2025. február 16. vasárnap,
Julianna, Lilla napja.
Kalendárium

Február (régiesen Februárius, ősi magyar nevén Jégbontó hava) az év második hónapja a Gergely-naptárban, szabályos években 28 napos, szökőévekben pedig 29 napos. Háromszor fordult elő a történelemben február 30-a. A 18. századi nyelvújítók a februárt az enyheges névre keresztelték át. A népi kalendáriumban böjt előhava (vagy másképpen böjtelő hava) néven szerepel.

...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

Szent Bálint napján tartják főleg az angolszász országokban a Bálint-nap (angolul Valentine's Day...

Az Úr tanítványai közé tartozott, és követte Jézust "János keresztségétol fogva egészen mennybevétele napjáig". Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy "velük együtt tanúskodjék Krisztus föltámadásáról". Az apostolok szétszéledése után a hagyomány szerint Etiópiában hirdette az evangéliumot. Alexandriai Kelemen õrizte meg egy mondását: "Gyöngítsd önmegtagadással testedet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson." Vértanúságot szenvedett Krisztusért. Szent Ilona császárnõ az apostol ereklyéinek egy részét Rómába, másik részét Trierbe vitette. (Hankovszky Miklós)...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Tanuljunk verseket!
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Megannyi írás foglalkozik pedagógiánk válságával. Kiváltképpen azzal, miért, hogy gyermekeink mennyire nem tudnak írni, beszélni, fogalmazni. Április 11-e, a Költészet Napja, ennek okára is rávilágít.

Valaha középiskoláinkban sok verset kellett megtanulni. „Azok a fránya memoriterek!" – kiáltanak fel ilyenkor sokan. „Legyünk végre kreatívak!" – visszhangozzák minduntalan.

A boldogult Horthy-érában ez (is) másképpen volt. „Könyv nélkül megtanulandó költemények" – állt irodalomtankönyveink végén akkoriban. Igen, sok verset kívülről kellett tudni. S ha a kedves szülőknek nem tetszett ez, hiába panaszkodtak volna az illetékes tanárnál, netán az iskolaigazgatónál, hamar megkapták volna a verdiktet: „Nem kötelező ide járni!"

Kellenének, nagyon is kellenének bizony napjainkban is a versek, és nem egyszerűen az irodalmi tananyag gyarapítása miatt. Hanem azért, hogy tanuljanak meg helyesen fogalmazni emberpalántáink. Enélkül ugyanis legfeljebb csak szakbarbárok lehetnek majd az életben. Géprabszolgák, akik, ha netán mégis szöveget kényszerülnek olvasni, nem tudják majd, mi bennük az alany és az állítmány.

E sorok írója még olyan korban nőtt fel, amikor az elemiben (az „általános"-ban) kötelezően meg kellett tanulni bizonyos verseket. És nem Várnai Zsenit vagy Illés Bélát. Nem. Kölcseyt és Vörösmartyt például. A Himnuszt és a Szózatot. Bármennyire is cudar világ volt amúgy, ez tény.

A gyermekre, ha kezdettől helyesen nevelik, szinte ragadnak a versek. Sőt később is. Soha nem felejtem el: huszonévesen hallottam először Kiss Ferenc tolmácsolásában Alföldi Géza „Csak a gyökér kitartson!" című versét (1943). Aztán nemsokára csak azt vettem észre magamon, hogy – tudom. Mert miről is van benne szó? Idemásolom válaszul az egészet:

Kint a szőlőnkben, emlékszem rája,
deszka kunyhónk előtt állott
öregapám diófája.

Ha vihar támadt – szőlőkötözéskor –,
dörgött az ég, csattant a villám,
füstölt az úton a felpaskolt por,
ahogy végigverte a dörgő esőostor,
bebújtunk a kunyhóba. Onnan néztem,
miként robognak a felhők az égen.

Nagyapám a fát leste.
Vajon, elbír-e a széllel?
Recsegett, ropogott öreg teste,
a szél a gallyakat csomósan tépte,
hullott a zöld dió áldott termése,
mozgott a föld is, ahogy a vihar rázta:
de győzte a vihart öregapám konok,
törzsekopott diófája.

Csak a gyökér kitartson!...

Még ma is hallom, –
motyogott nagyapám,
s nem lesz baj, gyerek!
Dió lehullhat,
új tavasszal terem az ág újat,
ág is nő a letépett helyére,
de ha a gyökér nem bírná tovább,
a diófának, kisunokám vége!

Most is vihar, szél tépi, rázza,
de állja a vihart Árpád vezér
ezeréves, öreg diófája!
Kárpátoktól az Adriáig nyúlnak a gyökerek,
tapadnak a földre, hogy termés legyen
az örök magyar szőlőhegyeken,
hogy élni tudjon: dió, levél, ágak... ...
Adj, Uram, elég erőt a harcos diófának!

Lehull ezer dió, millió lesz holnap,
letörhet száz ág, ezer nő helyére,
s ha csupán a csonka törzs marad,
ha új tavasz zsendül, kifakad!
Uram, csak Te lássad,
hogy ezen a véres, küzdelmes harcon
a gyökér kitartson!
A gyökér kitartson!

Igen, a gyökér! Már akinek van persze. De nem szaporítom tovább a szót. Maradok annál: tanuljunk verseket!

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007