2026. január 3. szombat,
Genovéva napja.
Kalendárium

Weöres Sándor: Újévi jókívánságok

Pulyka melle, malac körme
   liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
   az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt*,
   tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
   télre jó bakancsot.
Tavaszra sok rigófüttyöt,
   hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
   diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
   ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
...

Január (régiesen Januárius, ősi magyar nevén Fergeteg hava) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták.

...

Aki magyarul azt mondja: költő — mindenekelőtt Petőfire gondol. Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet, de nem lehet megkerülni: aki magyarul verset ír, az valahogy viszonylik Petőfihez. A róla írt kritikák, cikkek, tanulmányok, könyvek könyvtárat tesznek ki, és minden korban új szempontokból új mondanivalókat tesznek hozzá a hagyományhoz. Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt sem tudják, hogy Petőfi írta, holott mindiglen is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő: ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom — akkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe.

...

 

Megérte ezt az évet is,
Megérte a magyar haza,
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.
Meg van vagdalva, vérzik a kezünk,
De még azért elbirjuk fegyverünk,
...

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.

...

Hej emberek! Markomban sűrű
 fekete vérrel telt kupa!
 Ezzel köszönt rátok egy rongyos,
 világgá űzött árva kobzos
 utolsó Koppány-unoka!
 Borra nem telt. Így hát kupámat
...

Tél közepén, az év 22. napján van a Magyar Kultúra Napja, és egyben a magyar Himnusz születésnapja, méghozzá a száznyolcvanötödik.
A fellelhető
...

A magyar himnusz szövegét Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor egyik nagy költője írta 1823-ban, és először 1828-ban jelentette meg. A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc (1810–1893), zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a nemzeti dal zenéjére kiírt pályázaton, az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert, a többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által is megtisztelt zsűri döntésének köszönhetően. A Himnuszt a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844-ben. 1903 előtt az állami himnusz Joseph Haydn „Gott erhalte” című műve, az osztrák császári himnusz volt. A magyar himnusz az egyetlen állami himnusz a világon, amelyet 1990-ig semmilyen törvény, sem uralkodó, kormány vagy országgyűlés nem tett kötelező érvényűvé. Maga a magyar nemzet tette saját himnuszává. 1903-ban az országgyűlés csak elismerte hivatalosságát. 1903-ban a magyar országgyűlés elfogadott egy 2 paragrafusból álló törvényjavaslatot, „az egységes magyar nemzet himnuszáról” Ennek 1.§ szerint :„Kölcsey himnusza az egységes magyar nemzet himnuszává nyilvánítattatik”, a 2.§ pedig meghatározta, hogy a törvény 1903. augusztus 20.-tól lép hatályba. Ezt a törvényt azonban I. Ferenc József magyar király soha nem szentesítette. Egy anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, amely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult. Kodály Zoltán megjegyzése erre annyi volt: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.” Ezzel az új himnusz témája lekerült a napirendről Azóta a Himnusszal szembeni leggyakoribb kritika, hogy túl komor, kevéssé ösztönöz cselekvésre. „Beszéltem egy pár sportolóval, akik azt mondták, hogy egy döntő előtt a legsúlyosabb próbatétel túlélni a Himnuszt. Azt mesélték, hogy ha egy amerikaival kerülnek össze, akkor azt érzik, hogy az ő himnuszuk csak úgy nyomja az erőt, ők meg csak állnak és… Előre sírunk-rívunk. Majd az Isten megsegít, majd csinál valamit…”

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Etűdök - 3. A boldogság előállítása
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Kényelmesen elhelyezkedett a fotelben, fejét hátradöntve a támlán, két lábát pedig szemben, az asztal szélén pihenteti. A behúzott függönyön át, ahogy áttör a fény, mintha a szoba lemondana a színeiről, és minden a fekete-fehér árnyalataiban játszana, így csak a kontrasztok, az árnyalatok érvényesülnek.

Megfigyelem a lába ujjától a feje búbjáig. Jó témát szolgáltat ebben az ekrü fényben, így óvatosan előveszem a fényképezőgépet, elkattintom, de mintha megérezné a szándékomat, felém pillant. És mintha bosszúsággal kevert meglepetés jelenne meg a tekintetében, de nem bánom, mert ettől érdekesebb a kompozíció.

- Nem ér! - szól rám, majd mégis megenyhül.

- Szeretem megörökíteni, ami tetszik. Az utókornak. Azt bizonyítja, volt valaki, akit valamiért megragadott egy pillanat.

- A fényképek nem inkább arról szólnak, amit vagy akit megjelenítenek?

- Természetesen, arról. De valami az alkotónak is jár.

Felnevet.

- Jogos - mondja.

Örülök, hogy jól érzi magát, egy kis vidámságot csempész a hétköznapjaimba. Apránként csepegtetve belém az életkedvet.

- Ricoeur remek előszót írt egy fotóművész albumához. Azt mondja, a fénykép feladata nem csak az, hogy idővel felismerjük, ki az eredeti modell rajta, hanem az is, hogy felfedezzük. De ehhez úgy kell néznünk, mintha nem ismernénk. A jó fénykép olyan, mint egy olvasnivaló szöveg. Ez a fénykép olvasata. Így számomra mindig elmesél egy történetet.

- Az én képem vajon mit mesél majd? - kérdezi magától.

Kétoldalt lefelé görbíti a száját. Ettől olyan, mintha aggodalom fogná el. Jól áll neki.

Kicserélem a CD-t. A Stabat mater után a Tenebrae responsories következik.

- Nem tudom, hogy vagy vele, de mindig az tetszik jobban, amelyiket éppen hallgatom - mondja.

- Hozzám közelebb áll a Tenebrae.

Mellé ülök, a másik fotelbe. Átteszi a lábát az ölembe.

- Meggyúrod? Szeretném!

- Persze - mondom.

Aztán hirtelen elrántja, mert először csiklandós, majd mégis erőt vesz magán. Elnyújtózik, becsukja a szemét, átadja magát a zenének. És persze a masszírozásnak. Nem akarom megtörni a hatást, így csendben maradok.

 

"Amicus meus osculi me tradidit signo:

Quem osculatus fuero, ipse est tenete eum..."

 

Néhány perc után mégis megszólal:

- Én mindig úgy gondoltam Istenre, hogy szeretnék közelebb kerülni hozzá. Bár a közelebb kerülést nem egyszerű magyarázni. De ha egyszer megtörténne az ugrás, ahogy Kierkegaard mondja, megszűnne-e a félelem, a reszketés?

- Nem értem azokat, akik önként választják, mégis félnek, reszketnek Istentől. De hogy a kérdésedre válaszoljak, akiknél megtörtént az ugrás, és egy életen át kitartanak, nem kell félniük és reszketniük. A nincs mitől félnem állapotnál pedig nincs jobb a világon.

- A szeretteinek elvesztésétől mindenki retteg - mondja.

- Szomorúak vagyunk. És ez természetes. De csak abban az esetben rettegünk, ha nem volt teljes az az élet.

- Van olyan, hogy teljes élet? Elmondhatja ezt valaki magáról?

Kissé szkeptikus a kérdés, de belátom, van alapja.

- Előfordulhat. Viszont nem feltétlenül kell tudni erről. Teljes az élet, ha úgy érezzük, hogy már mindent megtettünk. Vagy ha már nincs több tennivalónk e földön. Attól függ, melyik irányból nézzük. Wilder áldozatai például, akik alatt leszakadt a híd, eljutottak az életük egy olyan pontjára, ahonnan már csak a halál maradt. De erről mit sem tudtak.

Látom, kutat a gondolataiban.

- Ó, Wilder! Valóban.

Befejezem a masszírozást, rácsapok a combjára. Kicsit feljajdul és grimaszt vág.

- Hozok valamit inni - mondom.

Kiveszem a jeget a hűtőből, beteszem a poharakba, vodka-martinit készítek. Egyiket felé nyújtom, elveszi, belekortyol, majd a poharat az asztalra teszi, maga mellé.

- Miért van az, hogy nálad mindig békességet érzek és nyugalmat?

- Talán, mert békés vagyok és nyugodt - mondom.

- Bizonyára. De nem csak erről lehet szó.

- Akkor talán az tetszik, ami itt körülvesz. Itt minden én vagyok.

- Igen, minden összhangban van veled. A könyveid, a zenék, amiket lejátszol nekem. A tárgyaid. A cetlijeid a hűtőmágnes alatt, amik nem arról szólnak, hogy valamit ne felejts el, hanem mind valamilyen jó szöveg, amit hirtelen leírtál. Itt minden a helyén van, és mégsem. Csak pont annyira, amennyire kell, hogy az ember ne érezzen rendetlenséget. Itt azt tehetek, amit szeretnék. Beszélnem sem kell, ha épp nincs hangulatom hozzá. Akár olvashatok is, szinte bármit, ami az eszembe jut, mert a polcokon megtalálom. Bármeddig hallgathatom Bach vagy Mozart darabjait, a kanapén fekve, ábrándozva, és tudom, hogy te sem unatkozol közben. Ilyenkor velem vagy, de mégsem. Mégis érzem, hogy akármelyik pillanatban képes lennél a gondolatmenetem fonalát felvenni, ha akarnám. Mintha kiszakadnék a valóságomból, ha nálad vagyok. Lelassulok és megnyugszom.

- Köszönöm szépen! Ez jólesik - mondom.

- Nemrég osztálykiránduláson voltam a gyerekekkel. Bementünk egy templomba. De előtte megkértem őket, viselkedjenek normálisan. És mit ad Isten, mintha a gyerekek megilletődtek volna, pedig máskor alig tudom leállítani őket. Talán a templom hűvöse tette a kinti hőség után. Meg az illat. A padsorok megnyikordulása. Fentről, az ablakokból beszűrődő fények. Az öregasszonyok csoszogó lépte. A térdeplők imái odabent csatornát nyitnak Istenhez, odakint pedig az emberek a hétköznapi őrület lenyomatai, megfertőzve az anyagi szféra kikerülhetetlen valóságától. Nem volt valami híres-nevezetes templom, de a Mária szobor! A legszebb Mária arc volt, amit valaha láttam. Ott, abban a templomban, a szobrot nézve, megmozdult bennem valami. Egyben végtelen gyöngédséget, békességet is éreztem. És ekkor eszembe jutottál. Mert olyasféle nyugalom szállt rám, amit csak itt érzek… Nem tudom, hogy akarhatok-e ennél többet.

Nézem a száját, az arcát. Tekintetének tónusa mintha megváltozott volna. Hangja mintha remegni kezdene. Már ismerem annyira, hogy észrevegyem a mikrorezdüléseket is.

- Nem tudom, hogy valaha is mondtak-e ennél szebbet nekem - válaszolom.

Mellé állok, lehajolok hozzá, megcsókolom a feje búbján, óvatosan a karjaimba veszem, hogy átvigyem a hálószobába.

Biztonságból átöleli a nyakam.

- Hé! Nehogy leejts! - figyelmeztet nevetve.

- Nyugodj meg! Vigyázok rád.

 
Pécs, 2018. július 12.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007