 | | | 2026. január 1. csütörtök, újév Fruzsina napja. Kalendárium |
Weöres Sándor: Újévi jókívánságok
Pulyka melle, malac körme liba lába, csőre – Mit kívánjak mindnyájunknak az új esztendőre?
Tiszta ötös bizonyítványt*, tiszta nyakat, mancsot nyárra labdát, fürdőruhát, télre jó bakancsot. Tavaszra sok rigófüttyöt, hóvirág harangját, őszre fehér új kenyeret, diót, szőlőt, almát.
A fiúknak pléh harisnyát, ördögbőr nadrágot, a lányoknak tűt és cérnát, ...
| | 
Január (régiesen Januárius, ősi magyar nevén Fergeteg hava) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták. ... | | 
Aki magyarul azt mondja: költő — mindenekelőtt Petőfire gondol. Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet, de nem lehet megkerülni: aki magyarul verset ír, az valahogy viszonylik Petőfihez. A róla írt kritikák, cikkek, tanulmányok, könyvek könyvtárat tesznek ki, és minden korban új szempontokból új mondanivalókat tesznek hozzá a hagyományhoz. Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt sem tudják, hogy Petőfi írta, holott mindiglen is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő: ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom — akkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe. ... | | 
Megérte ezt az évet is, Megérte a magyar haza, A vészes égen elborult, De nem esett le csillaga. Meg van vagdalva, vérzik a kezünk, De még azért elbirjuk fegyverünk, ...
| | 
Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.
...
| | 
Hej emberek! Markomban sűrű fekete vérrel telt kupa! Ezzel köszönt rátok egy rongyos, világgá űzött árva kobzos utolsó Koppány-unoka! Borra nem telt. Így hát kupámat ...
| | 
Tél közepén, az év 22. napján van a Magyar Kultúra Napja, és egyben a magyar Himnusz születésnapja, méghozzá a száznyolcvanötödik. A fellelhető ...
| | Tóth Árpád első, 1913-ban megjelent kötete az érett és kiforrott művészt mutatja meg a legcsodálatosabb elégiák hangján. Tóth Árpád múlásszimfóniájaként is lehetne jellemezni ezt a kötetet, melyek közül nem hiányozhat az őszi tájak, az esti hangulatok mellett a korán feltűnő betegség iszonyata sem. De itt olvashatjuk Ady Endréhez szóló elégiába hajló ódáját és a Mddő órán döbbenetes hangjait is... ... | | (ejtsd: monmartr), Páris (l. o.) egyik része az É-i oldalán egy magaslaton, amelyet a rómaiak idejében Mons Martisnak, későbben Mons Martyriumnak hivtak, mivel az alján szt. Dénes és társai vértanuhalált szenvedtek. VI. Lajos itt egy benceapátságot alapított, amelyet a forradalom szekularizált; épületei közül a Szt. Pétertemplom máig is fenáll. A domb Ny-i lejtőjén temető, D-i lejtőjén pedig ültetvények vannak. ... | | 
Fiala Ferenc (1904-1988), a kiváló magyar újságíró-szerkesztő Berkes és a szerzetes című, Münchenben 1979-ben a „Hídfő” kiadásában megjelent kötetében drámai kortárs visszaemlékezéseket közöl nagyjaink 1945 utáni megkínzásáról, így Baranyay Jusztinéról, a két világháború közötti magyar katolikus közélet kiválóságáéról, aki ciszterciként a budapesti Bernardinumban volt tanár és igazgató, 1917-ben a katolikus könyvkiadást fellendítő „Központi Sajtóvállalat” alapítói között találjuk, 1925-től pedig a Pázmány Egyetem Hittudományi Karán az egyházjog tanára. ... | | 
A magyar himnusz szövegét Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor egyik nagy költője írta 1823-ban, és először 1828-ban jelentette meg.
