2025. július 19. szombat,
Emília napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről."

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A lányka és a szellem 14.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Kal Kadaran felé

Mintha egy varázspálca ütésére tűnt volna el az erdő, hirtelen nem láttak mást, csak halovány csillámlásokat a karcsú farengeteg helyett.
De nem torpantak meg, mentek tovább hárman, miközben az alkonyat hosszú nyelvével vörösre nyalta a sziklafalaktól vad és komor tájat.
- Az aranyló erdőt miért nem támadja meg Kadaran? – kérdezte óvatos hangsúllyal a lányka.
- Mert árnyék csak arra vetülhet, ami nem evilágból való.
A lányka hosszasan gondolkodott a Pásztorkirály szavain, de gondolataid egyre inkább megzavarta az a baljós érzés, amely már egy jó ideje már szorongatta a lelkét. Aztán felnézett az égre.
Sötét árnyakat látott maga felett lebegni.
- A herceg szolgálói – mondta az öreg – boszorkányok a leggonoszabb fajtából.
- Mit akarhatnak? – kérdezte a lányka ijedséggel a hangjában.
- Kémkedni jöttek. Közel már a cél – felelte az öregember.
Hirtelen rossz érzés fogta el a kislányt, ahogy a szótlan fiúra és az egyre gondterheltebb öregemberre nézett.
- Ne távolodjunk el egymástól! – mondta vészjósló hangon az öreg, és a három ló most közelebb ügetett egymáshoz.
A fentről hallatszó surrogó hangok lassan elhalkultak, a sötét árnyak a szürke égen tünedezni látszottak.
- Eltűntek! – mondta a lányka óvatos örömmel.
- Csak álcázzák magukat. Érzik, hogy tudunk róluk. És látják, hogy nem félemlítettek meg – felelte a Pásztorkirály nyugodt előrelátással.
A lányka óvatosan nézelődött jobbra és balra, majd felfelé. Csak a felhők hosszú és keskeny redőit látta, néha egy-egy szikár és kiszáradt fát, s oldalt a földből kiálló sziklákat.
- Eljött a megpróbáltatások ideje – mondta váratlanul az öreg, s előre mutatott a messzibe.
- Látok valamit, de nem tudom, hogy mi lehet az – felelte a lányka, és a messziségbe meresztette a szemét.
Halvány fénypont villódzott a távolba, melyik alig érezhetőn, de közeledett. És ahogy egyre közelebb ért, mindinkább emberi alakot öltött.
- Bármit látsz is, ne feledd, itt minden csak látomás és gonosz csalás – mondta szorongó hangon a vén Pásztorkirály.
A lányka nem felelt semmit, csak az egyre közeledő alakot kémlelte. És az alak egyre inkább egy női alakhoz lett hasonlatos. Valamiféle vigasztalan sejtelemként közeledett hozzájuk.
Szép arcú nő volt, haja a vállára omlott, szürkés ruhája egyszerű nőnek mutatta. Keze erőtlenül emelkedett fel, ujjai kinyíltak, mint egy virág. Majd mintha magához hívná a kislányt, felé intett.
A lányka pedig elsápadt a felismeréstől, majd alig halhatón így szólt:
- Anyuska!
Újra és újra ismételgette a szeretett szót, mellyel anyját hívta egykor, miközben előrébb lovagolt:
- Anyuska! Még mindig emlékszem! Ő az édesanyám – kiáltott hátra, de már ekkor nem törődött a mögötte lovaglókkal.
De a Pásztorkirály utána vágtatott, s közben rákiáltott a lányra:
- Ne nézz a szemébe!
A lányka először meg sem hallotta a király hangját, majd annak újabb szavára hátra kiáltott:
- Szólnom kell vele!
- Légy óvatos, lányom! Ne feledd, itt nem minden az, aminek látszik – szólt utána az öreg király gyanakvó hangon.
- De hiszen ő az! – mondta a lányka türelmetlen dühvel.
- Ő nem az anyád! – kiáltott feléje a Pásztorkirály, majd leugrott a lováról és a lányka lovát oldalra fordította. A fejedelmi állat meghőkölt, de hogy gazdáját ne bántsa, fuldokolva hátrált. A lányka azonban nem tudta levenni a tekintetét az egyre fényesedő szempárról, amely akkor már a lelkébe valósággal belefagyott. Majd úgy érezte, mintha valami régi öröm és szorongás egyszerre terpeszkedne szét a bensőjében.
- Fordulj el, mert rabul ejt! – kiáltott az öreg, de akkor már a kisfiú is odaért.
Különös és halvány derengés világította meg az arcát. A lány mögé léptetett a lovával. Aztán hátulról az egyik kezével megfogta annak vállát, majd a másik kezével betakarta a lányka szemét.
Ezalatt az öreg kirántotta a lányka lován csüngő kardtokban lévő kardot, majd a már lángoló tekintetű rémalak felé mutatott vele.
- Menj vissza, ahonnét előmásztál! Ismerlek, boszorkány! – kiáltott, mire a látomás szétoszlott. Ekkor a lányka a füléhez kapott, mert a rémisztő sikoly olyan fájdalmas volt, amilyen fájdalmat még sohasem érzett.
A Pásztorkirály a sikoly után maga is feljajdult, majd térdre rogyott. A kard kiesett a kezéből, s a tenyeréből kesernyés füst párolgott elő.
A lányka csak most tért magához, majd a kisfiúval leugorván a lovukról, az öreg aláhanyatló testéhez szaladtak.
- Nincs semmi bajom! Csak a fegyver! A te szívednek és a lelkednek engedelmes – mondta az öreg elfúló hangon.
A kisfiú elővette a kulacsát, és a megégett tenyérbe hideg vizet locsolt. Majd a lányka bekötözte a megégett kézfejet.
- Itt a tekintet is képes rácsok közé űzni a lelket, ha nem vagy elég erős – mondta a Pásztorkirály fáradtságtól és a fájdalomtól elgyötörten.
Aztán biztatón elmosolyodott, s így szólt a két aggódó útitársának:
- Folytatnunk kell az utunkat, mert éjfélkor ezernyi boszorkány lesz itt, s azoktól már senki nem véd meg.
A lánykát is kimerítette az első összecsapás, s csak most kezdett magához térni.
- Miért jössz velünk? – kérdezte, s hosszan belebámult az öregségében megszelídült vonások közé. – Félek, hogy nem miattam, s nem miattunk. Bármit is higgy, a bosszú senkit nem ment meg.
Az öreg Pásztorkirály elmosolyodott, majd felegyenesedett, s magához ölelte a lánykát.
- Áldom a bölcsességed – mondta elérzékenyülő hangon. – A te életed számít egyedül most. Ami elveszett a gonosz által, azt más gonoszság nem torolhatja meg.
Aztán ellépett a kislány mellől, s a nyergeket megigazgatta a lovakon. Hosszan vizsgálta a távolt, mely már csak néhány egyszerű vonal elmosódott rajzolata volt. A sötétség ügyetlen és hanyag ujjainak mozdulatává lett a táj.
- Az már a kal kadarani sziklapad. Ott fészkel a boszorkányherceg. Mögötte az ég és a tenger eggyé ömlik össze a nagy folyó kanyarulatánál.
Visszasétált a lovához, majd együttérző pillantást vetve a gyermekekre, felpattant a hatalmas és már megnyugodott állatra.
- Induljunk, mert az éjig csak egy rövid vágtányi időnk van!
És újra előre lovagoltak, de óvatos körültekintéssel figyeltek minden mozdulatot, amit a szél, az árnyak járása, a felhők mögül előbotorkáló néhány csillag keltett.
Aztán a sötétség az árnyéktalan három lovasra rárontott. Később köd lepte el a tájat, s úgy gurult rájuk a közeli sziklapad felöl, mintha egy füstölgő rongy lenne, mely ráterül a testükre.
És azok hárman hiába keresték egymást, már el is veszítették a másikát.
Először a kisfiú tűnt el, majd az öreg hófehér haja és szakálla veszett el mellőle, végül a lódobogást, az állatok nehézkes fujtatását sem hallotta. Most eszmélt rá, hogy rettenetesen hideg van körötte.
Míg ezen gondolkodott, meghallotta az ismerős hangot.
- Erre, erre! - hallotta nem is olyan messziről a kiáltást.
- Úgy megrémültem, hogy egyedül maradtam! – kiáltotta a lány az ismerős lovas felé.
Az pedig mellé vágtatott, s megfogta a lovának zabláját.
- Siessünk a sziklapadra, mert a mi kisbarátunk lehet, hogy a boszorkány fogságába esett!
És elkezdtek vágtatni. A lányka lova váratlanul meghőkölt, majd felágaskodott.
- Mi baja van? – kiáltott az öreg felé, de az előbb rántott egyet a lovon, majd így szólt:
- Itt kell hagynunk őket! Közel a part, s a lovak félnek!
A kislány is leugrott a lóról, de kirántott a kardját, s felemelte. A felvillanó acélban meglátta annak a mását, akit az öreg Pásztorkirálynak hitt.
A fekete lepel mögül felvillanó sárga tekintet elmosódott képe látszott, melynek nincsen arca. És a rongyok alól a szürkén élettelen kezet, melyben hosszú keskeny tör villant meg.
- Tőled félnek a lovak, átkozott! – kiáltotta a kislány, s már magasba emelte a kardot, de akkor a fehér szakáll már a valóságban is eltűnt, csak szürke pára és izzó tekintet maradt, mely most vadul feléje lendült.
Sokkal hidegebbnek érezte a kislány a boszorkány közellétét, de annyira megijedt, hogy a földre zuhant.
A sötét árny abban a pillanatban rávetette magát. S ekkor a közelben egy fény villant, aztán egy suhogás, s a szörnyeteg lángra lobbant. Imbolyogva tántorodott el a lányka mellől, majd szétrobbant. A fény egy pillanatra bevilágította a távolt, aztán a közel és távol ismét egybemosódott.
A lányka azt érezte, hogy két erős kar felkapja, majd magához öleli.
Olyan erőtlennek érezte magát, hogy szólni sem tudott.

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007