Egy Ismeretlennek

 
Az utca zajong, és fullaszt e vad lárma,
de büszke gyász van itt, és szentül tiszta lázak.
Felém suhan egy nő, igéző szép alázat,
Kezétől, íme friss szoknyája mintha szállna.

Kecses, szoboralkat, mi szép és szépet ád,
s én mint különc, kit a görcsös-buja vágy űz,
szeme kihűlt egét, miben vihart ajz e tűz,
iszom, mi kéjjel öl, s annak bűvös italát.

Villám!.. Majd újra Éj! – Mi szép, csap röpke fény.
S kinek szeme által e szív újjászületett,
az öröklét előtt, látlak-e?  Van remény?

S másutt! A távolon is túl! Vagy késő lett!
S hova futsz, s én hova? És merre megyünk ketten?
Te tudtad, hogy minden, mi vagy, oh, hogy szerettem!

A une passante

La rue assourdissante autour de moi hurlait.
Longue, mince, en grand deuil, douleur majestueuse,
Une femme passa, d'une main fastueuse
Soulevant, balançant le feston et l'ourlet ;

Agile et noble, avec sa jambe de statue.
Moi, je buvais, crispé comme un extravagant,
Dans son oeil, ciel livide où germe l'ouragan,
La douceur qui fascine et le plaisir qui tue.

Un éclair... puis la nuit ! - Fugitive beauté
Dont le regard m'a fait soudainement renaître,
Ne te verrai-je plus que dans l'éternité ?

Ailleurs, bien loin d'ici ! trop tard ! jamais peut-être !
Car j'ignore où tu fuis, tu ne sais où je vais,
Ô toi que aimée, ô toi qui le savais !j'eusse

Egy Ismeretlennek

 
Az utca zajong, és fullaszt e vad lárma,
de büszke gyász van itt, és szentül tiszta lázak.
Felém suhan egy nő, igéző szép alázat,
Kezétől, íme friss szoknyája mintha szállna.

Kecses, szoboralkat, mi szép és szépet ád,
s én mint különc, kit a görcsös-buja vágy űz,
szeme kihűlt egét, miben vihart ajz e tűz,
iszom, mi kéjjel öl, s annak bűvös italát.

Villám!.. Majd újra Éj! – Mi szép, csap röpke fény.
S kinek szeme által e szív újjászületett,
az öröklét előtt, látlak-e?  Van remény?

S másutt! A távolon is túl! Vagy késő lett!
S hova futsz, s én hova? És merre megyünk ketten?
Te tudtad, hogy minden, mi vagy, oh, hogy szerettem!

A une passante

La rue assourdissante autour de moi hurlait.
Longue, mince, en grand deuil, douleur majestueuse,
Une femme passa, d'une main fastueuse
Soulevant, balançant le feston et l'ourlet ;

Agile et noble, avec sa jambe de statue.
Moi, je buvais, crispé comme un extravagant,
Dans son oeil, ciel livide où germe l'ouragan,
La douceur qui fascine et le plaisir qui tue.

Un éclair... puis la nuit ! - Fugitive beauté
Dont le regard m'a fait soudainement renaître,
Ne te verrai-je plus que dans l'éternité ?

Ailleurs, bien loin d'ici ! trop tard ! jamais peut-être !
Car j'ignore où tu fuis, tu ne sais où je vais,
Ô toi que aimée, ô toi qui le savais !j'eusse

Egy Ismeretlennek

 
Az utca zajong, és fullaszt e vad lárma,
de büszke gyász van itt, és szentül tiszta lázak.
Felém suhan egy nő, igéző szép alázat,
Kezétől, íme friss szoknyája mintha szállna.

Kecses, szoboralkat, mi szép és szépet ád,
s én mint különc, kit a görcsös-buja vágy űz,
szeme kihűlt egét, miben vihart ajz e tűz,
iszom, mi kéjjel öl, s annak bűvös italát.

Villám!.. Majd újra Éj! – Mi szép, csap röpke fény.
S kinek szeme által e szív újjászületett,
az öröklét előtt, látlak-e?  Van remény?

S másutt! A távolon is túl! Vagy késő lett!
S hova futsz, s én hova? És merre megyünk ketten?
Te tudtad, hogy minden, mi vagy, oh, hogy szerettem!

