2026. január 12. hétfő,
Ernő napja.
Kalendárium

Január (régiesen Januárius, ősi magyar nevén Fergeteg hava) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták.

...

Aki magyarul azt mondja: költő — mindenekelőtt Petőfire gondol. Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet, de nem lehet megkerülni: aki magyarul verset ír, az valahogy viszonylik Petőfihez. A róla írt kritikák, cikkek, tanulmányok, könyvek könyvtárat tesznek ki, és minden korban új szempontokból új mondanivalókat tesznek hozzá a hagyományhoz. Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt sem tudják, hogy Petőfi írta, holott mindiglen is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő: ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom — akkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe.

...

 

Megérte ezt az évet is,
Megérte a magyar haza,
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.
Meg van vagdalva, vérzik a kezünk,
De még azért elbirjuk fegyverünk,
...

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.

...

Hej emberek! Markomban sűrű
 fekete vérrel telt kupa!
 Ezzel köszönt rátok egy rongyos,
 világgá űzött árva kobzos
 utolsó Koppány-unoka!
 Borra nem telt. Így hát kupámat
...

Tél közepén, az év 22. napján van a Magyar Kultúra Napja, és egyben a magyar Himnusz születésnapja, méghozzá a száznyolcvanötödik.
A fellelhető
...

A magyar himnusz szövegét Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor egyik nagy költője írta 1823-ban, és először 1828-ban jelentette meg. A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc (1810–1893), zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a nemzeti dal zenéjére kiírt pályázaton, az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert, a többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által is megtisztelt zsűri döntésének köszönhetően. A Himnuszt a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844-ben. 1903 előtt az állami himnusz Joseph Haydn „Gott erhalte” című műve, az osztrák császári himnusz volt. A magyar himnusz az egyetlen állami himnusz a világon, amelyet 1990-ig semmilyen törvény, sem uralkodó, kormány vagy országgyűlés nem tett kötelező érvényűvé. Maga a magyar nemzet tette saját himnuszává. 1903-ban az országgyűlés csak elismerte hivatalosságát. 1903-ban a magyar országgyűlés elfogadott egy 2 paragrafusból álló törvényjavaslatot, „az egységes magyar nemzet himnuszáról” Ennek 1.§ szerint :„Kölcsey himnusza az egységes magyar nemzet himnuszává nyilvánítattatik”, a 2.§ pedig meghatározta, hogy a törvény 1903. augusztus 20.-tól lép hatályba. Ezt a törvényt azonban I. Ferenc József magyar király soha nem szentesítette. Egy anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, amely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult. Kodály Zoltán megjegyzése erre annyi volt: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.” Ezzel az új himnusz témája lekerült a napirendről Azóta a Himnusszal szembeni leggyakoribb kritika, hogy túl komor, kevéssé ösztönöz cselekvésre. „Beszéltem egy pár sportolóval, akik azt mondták, hogy egy döntő előtt a legsúlyosabb próbatétel túlélni a Himnuszt. Azt mesélték, hogy ha egy amerikaival kerülnek össze, akkor azt érzik, hogy az ő himnuszuk csak úgy nyomja az erőt, ők meg csak állnak és… Előre sírunk-rívunk. Majd az Isten megsegít, majd csinál valamit…”

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Visszajárók
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák
-


A félig leeresztett kopottas faredőnyök alatt óvatosan merészkedett be a novemberi délelőtt fénye a polgári lakás nappalijába. A középen álló asztalon egyszemélyre volt megterítve. Réz tányéralátét, damaszt szalvéta, borospohár, díszes evőeszközök, vizeskancsó és egy porcelán vázában három szál bordó szegfű, ahogy azt kell.
   
Egy idős úr lépett be a helyiségbe és az asztalhoz ült. Nemsokra rá egy vele hasonló korú asszony jött be ugyanazon az ajtón, majd az ablakhoz lépett és résnyire nyitotta azt. A hűvös késő őszi levegő, mint egy suhanc ugrott át a párkány felett.
  
Az asszony egyik kezében jegyzettömböt tartott, a másikkal egy golyóstollat fogott.  Megállt az asztal mellett, majd várt néhány pillanatot.
  - Szeretettel köszöntjük önt újra minálunk, tisztelt uram! Nagy öröm számunkra, hogy jelenlétével ismét megtiszteli az éttermünket - mondta, miközben illedelmesen meghajolt.
  - Ebédelni szándékozom! – hangzott a felelet. – Mindenekelőtt azonban szeretném megkérni, hogy szüntesse meg ezt a szélvihart, mert olyan huzatot érzékelek, mintha kidugnám a fejem a száguldó vonatablakból
  - Jó napot kívánok, uram! Rögtön hozom az étlapot, de addig valami italt esetleg?
  - Felesleges többször köszönnie, már az imént is kristály tisztán hallottam.
  - Elnézését kérem, nem akartam untatni.
  - Mondjuk inkább úgy, hátráltat. Talán már az előételnél tartanánk, de hagyjuk – legyintett bosszúsan. – Úgy látom, itt semmi nem változott a legutóbbi alkalom óta.
  - Még szerencse, tisztelt uram, ha történt volna változás, lehet, hogy nem érez ismét késztetést arra, hogy betérjen hozzánk.
  - Kérem, ne keverje össze a tipográfiát az éhséggel. Pont erre jártam, ne képzeljen többet. Lehetne akkor, hogy rátérjünk a rendelésre? Fehérbort szeretnék kérni, száraz, természetesen, lehetőleg pincehidegen.
  - Juhfarkot tudnék ajánlani, igazán nagyszerű bor, még az angol királynő is…
  - Kérem, mellőze a reklámot, eleget hall, lát az ember – vágott közbe a vendég. -  Somló hegyi?
  - Nem, pécsi borvidék.
  - Mindjárt gondoltam, manapság mindent megpróbálnak rásózni az emberre.
  - Mielőtt valami baleset történne és megsérülne, hozom is a bort és az étlapot – közölte mosolyogva az asszony, majd ellépett az asztaltól.
  A fal mellett álló kisasztaltól egy bőrmappával tért vissza, s töltött az asztalon álló vizeskancsóból a borospohárba.
   - Kérem szépen, én pince hideget említettem, ez pedig padlás meleg – kifogásolt, miután ivott. – Ami pedig az étlapot illeti, határozottan zavaros, mondhatni, átláthatatlan.
  - Pardon, egy pillanat, visszaadná, kérem? Csak nem véletlenül a Fürge ujjak szabásminta mellékletét adtam oda önnek?
  - Talán otthon felejtette a szemüvegét? 
  - Kérem, sikerült választania? – állt írásra készen a jegyzettömbbel az asszony.
  - Sok fogás, sok hiba. Ez önökre nagy valószínűséggel érvényes. Vannak félelmeim az ebédemet illetően, ezért ma csupán egy főételt bátorkodom rendelni. 
  - Természetesen uram, ahogy parancsolja.
  - Borjúhúsos derelye, mályvás pecsenyelével, metélőhagymával és pirított szalonna pörccel. Ezt kérem.
   - Néhány perc türelem uram, máris készítjük – mondta, majd elindult az ajtó felé.
  Az idős úr jóízűen kanalazta a zöldborsó főzeléket és harapta hozzá a fasírtgolyókat.
   - Ízlik az étel uram? – állt meg mellette az asszony?
   - Lehet, nincs igazam…
   - Önnek mindig igaza van – vágott közbe -, hiszen ön a vendég.
   - Ne gúnyolódjon, kérem, főleg azok után ne, hogy elém merte tenni ezt a gasztronómiai csalódást.
   - Esetleg valami probléma merült fel az étellel kapcsolatban.
   - Sajnos nem vagyok én annyira szerencsés, itt problémákról van szó, nem csupán egyről, többről.
   - Gondolom, kifejti részletesen, uram.
   - Mi az, hogy! Sőt már most jelzem, távozásom előtt feltétlenül igényt tartok a panaszkönyvre.
   - Ahogy óhajtja, Hallgatom.
   - Vélhetően ennek az elkészülte pillanatában fehéren gőzölgő derelyének a lágy tésztája, az elmúlt napok egyikén, még fényesen csillogott a rácsepegtetett olvasztott vajtól, ezzel szemben elém úgy került néhány perce, hogy minden kétséget kizáróan már órákkal ezelőtt magába szívta a köré öntött pecsenyeszaftot, minekutána egy sárospocsolyába esett, megrágott almacsutkára emlékeztetett, amely mellett a fulladozó snidlig darabkák szomorúsága egyenlő mértékű volt a túlbarnára pirított szalonnapörcök szégyenkezésével.
  - De kérem, ön szándékosan túloz, ez egy étel, nem egy bűncselekmény, ön pedig vendég, nem helyszínelő.
  - Látja, most jól mondta. Ez bűncselekmény. És arról még nem is beszéltem, hogy mennyit rontott az összhatáson, hogy egyértelműen egy balkezes szakács szeletelte a tányér szélére a paradicsomot.
  - Nagyon sajnálom, a tükörteremben most rendezvény zajlik. Ott mindezt másként látná.
  - Hagyjuk, elment az étvágyam, kérem a számlát.
  - Parancsoljon – tett az úr elé az asszony egy lapot a jegyzettömbből. – És még annyit mondanék, ha megengedi, épp most járt le a műszakom, ha gondolja, megvárhat és hazakísérhet. Talán együtt kifőzünk valami jót egy életre.
  - Te kis fruska, hát emlékszel? Tényleg valahogy így mondtam akkor!
Az úr felállt az asztaltól, megfogta a felesége kezét és lassú léptekkel elindultak az ajtó felé.

  Néhány perccel később megszólalt a csengő.
 - Palikám, drága gyermekem! – engedte be az unokáját a lakásba a nagypapa.
 - Csókolom! Erre jártam, gondoltam, megnézem, hogy s mint vagytok.
 - Jól tetted. Meg vagyunk, köszönjük.
 - Megint étteremben voltatok? -  kérdezte Pali, miután bekukkantott a nappaliba.
 - Péntek van Palikám, akkor mindig.  Ketten együtt a nagyanyáddal majd száz évet dolgoztunk a szakmában, nagyon hiányzik, tudod? Ezért járunk hetente vissza.
 - Tudom, tudom – ölelte át a papát az unoka. – És ma hol voltatok? A Királykertben, vagy a Pékinasban? És ki volt a vendég? A grófné vagy a kötözködő úr, esetleg valaki más?
 - A Pékinasba a jövő héten megyünk – válaszolt a nagymama. – Ott majd a nagyapád lesz a pincér.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007