„Lótuszvirág”

Kétnemű az emberi természet, férfi és nő. Hogy mennyire egymásnak valók, Sienkievicz lengyel író nyomán elmesélem neked.
Isten megteremtette a férfit. Adott neki észt, erőt, bátorságot, munkakedvet. Ez az élet egyik oldala. Az élethez kell szív, szépség, jóság, bensőség. És akkor Isten megteremtette a Nőt.
„A Teremtő azt mondta a lótuszvirágnak:
– Amilyen te vagy a virágok között, olyan váljék belőled az emberek között.
S előállt egy bájos, tiszta, szép leány.
– Hová tegyelek? – kérdezte most az Alkotó. Ragyog a lelked. Felviszlek a hegycsúcsokra, jégmezőkre. Ott nem tapad a lelkedhez por, sár. Tiszta maradsz.
– Oda ne vígy – válaszolta a leány – ott nagyon hideg van, ott megfagyok.
– Tiszta vagy – folytatta az Úr – az óceán hullámaira viszlek, ott ringhatsz, mint a vízirózsa.
– Ott viharok vannak – mondta a lány – oda nem megyek, hiszen ott elpusztulok.
– A pusztába viszlek, szende vagy, szelíd, szereted a csendet, ott nem bánt senki.
– Ott lenni ijesztő, ott kísértetek járnak és a pokol izzó lehelete kergeti az égető szelet, ott elhervadok.
– Kincs vagy, gyöngy vagy, menj a föld mélyébe, elrejtelek a föld alatti barlangokba, építek neked gyöngyből hajlékot, otthont.
– Nyirkos ott a levegő, végre is ott meghalok.
– Tehát végre hová tegyelek?
Ekkor a leány meglátta a FÉRFIT és kérte az Alkotót.
– Bízz engem erre.
– Jól van – felelte az Úr – menj hozzá.
A leány belenézett a férfi lelkébe. Nagy lett riadalma. Kénytelen volt látni, hogy amitől menekült, az mind ott van a férfi lelkében. Ott látta az értelem magaslatait és jeges csúcsait. Ott tárul elé az érthetetlen lét pusztasága. Eléje örvénylettek problémák és mélységek. Reménytelenség és kételkedés kínja érintette meg. Menekülni akart!
A Teremtő meggyökereztette a lábát és mondta neki:
– Ne menj, ide való vagy, éppen ide! Te vagy az élet, a jóság, a szentség, a szív! Napsugaraddal melengeted a jeges csúcsokat, szépségeddel takarod be a kopár sziklákat, kertet varázsolsz a pusztából, rózsává, muskátlivá varázslod az atomok forgatagait. A mélységektől se félj, szárnyaiddal átrepülsz a szakadékok fölött. A titkok zárját érzéseiddel megnyitod. Ihlettel hevíted az értelmet.
A leány ott maradt a Férfi oldalán...”

Kedves Leányom, kérlek, ne mondd, hogy ez csak mese, mert bár valóban mese, olyan kép, amelyben nőiességednek értékét mutatja, amely természeted, húsod, véred, lelked hivatását festi eléd.
Álmodsz magadról így?

 
„Mexikói játék”

Mexikóban honos az a labdajáték, amelyet egy férfi és egy nő játszik. Egy-egy körben állnak. A körök szélei csak egyetlen ponton érintik egymást. Mindkét játékos saját körében áll, futkos, előre-hátra, középre, oldalt és vissza. A körből sem a fiú, sem a lány nem léphet ki. Tollal díszített labdát dobálnak egymásnak. Kézből-kézbe száll a labda, mint lélektől-lélekig a szó, mint egymás felé vágyó kívánság, mint az egymást akaró szenvedély.
Szálldos a labda, él a szenvedély: üzenet. Csak üzenet. E játék ősi hagyomány szerint jelképezi a férfi és a nő viszonyát. Nem képesek találkozni. A körből nem szabad kilépni. Egyetlent tehetnek: egymásnak üzennek és jól tudják, valahol, valamikor egyek voltak és egyek lesznek.
A különös játék az ember – aki nő és férfi – titkát tárja fel, és jelzi kettőjük egységét. Ugyanakkor a drámai tánc példázza, hogy a lehetetlenség ellenére is lehetséges, hogy a férfi és a nő önmaga zártságából üzenjen, intsen, szóljon... Gyújtson és gyulladjon.
Hamvas Béla e titokvalóságról így ír:
„A férfi Énnek meg kell gyulladnia egy női Énen, és a női Énnek a férfi Énen, mert ha zárt marad, sohasem lép viszonyba a kettővel, nem éghet el, és nem válhat soha Eggyé, pont marad és felület, örökre kettő marad.”
E tánc nélkül az ember nem élhet. Jól játszod a táncot? A tét önmagad, a tét életed. Ebben a játékban tiéd a sajátosan női szerep.
Mielőtt erről mélyebben elgondolkoznánk, emlékezzünk a Teremtés könyvére, amely elmondja Ádám teremtését, majd Éváét. Együtt Isten képmásai. Személyek. Értelemmel, szabad akarattal rendelkeznek, szeretetre képesek.
Személynek lenni az istenképiség alapján annyi, mint egy másik „én”-nel közösségben élni. Istenben három személy van. Az ember sem tud egyedül létezni, hanem „egységként a kettőben”, azaz egy másik emberi személlyel együtt létezhet, élhet.
„Mexikói játék” – Teremtő gondolta férfi-nő kettős egysége. Gondolkodjunk el szerepükről, amelyet tulajdonképpen nem „játszani” kell, lehet, hanem élni.