Aranylant

Hol áll a sziklás fennsík
S a Sleuth-erdő ér a tóba,
Ott egy lombos sziget fekszik,
Gémek szállnak zajongva,
Álmos vízipatkány kel;
Dézsánk ott rejtettük el,
Bogyók vannak benne,
S érett, lopott cseresznye.
Jöjj, ó jöjj hát, embergyermek,
Vízbe s vadonba vezetlek,
De fogd a tündér kezét,
Mert több a világban a jaj, mintsem azt értenéd.

Hol a Holdfény hullámától
szürke homok csillan fel,
A Rosses Pontnál, nagyon távol
járunk egész éjjel,
Ősi táncokat ott lejtünk,
Összeér a kezünk, szemünk,
Míg a Hold elmenekül;
Lábunk ide-oda dobban,
S kergetőzünk a habokkal,
Míg a világ tele bajjal,
S az álma nyugtalan.
Jöjj, ó jöjj hát, embergyermek,
Vízbe s vadonba vezetlek,
De fogd a tündér kezét,
Mert több a világban a jaj, mintsem azt értenéd.

A dombokon, a Glen-Car fölött,
Hol vándor-víz felbugyog,
Tavakban, gyér káka között
Fürdő csillag ragyog.
Ott egy szendergő pisztráng,
Fülébe súgunk halkan,
S lesz álma nyugtalan;
Páfrány borul ránk,
Mely könnyét hullatja
Ifjú patakokba.
Jöjj, ó jöjj hát, embergyermek,
Vízbe s vadonba vezetlek,
De fogd a tündér kezét,
Mert több a világban a jaj, mintsem azt értenéd.

Velünk tart, s hol a határ
Csak néz konok-vakon:
Tehénbőgést nem hall már
A langyos domboldalakon,
Se kandallón teáskannát,
Ahogy dalolva örül,
S barna egeret se lát
Zablisztes láda körül.
Jöjj, ó jöjj hát, embergyermek,
Vízbe s vadonba vezetlek,
De fogd a tündér kezét,
Mert több a világban a jaj, mintsem azt értenéd.

The Stolen Child

Where dips the rocky highland
Of Sleuth Wood in the lake,
There lies a leafy island
Where flapping herons wake
The drowsy water rats;
There we’ve hid our faery vats,
Full of berrys
And of reddest stolen cherries.
Come away, O human child!
To the waters and the wild
With a faery, hand in hand,
For the world’s more full of weeping than you can understand.

Where the wave of moonlight glosses
The dim gray sands with light,
Far off by furthest Rosses
We foot it all the night,
Weaving olden dances
Mingling hands and mingling glances
Till the moon has taken flight;
To and fro we leap
And chase the frothy bubbles,
While the world is full of troubles
And anxious in its sleep.
Come away, O human child!
To the waters and the wild
With a faery, hand in hand,
For the world’s more full of weeping than you can understand.

Where the wandering water gushes
From the hills above Glen-Car,
In pools among the rushes
That scarce could bathe a star,
We seek for slumbering trout
And whispering in their ears
Give them unquiet dreams;
Leaning softly out
From ferns that drop their tears
Over the young streams.
Come away, O human child!
To the waters and the wild
With a faery, hand in hand,
For the world’s more full of weeping than you can understand.

Away with us he’s going,
The solemn-eyed:
He’ll hear no more the lowing
Of the calves on the warm hillside
Or the kettle on the hob
Sing peace into his breast,
Or see the brown mice bob
Round and round the oatmeal chest.
For he comes, the human child,
To the waters and the wild
With a faery, hand in hand,
For the world’s more full of weeping than he can understand.

Kosztolányi Dezső: Ádám

The Stolen Child