2026. július 12. vasárnap,
Izabella, Dalma napja.
Kalendárium

 

Július (Ősi magyar nevén, Áldás hava) az év hetedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. A római naptárban kezdetben ez az ötödik hónap volt. Ennek megfelelően latinul eredetileg Quintilis („ötös”) volt a hónap neve, csak később Julius Caesarról nevezték át júliusra. A 18. századi nyelvújítók szerint a július: kalászonos. A népi kalendárium Szent Jakab havának nevezi.
...

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 A légszebb felvétele Beethoven hegedűversenyének.

Karajan felfedezettje a volt a hetvenes évek közepén a kiskamasz Mutter, kinek koraérettsége és művészi érzékenysége megragadta az idős Mester figyelmét. Mindenben támogatta a fiatal lány művészi fejlődését, s Karajan jól számított, hiszen Gedda, Janowitz vagy Freni esetében is jól tévedhetetlennek bizonyult. Ma Mutter a legnagyobb hegedűjátékos ebben a nem könnyű mezőnyben.

...

"Mit tehet az ember, ha első látásra beleszeret egy nála több mint húsz évvel fiatalabb, viruló szépségű lányba, aki ráadásul másik férfiba szerelmes? A legtöbben lemondanának a reménytelen ügyről, Vaszary Gábor hősét, a jóképű, tapasztalt építészt azonban nem ilyen fából faragták. Az oltárig vezető út autós üldözéssel, magándetektívvel, halott papagájjal, akadékoskodó nagynénivel és egyéb problémákkal van kikövezve, ám az igazi nehézségek még csak ezután következnek.
...

A Képzet

Merő szemmel, mint egy halott,
két kart fűzve egymásba
sejtek ollykor egy hajnallott
fényt az elkábulásba.
Ugyan mi az? El-elfoszlik
előlle a semmi ó
leple; s ha nézem, széjtoszlik
...

Szerb Antal testamentuma is lehetne ez a válogatás, melyben a világirodalom nagy alkotásainak eredetijét és kitűnő  magyar fordításait olvashatjuk.

Szerb Antal mindannak ellenére, hogy piarista neveltetésben részesült, hogy keresztapja Prohászka Ottokár püspök volt és mélyen katolikus hitű, fenyegetve érezte magát, s rendszeresen munkaszolgálaton kellett megjelennie.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Görbület
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák
 


  Kövér Ferenc, az Árokaljai Bödön nevezetű vendéglátó egység tulajdonosa és egyben egyetlen alkalmazottja épp egy hatalmasat harapott a két vastag karéj kenyér közé lapított testes fasírtgombócból, mikor kinyílt a helyiség ajtaja. Feri a balkezével intett az érkezőnek, a jobbal pedig a teli szájára mutatva jelezte, egyelőre nem képes illő módon jó napot kívánni.
  - Nyeld csak le, Ferikém, meg ne fulladj itt nekem, annyit azért még én sem érek – mosolygott Trebik Lajos, akit ebben a faluban mindenki csak Talpasnak szólított.
  - Talpaskám, drága emberem, a hétszentségit, de rég nem láttalak, de jó hogy megjöttél – örömködött a kocsmáros, miután végre az utolsó morzsa is lecsúszott a torkán.
  - Meg ám bizony és méghozzá milyen szomjasan. Egy nagyfröccsöt, ha lehetne, Ferikém, de a borabbikból, ha megtennéd.
  - Ugyan már, Talpas, nincs nekem amolyan…
  -  Hagyd el, Ferikém, előttem nem kell titkolnod, ismerlek már, mióta… Tudom én, mindenkinek meg kell élnie valamiből – kacsintott amaz. 
  - Ez bizony úgy van, ahogy mondod. Cudar egy világ van nekünk vállalkozóknak. Adók, meg járulékok, meg ilyen illetékek és egyéb hasonló lepapírozás nyavalyák – sopánkodott a kocsmáros.
  - Aztán a szegény Postás Juli…
  - Hát, már te is ezzel jössz – vágott közbe emelt hangon. - Mindenki tudja, hogy mindig is pityókásan kerekezett mikor hordta a leveleket. Egynap a nagykútnál, a sarkon beleszédelgett az a szerencsétlen fehércseléd egy dalolászó feketerigóba, de egyenest ám, arccal telibe, azóta nem lát rendesen. Persze erre mért is emlékezne az a kótyagos, sőt még tagadja is. De akkor sem a metiltől van baja, az csak szóbeszéd. Az én pálinkám nem olyan, magam főzöm, csak tudom. De most már, hogy így felidegesítettél, ki is száradt a gigám, hát iszom veled egyet én is.
  - Igyál, Ferikém, azt’ nyugodjál le. Mérget vehetsz rá, minden kettőnk között marad, mint mindig is – nyugtatta a másikat amolyan cinkos mosollyal. – Különben is mi az, hogy egy árva lélek, annyi sincs itt?
  - Jönnek ezek hamarost, egyet se félj, édes öcsém. Amint végeznek a közmunkával, egyből ideeszi mindegyiket a rossz nyavalya.
  - Vagy úgy – felelte Talpas és már nyúlt is az itala után.
  - Akkor egészségedre! – emelte meg a poharát a kocsmáros és összekoccintotta Talpaséval. - Na, de ne várass már tovább – mondta miután mindkettőjüknek újratöltött -, mesélj, milyen volt ott ennyi ideig városon.
  - Eltelt valahogy, hol lassabban, hol gyorsabban. Gürcölni azt kellett, a fizetség, hát az, na, hagyjuk. A főnök egy nagy ganéj teremtmény volt. Láttad volna a sunyi képit, mikor a bért kellett osztania, mint akinek a fogát húzzák. Mindég próbálkozott, ilyen levonás, meg ez-az; áfázott meg ízézett, hadovált összevissza a szerencsétlen tetűje, fene a fajtáját.
  - A szállás rendben volt? – kérdezte Feri, miközben két újabb fröccsöt pancsolt össze.
  - Hotel Lábszag – válaszolta röhögve Talpas. – Olyan bűzt, mint ami ott volt én még sohase…de komolyan, pedig volt már nemegyszer, hogy a szomszéd Mariséknál én vödröztem szét a kertben a pöcét.
   - Nem irigyellek, az biztos – vihogott a kocsmáros. – Aztán milyenek a népek arrafelé mostanság?
  - Hát azok végett egyet se bánd, hogy rég jártál feléjük. Bolondok mind, szavamra, na, Istenbizony. Cifrák, mint a pulykák, pávák, ráadásul még hangosak is, de irtózatosan ám. Közéjük keveredve az ember néha azt sem tudja, melyik a fiú, melyik a lány, de mind visít, mint az a hízott jószág, amelyiknek megboldogult apám egyszer hajnalban, öt féldeci után a nyaka mellé szúrt, de rendesen ám. Azt az a szerencsétlen állat meg a lapockájából kiálló késsel, valami borzasztó hangot kiadva, ijedtében nekirohant egyenesen a kerítésnek. Pedig azt hinnéd, hogy ezek olyan okosok ott. Mindegyik állandóan olvassa a telefonját. A metrón meg úgy ülnek, mint mifelénk a budin szokás, ha szorulása van az embernek, és ezért még művelődni is visz magának a megyei lapból.
  - Eddig se vágytam én oda, ezek után, még inkább nem.
  - Na de ez semmi. Mostanság vesztek csak meg igazán. Az utóbbi időben még marhábbak lettek.
  - Hogyhogy, történt valami?
  - Jön ez a választás, tudod, és ez aztán végképpen megbolondította őket. Gyűlnek itt, tömörülnek ott, ragasztanak, festegetnek, firkálnak mindenfelé. Olyan zajosak, meg indulatosak, mint amilyen a Deresné volt, mikor rányitott az urára meg a szomszéd Katinkára. Valamikor nem lehet tőlük közlekedni se. Volt, hogy nem bírtam eljutni miattuk a kisboltba sem, azt majd ott vesztem szomjam a szálláson, mert lezárások voltak. De hagyjuk is ezt, nem azért jöttem haza. hogy magammal hozzam őket. Ott egye meg a rosseb mindjüket. Inkább még egy fröccsöt, Ferikém, légy szíves, és közben mondjad, mi történt nálunk, mialatt odavoltam.
  - Mindjárt sorolom, édes öcsém, de előbb töltök már magunknak két rövidet is, mert még a végén megsavasodunk ettől a sok bortól. Kell valami kompenzálás a gyomornak, én legalábbis úgy vagyok vele.
