 | | | 2025. július 14. hétfő, Örs, Stella napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak....
| | Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte....
| | Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk. 1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik. ... | | Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.
Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában). ... | | Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését. ...
| | Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani. ... | |
"... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta... ...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." ... | | "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről." ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
A lányka és a szellem 5. | | 
A Pán meséje
Élt valamikor egy vidám fickó. Nem született gazdagnak, még okosnak sem, de azért elég leleményes volt ahhoz, hogy boldoguljon. Egy napon a király meghallotta, hogy milyen szépen fuvolázik, s milyen kellemesen énekel, meghívta a legkisebb fia mellé nevelőnek. Ez a fiú nem beszélt még az atyjával sem, egészen nap csak egykedvűn ült a szobájában, s összes elfoglaltsága az volt, hogy kibámult az ablakán. De amikor ez a jókedélyű ifjú megjelent, s az olyan bohókás képet vágott, a gyermek elmosolyodott. Így hát a király rábízta a fiát, s a kis herceg megváltozott. Eleinte csak szaladozott, később táncolt, majd jó étvággyal enni kezdett. Az arca kipirult, a tekintete megtelt élettel. Aztán egy nap így köszönt! - Jó reggelt, királyapám! És önnek is királyanyám! A király úgy megörült, hogy az ifjúnak nemesi rangot adományozott, és elhalmozta mindenféle kitüntetésekkel. Egy szép őszi délután így szólt a fiú a nevelőjéhez: - Tudod, én beteg vagyok. Nagyon beteg. Most ne szólj közbe, nagy titkot bízok rád, olyat, melyet atyám sem tud. Az ifjú nevelő elkapta a gyermek kezét, hogy megvigasztalja, de a kis herceg elrántotta, majd elfordult. Aztán nagy komolyan így folytatta. - Ebben az országban az a szokás, hogy a herceg, mielőtt király lehetett volna, kiválaszt egy fát, amely majd koporsója lesz. Én ezt választottam – mutatott rá a herceg a kastélykert udvarának legnagyobb tölgyére. Az ifjú nevelő zavarban volt, de a herceg csendre intette. A fát kétfelé kell vágnod, a belsejét kivájod, s odahelyezed a testemet. Mikor a nap felkel, az egyik ágból hasított fuvolával játszol, miközben a leúsztatott koporsóm meggyújtod. - Miért tegyek így? – kérdezte a nevelő? - Mert így megmaradok ebben a világban. Hang leszek és zene, s aki hangszert vesz a kezébe, én ott leszek, és a játékát szebbé varázsolom. Te pedig ne sírj, mert az a vidám képed elcsúful –figyelmeztette a gyermek elkomorodó önmagamat. Néhány nappal később meghalt, s én az ő akaratából úgy tettem, ahogy parancsolta. Mikor már gyenge teste ott ringatózott a vízen, levágtam a legérettebb ágat, s abból egy kis muzsikát faragtam. És a nap első sugarára fellobbant a koporsó, én pedig játszottam. És hiába fújtam a kis furulyát, nem hallottam a hangját. Akkor értettem meg, hogy annak a hangját magával vitte. Szomorúságban éltem az udvarnál évekig, mikor megismerkedtem egy lánnyal. Bált adott az újszülött herceg tiszteletére, s néha már úgy tűnt, hogy a régiről csak én emlékezem meg. Mert az jó fiú volt, ez pedig gonosz. Engem csak sértegetett, mert a királynál a becsületem még kitartott, de a szolgákat megpofozta, az állatokat megrugdosta. A legszebb királyi méneket is megostorozta. Ezért a szívem ebben az időben még jobban sajgott az én kis halott hercegem után, s így kiültem a vízpartra, hogy játsszam az elveszett kisfiúnak. Ezekben az időkben toppant be az életembe ez a lány, akihez sem születésben, sem rangban nem voltam méltó. Mégis megszerettem, s ő is engem. Egy nagyhercegség egyetlen lánya volt, akinek szépségénél csak kedvessége kerekedett felül. Emiatt sorban álltak kegyéért a kérők, de a hercegnő, Amália, így hívták, elutasította mindet. Én pedig a sok tolongó herceg és báró látványától elmenekültem, de legtöbbször csak az erdő egy-egy sötét zugában ébredtem rá arra, hogy valójában saját szomorúságom üldöz. Szerettem a madaraknak játszani, néha együtt csevegtek velem, máskor párbajra hívtak ki, s egészen naplementéig fuvoláztam nekik, s ők hálásan énekeltek nekem. Úgy éreztem, hogy ők az egyetlen igaz társaim. Olyannyira összebarátkoztunk, hogy sokszor a vállamra szálltak, máskor a tenyeremből ettek. Egy napon, ahogy a park távoli zugában ülök, a madarak hirtelen felreppentek a vállamról. Hátrafordulok, s ott áll mögöttem Amália hercegnő. - Íme a Pán – mondja halkan és megilletődve. - Tessék! – felelem zavartan. - Ön a Pán – mondja szégyenlős mosollyal. - Nem ez a nevem. - Ah, ön nem tudja, hogy miért hívom így? – kérdezi. - Ön Amália hercegkisasszony, én pedig már magam sem tudom, hogy ki vagyok. Egykor nevelő voltam a palotában, de az én kis tanítványom itt hagyott. - Tudom, s már tudok magáról mindent. Ön jóságos, de a jóság bírái nem az emberek, hanem az állatok. Ezért nevezem önt Pánnak, Ön olyan férfiú, akinek lelke van, s e lélek mélyén ott lakozik az egész természet. Önben ehhez a természethez találnak vissza az állatok. Erre nem tudtam mit mondani, mert nemcsak a szépsége igézett meg, hanem a szavai is. Így leltünk egymásra, s ez lett a végzetünk. Mert Amáliának volt két gonosz testvérbátyja. Egy napon néhány szolgával körülvettek, s irgalmatlanul elvertek. Amália gyógyítgatott, s felemelte a szavát értem, de ezen lelketlen férfiaknak nem volt mindez elég. Kiszúrták a szemem, s beledobtak a vízbe. Bár tudtam úszni, mégis vízbe veszem, ha nem sodródik arra egy hatalmas tölgyfaág. Napokig hevertem partra vetetten, talán még az Istentől is elhagyottan. Az én Améliám ápolgatott és vezetgetett titokban, de így is ránk találtak. Messze jártunk, de utolértek. Egyszerre azt éreztem, hogy a karomba hanyatlik, s kezemre folyik az ő meleg vére. Nekem szánták azt a nyílvesszőt, amely elé ő állt, hogy megvédjen. A latrok látván tettüket, elmenekültek, s engem ott hagytak. Másodszor álltam ég és föld között úgy, hogy mindenem elveszett. Ezért azt kiáltottam a végtelen ég felé, hogy legyen börtönöm a fájdalmam, s legyen oly kemény és oly borzalmas, melyet ember föl nem tud fogni. S az átkom beteljesült. Kettőnk teste ormótlan kődarabbá változott, és három esztendeig állt ott egy hatalmas hegy árnyékában. Közben az öreg király keresésemre indult, mert értesült mindarról, ami velem történt. Szeretett volna nyomorult életemben némi biztonságot és gondoskodást adni, de nem találtak sehol. Az udvari szobrász egy nap ránk talált, s mivel rég nem talált ilyen hibátlan követ, ezért a palotába vitetett. És hogy a király egy-egy világosabb pillanatában emléket állítson egykori kedves szolgájáról, a kettőnk összeforrt sziklatömbjéből faragott ki a kőfaragó. Két test és egy lélek lakozik itt ebben a magányos üregben, s megváltást nem remélve. Ez hát a Pán története, akit néha a madarak meglátogatnak, de mivel az öreg király második fia gyűlölte a madarakat itt a parkban, a vadászokkal lelövöldöztette azokat, amelyek idemerészkedtek. Aztán egy ismeretlen királynő küldte ezeket a szobrokat. Azt mondják róla, hogy egy erdőországban lakik, ahol a fák színaranyból vannak. Ő állítatta ezt a négy kőszobrot ide. Ők a Vágy, a Hit, az Akarat és a Jóság szobrai. Ők suttogják a vigaszukat, hogy a megvénült lelkem ne lobbanjon el végleg. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |