 | | | 2025. október 18. szombat,
Lukács napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| |
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.
David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során.
De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...
| | 
Október hónap – Őszhó – Magvető hava
Október a Gergely naptár előtt az év nyolcadik hónapja volt, melyre neve is utal. A latin octo szóból származik, melynek jelentése : nyolc....
| |
1849. október 6.: a magyar történelem egyik leggyászosabb napja. A tizenhármakat, az 1848-49-es szabadságharcban hősiesen küzdő magas rangú katonai vezetőit végezték ki Aradon a császár pribékjei. Rájuk emlékezünk a mai napon. ...
| | 
Minden korszak türelmetlenül várja költőzsenijét függetlenül attól, hogy maga a kor irodalmi szempontból mennyire termékeny. És a zseni, mint valamiféle természeti tünemény - megérkezik. Hol a felelőtlen ünneplések fortissimójával, hol az elvakult felháborodás lármájával. Más korokban csendesen és kényszeredetten jő el, hogy majd az örök elkésők emeljenek neki glóriát....
| | 
1906-ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, a fejedelmet is ekkor temették el a dóm kriptájába. 1910-ben 44 211 lakosából 33 350 magyar (75,4%), 6547 szlovák, 3189 német, 453 lengyel, 227 cseh és 210 ruszin volt. 1918-ban elfoglalták a cseh terroregységek, 1919 június 6-án a magyar hadsereg foglalta vissza, majd a Clemenceau-jegyzék értelmében kiürítette a Magyarországot uraló bolsevik hazaárulók bűnbandája. 1920. június 4-én trianoni békediktátummal hivatalosan is Csehszlovákiához került. A tót államhatalom fasisztoid politikájának következtében a magyarság aránya 5%-ra csökkent, míg a város a szocreál torzók telepítésével eltótosodott. Regionális központi szerepét Magyarországon Miskolc vette át....
| | A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb. Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása. ... | | Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében,
hát ittmaradtam, újra egymagam.
A búcsuzást kiálltam, vége van,
de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.
Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak,
de - bár lelkében önvád is harap -
új jég alatt találja őt a holnap.
Mit kezdjen az, ki helyszinen marad? ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Szabad akarat |   | Hópelyhek kavarognak odakint, néha nekicsapódnak az ablaküvegnek, majd az úttesten, a járdákon próbálnak megmaradni az emberek bosszúságára, akik gallérjaikat feljebb hajtva igyekeznek szélvédettebb helyekre. Végre igazi tél van hát, olyan sapkát fülre lehajtós, gőzölgő-teás, forralt boros hideg, amikor bele-belemar a szél az ember arcába, nyakába.
Ida busszal utazik a bevásárlóközpontig, onnan gyalog megy majd tovább. Néhány perc haladék csupán, majd ő is odakint találja magát az utcán, a fázók között.
A busz megérkezik, leszáll.
Néhol már látszanak a hófoltok, ha így esik, egy óra múlva akár pár centis is lehet - gondolja.
Az órájára pillant, tizenegyre kell a Színház térre érnie, van ott egy kellemes, beülős hely; oda beszélték meg. Még bő negyedórája van. Nem siet, nem akar jóval korábban odaérni, ezért kis kerülőt tesz, az Irgalmasok utcája felé indul, nem keresi a rövidebb utat. Veszít ugyan néhány percet, de így már pont jó lesz.
Miután megérkezik, az egyik ablak mellett keres helyet, hogy kilásson, nézhesse a havat. Kabátját, sálját a fogasra akasztja, leül, a felszolgáló lány azon nyomban megjelenik, teát rendel, nem akarja megvárni a férfit, szeretne felmelegedni az italtól, és úgy gondolja, így természetesebb is, ha már előbb érkezett.
Ez még csak a harmadik találkozásuk. De ha a férfi felhívja magához, nem mond nemet. Végül is mire várjon, majd' egy év kihagyás után? Felvillannak előtte a korábbi események: ahol találkoztak, mellé került a színházban a balett előadáson, aztán az előadás után egy még nyitva tartó presszóban, ahogy megbeszélték a látottakat, az első kézszorítások, az első csók.
Nagyot sóhajt, érzi, hogy megmoccan benne valami. Nem sokat kell várnia. A férfi észreveszi odakintről, elmosolyodik, beinteget.
Szeretne valamit kapni ebből a mérhetetlen optimizmusból és magabiztosságból - mert ilyennek látja őt. És minden erénye mellett még pontos is. Hosszú fekete kabátot visel, hosszú sállal, jól beleillik ebbe a télbe, jó kontrasztja a hónak. Mégis, valami zavarja vele kapcsolatban, nem tudja megmagyarázni magának, csak érzi, hogy nemigazán tud feloldódni vele. De hogy miért ez a bizonytalanság?, hiszen nincs rá semmi oka. De amikor a férfi beszél hozzá, és válaszolnia kell, érzi, hogy remeg a hangja, nem mindig találja a szavakat. Pedig máskor nem ilyen, csak ha vele van.
A férfi odahajol hozzá, megcsókolja mindkét oldalról, még hideg az arca, és valami kellemes illat lengi körül.
A lány ismét megjelenik, újabb italt rendelnek.
A férfi mesél, elbeszéli az előző napokat, és azt, hogy gondolt rá, várta ezt a mai találkozást.
Csak ne mosolyogna így, gondolja, folyton néznem kell a száját, a mozdulatait, a kezét, az ujjait, ahogy felemeli a poharat és iszik.
Talán egy óra elteltével hangzik el az a bizonyos kérdő mondat, de csak óvatosan, mégis, amikor igent mond, szinte beleremeg.
A férfi taxit rendel a mobilján. Rendezik a számlát, tíz perc múlva meg is érkezik az autó, beszállnak. Az úton feszélyezve érzi magát, nem tud teljesen feloldódni. Szerencsére rövid idő alatt a férfi lakásához érkeznek, nem kell negyedóra sem.
A lakás kellemesen meleg, mintha várta volna az érkezőket. Álmos nyugalomban terül el a nesz a régi bútorok gesztenyebarna polcain, a teraszajtó előtt súlyos függönyök ráncai között rézvörös fény hasítja ketté a szobát, és a szekrényajtó piros-zöld-sárga ólomüvegei és az üveges vitrinben a precízen sorakozó kristálypoharak ezerfelé szórják a fényt, megállapodnak a szoba szegleteiben. Ebben a káprázatban a férfi mosolya még sejtelmesebb.
Képzeletében korábban sokszor megjelent ilyen kép, ehhez hasonló lakás, amelyben szerelmeskedik kedvesével, de valamiért most túl tökéletesnek találja a pillanatot, és ettől zavarba jön, talán nem kellett volna igent mondania. De most már nincs mit tenni, nem futamodhat meg.
A férfi előkeres egy CD-t, majd felé fordítja.
- Szereted? - kérdezi.
- Szeretem, persze - válaszolja.
A férfi elindítja a zenét, tölt mindkettőjüknek italt, majd ezt mondja:
- Belém fogsz szeretni.
- Honnan tudod?
- Tudom, és kész.
- Ne légy olyan biztos magadban! - de ahogy próbálja közömbösen kiejteni a szavakat, csak reménykedik, hogy nem tűnt bizonytalannak.
Legszívesebben most máshol lenne, nem ennek a férfinak a lakásán, akit alig ismer, csak tíz napja. Akkor miért is vagyok én itt? - kérdezi magától. Agytekervényei útvesztőiből az önigazolás csírái bontakoznak ki, aztán kihajtanak, mint a növény, először a szár, majd a hozzá simuló levelek, s a végén virágba szökkennek, amitől megérkezik a válasz: mert legalább egy éve már, hogy nem voltam senkivel. Mert éjjelente a takaró alatt nem ugyanúgy csillapítható a vágy. Ez van. Most kihasználod az alkalmat vagy sem? - így győzködi magát. De miért pont vele, s miért pont itt?, hát hol másutt, drágám, mit akarsz még?; a mosolyát kísérő ráncocskák, úgy hatnak, mint egy pókháló szálai, amelyek módszeresen köréd szövődnek, és lassan ki sem látszol; igen, ez a konyak nagyon régi, nagyon finom, amikor kibontottad a palackot, engem is megcsapott az illata, de én nem is szeretem a konyakot, akkor mi a fenének kértem?; még egyet?, igen, kérek; tökéletesen kimért mozdulatokkal tekeri le ismét az üveg kupakját, tökéletesen ugyanannyi ital csapódik a poharak falához, gátlásokat feloldó molekulák, meglágyul az akarat, kenyérre lehet kenni, ha nem vigyáz az ember lánya. Lassan kortyolgatja az italt, csípi a szája szélét és a nyelvét. Ez a pasi rémes! Vagy inkább tökéletes. Ha akarom, arca jellegtelen, mint egy modern szoboré, de akarom-e letörölgetni a port, mint egy kiállítási darabon, az apró kis szegletekben, ráncokban, szemének sarkaiban, az orr íveiben, hogy életre keljen? Nézi, ahogy a férfi természetes mozdulattal a pohárkehely alá nyúl, körkörösen mozgatja, hogy felszabaduljanak az illat-molekulák, beleszagol, most leül, majd beszél, beszél, kifogástalanul láncolja szavait egymáshoz, kerek mondatokat alkotva belőlük; miért nem mondod meg egyenesen, hogy mit akarsz tőlem, helyette inkább annyit mondasz, hogy „a fürdőszobát arra találod”…
Az ágyra teríti a ruháit, megkeresi a fürdőszobát, megnyitja a csapokat, kellemesen-melegre keveri a vizet, zuhanyozni kezd. Néhány perc múlva nyílik az ajtó, a férfi levetkőzve mögé áll.
- Megmosom a hátadat, a válladat, a melledet. Megmoslak mindenhol - mondja egyenesen közel hajolva a füléhez, közben finoman bele is harap, de csak épp annyira, hogy ne fájjon.
Egyik lábát felteszi a zuhanyzó fülke szélére, így a férfi könnyedén szappanozhatja, óvatosan végig siklik keze a hajlatokban, majd odafordítva a zuhany rózsáját leöblíti.
Engedelmesen tűri a férfi mozdulatait. Befejezésül hatalmas törölköző kerül elő, amivel átdörzsöli, csak hagynia kell magát.
Az ágy már előkészítve: fehér lepedő, fehér párnák. A ruhák szépen összehajtogatva, letéve az egyik szék támlájára.
Tudja, hogy ebből a helyzetből már lehetetlen szabadulni.
A férfi látja, ahogy meghökken az ágy láttán, ezért ezt mondja:
- Fürdés után soha nem szabad sietni - majd újabb italt tölt mindkettőjüknek.
Elhelyezkedik az ágyon hosszában, párnát tesz a háta mögé, majd elveszi a poharat, nem ellenkezik, de miért is ellenkezne, hiszen szabad akaratából van ebben a lakásban, és ez a férfi kedves hozzá, régen érezte már magát biztonságot nyújtó ölelésben, csak feküdjünk itt egymás mellett egy darabig, idebent, gondolja, különben is jó meleg van, miközben odakint fáznak az emberek, hópelyhek kavarognak.
 |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika