2025. március 23. vasárnap,
Emőke napja.
Kalendárium

Március (Ősi magyar nevén, Kikelet hava) az év harmadik, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idő tájt indítják. A 18. századi nyelvújítók szerint a március: olvanos. A népi kalendárium Böjt máshavának (vagy másképpen Böjtmás havának) nevezi.

...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 Életrajza
 
SzülőházaKözép-Lengyelországban, a Varsói Nagyhercegség Mazovia tartományában, a Sochaczew város melletti Żelazowa Wolában született. Bár a születés után hetekkel kitöltött anyakönyvben február 22. szerepel, a család március 1-jét tekintette születésnapjának. Édesapja Mikołaj (Nicolas) Chopin (1771–1844) francia bevándorló, édesanyja, Tekla Justyna Krzyżanowska (1782–1861) lengyel volt. Egy nővére és két húga volt Chopinnek: Ludwika (1807–1855), Izabela (1811–1881) és Emilia (1812–1827). Néhány hónappal Fryderyk születése után a család Varsóba költözött, ahol a családfő franciatanárként dolgozott.

...

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai. Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégyéves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője és páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlta költőtársait.
...

A három - tavaszhozó - szent ünnepe. Ha ezeken a napokon kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyarat jövendölnek, ha nem, akkor esőre lehet számítani; viszont ha kemény az idő, akkor a tavasz már közelít. Sándor, az első meleghozó nap. A népi tapasztalat a Sándor, József és a hivatalos tavaszérkezés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg: "Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget."

(Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből)...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Hajnali fél négykor
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Nagykelyhű pohárból likőrt kínál – saját készítésűt –, amit nekem készített. Csakis nekem, kissé gyenge de én így is szeretem. A pohár szokatlan e célra, szabadkozik.

Az ágy szélén ülök, mögém térdel, határozott mozdulattal, két kezével megragadja vállamat, talán azért, hogy egyensúlyát ne veszítse, vagy csak azért, hogy hozzám érhessen? – megszorítja. Elképzelem, hogy ujjhegyei fehéredni kezdenek, ahogy kiszalad belőlük a vér. Aztán egyik kezével a tarkómon feltúrja a hajam. Jólesik. Arcát a fejemre teszi. Észreveszi szótlanságom, ezért megkérdi: „Bánt valami kedvesem?”. Én azt felelem: „Nem! Most már nem, mert itt vagy velem, mert itt vagy nekem.”. Hálája jeléül a szorítás enyhül, az ujjak lecsúsznak vállamról, a mellizmaimat keresik, majd férfi szerepet öltve két keze két-két ujja hegyével a mellbimbómba csippent egy kicsit. Kissé fáj, de mégis jó érzés, melyre a kívánt hatás nem marad el. Arcán mosoly suhan át. Aztán megint megragadja vállamat, megránt hátrafelé, én az ágyra puffanok hanyatt. Két tenyerével, mint a satu hátulról fölém hajolva leszorítja fejem, félénkbarna haja az arcomba hull, megcirógat vele. Nevet és nevet. Együtt nevetünk. Megkegyelmez mégis, újból enyhül a szorítás. Mellém fekszik, fejét mellkasomra hajtja, én zihálok, mint egy gép. Zakatol a szív. Hosszan, előre kinyújtja egyik lábát, ujja hegyével sikerül benyomnia a lejátszó gombot. Felsír a szaxofon bús dallama, mint egy eltévedt sóhaj kering a szoba langy hűvösében, keresi az érző fület. Arcán cinkos mosoly vált át bágyadtságba; a kimerültség jelei, de mégis megszólal:

- Minden vagy nekem. Mindenki, akit eddig öleltem.

Én magamhoz szorítom, mert értem szavait. Két kezemet hátul összekulcsolva a fejem alá teszem, s nézem a fehér plafont, ahogy szoktam rendszerint, ha pihenek. Fejemben aprócska gondolatmorzsák egésszé formálódnak. Mily érdekes az élet! Két lélek elindul messziről, s vágyakozva egymásra talál, majd néhány pillantás csupán, mire megértik, mindig egymásra vártak. Titkon azt remélik, hogy a sors végleg összefűzi őket. Úgy látszik, a magány vonzza a magányt?

Odakintről, a félig elhúzott függönyön át kékes fény szűrődik be; az ablak előtt antik íróasztal – tetszetős darab – rajta olvasólámpa sárgás fényköreit szórja, és az ablakban egy cserép fokföldi ibolya bontogatja szirmát. Fehérre festett falak, néhány kisebb kép a falon. Remek enteriőr. Micsoda szerelem! – tűnődöm tovább – ez a nő olyan szép, hogy bizonyára a csillagokkal rokon. Kemény melle újabb utakat ígér, mire összesimulunk, mint a virág szára és a szárölelő levél. Tagjaink pihenést kívánnak már, s mi engedünk ennek a vágynak; így múlik az éj. De fejemben kósza gondolat támad, mely nem hagy nyugodni, mely nem engedi, hogy végleg lecsukódjon szemem, és teljessé váljék az idill...

 

Óh, Ember! Így örök vesztes vagy!

Hasztalan ne gyötörd magad!

Nincs oly távlat, mit a szív

Ne lépne túl, s ne vigasztalna majd!

 

Mindegy, mit hoz a messzeség,

Fogadd el most, mit az élet ad!

Tedd azt, mit a szív kíván,

És megleled mindazt, ami jár!

 

A lap zizzen ismét, majd az Élet mégis újabb oldalra lapoz. Nemkívánatos oldalra.

 

Széjjelfoszlunk, mint reggel az álom, és kötelékeink elgyengült vágyak csupán. Szemünkből hová tűnt a csillogás? Nézd kedvesem! Egy a világ, de az utunk kettéválik, és elvegyülünk a tömegben újra. Meg kell, hogy értsem: az ember magában hordozza a pusztulás csíráját születésétől fogva. Vajon miért? Egyszer talán megértem...

  

Pécs, 2005. november 8.

                           

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007