A une passante

La rue assourdissante autour de moi hurlait.
Longue, mince, en grand deuil, douleur majestueuse,
Une femme passa, d'une main fastueuse
Soulevant, balançant le feston et l'ourlet ;

Agile et noble, avec sa jambe de statue.
Moi, je buvais, crispé comme un extravagant,
Dans son oeil, ciel livide où germe l'ouragan,
La douceur qui fascine et le plaisir qui tue.

Un éclair... puis la nuit ! - Fugitive beauté
Dont le regard m'a fait soudainement renaître,
Ne te verrai-je plus que dans l'éternité ?

Ailleurs, bien loin d'ici ! trop tard ! jamais peut-être !
Car j'ignore où tu fuis, tu ne sais où je vais,
Ô toi que aimée, ô toi qui le savais !j'eusse

Egy Ismeretlennek

 
Az utca zajong, és fullaszt e vad lárma,
de büszke gyász van itt, és szentül tiszta lázak.
Felém suhan egy nő, igéző szép alázat,
Kezétől, íme friss szoknyája mintha szállna.

Kecses, szoboralkat, mi szép és szépet ád,
s én mint különc, kit a görcsös-buja vágy űz,
szeme kihűlt egét, miben vihart ajz e tűz,
iszom, mi kéjjel öl, s annak bűvös italát.

Villám!.. Majd újra Éj! – Mi szép, csap röpke fény.
S kinek szeme által e szív újjászületett,
az öröklét előtt, látlak-e?  Van remény?

S másutt! A távolon is túl! Vagy késő lett!
S hova futsz, s én hova? És merre megyünk ketten?
Te tudtad, hogy minden, mi vagy, oh, hogy szerettem!

A une passante

La rue assourdissante autour de moi hurlait.
Longue, mince, en grand deuil, douleur majestueuse,
Une femme passa, d'une main fastueuse
Soulevant, balançant le feston et l'ourlet ;

Agile et noble, avec sa jambe de statue.
Moi, je buvais, crispé comme un extravagant,
Dans son oeil, ciel livide où germe l'ouragan,
La douceur qui fascine et le plaisir qui tue.

Un éclair... puis la nuit ! - Fugitive beauté
Dont le regard m'a fait soudainement renaître,
Ne te verrai-je plus que dans l'éternité ?

Ailleurs, bien loin d'ici ! trop tard ! jamais peut-être !
Car j'ignore où tu fuis, tu ne sais où je vais,
Ô toi que aimée, ô toi qui le savais !j'eusse

Egy Ismeretlennek

 
Az utca zajong, és fullaszt e vad lárma,
de büszke gyász van itt, és szentül tiszta lázak.
Felém suhan egy nő, igéző szép alázat,
Kezétől, íme friss szoknyája mintha szállna.

Kecses, szoboralkat, mi szép és szépet ád,
s én mint különc, kit a görcsös-buja vágy űz,
szeme kihűlt egét, miben vihart ajz e tűz,
iszom, mi kéjjel öl, s annak bűvös italát.

Villám!.. Majd újra Éj! – Mi szép, csap röpke fény.
S kinek szeme által e szív újjászületett,
az öröklét előtt, látlak-e?  Van remény?

S másutt! A távolon is túl! Vagy késő lett!
S hova futsz, s én hova? És merre megyünk ketten?
Te tudtad, hogy minden, mi vagy, oh, hogy szerettem!

A une passante

La rue assourdissante autour de moi hurlait.
Longue, mince, en grand deuil, douleur majestueuse,
Une femme passa, d'une main fastueuse
Soulevant, balançant le feston et l'ourlet ;

Agile et noble, avec sa jambe de statue.
Moi, je buvais, crispé comme un extravagant,
Dans son oeil, ciel livide où germe l'ouragan,
La douceur qui fascine et le plaisir qui tue.

Un éclair... puis la nuit ! - Fugitive beauté
Dont le regard m'a fait soudainement renaître,
Ne te verrai-je plus que dans l'éternité ?

Ailleurs, bien loin d'ici ! trop tard ! jamais peut-être !
Car j'ignore où tu fuis, tu ne sais où je vais,
Ô toi que aimée, ô toi qui le savais !j'eusse