 | | | 2026. október 9. péntek, Dénes napja. Kalendárium | 
Október hónap – Őszhó – Magvető hava
Október a Gergely naptár előtt az év nyolcadik hónapja volt, melyre neve is utal. A latin octo szóból származik, melynek jelentése : nyolc....
| | 
Minden korszak türelmetlenül várja költőzsenijét függetlenül attól, hogy maga a kor irodalmi szempontból mennyire termékeny. És a zseni, mint valamiféle természeti tünemény - megérkezik. Hol a felelőtlen ünneplések fortissimójával, hol az elvakult felháborodás lármájával. Más korokban csendesen és kényszeredetten jő el, hogy majd az örök elkésők emeljenek neki glóriát....
| | 
1906-ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, a fejedelmet is ekkor temették el a dóm kriptájába. 1910-ben 44 211 lakosából 33 350 magyar (75,4%), 6547 szlovák, 3189 német, 453 lengyel, 227 cseh és 210 ruszin volt. 1918-ban elfoglalták a cseh terroregységek, 1919 június 6-án a magyar hadsereg foglalta vissza, majd a Clemenceau-jegyzék értelmében kiürítette a Magyarországot uraló bolsevik hazaárulók bűnbandája. 1920. június 4-én trianoni békediktátummal hivatalosan is Csehszlovákiához került. A tót államhatalom fasisztoid politikájának következtében a magyarság aránya 5%-ra csökkent, míg a város a szocreál torzók telepítésével eltótosodott. Regionális központi szerepét Magyarországon Miskolc vette át....
| | Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében, hát ittmaradtam, újra egymagam. A búcsuzást kiálltam, vége van, de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.
Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak, de - bár lelkében önvád is harap - új jég alatt találja őt a holnap. Mit kezdjen az, ki helyszinen marad? ... | | | | 
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony. Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. ...
| |
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.

David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során.
De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...
| | 
Most került ki a nyomdából Hauber Károly A verselemzés iskolája című könyve. A kötet szakmailag igényesen, egyszersmind érthetően és érdekesen vezet be a versértelmezésbe. Nem csupán azt mutatja meg, hogyan közelíthetjük meg egy-egy alkotás témáját, szerkezetét, hangzását, szóhasználatát, mondatszerkesztését, képalkotását, a beszélő pozícióját és a keletkezés körülményeit, de segít az értékelésben, és vezérfonallal szolgál a dolgozatíráshoz is.
Valamennyi középiskolás (különösen az érettségi előtt állók), minden magyartanár, magyar szakos egyetemista és versszerető ember érdeklődésére számot tarthat.
A könyv megrendelhető az animakonyv.hu honlapon:
https://www.animakonyv.hu/index.php?
BODY=BookInfo&OP=details&ID=146223&VISIT=1
A linkekre kattintva beleolvashatunk a könyv tartalomjegyzékébe és két fejezetébe:
https://drive.google.com/file
/d/13HxL8c6ZoAhAF3g6eUBnzZWAqePo9VRE/view
https://drive.google.com/
file/d/1WvF6FQ-md0e_osBhWgA_80kF1psgJmAM/view
... | | 
A Képzet Merő szemmel, mint egy halott, két kart fűzve egymásba sejtek ollykor egy hajnallott fényt az elkábulásba. Ugyan mi az? El-elfoszlik előlle a semmi ó leple; s ha nézem, széjtoszlik ...
| | Herbert von Karajan, aki maga is zongoraművészként indult, különös kötődést mutat a nagy orosz zeneszerzőkhöz, különösen Csajkovszkijhoz. A Mester a nagy szimfóniákat többször is lemezre vette mind az EMI, mind a DECCA és a DG gondozásában, s a Csajkovszkij híres b-moll zongoraversenyt háromszor is rögzítette. ... | | - Agneszka Holland több életrajzi film után forgatta le Beethoven 9. szimfóniájának időszakába helyezett filmjét elsősorban Beethovenről; de talán inkább magáról szól. Filmjének főhőséül fiktív alakot választ, aki a Maestro mellett él, takarít, fürdet, mosogat, vizeletet önt ki. Egy fiatal és tehetséges hölgy, aki a zene lényegét akarja megtanulni a Mestertől, rájön hogy a zsenialitás egyszeri és megismételhetetlen jelenség, miközben maga is nagykorúvá érik. A film érdekessége, hogy a IX. szimfónia bemutatója a kecskeméti Katona József Színház színpadán készült, statisztákat pedig a kecskeméti pedagógusok énekkara szolgáltatta. ... | | Ferran kitűnő érzékkel ragadja meg a hangulatokat, nála a természet főszereplővé lép elő, de a belső terek hangulata is megragadó. A végtelen tájképekben semmiféle giccses, túlfotografált öncélúság nincs. Marina Hands érzékeny és érzéki játéka annyira magával ragadó, arcának a legapróbb rezdülése tökéletesen visszadja a belső felindultságot, a vágyat vagy a boldogságot. ... | | A nagy olasz direktor egyik legjobban sikerült irodalmi adaptációja Charlotte Bronte 1847-ben megjelent regénye. Kitűnő alakítások, nagyszerű hangulat, csodálatosan áradó érzelmek teszik egészen rendkívülivé ezt a nagyszerű történetet. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Perzselő nyár | | A város megint hömpölygött,
zsúfolt volt a turistáktól, ugyanúgy párát és forróságot lehelt ki magából,
mint ahogy emlékeiben élt. Kacskaringós, néhol meredek utcácskáival
elkápráztatta a férfit. A hegyoldalba épült házaival, a szőlőskertekkel és a tehetősebbek
villáival mediterrán hangulatot árasztott.
