2026. február 1. vasárnap,
Ignác napja.
Kalendárium

Február (régiesen Februárius, ősi magyar nevén Jégbontó hava) az év második hónapja a Gergely-naptárban, szabályos években 28 napos, szökőévekben pedig 29 napos. Háromszor fordult elő a történelemben február 30-a. A 18. századi nyelvújítók a februárt az enyheges névre keresztelték át. A népi kalendáriumban böjt előhava (vagy másképpen böjtelő hava) néven szerepel.

...

Szent Bálint napján tartják főleg az angolszász országokban a Bálint-nap (angolul Valentine's Day...

Az Úr tanítványai közé tartozott, és követte Jézust "János keresztségétol fogva egészen mennybevétele napjáig". Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy "velük együtt tanúskodjék Krisztus föltámadásáról". Az apostolok szétszéledése után a hagyomány szerint Etiópiában hirdette az evangéliumot. Alexandriai Kelemen õrizte meg egy mondását: "Gyöngítsd önmegtagadással testedet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson." Vértanúságot szenvedett Krisztusért. Szent Ilona császárnõ az apostol ereklyéinek egy részét Rómába, másik részét Trierbe vitette. (Hankovszky Miklós)...

Hetvennyolc éve, 1933. február 1-én hunyt el Budapesten Sajó Sándor, a trianoni tragédia és a magyar életerő dalnoka.


1868. november 13-án született a felvidéki Hont vármegyében, Ipolyságon. Középiskolai tanulmányait Selmecbányán végezte, egyetemi tanulmányait a fővárosban. Rövid ideig a „Verbász és Vidéke” című lapot szerkesztette, majd 1903-tól középiskolai tanárként Nyitrán, Újverbászon, Jászberényben, végül Budapesten tanított, a Szent László Gimnázium igazgatójaként. Verseivel tizenkétszer érdemelte ki legtekintélyesebb irodalmi társaságaink jutalmát. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a Szent István Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének. Költői életművének legjavát Bartha József irodalomtörténész gyűjtötte egybe és látta el bevezetéssel 1937-ben. 1945-től nemcsak verseit, hanem nevét is elfeledtették.

...

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Az előírt áldozat fölajánlásakor jelenlévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása.
...

Balázs napja a magyar nyelvterületen is az egészség- és termésvarázslás, a gonoszűzés, a madárűzés, az időjárásjóslás napja. Magyarországon a szőlősgazdák a szőlejük négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét, hogy Balázs védje meg a szőlőket, zavarja el ősszel, szőlőéréskor a madarakat, hogy azok ne tegyenek kárt a termésben....

A parasztgazdaságokban ekkor már megindul a tavaszi tevékenység, mert Bálint napján megszólalnak, csivitelnek a télen helyben maradt madarak, a verebek. Ők már jelzik a tavasz közeledtét. A gazdák metszik a fákat, a szőlőt; gyümölcsfákat is ültetnek, mert hamar kihajt és megerősödik. Azonban a hideg időnek is van jele: ha Bálint napján megszólal a pacsirta, s azt mondja: "csücsülj be!", akkor még hidegre kell számítani....

Négy évvel a Boldogságos Szûz Szeplõtelen Fogantatása dogmájának kihirdetése után, Lourdes mellett, a Gave folyó partján fekvõ barlangban, 1858. február 11-én megjelent a Boldogságos Szûz Soubirous Bernadettnek. Ismételt megjelenése után elmondta magáról: "Én vagyok a Szeplõtelen Fogantatás". Kívánsága szerint csodálatosan szép templom épült a jelenések helyén, és a csodálatos gyógyulások szakadatlan láncolata jelzi, hogy a Szeplõtelenül Fogantatott Szûzanya közbenjárásával szívesen segít a szenvedõ embereken. (...

A farsang évenként ismétlődő, Vízkereszttől Hamvazószerdáig tartó időszak, amelyet évszázadok óta az evés, ivás, lakodalmak, disznótorok, jelmezes fölvonulások jellemeznek. A farsang három utolsó napja: farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd. A legtöbb népszokás ehhez a három naphoz fűződik.
...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Egy kutya meséje
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


„Milyen különös ez a hely. Minden csupa fény meg illat, és valahogy a hangok is teljesen másak: puhábbak, lágyabbak, mint ezidáig bárhol, bármikor. Egészen biztos vagyok benne, hogy még sohasem jártam itt, és most sem tudom pontosan, miként kerültem ide.  
  De hol van anya meg apa? Az imént még velük voltam. Fölém hajoltak és mindketten egyszerre simogattak, miközben beszéltek hozzám. Ez kimondhatatlanul jól esett, de sajnos, nem tudtam megmutatni nekik, mekkora örömet okoznak ezzel, mert az utóbbi időben olyan nehéz volt bármit is jeleznem, tennem amiatt, hogy szokatlan módon nehezen tudtam csak lélegezni, levegőt venni.
 
  Miklósnál voltunk, akit már régóta ismerek, és akiről azóta tudom, hogy ő a doktor bácsi, mióta először találkoztam vele, mert így mutatták be őt. Mindig vegyes érzésekkel készültem hozzá, hiszen előre tudtam, hogy elsőként majd abban a helyiségben kell, úgymond vezényszóra, nagyon okosan és illendő türelemmel hosszasan várakoznom, ahol annyiféle különböző vonzó meg izgató más állatillat keveredik egyszerre, mint az egész világon sehol sem. És engem sajnos sohasem engedtek a kimondottan izgalmas élményeket ígérő szagok varázslatos elegyének nyomába.
 
  A végén mindig azon a nagy, hűvös ezüstszínű asztalon kötöttem, ki, amelyen előbb-utóbb Miklós, vagy valamelyik kollégája  tapogatni, nyomkodni, sőt esetleg szurkálni kezdett. 
 
  Az előbb az asztalon, most meg itt, nem értem. Előttem egy út, amelynek két oldalán hatalmas méretű fák sorakoznak zöldellő, dús lombjaikkal, melyek között pompás ragyogású szivárvány ível át.  Azt, hogy ez a szivárvány, apától tudom. Ő mutatott nekem ilyet még kölyök koromban, mikor egészen hosszú ideig kettesben éltünk a nagy hegyek országában.  Bevallom, akkor a bőrig ázott réten csupán félszemmel pillantottam fel apa unszolására, mert a szerinte csodálatos égi jelenségnél engem sokkalta jobban érdekelt a tőlünk jobbra-balra felbukkanó friss vakondtúrások bármelyike.
   
  De hol van anya meg apa? Még sohasem hagytak ennyire magamra, még sohasem voltam ennyire nélkülük. Ugyan eddig is gyakorta maradtam egyedül otthon, de az teljesen más volt, kevésbé nyugtalanító, mert éreztem, tudtam, nemsokára velem lesznek megint, hiszen csak dolgozni mentek el.
 
  Lehet, hogy rossz voltam, és ezért büntetésből nincsenek velem? Kétlem, de mi van, ha most mégis… Gondoljuk csak végig. Szerintem olyan igazán rossz fát még egyszer sem tettem a tűzre. Persze voltak olyan alkalmak az elmúlt majd tizenkét év alatt, amikor éreztem, hogy valamelyikük mérges lett rám egy-egy csintalanságom, ballépésem miatt, de ilyenkor mindig láttam a szemükben, hiába igyekezték eltitkolni, alig várják, hogy megbocsátsanak nekem; s ha valamiért mégis büntetést kaptam, annak az idejét sohasem kellett végig várnom, mert hol az egyikük, hol a másikuk már jóval a kiszabott napok eltelte előtt megenyhült.
 
  Apa végtelenül mérgesen tudott kiabálni a szétrágott cipői láttán, de csak nem haragudhatott annyira rám, ha az általam egykor megcsonkított, átszabott talpbetétjét még ma is boldogan használja, sőt, ahogy nem olyan régen hallottam, az egyik barátjának még büszkén mesélt is róla, szinte egyenesen dicsekedett vele.
 
  Nem tagadhatom, hogy anyának egyszer megharaptam az egyig ujját, amelyen a körme begyulladt, majd bezöldült és csak nagysokára gyógyult meg teljesen. Kutya becsületszavamra mondom, hogy erről sem én tehettem igazán. Olyan pici volt az a falat, amelyet a vacsorájából meghagyott nekem, hogy óhatatlanul csúszott a szalámival együtt az ujja is a fogaim közé. De öntsünk tiszta vizet a tálamba: szinte egyértelmű, hogy már a baleset pillanatában megbocsájtott, mert azután is majd minden alkalommal nekem adta a vacsorája utolsó falatját.
 
  De hol van anya meg apa? Észre sem vettem, hogy ami az imént még előttem volt, az mostanra teljesen mögém került. Az a csodálatos út, melyek fölött fénylő boltívek színes kavalkádja ível át, most már csak a farkam irányába fordulva látható. 
Előttem immár egy végtelen hosszúságú és szélességű zöld rét terül el, amelyen számtalan kutya szaladgál, ugrándozik, vagy éppen heverészik láthatóan felettébb boldogan. Némelyiket én is ismerem, találkoztam már velük itt-ott valamikor.
 
  De az ott, az a fekete csupaszőr valaki, aki a lábaival egy piros pöttyös labdát lökdös untalan, minden kétséget kizáróan Dorka, akivel néhányszor egészen jól éreztük magunkat. Igaz ugyan, történt olyan is, hogy egy ebédlő asztal alatt hangosan és a fogainkat mutogatva összekaptunk, de olyannyira nem volt az komoly balhé. Kutyabaja sem lett senkinek.”
  - Dorka!
  - Zsebi, hát már te is itt?  
  - Emlékszel rám?
  - Persze! Pontosan úgy, ahogy te is rám. Mi kutyák sohasem felejtünk el semmit. Látom, nem rég jöhettél. Az újonnan idekerülökre jellemzően rémült és szomorú az ábrázatod. Gondolom, hiányoznak, és nem érted, miért nincsenek itt veled.
  - Ahogy mondod, Dorka. Olyan különös, ismeretlen érzések motoznak bennem.
  - Egyet se félj, láthatod őket, és ha úgy akarod, várhatsz is rájuk.
  - Tényleg?
  - Természetesen. Egy kutya sok mindent tud, de hazudni azt nem. Amit mondtam, az úgy van, ahogy van.
  - Honnan tudsz ennyit?
  - Nekem is úgy magyarázták el egyszer, mint ahogyan most én neked. Látod amott azt a két nagy fát a távolabbi domb tetején és közöttük azt a hatalmas sziklát? Szaladj oda gyorsan! Ha onnan elnézel, mint itt mondják, odaátra, láthatod őket, de csak akkor, ha igazán a szívük legmélyebb zugába zártak téged és oly nagy szeretet lobog bennük irántad még most is, mint mindeddig korábban.
  -Te láttad őket Dorka, a gazdáidat?
 - Mindennap, Zsebi. Sőt még Dézikét, a félénk kis pajtásomat is.
   
  „Talán még sohasem voltam ennyire izgatott. Egy két szökkenés és a két nagy fa tővéhez érek. Apa a szorosan ölelő, anya a lágyan ringató szeretetével örökre a szívem közepébe lopta magát, ott vigyázok rájuk. Mindennél jobban szeretem őket, és hiszem, ők is engem.
 
  Milyen különös innen nézni a kertünket. Ismerős minden bokor, az összes fűcsomó. Békésen hajlong a sok színes virág, még azok is, amelyekre minden szigorú és hangos figyelmeztetés ellenére néha mégis rátapostam. Persze mondanom sem kell, hogy mindenféle szándékosság nélkül, teljességgel véletlenül. 
 
  Apa gödröt ás, anya ott áll mellette. Nagyon szomorúnak tűnnek. Átölelik egymást, mindkettőjük szeméből könnyek potyognak. Azt a rózsaszín takarót, melyet most a gödör aljára tesznek, jól ismerem, sokszor aludtam azon.
 
  Végül Miklósnál a rendelőben olyan furcsán kezdett elhomályosulni és halkulni minden. Inkább csak éreztem, minthogy értettem volna bármit is, de az a néhány utolsó szó, amit még halottam most is itt cseng a fülemben. 
-Drága csillagom, találkozunk még, várj meg szépen minket.
 
  Olyan jó lenne velük lenni újra. Legszívesebben azon nyomban elindulnék hozzájuk, de félek, akkor pont elkerüljük egymást. Az lesz a legjobb, ha itt megvárom őket. Erről a rétről biztos, hogy nem mozdulok! Azt mondták, jönnek majd, akkor pedig egészen biztosan így is lesz, hiszen mióta az eszemet tudom, még sohasem csaptak be engem.”

Csodálatos kutyánk, hűséges társunk, Zsebi emlékére.

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007