Az idézet T.S. Eliot angol író "Gyilkosság a székesegyházban" című drámájából van. Idézem:

"Tudod és mégse tudod, mi az, hogy tett és szenvedés,

Tudod és mégse tudod, hogy a tett szenvedés,

S a szenvedés is tett. Bár nem szenved, aki cselekszik,

S aki tűr, az nem cselekszik. De mindketten belenőttek

Egy örök cselekvésbe, egy örök türelembe,

S csak ha mind elfogadja, akkor lesz akarattá,

S csak, ha mind el is szenvedi, úgy akarják,

Hogy az ősminta megmaradjon,

hogy a kerék mozogjon pörögve,

Bár áll csak örökre."

  Engem mélyen érintett és él bennem évtizedek óta. Megértem, ha van, aki előtt nem érthető. Talán én magam is inkább érzem, mint értem. A szív néha bölcsebb, mint az ész.

  A tett szenvedés? Minden, még az örömmel végzett cselekvés is véget ér .Hogy "véget ér" nem okoz szomorúságot? A kényszerűségből végzett munka, az erőltetett tett, nem szenvedés?

  A szenvedés nem tett? A szenvedés puszta eltűrésénél tetté változhat, ha felismerjük, hogy lehet ,van célja. Pál apostol keresztény híveinek írta: " Örömmel szenvedek értetek, és kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára." (Kol. 1,24)

  Ma orvosi szempontból elfogadott tény, csupán csak emberi célt ismerve, a hit gyógyító erővel bír. Az eltűrést, passzív elfogadást, a szenvedést cselekvéssé változtatja.

  Ha eltérően is fogadunk el igaznak vélt állitásokat, tiszteljük egymást. Minden igazság egyértelmű, ám mi emberek többféleképpen értelmezhetjük.