  -  Nem szállok ezügyben vitába veled, barátom, csak bátran, bátran!
  Miután felhajtották a pálinkát, Feri kijött a pult mögül és az egyik asztalhoz tessékelte Talpast. Hozott egy hamutartót is, a zsebéből elővett egy csomag cigarettát és egy öngyújtót.
  - Rágyújthatsz te is, nincs itt senki, aki óbégatna a tilalom végett - kínálta a másikat. – Volt itt a Kozákné a múlt héten – kezdett bele a mesélésbe a kocsmáros, miközben tüzet adott Talpasnak. - Vinnyogva megfenyegetett, mondván, ha még egy csepp italt merek tenni az embere elé, úgy megátkoz, hogy mindkét lábam belegörbül.
  - Nem vicc az, Ferikém! Én már legénykoromban is azt hallottam, tényleg van varázslata annak a nőszemélynek, vigyázz vele, amondó vagyok. De mért vetemedett ilyesmire?
  - Jancsi bácsi az előző hónapban az utolsó fillérig elitta a segélyt. Na, nem csak nálam – mentegetődzött mindjárt a kocsmáros kifelé tartott tenyérrel. – Járt az a bótba is rendszeresen, ott olcsóbb a lépcsőn ülve. Azóta, ha betéved az öreg, csak jaffát löttyintek neki, mire olyan szúrós szemmel néz rám, hogy már-már én szégyenlem magam, de mi mást tehetnék?
  - Az már biztos, jobb félni, mint aztán bottal járni – jelentette ki heherészve és bólogatva Talpas, miközben együtt érzően megveregette a kocsmáros vállát.
  - A Králikné unokájának, a bögyös Terinek megszületett a hatodik gyereke.
 - Messze kerülte a meddőség, az is bizonyos – vágott közbe Talpas. – Szemrevaló egy teremtés az, szentigaz – mondta merengő tekintettel, miközben megnyalta a szája szélit.
  - Nem is ezért vette a szájára az egész falu, hanem hogy már az ötödik apától babázott le.
  - Azért az…
 - Biza, azt beszélik, ott tartanak, valamiféle könyvelést vezetnek arról, ki mikor fizet tartásdíjat.
  - Kész tenyészet, az áldóját neki. 
  - Olyasmi, jól mondod. Volt még, hogy hazajött a Gerbelék unokája a Lacuska, tudod az, amelyikről az a hír járta, hogy egyetemre ment városon, de sokan állították, hogy csupán csak egy esti tanfolyamra iratkozott be valami oskolába. Sose derül már ki, mi az igaz. Mondjuk, én se hiszem, hogy egyetemre jár, túl vézna az a gyerek ahhoz, hogy okos legyen. 
  - Igaz, igaz - helyeselt Talpas hátra dőlve a széken és megveregette termetes pocakját.
  - Kiment az Istenbarma az apjával az erdőre fűrészelni, de ott is csak telefonozott közben, meg belegabalyodott a világhálóba, aminek végül huszonegy öltés lett az eredménye a balkarján.
  - Az agyatlan birkája – vágta rá Talpas köhögve a nevetéstől.
  - De mindez semmi, ahhoz képest, ami most van itt minálunk.
  - Ne mond már, van még más is?
  - Van ám! – jelentette ki határozottan a kocsmáros. – Úgy szakadt ketté a közösség emiatt a választási hisztéria miatt, mint a tavalyelőtti falunapon a szegény Pintye Boriska blúza a lángosos bódé mögött, mikor a Lenzsér gyerek macerálni kezdte azt a vattacukros ígérettel odacsalogatott hiszékeny leányt.
  - Ki hitte volna? Itt is ugyanaz? – kérdezte csodálkozó tekintettel Talpas.
  - Az, az – kezdte szomorúan sóhajtva a kocsmáros. – Minden este át kell pakolnom az asztalokat. Ezek jobbra ülnek, amazok balra. Isznak egy-kettőt, majd mindjárt kezdődik a vita. Először csak átmutogatnak, átkiabálnak egymásnak, később már fenyegetően meg is mozdulnak egymás felé. Több estének is az lett a vége, hogy riasztanom kellett a körzeti megbízottat, sőt néhány esetben még a Göröngyösi rendőrőrsre is telefonáltam, mert úgy eldurvult a helyzet. A Veréb Jocó a múlt héten a saját öccsét akarta agyonütni, mert az kiröhögte a koalíciót, vagy micsodát. Az egyik oldal királyt akar, a másik meg kolhozt, vagy mi az Istennyilát, miközben az is lehet, egyik sem tudja, hogy ez, vagy az mit jelent, mivel is jár valójában. Lemerném fogadni, egyik satnya vakarék se látott még életében együtt tíz darab húszezrest sem, de itt meg veszettül milliárdokról, meg hitelekről, meg kamatokról, meg hagy ne soroljam még, miről ordibál mindegyik. Néha mán majd’ olyan, mintha a pénzügyminisztérium büféjét csinálnám, nem is ezt a kocsmát. Úgyhogy édes öcsém – nézett komolyan Talpas szemébe a kocsmáros -, ha ezek megjönnek, márpedig rövid időn belül itt lesz mind - pillantott félszemmel a faliórára -, el ne mond, hogy kire szavazol, mert a félkocsma neked esik, miközben a másik fele tagságidíjat kezd el tarhálni tőled.
  
  Ekkor nyílott ki a kocsma ajtaja és Kozák Jancsi bácsi lépett be bizonytalan léptekkel azon. 
  - Adjon Isten! – köszönt illedelmesen az öreg.
 - Magának is! – viszonozták amazok szinte egyszerre.
 - Jaffát? – kérdezte a kocsmáros, miközben felállt az asztaltól.
 - Esselleg inkább egy deci unikumot, Ferikém – felelte Jancsi bácsi és egy kétezerforintos bankjegyet helyezett a pultra.
  - Vigye a kánya, legyen, ahogy az ég akarja, még ha belegörbülünk is – vágta rá vihogva Kövér Ferenc, majd belépett a pult mögé, és mind hármójuknak töltött egy-egy vizespohárba a hűtőből előkapott zöldszínű, nagy gömb üvegből.
  
Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007