A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc (1810–1893), zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a nemzeti dal zenéjére kiírt pályázaton, az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert, a többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által is megtisztelt zsűri döntésének köszönhetően. A Himnuszt a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844-ben. 1903 előtt az állami himnusz Joseph Haydn „Gott erhalte” című műve, az osztrák császári himnusz volt. A magyar himnusz az egyetlen állami himnusz a világon, amelyet 1990-ig semmilyen törvény, sem uralkodó, kormány vagy országgyűlés nem tett kötelező érvényűvé. Maga a magyar nemzet tette saját himnuszává. 1903-ban az országgyűlés csak elismerte hivatalosságát. 1903-ban a magyar országgyűlés elfogadott egy 2 paragrafusból álló törvényjavaslatot, „az egységes magyar nemzet himnuszáról” Ennek 1.§ szerint :„Kölcsey himnusza az egységes magyar nemzet himnuszává nyilvánítattatik”, a 2.§ pedig meghatározta, hogy a törvény 1903. augusztus 20.-tól lép hatályba. Ezt a törvényt azonban I. Ferenc József magyar király soha nem szentesítette. Egy anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, amely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult. Kodály Zoltán megjegyzése erre annyi volt: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.” Ezzel az új himnusz témája lekerült a napirendről Azóta a Himnusszal szembeni leggyakoribb kritika, hogy túl komor, kevéssé ösztönöz cselekvésre. „Beszéltem egy pár sportolóval, akik azt mondták, hogy egy döntő előtt a legsúlyosabb próbatétel túlélni a Himnuszt. Azt mesélték, hogy ha egy amerikaival kerülnek össze, akkor azt érzik, hogy az ő himnuszuk csak úgy nyomja az erőt, ők meg csak állnak és… Előre sírunk-rívunk. Majd az Isten megsegít, majd csinál valamit…” ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Állókép | | 
Nagyon jól emlékszem - már erősen szürkült, amikor itthonról késve, sietősen elindultunk, és leültünk egymás mellé a buszon. Ha nem jött volna pontosan a járat, akkor a ház mellett parkoló piros Astrát, jóbarátom autóját kértem volna el, és lóhalálában viszlek ki az állomásra....De szerencsénk volt: ahogy a kapun kiléptünk, a busz kék orra feltűnt a fordulóban. Szorongtunk; minden idegszálamban éreztem, hogy Te sem vagy nyugodt. Sűrűn az órádra néztél, és a jármű néha felvillanó kijelzőjére is ideges pillantásokat vetettünk. Elkésünk... A gondolat is rémülettel töltött el. Már csak 28 perc... A vonat 28 perc múlva indul. Rajta kell lenned...! Ültem melletted és éreztem széles vállad, tested melegét a kabát alatt...vagy csak képzeltem...? Olyan jó: még legalább egy fél órát együtt vagyunk. Erre a gondolatra elmosolyodtam és oldalról rád néztem. A megszokott, kedves arcél. Mennyire szeretem szépen, ezüstösen őszülő halántékodat, és a borostádat is. Bár, ha nincs...- akkor is szeretem makacs, férfias álladat. Láttam, mennyire ideges vagy, próbáltalak nyugtatni, közben éreztem, hogy kevés a meggyőződés a hangomban. Vajon észrevetted...? Hisz annyira ismersz...Mind a ketten tudtuk, hogy hamarosan el kell szakadnunk egymástól, de most úgy tettünk, mint aki erre nem is gondol. Egy megállóval hamarabb leugrasztottalak a buszról, nevetve, futva és átlósan szeltük át a zebrát. Míg a busz kifordul egy nagy kitérővel a szívbetegen, eszelősen lüktető, mégis örök forgalmi dugóval vert Moszkva térre, addigra mi a hatoson ülünk és már csak néhány megálló... Még 8 perc... A villamoson szemben ültünk, és kicsit előrehajolva néztük egymást hosszan, melegen. Vészesen közeledett az elválás, már nőtt a gombóc a torkomban. Próbáltunk fesztelenül csevegni, de mindketten tudtuk, most vért sajtolunk a körmünk alól, hogy kibírjuk, ami ránk vár. Alig állt meg a villamos, leugrottunk, és a vezető orra előtt mintegy átlódítottalak az éppen zölden villogó lámpa fényében a zebrán. Én ottmaradtam a járdaszigeten. Mi soha nem búcsúzunk. Abban állapodtunk meg, hogy semmi integetés, szívszaggató búcsú-jelenet. Ha itt