2025. július 13. vasárnap,
Jenő napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről."

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Kísértés 6.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



11.

Az újságban olvasta, hogy eltemették a meggyilkolt nőt. Sötét és kíméletlen hír volt. Matilde napokig nem tudott szabadulni tőle. A halálra eddig úgy gondolt, mint valami romantikus színdarab utolsó jelenetére, melyben emelkedettség és szenvedély van, könnyű és gyors történés, majd hosszú és szép epilógus.
De a temetőben minden más volt. A hátsó bejárat felöl jött be, amit ritkán tartanak nyitva.
A temető tele volt az őszi fák aranyígéretével. A kis tereken és utakon még nem seperték össze a levelet. A kápolna messziről zsongott ide. Valaki sietősen ráköszönt, még ideje sem volt viszonozni.
Néhány talicska álldogált a magas kőkapu előtt. Matilde sárga és repedezett csontokat látott benne, néhány koponyát. Egy sötét lyuk mellett egymásra dobált korhadt deszkákat. Kiásott sír tátogott előtte.
Hát itt van előtte a halál! Valahol csontokat égettek, sötét füst kígyózott a távoli fák közé.
- Nem kellett volna ezt látnia, szépasszony! – mondta egy dohos férfihang.
Ápolatlan, borostás fickó volt piszkos ruhában.
Matilde elsietett, tudta, hogy az a borzalmas alak hosszan nézi. Úgy, ahogy ő magát a tükör előtt. A fejében elkeveredtek a szagok és színek, melyek fojtó szele egészen hazáig kergette.
Fázósan lépett be a szobájába. A gyermekét lefektette, újra egyedül maradt. Könnyű esti hálóing volt rajta hálókabáttal. Az arcát nézte, mert az arc a minden. A test fáklyája, pompa és értelem. Felette áll az agy, s a szem ennek kinövése. Kétes szerv, művész, mely egyszerre csal és megmutat. Értelem és érzékelés. Mindkettő az időben állandó.
Aztán ledobtat a köntösét. Nézte a félhomályban a karját, a vállát, a kulcscsontja melletti fényes partokat, melyben halk fények csörgedeztek. Lentebb a melle, a szív két izzó villanykörtéje, melyben nincs értelem, csak vágy és élet. Forma és ösztön. Leengedte a ruháját, látni akarta magát, Nem maga elé hajolva, hanem úgy, ahogy mások látják, mint egy idegen, aki kutatja, meglesi, csodálja. Hetek óta ezt csinálta. Percekig így állt, s még az apró neszezésre sem rezzent meg.
Az ajtó halkan dobbant. Ahogy az ujjpercek csontja.
- Matilde! Beszélnünk kell! – tompán dörmögött át a fán a hang.
Nem gondolkodott, ajtót nyitott. Nem értette, hogy miért történik ez vele. A közöny átvette a testét, s mint valami cseléddel, ajtót nyittatott vele, társalgásra buzdította, hűvössé tette.
- Hallgatom. Csak kérem, siessen! Későre jár.
- Gondolkodtam – mondta a férfi, majd leült, lehajtotta fejét.
Soha nem volt ennyire nevetséges, az asszony mégsem nevetett rajta. Inkább nézte, mint egy állatot, mely fáradtan kullog a ketrece szűk folyosóján.
- Én kívánom önt, de nem tudom szeretni. Ön megcsal engem. Talán valóban van hús-vér szeretője, bár ennek nincs is jelentősége. Inkább a vágyaival csal meg, melyek előtt senki vagyok.
Okosnak tűnt Matilde előtt ez a beszéd, magára ismert a szavakból.
- Szeressen úgy, hogy barátok tudjunk maradni – mondta óvatosan, nehogy a szavát félreértse ez a megtört ember.
- Nem akarom, hogy a házamban éljen – mondta a férfi előrehajolva, mintha meg sem hallotta volna a nő szavait.
Csendesen ejtette ki a szavakat, mint egy regényíró az ihlettelen órák elvesztegetett mondatait.
- Szeretném, ha anyja maradna a gyermekünknek annak tizenhat éves koráig. Utána akadémiára akarom küldeni Angliába. Legyen férfi, katona, hogy megszabaduljon magától!
A szavak tompán zúgtak.
Matilde az ablakhoz ment. A parkban szétömlött a holdfény, a fákat felfalta az este, szinte eltűntek, csak a kis kerti pad, az őszre leengedett medence látszott, s a park ezüstös tája.
- Tegyen úgy! – válaszolta a férjének, hiszen sok év volt addig, s Matilde nem akart messzebb látni, mint egy évszak, vagy még az is túl messzinek tűnt.
- Akkor hagyom is... - mondta a férfi, s recsegő mozdulatokkal felemelkedett a társalgó asztal mellől. – Pihenjen! És gyógyuljon! Nagyon levert – tette hozzá, s egy pillanatra megállt, mint aki választ vár.
- E döntésére a megfigyeltetésem előtt vagy után jutott? – kérdezte Matilde, s hirtelen a férfi felé fordult.
- Mikor elvettem önt, nem akartam ezt választani. Nem akartam olyan lenni, mint az apám. De ön megerősített abban, hogy így helyes – válaszolta a férje kimérten.
- Mit hazudnak rólam?
- Nincs hazugság, asszonyom!
- Megfigyeltetett, hogy legyen indoka a gyermekemet elvenni tőlem.
- Figyeltem, hogy megtudjam, van-e önnek egyáltalán gyermeke.
- Pierre az enyém, jobban szeretem, mint bárkit.
- Pierre én is vagyok, s engem nem szeret. Tudom, hogy megvet és undorodik tőlem. Ez a maga bűne. Egészen a magáé. De egy gyermek ne szeresse az apját. Ott elég a tisztelet. Az minden felett áll. A szeretet csak egy természeti jelenség. Erre maga tanított. Pedig hittem benne.
- A fiúnk önből csak a nevét örökölte – válaszolta Matilde daccal.
Csend lett, mely megfeketedett, mint az éjszaka.
- Jó éjt! – mondta a férfi, majd kiment.
Az ajtót nyitva hagyta. A nő körül megfordult a világ. Pierre-t látta maga előtt, ahogy összegömbölyödve fekszik az ágyában. Aztán látta a kis kezet, mely a zongora felett táncol. Az arcot, mely megfontolt volt, ahogy a világot belakta, a házat, zongorát, utcákat, a kis parkot megélte.
Matilde váratlanul a férfi után rohant. Le a széles lépcsőn, s a legalján érte utol a férjét. Leengedte a hálóingét. A melle két fehér folt volt, két ezüstös hold, szebb, mint a kinti, s nemesebb forma, mint bármi a világon.
- Ezt akarja? Itt van! Csak hagyjon békét a fiamnak és nekem!
- Igen, ezt – válaszolta a férfi, s magához húzta a nőt. Belecsókolt a szájába, majd az arcát csókolgatta, érezni akarta az édes bőr aromáját, majd a vállát, mely még szebb volt, mint amikor kamaszlányként elvette Matilde-ot, aki most arányos volt, a nőiség művészi arányaival megteremtett, s már nem az a csupa kar és láb, zavart mosoly és fátyolos tekintet, mint tizenhat éves korában. Most megnemesültek az arányok benne és rajta, a vonásai megtalálták a harmónia megmagyarázhatatlan geometriáját, s bár régen izgató volt ez a kislányarc, de éppen a kusza gyermeki vonalak tették unalmassá és kevéssé szerethetővé. Most az érett nő mindennél elragadóbb volt, s a férfi keze valósággal belemart a nő ölébe. Majd a finom vállakat megfogva megrázta.
- Múlt hétig a feleségem volt, tegnapig az asszonyom, ma már csak egy drága ringyó.
A nő ellökte magától a férfit, de az sokkal erősebb és súlyosabb volt, így éppen az asszony volt az, ki a szőnyegre huppant.
- Maga egy állat! A legrosszabb fajtából! – sziszegte.
- Látja, ha közönséges, akkor pont olyan, amit vagy nagyon fiatalon, vagy vénen szeret az ember.
Megvetően nézett végig a nőn, aki megsemmisülni látszott a földön, összezsugorodva, kitárulkozva. A tagjai tétován hevertek szanaszét, mint egy megtépázott rongybabáé. És mégis... Még így is szépnek látta az magát, miközben undorodott önmagától. Eszébe jutottak az örömlányok, akik fele annyi idősen is többnek tűntek nála, s mégis volt bennük valamiféle diadalérzet, hiszen legyőzték a férfit, aki csalt és fizetett, s leginkább hazudott azért a fél óráért, amit kapott a pénzéért.
De ő, a bókokkal bepúderozott, a kéjes szavakkal felcicomázott nő már nőstény volt ott, aki nem akarta látni a diadalmaskodó férfit, s magát sem. Hasra fordult, ujjai nekifeszültek a kövezetnek, kapaszkodni akart valamiben, s nem akarta látni a világot. Hosszan elnyúló és mély, sóhajtásszerű sírás tört föl belőle...

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007