Gyertek körém, kisgyerekek,
Ne dobjatok köveket,
Motyogok, amerre járok,
Moll Mageet szánjátok meg.

Uram szegény halász volt
A bűzös partok mentén,
És egész álló napon át
Heringet sóztam én.

S néha a sózóból lábam
Éppen csak húztam ám,
Az áldott holdfény alatt
A kavicsos utcán.

Gyenge voltam mindig is,
S újszülött volt gyermekem,
Egy szomszéd dajkálta őt nappal,
S én ringattam éjeken.

Kislányomra feküdtem,
Ti drága gyerekek!
S fagyos, tiszta hajnalon
Láttam, hogy mily hideg.

A fáradt nő oly mélyen alszik!
Uram sápadt s vörös lett,
Pénzt adott és hazaküldött,
Kinsale-be kergetett.

Ajtót bevágva elzavart,
Átkot szórt fejemre;
Csendben jöttem el onnan,
Nem látott szomszéd se.

Ablak, ajtó zárva s fakó
Zöld csillag ragyogott;
A csupasz ösvényen pedig
Némi szalma kavargott.

Csendben jöttem el onnan;
És egy kedves szomszéd,
A vén Martin csűrjén túl
Élesztgette tüzét.

Kiszedte belőlem, mi volt,
S bár pénzem elfogyott,
De szánakozva s dühösen,
Innom s ennem adott.

Azt mondja, férjem majd eljön
és hazavisz megint;
De járhatok én bármerre,
Házban, vagy odakint,

Ha fát pakolok, tőzeget,
Vagy kúthoz visz utam,
A kisbabámra gondolok
és siratom magam.

S néha érzem, biztos tudja,
Ha fenn ajtót nyit a Kéz,
Az Úr gyertyát gyújt, csillagot,
S a szegényekre néz.

Ezért hát, kisgyerekek,
Ne dobjatok köveket,
De gyertek fénylő nézéssel,
S Moll Mageet szánjátok meg.

2014-08-31 – 2014-09-02