az idő - Te erre, én arra, és visszanézni tilos. Így talán könnyebb... És ekkor valami furcsa dolog történt. Én ott álltam a nyüzsgő, áradó embertömeg kellős közepén, néztem utánad megkövülten, az emberek lökdöstek, súrolták a karomat - mindenki sietett vagy inkább rohant. Ekkor Te átértél, megfordultál, és valami lágy, simogató, teljességgel megnevezhetetlen, apró és tétova integetést küldtél felém...Csak egy pillanat volt. Csak egyetlen egy rövidke pillanat... De az idő ekkor megállt. Mintha egy hangfogó üveglap csúszott volna lassan közénk és a világ közé. Körötted is zúdult, hömpölygött ezen a koraesti órán a hazafelé tartó emberek sokasága, de Te ott álltál - mégis -, egyes-egyedül, fekete kabátodnak a szürkeségbe kellett volna olvadnia és eltűnnie - de nem... Csak Te álltál ott, senki más... Mintha előtted, mögötted, melletted - a kép kimerevedett volna... Meg mernék rá esküdni: még hang sem volt a Nyugati téren. Csak süket csend, pedig a járművek az orrom előtt száguldottak, amint a lámpa zöldre váltott. De hangot, zajt nem hallottam, semmit. Ott álltál egy röpke másodpercig - ezredévig...? a sűrű tömegben - és mégis egyszál magadban. Rajtad kívül senkit sem láttam. Csak azt a tétova és kedves kézmozdulatot... Majd megfordultál - és már el is nyelt a hatalmas, tátott szájú, kékes-zöld Eiffel-kapu. A kép még mindig - akár egy diafilm -, ...áll. Mint amikor a DVD-lejátszón megnyomom a pause gombot és a film egy adott pillanatban kimerevedik. Semmit sem érzékeltem. Álltam, mint egy szobor, érzelmi alárendeltségem cáfolhatatlan bizonyítékaként. Elérted a vonatot, elmentél. Mint akit kifosztottak, úgy éreztem magam - vagy amikor egy csodás dallamot hallgatok, és a legszebb résznél valaki kikapcsolja a készüléket. Automatikusan a telefonhoz nyúltam, és felhívtalak, meggyőződni arról, hogy a vonaton vagy-e...? Az utolsó pillanatban léptem a szerelvényre... - mondtad. A hangod szomorúan csengett - a nekem olyan kedves és jólismert szép mélybarna tónussal -, igyekeztél titkolni, hogy kedvetlen és bánatos vagy. De annyira ismerem minden hangszíned, az összes hajlatával együtt, mely teljes térfogatával még ma is a dobhártyámon ül, hogy pontosan tudtam, Te is épp annyira valószínűtlennek érezted azt a múlhatatlan pillanatot, amikor megállt az idő nekünk. Pár másodpercre kiestünk ebből a dallamtalan világból. A villamoson leültem, arcomat a hideg üvegnek döntöttem, és megállíthatatlanul folytak a könnyeim. Micsoda giccs, micsoda elcsépelt kijelentés! Mind a mondat, mind a jelenet... Pedig tudtam, hamarosan újból jössz, újra együtt leszünk, és mégis. Rettenetesen hiányoztál már abban a percben, amikor a szerelvény éppen csak kigördült Veled a pályaudvarról. A zötyögő, kedvesen öreg sárga villamoson egy ősz hajú néni aggodalmasan és együttérzően érdeklődött: - Fáj valamije, kedveském? - csak ingattam a fejem és megpróbáltam rámosolyogni. Azt hiszem, nem sikerült. A hazáig vezető útból csak egy-egy jelenet akad fönn emlékezetem lyukas szűrőjén. Ez a kicsit csípős, november végi nap belemaródott a tudatomba. Régóta tudom, hogy csak a magány engedélyez zavartalan boldogságot vagy boldogtalanságot. Ritkán esik meg, hogy egy egyszerű búcsú ennyire erős lumineszkáló körvonalakkal kísértsen még a mai napig is. Már tél van, elmúlt a karácsony is, közeledik hamarosan a télutó, ami már a tavasz ígéretét hozza el nekem. De még hideg, dércsípte hajnalok, ónos eső, viharos szél és hűvös éjszakák lengik be Budát - és én tele vagyok hiányjelekkel, annyira várom a tavaszt. Ám ez az egykori, novemberi este és búcsúnk emléke a feledhetetlenség pontosságával él bennem és idegeimben lappang, mert akkor és ott a légüresen maradt hely szívóhatása felborította lelki háztartásomat. ...Azóta is ilyen minden egyes elválás Tőled. De ahelyett, hogy becsapnák előttem a könyvet, mindig tovább olvashatom a következő fejezetet. Mindig várlak, és Te mindig megjössz. Vérátömlesztő erő vagy.

Budapest, 2005. novembere - 2006. januárja
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |