2025. március 23. vasárnap,
Emőke napja.
Kalendárium

Március (Ősi magyar nevén, Kikelet hava) az év harmadik, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idő tájt indítják. A 18. századi nyelvújítók szerint a március: olvanos. A népi kalendárium Böjt máshavának (vagy másképpen Böjtmás havának) nevezi.

...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 Életrajza
 
SzülőházaKözép-Lengyelországban, a Varsói Nagyhercegség Mazovia tartományában, a Sochaczew város melletti Żelazowa Wolában született. Bár a születés után hetekkel kitöltött anyakönyvben február 22. szerepel, a család március 1-jét tekintette születésnapjának. Édesapja Mikołaj (Nicolas) Chopin (1771–1844) francia bevándorló, édesanyja, Tekla Justyna Krzyżanowska (1782–1861) lengyel volt. Egy nővére és két húga volt Chopinnek: Ludwika (1807–1855), Izabela (1811–1881) és Emilia (1812–1827). Néhány hónappal Fryderyk születése után a család Varsóba költözött, ahol a családfő franciatanárként dolgozott.

...

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai. Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégyéves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője és páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlta költőtársait.
...

A három - tavaszhozó - szent ünnepe. Ha ezeken a napokon kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyarat jövendölnek, ha nem, akkor esőre lehet számítani; viszont ha kemény az idő, akkor a tavasz már közelít. Sándor, az első meleghozó nap. A népi tapasztalat a Sándor, József és a hivatalos tavaszérkezés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg: "Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget."

(Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből)...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A lányka és a szellem 1.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


1. Egy kislány és az édesapja

Élt egyszer egy kisfiú és egy kislány egy tengerparti kisváros legszélén.
A kisfiút Péternek hívták, a kislányt pedig pontosan ugyanúgy, ahogyan e sorok íróját. Mégis mindenki lánykának szólította, mert az utcájukban rajta kívül nem lakott másik lány..
A lányka egész nap könyveket olvasott, ódon mesés könyveket, miket a meghalt antikvárius özvegye adott neki, mikor kiárusította a régi boltot.
A könyvek tele voltak ijesztő képekkel, s a lapoknak furcsa szaguk volt…

- Ágnes, elkészültél? – hallatszott a földszintről.
De a kislány nem válaszolt, hanem marokra fogta a ceruzáját, s úgy rajzolta a betűket.

Ha együtt volt a két gyermek, kikönyököltek a terasz hosszú párkányán, s bámulták a hajókat, melyek idegen városokból jöttek, s különös ruhájú és beszédű embereket hoztak errefelé.
Az egyik könyvükben kalózokról olvastak, akik a tenger és az égbolt farkasainak nevezték magukat, és gyors hajóikon uralták a vizeket és az eget. És akiket egy kegyetlen mágus vezetett, az összes boszorkány ura.
A gyerekek titkon abban reménykedtek, hogy egy nap feltűnik a kalózzászló, és a boszorkányherceg kiköt a repülő, napvitorlákkal felszerelt fregattjával.

- Ágnes! – Ágnes!- hallatszott most közelebbről és türelmetlenebbül.

Későre járt.
Az ablakon már az ég hajolt be fényes homlokával. A tenger fekete volt, csak a világítótorony fénye röpködött körbe a szoba falán, majd kiröppent az ablakon, mintha egy kismadár lett volna.
Éjszaka pedig feltűntek a nagy fekete vitorlák. De nem a tengerről jöttek, hanem az égből. Először az árnyékuk vetődött a sima felszínre, majd a nagy tengerjáró kalózhajók apró kis csobbanásokkal érkeztek a vízre. És olyan csendességgel siklottak a sima víztükrön, hogy senki nem hallhatta meg őket.
Aztán a legnagyobb partot ért.
Hosszú és fekete palást lebbent a fedélzet díszesre ácsolt feljáróján, de csak egy rebbenés volt, mert az éj legalább olyan fekete volt, mint a palást.
Kisvártatva egy hosszú és sötét árnyék suhant végig a falakon, majd elérte a domboldalban lévő házat…

- Ágnes! Indulnunk kell!
A kislány bosszúsan tette le a ceruzát. Összecsapta a kis naplóját,s jóleső izgatottsággal simította meg a fedelét. Aztán mintha valami eszébe jutott volna, újra kinyitotta egy másik félbehagyott írásánál. Eleddig csak vázlatokat készített a meséihez. Most néhány tollvonással felvázolta a Szent Bonifáciusz-templom óratornyát a nagy fehér számlappal, a díszes és vaskos óramutatóval, és végül a nyúlánk percmutatóval.
- Ha tudna mesélni! Nincs olyan, aki nála több mesét tudna mondani! – mondta félhangosan, majd kihegyezte a ceruzáját.
Aztán egy gyertyát rajzolt, melyet egy templomból hoznak el egy kis vidéki parasztházba…
- Ágnes! Gyere már! – hallatszott lentről egy erélyesen kérlelő férfihang.
- Mindjárt megyek, apus! Csak még ezt befejezem! – szólt vissza, s visszaült az ágya szélére.
A gyertya kanócára kicsiny fénygömböt rajzolt, amely megnyúlna és táncolna, ha lenne ablak, amelyen keresztül a huzat megrángatja a kicsi lángot…
Egy magas és sovány férfi lépett be a szobába. Megállt, s nézte a lányát. Türelmetlenség és megengedő gyengeség remegett a tekintetében. Arca sápadt volt, nézése üres és komor.
- Hányszor szóljak, hogy végre engedelmeskedj? – mondta szelíden a lányának, aki mintha most tért volna magához.
A kislány ráemelte az apjára a tekintetét.
- Bocsáss meg – mondta -, de nem tudtam őket itt hagyni.
- Nőj már fel, Ágnes! – felelte a férfi még mindig erélytelenül. –Maholnap tizenkét éves leszel. Nem vagy kislány!
- Felnőttem, apus, már meséket írok. Nézd, elkezdtem egyet! Kalózokról fog szólni. És egy lánykáról.
Ügyetlen mozdulattal nyújtotta az apja felé a kis könyvet. A férfi belenézett, majd összecsukta.
- Induljunk! – mondta kezdődő türelmetlenséggel, s az órájára nézett.
- Kérem vissza a naplómat! – mondta Ágnes, s kinyújtotta a kezét.
- Majd visszaadom, ha rendesen viselkedsz.
- Rendesen viselkedem…
- Nem… Bolondságokkal foglalkozol! Legyél már egy kicsit érettebb! Lásd már úgy a világot, amilyen az a valóságban!
- Apus, még csak tizenkét éves vagyok. Amúgy is… tőled kaptam! – mondta a kislány sértődötten, s megint a napló felé nyújtotta a kezét.
Az apja elkapta a tekintetét a lányáról, majd elindult az ajtó felé.
- Indulj! Nem vitatkozom! – azzal a naplót a kabátja zsebébe süllyesztette, majd a kalapját ideges mozdulattal tette a fejére.
Ágnes kedvtelenül elindult. Fekete ruhájáról egy ráncot lesodort, majd ellépett a tükör elöl.
- Hozzál esernyőt! Esni fog! – hallatszott lentről, s a lány felvette az esőkabátját, majd az esernyőjét a vékonyka csuklójára akasztotta.
Beültek a ház előtt parkoló nagy fekete kocsiba.
- Ez az autó olyan csúf, mint Kadaran hercegének repülő farkasa – mondta a lány, s fintorogni kezdett.
A férfi türelmesen hátrafordult.
- Ne beszélj megint ostobaságokat!
A kislány kinézett a kocsi ablakán, tekintete felszaladt a csupasz falakon, egészen a csupasz párkányig.
Valamikor rózsával volt ilyenkor tele.
Az ablak szégyenlősen nézett le a vékony utcára, a nagy fekete autóra, s az apró szempárra.
A kislány felemelte a kezét, hogy integessen.
- Mit csinálsz? – értetlenül nézett a férfi a lányára a visszapillantó tükörből.
- Csak a háztól köszöntem el.
- Hagyd abba ezt! – mondta a férfi, s egy kövér verítékcsepp végigszaladt a halántékán, majd mire a kezére cseppent, már kihűlt.
- Kérem a naplómat! – mondta a lány, s harmadszor is az apja felé nyújtotta a kezét.
A férfi most nem fordult hátra, hanem előrenézett, az esőtől ázott utcára, a sarkon kiforduló kocsikra. Majd a zsebébe nyúlt, s visszaadta a lányának a kis könyvecskét. Aztán elindította az autót. Ágnes az orrát az ablaküvegnek nyomta, s úgy nézte az üvegen legördülő esőcseppeket, melyekben a táj olyan lett, mint a templom és az ég azokban a kis üveggömbökben, melyeket kis trafikokban lehet kapni.

Mikor másnap felébredt, a ház már megtelt a kert illataival, a falakon rohangáló fényekkel és az utca lármájával. A lányka leszaladt a lépcsőn, majd kifutott a kertbe.
Szerette az arcát a puha szelekben és a napfénybe megmártani. Aztán rájött, hogy unatkozik.
- Péter! – kiáltotta, de a testvére nem az ablakból nézett le rá, hanem a kertből integetett feléje.

- Ágnes, térdelj le! – mordult a férfi a kislány felé, mikor a templom padsorai közül már mindenki térdelt.
Egy pillanatra zavarba jött, majd megkapaszkodva a pad szélébe, előrehajolt.
A tekintete megakadt egy templomi gyertyán. Az ajka megmozdult, a hangja csendes suttogássá változott: „Volt egyszer egy gyertya, aminek az a kitüntető szerep jutott, hogy az oltár mellett közvetlenül ragyoghatott. A kövér ministráns mindig őt gyújtotta meg először, és őt oltotta el utoljára…”
Egyszer csak azt vette észre, hogy elmarasztaló tekintettel néz rá valaki. Talán egy nagynéni vagy szomszéd. Összeszorította a száját, s nem szólalt meg többé.

A szél végigsöpörte a hosszú fasort, s a lombok ezernyi sárga levéllel vicsorogtak vissza.
- Hol járt az eszed, kislányom? – kérdezte a férfi a kislányt, ahogy a templom előtt megálltak.
- Apus, nem mehetnénk haza?
- Most itt kell maradnunk! Ez a kötelességünk!
- Apus, rosszul vagyok – hebegte a kislány, s arca fehér volt, a szeme beesett, s a lába remegett.
A férfi aggódó mozdulattal kézen fogta a lányát, majd a feléjük bámuló embereknek ennyit mondott.
- Rosszul van a lányom… Haza kell vinnem őt! Bocsássanak meg! És mindjárt eső is lesz – tette hozzá magyarázkodásképp.
Tudta, hogy mire képes a lánya. A mostani tragikus események bekövetkezte előtt a kórház lépcsőjénél rendezett olyan iszonyatos jelenetet, melyet ma is emlegetnének, ha azóta nem történtek volna más helyszíneken hasonló dührohamok.
„Megértem” és „majd találkozunk” szófoszlányok repkedtek a levegőben, de sem a férfi, sem a lánya nem törődött már ezzel.
Autóba ültek, s már indultak is.
Az ég lassan elsötétült, s a kislány méla szomorúsággal bámult ki az ablakon. Innen nem látszott a tenger, de még itt is belélegezhette annak nehéz illatát…

A lányka beleszagolt a levegőbe, majd lecsukta a szemét, s úgy szívta be a tenger fűszeres leheletét.
Aztán elindultak az erdő felé.
- Hová megyünk? – kérdezte a fiú magyarázatra várva.
- Rég szerettem volna neked megmutatni a Nagy Szakadékot, melynek az alja fényes?
- Fényes? Bolondságot beszélsz.
- Igen, fényes. Mert ott van a két világ határa.
- Ezt honnan vetted?
- A könyvemben olvastam – felelte a lányka, s eszébe jutott a rongyosra lapozgatott könyve.
- Mindent elhiszel, nagyokos! – mondta a fiúcska, majd elgondolkodott. - Melyik az a másik? – kérdezte kisvártatva.
- Az egyik mesémben olvastam, hogy az átjárón túl a hajók az égen repülnek, s a boszorkányok uralják a világot, s a világ ura egy akkora tölgy, hogy lombjában falvak épültek, s a tenger a csillagok felé ömlik.
- Ez ostobaság! – felelte a fiú. Nincs semmiféle szakadék. A hajók pedig nem repkednek, hanem…
Ebben a pillanatban a tisztás megtelt különös fényekkel. Nem volt feltűnő, mégis azonnal meglátták az imbolygó fényfoltokat a levegőben. Derengés volt, mely a föld alól jött, s láthatatlanná vált a lombok magasságában.
- Íme, a Szakadék, nagyokos! – mondta a lány önelégült gúnnyal a hangjában, majd a fiút maga után húzta.
Megálltak a sziklafal szélén, a kövekkel szegélyezett parton, melyet az idő csiszolt fehérre.

Az autó kifordult a főútra, majd nesztelenül végigszaladt a magas házak közt. A férfi nézte a lányát, ahogy az orrát nekinyomja az üvegnek. Közben elvakították a szembejövő autók lámpafényei. A templom lassan eltünedezett, csak a torony látszott még ide. Az óratorony számlapja nagy szemként bámult végig a városon.
Legalábbis Ágnes így érezte.
- Nagyon ostobán viselkedtél a templomban! – mondta rövid gondolkodás után a férfi.
- Nem éreztem jól magam.
- Inkább álmodoztál. Sosem tudom, hogy min jár az eszed.
A kislány nem szólt semmit, csak az elsuhanó házakat bámulta. Majd a kezét nézte, melyre az ablak rávetítette az elmosódó fényeket.
- Most sem figyelsz rám! – szólalt meg újra az apja, de a lánya most sem válaszolt.
A szembejövő lámpák fényei végigfutottak a testén, s volt, amelyik legurult a válláról.
A lány utánuk kapott. A markát összezárta, majd ezt ismételgette:
- Megvagy! Te is megvagy! És te is…
A férfi rosszkedvűen csóválta a fejét.
Aztán hirtelen világosság lett az autóban, a fények kifakították a vonalakat, az arcok eltűntek, s csak a nagy fehérség maradt.

A Szakadék mélyén a fény hírtelen nőni kezdett, majd egyre szélesebbé dagadt, végre körbevette őket. Olyan érzésük támadt, mintha megszédültek volna. Megtelt azzal a fehér fénnyel a szemük, ami a mélységből feléjük csapott. És már nem érezték a lábuk alatt a földet…

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007