Geri hosszú percek óta feküdt nyitott szemekkel a széles franciaágy egyik oldalán. Nézte a mellette alvó lányt, Lizát, illetve azt, amit a hajnal beszüremlő félénk derengése látni engedett belőle. A tökéletesen íves váll körvonalait, a párnára omló hajzuhatag kontúrját.
Szíve szerint odabújt volna hozzá szorosan átölelni ismét, mint az éjszaka folyamán megannyiszor. Újra csókokat lehelt volna a nyakába, miközben mélyeket szippant bársonyos bőrének semmihez sem fogható varászlatos illatából. De nem mozdult. Félt, hogy egyetlen mozdulatával úgy törné darabokra ezt a számára mindennél idillikusabb képet, mintha egy vállas kalapáccsal rácsapna egy védtelen tetőcserépre, mert valahol mélyen, legbelül még mindig nem tudta elhinni, hogy mindaz, ami tegnap este óta történt vele, az maga a valóság.
Öt éve volt, hogy először megpillantotta a lányt. A kezdő s mindezidáig egyetlen munkahelyén történt a belépését követő első hetek valamelyikén, hogy a tulajdonos a szokásaival ellentétében kora délután is beugrott a műhelybe és vele volt a középiskolás lánya is.
Talán az ötödik ilyen alkalommal történhetett, hogy szólni bátorkodott végre a lányhoz, amit aztán az illedelmes köszönőviszony, majd az udvarias és felszínes négymondatos párbeszédek, a későbbiekben pedig a manapság oly természetesnek vett, de valójában mindenféle mélységet nélkülöző ismeretség követett a különféle közösségi oldalakon.
Tegnap este a cég fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelték egy belvárosi szórakozóhelyen. Geri, bár nem irtózott az alkoholtól, számos kollégájával ellentétben mértékkel fogyasztott a főnök által korlátlanul biztosított italokból. Mintha valami nagy-nagy gond gyötörné, inkább hosszasan bámult merengve a félig kiivott poharába, minthogy belefolyt volna a munkatársai között zajló, s az elfogyasztott sörökkel egyenes arányban mindegyre szaftosabbá és trágárabbá váló szóváltások végtelennek tűnő áradatába.
Valójában, mint öt éve oly gyakran, Lizára gondolt, akibe az első találkozásuk óta fülig szerelmes volt. Tudta, hogy van olyan, hogy ég és föld, meg hasonlók, de reménykedett. Pontosan miben is? Ezt maga sem tudta volna egészen egyértelműen megfogalmazni, hiszen tisztában volt vele, hogy semmi realitása nincs az álmodozásainak, amelyekről azonban semmiképpen sem akart, vagy nem tudott lemondani.
Liza nem sokkal este 10 óra után lépett be a bár ajtaján. Rögvest a pulthoz sietett, gin-tonicot rendelt és miután elé tették az italt, mohó, nagy kortyokkal inni kezdte azt. Egy perccel később már az apja asztalánál ült, és távolról is jól láthatóan kiváltképp felszabadultan érezte magát.
Geri kevéssel a záróra előtt lépett oda a lányhoz, aki a hangosan dübörgő zene egyhangú ritmusára éppen egyedül táncolt a helyiség egyik sarkában.
- Szia Liza! – mondta ügyetlenül.
- Csodabogár! Nem is láttalak – felelte a lány széles mosollyal az arcán.
- Nem értem – vágta rá Geri.
- Gyere velem, menjünk ki, épp rá akartam gyújtani. Majd kint elmondom – hadarta el a lány és megfogta fiú két kezét s húzni kezdte őt maga után a kijárat felé.
- Beszélik a műhelyben, hogy afféle különc vagy – kezdte a magyarázatot Liza, miközben nagyot szippantott a cigarettájából.
- Én?
- Igen, Te. Hallom, amin mások nevetnek, azon te nem. Nem olyan filmeket nézel, mint a többiek, Jaj, annyi minden van, nem is tudom, ja, igen, még verseket is írsz, bár azt mondják, titkolod. Néztem az oldaladat is egyszer-egyszer, olyan furcsaságokat posztolsz néha, nem is értem. Mindegy is, aranyos vagy, különös, érdekes.
Liza fordult egyet az ágyon, kinyitotta a szemét és miközben nyújtózott, Gerire mosolygott.
- Azt a mindenit, nem semmi este volt! – mondta két ásítás között álomittas hangon. – És úgy érzem, még szomjas sem maradtam – tette hozzá, miközben mindkét kezével a saját tarkóját masszírozta.
- Az, csodálatos éjszaka volt – felelte Geri és belesimított a lány hajába. – Gyógyszer?
- Hagyd csak, nem érdekes, kibírom. Nem tudod, hová tettem a telómat? – kérdezte a lány, miközben felült és a nyakáig húzta a könnyű plédtakarót.
- Fontos? Most rögtön?
- Lehet, Dávid írt valamit.
- Számít? Egy hete kürtölted világgá, hogy kapcsolat vége.
- Ennyire követsz? Ne ijesztgess! Amúgy nem minden fekete meg fehér. Vannak átmenetek is. Fellángolások, hullámvölgyek, mit tudom én. Tényleg el kell ezt magyarázzam?
- Gondoltam, azok után, ami...
- Nem ilyen egyszerű! – vágott közbe a lány. - Veled még nem történt ilyen? Se vele, se nélküle. Hol gyűlölőd, hol imádod. Azt sem tudod, mit akarsz, de azt éppen nagyon is, meg egyáltalán nem. Te tényleg nem evilági vagy, ahogyan a műszakvezető Sanyi mondta.
- Hát velem még nem történt ilyen. Én egy valakit szeretek és akkor vagy ő, vagy senki.
- Ne csináld már! És olyan nincs, hogy kikapcsolsz, sodródsz, jól érzed magad, azután másnap visszakapcsolsz?
- Az ember nem egy villanykörte…
- Várj, várj! Te most komolyan azt hiszed, hogy… Figyelj, szép volt, jó volt, izgalmas, de ennyi volt. Úgy alakult, hogy egy vonatra keveredtünk, ezen az állomáson leszállunk, te mész arra, én meg erre. Még akár az is előfordulhat, hogy egyszer ismét, de az is lehet, hogy sohasem.
A fiú hirtelen mozdulattal ugrott fel az ágyból és öltözni kezdett. Meglátta a szék mellett a lány telefonját, felvette és odanyújtotta Lizának.
- Köszönöm! – mosolygott Liza.
- Persze, szívesen.
- Azért nincs világvége – mondta a lány -, főleg nem úgy, hogy a jövő héten Balira utazunk. Eljössz a branccsal? A repülőn és a szállodában még biztosan van szabad hely, adjak elérhetőségeket?
Ez övön aluli volt, mondhatni, kijózanító. – felelte szomorúan a fiú.
- Azt biztos, hiba lett volna kihagyni, ami övön alul van – nevetett a lány. - Olyan kedves voltál, olyan érdekes, aranyos, ne rontsd el! Van egy hideg energia italod? Meghalok most érte.
- Hozok egyet a boltból, itt van egy percre – vetette oda csalódottan.
A kisközértben olyan hosszasan álldogált az üdítőitalos hűtő elött, hogy arra a fiatal eladólány is felfigyelt és odalépett hozzá.
- Szia! Keresel valamit, segíthetek?
- Talán, igen, nem, talán – válaszolt úgy, mint aki azt sem tudja, hol van, mi történik vele.
- Cukros, zéró, savas, mentes? – próbált viccelődni a lány. – Ott van mindegyik előtted, ahány palack, annyi lehetőség, csak választanod kell. Nyitva van a szemed?
- Persze, persze – mondta leplezni igyekezve a zavarát kényszerű mosollyal az arcán.
- Egy Hell és egy mennyei vizecske, 960 lesz.
- Köszönöm, de tényleg – mondta, miután fizetett.
- Gyere máskor is, szia, viszlát! – szólt utána kedvesen a lány.
- Talán, igen… miért is ne… nemsokára…utána - dünnyögte már kint az utcán.
Mire visszaért a negyedik emeleti lakásba, Liza újra mélyen aludt. Az energia italt az éjjeliszekrényre tette. Elnézte egy ideig a lány tökéletesen kerek, feszes melleit, majd miközben gondosan megigazította rajta a takarót, arra gondolt, hogy avval vesztette el azt, amit az életében legjobban akart, hogy megkapta.
Átment a másik szobába. Furcsán szédült, a gyomra émelygett, a mellkasában enyhe szúrást érzett. Nagyot kortyolt a hideg ásványvízből, és szélesre tárta a kétszárnyú ablakot.
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