Visszatért arra a helyre, ahol boldog napokat
töltött el egy lánnyal, aki abban az időben virágot árult a városban. Tudta,
hogy még egyszer el kell jönnie, és újból át kell gondolnia mindent, amiket együtt
éltek át. Félt a találkozástól, pontosabban az emlékezéstől, melyek olyan elemi
erővel hatottak rá, hogy még ennyi év után is a torkában dobogott a szíve.
Különleges erő lett úrrá rajta, ezért pontosan ott vett ki szobát, mint azon a
nyáron, amikor itt járt. Ablaka ugyanarra az erkélyre nézett, ahol hajdanán a
virágáruslány lakott. Reggeleken, amikor fehér hálóingben kitárta a zsalukat,
majd öntözni kezdte a muskátlikat az erkélye párkányán, olyan volt, mint egy
angyal. Majd azt is látta, hogy a szoba homályába visszatérve fésülni kezdi
hosszú, barna haját.
A virágáruslány csak hétvégeken árulta a
virágot. Ezeken a napokon vett tőle egy csokor rózsát, mindig fehéret és mindig
öt szálat, csak azért, hogy láthassa őt, hogy elnézhesse, ahogy csokorba rendezi
a szálakat. Ilyen nővel csak gondolatban vétkezhet az ember – ismerte be
magának.
Újból nyakába vette hát a várost. Elindult
felfedezni mindazt, amit megismerkedésük után együtt tettek meg. Olyannyira
elviselhetetlenné vált nélküle minden, hogy folyton megjelent a lány arca és
alakja, szinte valóságossá materializálódott számára. Néha keskeny utcákon,
tereken, parkokban tűnt fel pár lépéssel előtte; ilyenkor az illatát is érezni
vélte, amely a vaníliára emlékeztette. Máskor meg egy kirakat előtt állva látta,
egy kapualjba befordulva vagy egy szökőkút vize fölé hajolva.
Sétái során amikor szűkebb utcákba tévedt, ahova
a napfény csak a déli órákban süt be, a pincesori ablakokból néha dohos levegő
csapta meg vagy az öreg házak hámló vakolatának szaga, de ezt is kellemesnek
találta. Aztán végigsétált az árkádsor alatt, egészen a belváros határáig. Néha
nekiütközött férfiaknak vagy nőknek, akik ezért furcsán néztek rá.
Leginkább talán a késő délutánt és az estéket
kedvelték, mert a déli forróság megtöri az ember akaraterejét, meggörbíti a
vasakat, meglágyítja az aszfaltot, és tűzforróvá teszi a köveket. Amikor az ég
alja mályvaszínű alkonyban úszik, és az épületek ontják még magukból a
napközben felgyülemlett forróságot, a járókelő megkönnyebbül egy-egy északról
érkező, hidegebb áramlat hatására; az emberek is mintha vidámabbak lennének. A
zsaluk újból kinyílnak, és a szobák isszák az éltető levegőt. Milyen jó is volt
ilyenkor elvegyülni a sokaságban, milyen boldog pillanatok voltak ezek! –
idézte fel magában ezeket is.
Emlékezett, hogy egyszer a dóm hatalmas
kőtömbjei előtti téren úgy érezték magukat, mint az időutazók, kikre nem hat az
idő, sem a fizika törvényei. Abban a késő délutáni órában, amikor a tér színe
aranyból szürkévé fakul, és a dóm hatalmas, fémből készült kapuja a higany
színére emlékeztet, megígérték, hogy egymáséi lesznek. Most újból e hatalmas
falak előtt teljesen elveszettnek érezte magát.
Még mindig megvolt a kávéház, melynek hűvös,
márványasztalai fölött szerelmes beszélgetéseket folytattak, s mint a lesben
álló vadállat, kémlelték egymás szemét. Óh, azok a sóhajok, azok a szerelmes és
vágyakozással teli órák! – gondolta. Megvolt még a teraszpresszó is, mely a
langyos estéken kis lámpácskáival csalogatta befelé a járókelőket; az ott ülő
vendégek csak elmosódott formák, mozdulataik ekkor már nem kivehetők.
Megtalálta az éjszakai bárt is, ahol a dzsessz egyhangú, bágyadt ütemére
áttáncoltak hajnalig egy forró éjszakát, miközben egymás fülébe suttogtak
szerelmes szavakat. Aztán egy esős vasárnapi délelőttön, az egyik templom
csendjében örök hűséget ígértek egymásnak.
Napról napra közeledett egy helyhez, ami
vonzotta attól a perctől kezdve, ahogy a városba érkezett. Tudta jól, hogy ezt
a helyet nem kerülheti el; a temető volt az. Felkereste hát a sírt is, ahol a
lány fekszik. Elolvasta a feliratot: „Élt 22 évet.”
A lány tíz éve halt meg, és azóta a férfi is
folyton meghal egy kicsit. Csókjait még mindig érzi, melyek olyanok voltak,
mint a perzselő nyár, amelyen megismerkedtek: forrók, szenvedélyesek.
Pécs, 2005. november 1.
 |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |