2021. szeptember 22. szerda,
Móric napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A lányka és a szellem 3.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

3. A lányka meséje

- Milyen különös valami az! – kiáltott fel egy kisfiú, ahogy belépett a szobába.
- Az egy lámpa – felelte az öregember. - Egy régi asztali lámpa.
- Egy lámpa? Hiszen egy nő van a tetején!
- Ez egy régi és díszes tengerészlámpa. Az pedig egy táncosnő ott rajta.
- Minek táncosnő a tetejére, nagypapa? – kérdezte a kisfiú.
- Mert nagyon régen, mikor a tengert jártam, messze Kínában beleszerettem egy szép nőbe.
- Egy táncosnőbe?
- Igen, egy táncosnőbe.
- És összeházasodtatok?
- Nem. Soha nem lehettünk egymáséi.
A kisfiú nagyra nyílt tekintettel bámult a nagyapjára.
- Azt akarod tudni, hogy miért nem? Hát elmondom. Fiatal tengerész voltam akkor, másodkapitány egy gőzösön. Hathavonta indultunk útnak, és Sanghajba gépalkatrészeket szállítottunk. Egy este elmentem egy díszes mulatóhelyre, s megláttam őt. Nagy és fényes bár volt az, ahol ő is táncolt. Ahogy egymáséba akadt a tekintetünk, éreztük, hogy egymásnak teremtett a jó sorsunk. Mikor megkértem a lány kezét a nevelőapjától, aki valójában a bár tulajdonosa volt, dühtől eltorzult arccal zavart el. Mivel nem láthattam az én kedvesemet, megfizettem egy kínai rajzolót, hogy készítse el nekem a portréját. Ő pedig szinte minden pénzemet kiszedve belőlem tucatnyi rajzot készített róla. Aztán mégis egy alkalommal tudtam vele néhány szót váltani a bár mögötti kerítésen beszökve a nyomorúságos szállására.
Tehát a lány megszökött velem egy hajnali órán. Még sötét volt az ég, mikor egy kis bárkán elindultunk a hajónkhoz. De hamar felfedezték a szökésünket. Mikor visszanéztünk a partra, rengeteg lámpát láttunk imbolyogni a dokkon és a tengeren is.
Majd a hajónkkal menekültünk tovább, de ez a gonosz nagyúr olyan gazdag volt, hogy kalózhajóikkal utolért, s engem arra kényszerített, hogy adjam át a lányt, különben elpusztítja a hajót és engem is.
- Ha átadsz neki, akkor is megöl – mondta a lány.
Tűzharcba keveredtünk velük, s bár nekünk alig volt fegyverünk, s ők ostobák voltak, így az egyik hajójuk lőszerraktárát felgyújtottuk. A hajó felrobbant, s a tűz átterjedt a többi kalózhajóra is. Aztán a mi hajónk is úgy megsérült, hogy az is süllyedni kezdett. A legénységem legjava is meghalt a csatában, s a maradék kettőt az örvény a mélybe rántotta.
Mi ketten napokig lebegtünk a tengeren, s egyre kimerültebb voltam én is, hiszen a lány nem tudott úszni.
- Mennyiszer kérlelt, hogy hagyjam meghalni, kitartottam, s tartottam őt, ameddig lehetett.
Emlékszem utolsó szavaira, melyek így szóltak: „Gyújts értem gyertyát, s ha kiteszed az ablakodban, én tudni fogom, hogy nem feledsz el.”
Én pedig hevesen tiltakoztam, hogy nem engedem el, s erre járnak hajók, s bizton ránk találnak. De egy vihar tört ránk a második nap éjszakáján, s a nagy sötétségben elsodorta mellőlem. Mikor a hajnal felderült az égen, már egyedül voltam. A sima tenger oly egykedvűn és megfellebbezhetetlenül terült el körülöttem, hogy a szívem majd megszakadt.
És néhány óra múlva rám találtak békés maláj halászok…
- De hát lett gyermeked, az én apukám - mondta a kisfiú okvetetlenkedve.
- Apádat egy londoni utcán találtam elhagyatva, félig összefagyva. Megsajnáltam, magamhoz vettem. Arra gondoltam, keresek neki családot, de olyan kedves gyermek volt, hogy én lettem a családja – felelte az öreg egy csöppet sem sértődötten.
- Hát ezért van nekem csak egy nagymamám – mondta a kisfiú elgondolkodva.
- Ezért – mondta az öregember, s kinézett az ablakon.
A tenger felé, mely sós és nehéz levegőt fúj erre, s amelyik ezernyi vitorlát feszített az ég és a víz fölé.
- Folytasd tovább, nagypapa! Mi történt eztán?
- Minden este gyertyát gyújtottam, de aztán újra tengerre kellett szállnom. Akkor készíttettem ezt a lámpát. Mindig világított a sötétben, most is minden este meggyújtom. S a tetején ő van. A szép táncos lány, akit oly nagyon szerettem, s szeretek most is.
A kisfiú mélyen elgondolkodott, s egyre nagyobb csodálattal nézett a lámpára, melyet sötétedéskor meggyújtott a papája. A fényre a táncosnő mintha megmozdult volna, de a kisfiú is tudta, hogy ez csak a fények furcsa játéka.
S mikor hazaindult, a domhajlatból visszafordulva még látta, hogy ott áll az ablakban a lámpa, és alig láthatón remeg és hajladozik a tenger felé a fénye.
Mikor megnőtt, egyre inkább megértette a nagyapját, viszont a többiek csak bolond vénemberként emlegették.
És a nagypapa úgy megvénült, hogy már nem tudott beszélni, és a tekintete is elhomályosodott. Csak akkor világosodott ki, mikor a kisfiúból felnőtté érett unokája néhanapján meggyújtotta neki a az öreggel együtt vénülő lámpást.
Aztán ő is megnősült, s a vén lámpást a felesége el akarta adni.
- Jó pénzt kapunk érte. Csinos kis darab! – mondta a fiatalasszony lelkendezve.
- A lámpa nem eladó! Ez a nagypapáé! – felelte fiú élén tiltakozással.
- De az öreg összetöri. Olyan ügyetlen.
- Akkor is az övé, s ezt tiszteletben kell tartanunk – felelte a fiú ellentmondást nem tűrő hangon.
- Hát legyen úgy! – mondta az asszonyka, aki szép meggypiros ruháról ábrándozott, melyet a lámpa árából meg is vehetett volna magának.
Újabb évek rohantak el, s az öregember egy késő őszi napon utoljára lélegezte be a tenger nehéz és sós levegőjét, s ez a lélegzet a tüdejében is maradt. A szeme még felcsillanhatott, s aztán ez a csillogás könnyé csendesült a magányosan leélt élete miatt.
Két nap múlva eltemették az öregembert. Szegényes és egyszerű kis sírt kapott.
Harmadnap a fiatalasszony felkapta a lámpást, s elindult a kereskedők utcájára.
- Hová viszed azt a lámpát? – kérdezte a férfi, mire az asszony így válaszolt.
- Neki már nem kell! Meghalt – felelte nyersen, s eszébe jutott, hogy két hónap alatt elkészülhet a báli szezonra az új ruhája, melyet bizonyára kifut az a pénz, melyet a lámpáért kap.
De a férfi a felesége elé állt, s így szólt:
- Nem viheted sehova a lámpát! Életében vigaszt adott a fénye, holtában pedig jelet állít neki.
Az asszony sűrű könnyhullatások közt végül engedett a férjének. Az pedig a sírra készíttetett egy lámpatartót, s arra helyezte el a lámpát.
A lámpa pedig esténként mintha életre kelt volna. Míg a gyertya világított benne, a táncosnő a tetején forgott és pörgött, majd kecsesen hajlongott. Egyszóval táncolt. A lámpa teste pedig ércesen ragyogott, mintha maga is egy kivilágított színpad lenne.
De reggelre csak a gyertyaláng üszkös foltja festette feketére a lámpa ékes fémtestét.
Hosszú évek rohantak el, s a lámpa megégett és elrozsdásodott, s húsz év múlva ugyanolyan ócska és csúnya lámpává lett, mint a köztéri gázlámpák, melyeket leszereltek és beolvasztottak.
A fiatalember is ezekben az években halt meg váratlanul.
A felesége a nagyapja fölébe temette.
Mikor kijárt a sírhoz, szemet szúrt a lámpa csúnyasága. Eszébe jutott, hogy mennyit könyörgött érte, hogy adják el, mikor még szép volt. Mostanra tönkrement. Patinája elveszett, kormos, fekete és horpadt volt. Talán csak filléreket adnak érte.
Elvitte különböző régiségboltokba, de sehol nem kértek belőle.
- Ez már ócska. És megjavítani sem érdemes. Be kell olvasztani! Pénzt nem tudok érte adni.
Mindenhol ezt a választ kapta. Így a lámpa a szeméttelepre került, onnan az öntödébe.
Talán csak kohász látta, mikor a lámpa belecsobbant az izzó acélfolyóba, hogy a táncosnő hirtelen táncolni kezd. Olyan szépen és finoman táncolt, ahogyan kevesek táncolnak.
Aztán a kecses női alak is elolvadt, beleveszett az acélfolyó vörös hullámai közé.
A kohómunkás pedig azt gondolta, ha kevesebbet inna, nem látna régi kacatokon táncoló lányokat.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007