A magyar nyelv lejtését illető értelmezéseddel egyetértek, a költői alkatok kapcsán is.

Amúgy tényleg van némi zeneiség abban a Jónás versben, van még rím is benne. De az eredeti mondandómat követve nem azért tartom rossznak, mert formailag, vagy zeneileg hiányosan lenne öltöztetve, hanem mert nagyon szűk a szellemisége. Nem azért, mert egyszerű vágyódást és féltést fogalmaz meg, hanem azért, ahogy kifejezi azt, mert nem hordoz többletet ahhoz képest, mintha bekapcsolnám a tévét, vagy a buszon hallgatnék valakit. Elolvasom, és azt mondom, jó, és akkor? Nem ad, nem vesz el, nem ráz fel, nem történik semmi velem. És nem is akarja, hogy legyen, kísérletet sem tesz rá. Ezt tartom szellemi egysíkúságnak - szellemtelenségnek. Nem eszköztelenségnek, mert a jól használt eszköztelenség szellemiség.

Az az írás az én értelmezésemben nem vers, csak pár mondat magáról némi rímmel. Persze, itt megjelenik már a befogadó szerepe is. Viszont ez nem tér el az eredeti gondolatiságtól, minthogy a fórum neve is, hogy Szerintem... És szerintem a vershez az említett hármas szentség kell, amelyben az alkotószellem meghatározó (a szellemiség, és nem az író/költő konkrét szelleme, azaz nem az alkotónak a szelleme van kiemelve - amit amúgy elismerek, hogy más szempontokból viszont fontos!)

Üdvözlettel: István :)

Amit antikizáló jambikus sornak érzel, az a magyar nyelv maga. Míg Petőfi megtartja az említett zeneiséget a későbbi sorokban is, Jónásnak érezhetően egy véletlen sora futott ki. Nem si értem, hogy jutott eszedbe Petőfi erről? :)))

Vörösmarty nagy érzelmi költeménye, a Merengőhöz, is a gondolatiság és a ráció győzelmét hirdeti az érzelmek felett, míg a Szép Ilonka szintúgy. Talán Vörösmarty ebben a híres románcában mutatta meg leginkább a két attitűd közötti különbséget. Egyébként az alkotót és a formát semmiképpen nem választanám el egymástól, mert az már-már élveboncolás lenne...

Véleményem szerint, István, egy vers érzelmi motivációit és annak lélektani folyamatait egybemosod egy-egy vers általános és értelmi kritériumaival. Még Aragon Zsalugáter című versének is van egy értelmi (értelmezhetőségi) horizontja.
A gondolatiságot vagy szellemiséget én a bölcselettel azonosítom, mert a hármasság a forma, az érzelmi és bölcseleti tartalom. De még a formát is elvenném ebből, mert a forma bármelyiket szolgálhatja funkcionálisan.

Szentségtörést végzek, hogy bizonyítsam kicsit az állításomat.
Íme Jónás Tamás egy verse:

A szád jutott eszembe, hogy
mennyi mindent lehetne
játszani vele.
Vagy a bátor csontok a válladon.

És aggódom, hogy érdekel-e még
Téged is az én vállam
vagy a szám vajon.

Minimálisak a formai jegyek, zeneiség nincs. Szellemiség? A vers csak annyit mond, amit a köznapi nyelv megenged neki. Azaz nem képes hozzátenni semmit, de semmit a mindenki által ismert érzéshez, annak kifejezéséhez. Ezért ez a vers rossz vers. Jónás Tamás pedig nem poeta doctus, de ösztönös alkotó. Elvileg abba a csoportba tartozik, amibe nem a Robit, meg nem engem soroltál :)))
(Remélem, érted a tréfát is!:)))
Üdv. István

Kedves Zsolt!

Az általad említett csoportosítás a költői alkatokra vonatkozik, én pedig a vers alkotóiról, mint összetevőiről próbáltam kis összegzést adni, és azon keresztül szemlélni az alkotás folyamatát :)) A költői alkatok számomra kevésbé érdekesek itt, mert az ösztönös ihletű költő alkotása is megkívánja a szellemet, és poeta doctusok is írnak gyakran szellemtelenül. Kérlek, ne a tudatossággal keverd a szellemiséget!

De nézzük a megidézett verset:
Tóth Árpád: Meddő órán
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

Ebben a versben nekem a szellemiség toronymagasan emelkedik, és nagyon komoly zeneiséggel párosul. A leírásom szerint az ilyen vers az alany problémájára irányítja a figyelmet... És tényleg. A szellemiség itt a költői magány kifejezésére törekszik. Nem csak törekszik, de egyéni jelleggel elmondja azt. Én ezt nevezem szellemiségnek, nem csak a gondolatiságot.

Álljon itt további érvkét még annyi, hogy Adytól, Reményiktől, Tóth Árpádtól, József Attilától stb. nem tudom, hogy tudnál-e szellemtelen nagy verset mondani... :))

Még Weörös Sándor roppant zenei versei is a szellemiséget szolgálták: a magyar nyelvről szólnak azok nekem...

Egyébként ha gondolod, hozok példákat is szellemtelen versekre.

Érdekes István írása, de nehéz vele egyetérteni. Mármint az írással... Ugyanis akkor Verlaine-t, Samaint, Hérédiá, Tóth Árpádot, Reményik Sándort, Benn-t, Trakl-ot, Georgét néhány polccal lejjebb kell tennünk.
A világirodalom legismertebb három kisverse, mint az Öszi chanson, a Vándor éji dala vagy Hölderlin Az élet fele(felénél)című verse az irodalmi tudatunk horizontja alá zuhanna. És mi lenne Tóth Árpád Meddő órán című versével.

Azt gondolom, hogy legalább kétféle költői attitűd létezik. Az egyik Arany János-i, a másik Petőfi Sándor-i. Az előbbi a tudós, a poeta doctus, a formabiztos és a szellem primátusát éltető. Arany mellett ilyen volt Vörösmarty, majd Babits. Érdekes, hogy Babits Aranyt tartotta példaképének, valamint Vörösmartyról írt hatalmas tanulmánykötetet.
Úgy gondolom, István, Te ebbe tartozol Robival együtt.
A Petőfi Sándor-i a szabadabban alkotó, nem a formakényszer dominanciáját hirdető attitűd, a rapszodikus szellem, melybe beletartozik Ady, Vajda, Tóth árpád, Reményik, s őt a kései József Attila is. Radnóti innen pártolt át ez előbbihez.
És ebbe tartozik Anikó (ha tetszik Anikónak, ha nem), Ádám, és ide tudom jómagamat is...

A két csoport sokszor kölcsönös megnemértést tanúsít a másik iránt, aztán néha udvariasságból, jólneveltségből tesznek a másik felé gesztusokat...:-)