2025. július 15. kedd,
Henrik, Roland napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről."

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A lányka és a szellem 3.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

3. A lányka meséje

- Milyen különös valami az! – kiáltott fel egy kisfiú, ahogy belépett a szobába.
- Az egy lámpa – felelte az öregember. - Egy régi asztali lámpa.
- Egy lámpa? Hiszen egy nő van a tetején!
- Ez egy régi és díszes tengerészlámpa. Az pedig egy táncosnő ott rajta.
- Minek táncosnő a tetejére, nagypapa? – kérdezte a kisfiú.
- Mert nagyon régen, mikor a tengert jártam, messze Kínában beleszerettem egy szép nőbe.
- Egy táncosnőbe?
- Igen, egy táncosnőbe.
- És összeházasodtatok?
- Nem. Soha nem lehettünk egymáséi.
A kisfiú nagyra nyílt tekintettel bámult a nagyapjára.
- Azt akarod tudni, hogy miért nem? Hát elmondom. Fiatal tengerész voltam akkor, másodkapitány egy gőzösön. Hathavonta indultunk útnak, és Sanghajba gépalkatrészeket szállítottunk. Egy este elmentem egy díszes mulatóhelyre, s megláttam őt. Nagy és fényes bár volt az, ahol ő is táncolt. Ahogy egymáséba akadt a tekintetünk, éreztük, hogy egymásnak teremtett a jó sorsunk. Mikor megkértem a lány kezét a nevelőapjától, aki valójában a bár tulajdonosa volt, dühtől eltorzult arccal zavart el. Mivel nem láthattam az én kedvesemet, megfizettem egy kínai rajzolót, hogy készítse el nekem a portréját. Ő pedig szinte minden pénzemet kiszedve belőlem tucatnyi rajzot készített róla. Aztán mégis egy alkalommal tudtam vele néhány szót váltani a bár mögötti kerítésen beszökve a nyomorúságos szállására.
Tehát a lány megszökött velem egy hajnali órán. Még sötét volt az ég, mikor egy kis bárkán elindultunk a hajónkhoz. De hamar felfedezték a szökésünket. Mikor visszanéztünk a partra, rengeteg lámpát láttunk imbolyogni a dokkon és a tengeren is.
Majd a hajónkkal menekültünk tovább, de ez a gonosz nagyúr olyan gazdag volt, hogy kalózhajóikkal utolért, s engem arra kényszerített, hogy adjam át a lányt, különben elpusztítja a hajót és engem is.
- Ha átadsz neki, akkor is megöl – mondta a lány.
Tűzharcba keveredtünk velük, s bár nekünk alig volt fegyverünk, s ők ostobák voltak, így az egyik hajójuk lőszerraktárát felgyújtottuk. A hajó felrobbant, s a tűz átterjedt a többi kalózhajóra is. Aztán a mi hajónk is úgy megsérült, hogy az is süllyedni kezdett. A legénységem legjava is meghalt a csatában, s a maradék kettőt az örvény a mélybe rántotta.
Mi ketten napokig lebegtünk a tengeren, s egyre kimerültebb voltam én is, hiszen a lány nem tudott úszni.
- Mennyiszer kérlelt, hogy hagyjam meghalni, kitartottam, s tartottam őt, ameddig lehetett.
Emlékszem utolsó szavaira, melyek így szóltak: „Gyújts értem gyertyát, s ha kiteszed az ablakodban, én tudni fogom, hogy nem feledsz el.”
Én pedig hevesen tiltakoztam, hogy nem engedem el, s erre járnak hajók, s bizton ránk találnak. De egy vihar tört ránk a második nap éjszakáján, s a nagy sötétségben elsodorta mellőlem. Mikor a hajnal felderült az égen, már egyedül voltam. A sima tenger oly egykedvűn és megfellebbezhetetlenül terült el körülöttem, hogy a szívem majd megszakadt.
És néhány óra múlva rám találtak békés maláj halászok…
- De hát lett gyermeked, az én apukám - mondta a kisfiú okvetetlenkedve.
- Apádat egy londoni utcán találtam elhagyatva, félig összefagyva. Megsajnáltam, magamhoz vettem. Arra gondoltam, keresek neki családot, de olyan kedves gyermek volt, hogy én lettem a családja – felelte az öreg egy csöppet sem sértődötten.
- Hát ezért van nekem csak egy nagymamám – mondta a kisfiú elgondolkodva.
- Ezért – mondta az öregember, s kinézett az ablakon.
A tenger felé, mely sós és nehéz levegőt fúj erre, s amelyik ezernyi vitorlát feszített az ég és a víz fölé.
- Folytasd tovább, nagypapa! Mi történt eztán?
- Minden este gyertyát gyújtottam, de aztán újra tengerre kellett szállnom. Akkor készíttettem ezt a lámpát. Mindig világított a sötétben, most is minden este meggyújtom. S a tetején ő van. A szép táncos lány, akit oly nagyon szerettem, s szeretek most is.
A kisfiú mélyen elgondolkodott, s egyre nagyobb csodálattal nézett a lámpára, melyet sötétedéskor meggyújtott a papája. A fényre a táncosnő mintha megmozdult volna, de a kisfiú is tudta, hogy ez csak a fények furcsa játéka.
S mikor hazaindult, a domhajlatból visszafordulva még látta, hogy ott áll az ablakban a lámpa, és alig láthatón remeg és hajladozik a tenger felé a fénye.
Mikor megnőtt, egyre inkább megértette a nagyapját, viszont a többiek csak bolond vénemberként emlegették.
És a nagypapa úgy megvénült, hogy már nem tudott beszélni, és a tekintete is elhomályosodott. Csak akkor világosodott ki, mikor a kisfiúból felnőtté érett unokája néhanapján meggyújtotta neki a az öreggel együtt vénülő lámpást.
Aztán ő is megnősült, s a vén lámpást a felesége el akarta adni.
- Jó pénzt kapunk érte. Csinos kis darab! – mondta a fiatalasszony lelkendezve.
- A lámpa nem eladó! Ez a nagypapáé! – felelte fiú élén tiltakozással.
- De az öreg összetöri. Olyan ügyetlen.
- Akkor is az övé, s ezt tiszteletben kell tartanunk – felelte a fiú ellentmondást nem tűrő hangon.
- Hát legyen úgy! – mondta az asszonyka, aki szép meggypiros ruháról ábrándozott, melyet a lámpa árából meg is vehetett volna magának.
Újabb évek rohantak el, s az öregember egy késő őszi napon utoljára lélegezte be a tenger nehéz és sós levegőjét, s ez a lélegzet a tüdejében is maradt. A szeme még felcsillanhatott, s aztán ez a csillogás könnyé csendesült a magányosan leélt élete miatt.
Két nap múlva eltemették az öregembert. Szegényes és egyszerű kis sírt kapott.
Harmadnap a fiatalasszony felkapta a lámpást, s elindult a kereskedők utcájára.
- Hová viszed azt a lámpát? – kérdezte a férfi, mire az asszony így válaszolt.
- Neki már nem kell! Meghalt – felelte nyersen, s eszébe jutott, hogy két hónap alatt elkészülhet a báli szezonra az új ruhája, melyet bizonyára kifut az a pénz, melyet a lámpáért kap.
De a férfi a felesége elé állt, s így szólt:
- Nem viheted sehova a lámpát! Életében vigaszt adott a fénye, holtában pedig jelet állít neki.
Az asszony sűrű könnyhullatások közt végül engedett a férjének. Az pedig a sírra készíttetett egy lámpatartót, s arra helyezte el a lámpát.
A lámpa pedig esténként mintha életre kelt volna. Míg a gyertya világított benne, a táncosnő a tetején forgott és pörgött, majd kecsesen hajlongott. Egyszóval táncolt. A lámpa teste pedig ércesen ragyogott, mintha maga is egy kivilágított színpad lenne.
De reggelre csak a gyertyaláng üszkös foltja festette feketére a lámpa ékes fémtestét.
Hosszú évek rohantak el, s a lámpa megégett és elrozsdásodott, s húsz év múlva ugyanolyan ócska és csúnya lámpává lett, mint a köztéri gázlámpák, melyeket leszereltek és beolvasztottak.
A fiatalember is ezekben az években halt meg váratlanul.
A felesége a nagyapja fölébe temette.
Mikor kijárt a sírhoz, szemet szúrt a lámpa csúnyasága. Eszébe jutott, hogy mennyit könyörgött érte, hogy adják el, mikor még szép volt. Mostanra tönkrement. Patinája elveszett, kormos, fekete és horpadt volt. Talán csak filléreket adnak érte.
Elvitte különböző régiségboltokba, de sehol nem kértek belőle.
- Ez már ócska. És megjavítani sem érdemes. Be kell olvasztani! Pénzt nem tudok érte adni.
Mindenhol ezt a választ kapta. Így a lámpa a szeméttelepre került, onnan az öntödébe.
Talán csak kohász látta, mikor a lámpa belecsobbant az izzó acélfolyóba, hogy a táncosnő hirtelen táncolni kezd. Olyan szépen és finoman táncolt, ahogyan kevesek táncolnak.
Aztán a kecses női alak is elolvadt, beleveszett az acélfolyó vörös hullámai közé.
A kohómunkás pedig azt gondolta, ha kevesebbet inna, nem látna régi kacatokon táncoló lányokat.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007