bántóan hideg oldalához ér, fejét a csempének támasztja; a barna hajrengeteg most nedves tincsekben áll össze, és omlik vállára. Szempilláit ólomnehezékkel fáradtság húzza, de a barna szempár valahogy az ujjaira pislant, és a látványtól elszorul a szíve; valamikor hangszeren játszottak ezek az ujjak. Most tehetetlenek mind, már nem jók semmire. Milyen kár - sajnálkozik.
Arcán szomorúság, mintha könnycseppek fakadnának szemének szegletében, de a vízsugár, amit ráirányít, kimossa a könnyeket. Belülről mégis érzi, hogy reménytelen vállalkozás, nem akarnak megszűnni sehogy sem...
„Az angyalok fiúk vagy lányok? Vagy nemtelenek?" - fordul meg a fejében. Ezen még soha nem gondolkodott. Olyan egyformák. De most sincs ideje tovább morfondírozni ezen a felvetésen, mert hangokat hall: „Kellesz nekünk! Kellesz nekünk!". Majd újra: „Kellesz nekünk!" - gyerekhangoknak véli. Vagy inkább gyermekkórusnak. Csengő-bongó gyermekkórus. Szépnek találja.
Lehajtja fejét, maga elé mered.
Aztán az anyja hangját hallja, újra látja kedves mosolyát is, ahogy ránéz szófogadó kislányára: „Gyere kincsem kész az ebéd, játszani ráérsz még eleget!". Mozog a szája gondolat közben, ahogy suttogva, inkább csak magának válaszol: "megyek anya, megyek már...".
Mintha a semmiben lépkedne...

 

 

- Vége -

Horváth Géza

Pécs, 2006. november 11.

 

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007