 | | | 2026. április 6. hétfő,
Vilmos napja. Kalendárium | 
SZENT GYÖRGY HAVA Bika
Április elseje. Hajdan sok népnél évkezdő nap volt, a tavaszi napéjegyenlőséget, az újjáéledő természetet ünnepelték. Amikor a naptárreformmal január elseje lett az év első napja, április első napja "komolytalan" újévvé vált. Nálunk a diákság terjesztette beugrató tréfák nyugati eredetűek.
...
| | ![http://hir.ma/wp-content/uploads/2013/07/jkk.jpg]()
" 1. Mikor pedig reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy őt megöljék.
2. És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Ponczius Pilátusnak a helytartónak.
3. Akkor látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek,
...
| | 
Albán:
Krishti Ungjall! Vertete Ungjall!
Angol:
Christ is Risen! Indeed, He is Risen!
Arab:
Al Maseeh Qam! Haqqan Qam!
Cseh:
Kristus vstal zmrtvých! Skutečně vstal!
Dán:
Kristus er opstanden! Ja, sandelig opstanden!
...
| | 
Sergey Rachmaninov (az emigrációban általa választott írásmód szerint; oroszul Сергей Васильевич Рахманинов, melynek magyaros átírása: Szergej Vasziljevics Rahmanyinov; Onyeg, Oroszország, 1873. április 1. (március 20.) – Los Angeles, USA, 1943. március 28.) orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester. ... | |
Névadója Sárkányölő Szent György, a lovagi erények megtestesítője. Ókeresztény eredetű szent, aki hitéért Diocletianus római császár idején, 303-ban szenvedett vértanúhalált. Magyarországon már az Árpád-házi királyaink idején is nagy tisztelet övezte. Szent György a magyar népi vallásosságban úgy él, mint a pásztorok, állattartók védőszentje. Napja előkelő helyet foglal el a jeles napok sorában. A néphit szerint Szent György napja a legszerencsésebb nap az egész naptárban. Egész Európában - hagyományosan nálunk is - a mezőgazdasági tavasz kezdeteként tartják számon. ... | | 
ÉMILE ZOLA
(1840-1902)
Az olvasó embereknek a naturalizmus szó Zolát jelenti, és Zola nevéről mindenekelőtt a naturalizmus fogalma rémlik fel. Ez az olasznak született kisfiú francia klasszikusnak nőtt fel. Apja Dél-Franciaországban jó állást szerzett olasz mérnök volt. ... | | 
Tristan Tzara (Moineşti, Bacău megye, 1896. április 16. – Párizs, 1963. december 25.) eredeti nevén Sami Rosenstock (felvett neve románul megszomorított országot jelent), román művész. Költő és esszéista, élete nagy részét Franciaországban töltötte. ... | |  Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. Manapság - és már régóta - meséit adják ki újra meg újra: idáig több mint 80 nyelven jelentek meg. Ez pedig igen nagy gyűjtemény, hiszen 70 évre terjedő élete folyamán 156 mesét írt. Némelyiket annyiszor és oly sokat utánozták, mesélték újra, hogy már népmesének tűnik....
| | 
-Raffaello di Giovanni Santi, a reneszánsz szellem és a reneszánsz művészet egyik óriása 1483. április 6-án született, és harminchét év múlva ugyancsak április 6-án halt meg. Az általa megélt idő, a harminchét év, nagyon kevés egy teljes emberi életre. Raffaello azonban a kivételes tehetségek, a zsenik közé tartozott. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
"A magyar férfias nép" |   | 
Sokan mondták eddig is,
hogy a magyar jellegzetesen individualista nép: nehezen kezelhető, csak
önmagára hagyatkozik, önmaga fölött nem tűr semminemű külső uralkodást, nehezen
szervezhető meg tömegeiben. Mások viszont, hogy ha ez így is van, alaptulajdonságai
azonban férfiasságában leledzenek. Mi az igazság?
Történelmünk mélyebb ismerete nyomán belátható, hogy könnyen tévutakra
vezethet a címkéző kategorizálás. Ugyanis a társadalmat alkotó egyének akkor,
amikor önmagukra hagyatkoznak, nem teljesen önkéntesen teszik ezt.
Ellenkezőleg: az egyén gyakorta tolja a felelősséget másokra. Leginkább az
„első ember”-re – aki történelmünkben, amint Vörösmarty mondja, a király.
Tágabb értelemben a nemzet vezetője. Ha pedig megfelelő vezetőt talál, feltétel
nélkül felnéz reá. Csaknem vakon hisz benne. Utána megy, nem előtte.
„Feltűnő, hogy egyes vezető egyéniségek
könnyűszerrel közel tudnak hozni magukhoz tíz, sőt százezreket, később
milliókat, mert meg tudják nyitni a szíveket. Ilyen például Hunyadi János, II.
Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, gróf Teleki Pál, avagy napjainkban
Horthy Miklós stb. Az ily vezetők egészen mások, mint csupán »hivatalos«
tekintélyek, mások, mert bennük megszólalt egy mélyebb közösség lelke s ezt a
nagyközönség, a nép, nagyon jól kiérzi. Az ilyen vezetők tetteiből nemcsak a
parancs szólal ki, hanem a lelki misszió is, ők »missziós vezetők«. Lelki
istápolói is népünknek, magas értelemben vett nevelői a tömegeknek.”
(Dékány István: A magyarság lelki arca. Magyar
néplélektani rajzok. Budapest, 1942. Athenaeum Rt. 54-55. old.)
Ha pedig nem lát igazi vezért a magyar, marad a
Reményik Sándor verse (Ha nem lesz többé iskolánk...) megfogalmazta gondolat,
az, hogy a római bölcsesség nyomán egymást „tanítva tanulunk” („docendo
discimus”):
Ha egyszer nem lesz többé iskolánk,
– Nem lesz üvegház gyönge palántáknak, –
Ha nem lesz tanterem,
Hol a tanító nyíló ajakán
Az ige-virág magyarul terem,
Ha nem lesz többé szentesített mód
Oktatni gyermekünk az ősi szóra,
Ha minden jussunkból kivettetünk:
Egy Iskola lesz egész életünk,
S mindenki mindenkinek tanítója.
Bölcsek leszünk, szentek leszünk,
Hogy gyermekeink lelkéhez közel,
Mindig közel legyünk.
Nem leszünk semmi más:
Hitben, hűségben, tisztaságban
Egymásnak folytonos példaadás.
És esküszünk
Mindenre, ami szent nekünk:
így, iskolátlanul
Egymásból olyan nemzedéket nevelünk,
Hogy mind az idők végezetéig
Megemlegettetünk.
Vagy akár párhuzamos példaként citálhatnók Adyt is
(Két kuruc beszélget):
„Ilyen kevés magyar
És ilyen sok-sok régi ellen.”
»Hát maradjunk, cimborám,
Hitben, hűségben, szeretetben.
Ha senki sem marad
Becsületesnek, hűnek, jónak,
Vigyázz, mert akkor is
Nagy barátaid fognak, óvnak.«
Nem véletlenül írja továbbá Dékány István, hogy
„egy ember sem válik oly könnyen individualistává, mint a magyar”. S hogy
miért? Van benne egy jó adag bizalmatlanság mindig mindennel szemben, amit
idegennek vél. Mindig mindent maga óhajt megpróbálni. Magára hagyatottnak
tekintve önmagát, önkoncentrációjában szeret mindent „kipróbálni”. Ravasz
László írja:
„A magyar nem olyan, mint az erdőben található fa.
Inkább olyan, mint a magas hegyorom egyedül égnek meredő fája. A nemzet
voltaképp csak az egyéniség légkörében él. A magyar fajban az egyének az
érdekesek, szépek és fejlettek, nem pedig a közönség.”
(Dékány, i. m. 56. old.)
Dékány szerint azonban a magyar individualizmus
nem ab ovo létező valóság, hanem hosszú évszázadok során kényszerből kialakult
tulajdonság (56. old.):
„A hazai individualizmus történeti képződmény,
mely évszázados, felülről való vezetettségének hiányai közepett fejlődött, azaz
bizonyos elhanyagolódás vadvirága.”
Viszont a magyar egyúttal az önfenntartás hőse. A
költővel szólva még lélegzetet vennie is csak radikálisan lehet. Alapkészsége a
védelemre való örökös készültség. Férfias alkat. Platón szerint ez (az
„andreia”) teszi az államot szilárddá. Más szóval úrias. Ismét Ravaszt idézem:
„Egészben véve, a magyar férfias nép; ahol igazán
magyar a magyar, ott a férfiak a szebb példányok, a nő csak kísérőzene a
férfiasság vezérszólamához. Sok tartalékerő rejlik benne: ezer év óta van itt
és még nem kopott el egyáltalán.”
(Dékány, i. m. 57. old.)
Szépen kifejezi e férfiasságot a „kiállás”
szavunk. Alapja a felelősségvállalás. Dugonics Andrásnál olvassuk a
közmondásszerű szólást: „Félni, rettegni nem tud a magyar.” Viszont elvárja a
másik magyartól is a rettenthetetlenséget. Gyóni Géza megrázó versét másolom
ide erről (Csak egy éjszakára...):
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.
Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!
Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
(Magyar versek könyve. Szerkesztette: Horváth
János. Második, bővített kiadás. Budapest, 1942. Magyar Szemle Társulat.
678-679. old.)
S végül, de nem utolsósorban a magyar
férfiasságához a magyar türelem fölénye társul. Babits írja: „A magyar türelem
fölény és nem alázat.” Talán pontosabban fogalmazva nem a kishitű
meghunyászkodása.
„A ránk hulló csapások sem meg nem félemlítenek –
»álljuk« –, sem meg nem aláznak bennünket; »az aki állja«, az belsőleg erős.
Olyan, mint a keresztény mártír, aki mindent elszenvedett, s még életénél is
fontosabb volt számára belső erkölcsi szilárdsága és hite. S a mártíroknak fel
szokott derülni; övék a jövő, mert övék a lélek. Meg tudnak halni a jövő nagy,
emberi céljaiért, tökéletesedéséért, mint ahogy a Legnagyobb Mártír az
emberiség megváltásáért.
A szenvedő hősiesség tehát nem más, mint az
erkölcsi értékek szilárd megőrzése és az erkölcs elsőbbségének alapul vétele a külső
sorssal szemben. Némileg hasonló a sztoikus »ataraxia«-állásponthoz: nem a
világ a fontos, hanem az, ami belül van. Mert végre is mindenkor ez biztosítja
a jövőt. A magyar néma türelem tehát nem lemondó, hanem harcos türelem.”
(Dékány, i. m. 67. old.)
Mindent egybevetve: ma, amikor a
gender ideológiája nálunk is próbál éket verni magyar és magyar közé, azaz a
nőket férfiassá és a férfiakat nőiessé tenni, bizony nem ártana e
jellemtulajdonságainkat tudatosítanunk, sőt azok szerint élnünk.
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika