2026. szeptember 14. hétfő,
Szeréna, Roxána napja.
Kalendárium

1. Egyed. Ezen a napon lépnek szolgálatba a juhászok, kondások és a szőlőpásztorok. A szőlőhegyen zárónap, ettől kezdve tilos szekér-rel, abroncsos edénnyel a szőlőben járni. Megkez-dődik a szőlőőrzés. A disznót hízóba fogják. Egyed-nap időjárásából az egész őszre következ-tetnek. 

...

Beöthy Zsolt (1848–1922) már nem csak az irodalmi élet belső köreit, de az irodalom iránt érdeklődőket is megszólította. A nemzeti klasszicizmus jegyében készült irodalomtörténeti áttekintése ...

A Pax Hungarica Mozgalom koszorút helyezett el a Budát felszabadító európai keresztény hősöknek a Kapisztrán téri Mária Magdaléna templom romfalán elhelyezett emléktáblájánál. E dicsőséges tett emlékezetbe idézése több aktualitást is magában rejt.

...

Anne-Sophie Mutter  a modernkori hegedülés óriása, s ha nem lenne ennyire fiatal és szépséges, akár nagyasszonyának is lehetne nevezni.

A fiatal Mutter még a hetvenes években debütált kislányként Karajan segédletével Mozarttal, majd egy berlini újévi koncerten játsdzotta Bach híres E-dúr hegedűversenyét.

...

Sértő Kálmán (1910-1941) Erdélyi József és Sinka István mellett huszadik századi nemzeti költészetünk mindmáig egyik legelhallgatottabb alakja, noha egykor rajongtak verseiért.

 

...

http://musicianswho.hu/wp-content/uploads/2015/05/operahaz1.jpg

1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit Budapesten az Operaház. Tervezésére nemzetközi pályázatot hirdettek 1873-ban. A bírálóbizottság Ybl Miklós tervét fogadta el. A nyitóelõadáson Erkel Bánk bán c. operájának elsõ felvonását és Hunyadi László c. operájának nyitányát, valamint Richard Wagner Lohengrin c. operájának elsõ felvonását mutatták be. 1980-ban kezdõdött az Operaház teljes felújítása, majd a 100. évfordulón - 1984. szeptember 27-én ? tartott díszelõadással nyitotta meg kapuit az újjáépített dalszínház.

...

A felső-ausztriai Ansfeldenben született. Apja, aki tanító volt, orgonán játszott a helyi templomban. Későbbi életére kihatással volt az egyrészt zeneszerető, másrészt tekintélyelvű és puritán családi légkör. Talán ennek tudható be, hogy a későbbiekben önmagával és műveivel folytonosan elégedetlen volt, és hogy kifejezetten visszahúzódó természet jellemezte. Apja korai halála után került be a templom kórusába, és bár rajongott a zenéért, és remekül játszott orgonán, valamint ...

Vaszary János (Budapest, 1899. január 1. – Madrid, 1963. november 20.) magyar színész, színigazgató, rendező, színműíró. Vaszary Piri színésznő bátyja, Vaszary Gábor író öccse.

...

Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár.

...

Sergey Rachmaninov (az emigrációban általa választott írásmód szerint; oroszul Сергей Васильевич Рахманинов, melynek magyaros átírása: Szergej Vasziljevics Rahmanyinov; Onyeg, Oroszország, 1873. április 1. (március 20.) – Los Angeles, USA, 1943. március 28.) orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester.

...

 

Két nagy későromantikus zongoraverseny Karajan nagy felfedezettje, Krystian Zimerman, a Berlini Filharmonikusok és a század karmesteróriása, Herbert von Karajan előadásában. Schumann nem lett zongoravirtuóz, de maga után hagyott egy rendkívül népszerű versenyművet.

...

 A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb.

Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
„Hogyan érzi magát a lélek mostanában?”
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


Néhány személyes, (zár) szó Fodor Miklós: Garabonciás-katalizátor c. versgyűjteményéhez

 
 „ha sorsodhoz mágnesezed

veled párbajoz, őrlődik

neked szurkol, téged nyaggat

hogy célod kitűzd, elérd”

(garabonciás-katalizátor, részlet)

 

Az utak összefutnak, s néha mi is találkozunk egymással, ha arra járunk… Főleg, ha több mint két évtizedes különleges kapcsolat, egyfajta baráti kötelék fűz össze bennünket, amelyben tanúi vagyunk egymás életének, kapcsolatainak, útkereséseinek, hiszen földiek vagyunk, s remélhetőleg maradunk is. Rendhagyó világban élünk, garabonciás idők szele zúg a fejünk felett, s olykor évek telhetnek el két találkozás között, s szerencsés esetben, akad egy odaszentelt, figyelemmel teli, őszinte óra, amikor megállunk egy szélvédett helyen, hogy rendezhessük kissé közös dolgainkat. Számba venni az út állomásait, versek szőtte reményeink, érzelem többleteink sorsát, s benne mindenkori állapotát a múlandó lét örökbecsű pillanatainak… Az ilyen találkozások múlhatatlan varázsát, a csoda pillanatát, hogy mi még itt vagyunk, s akad szavunk e gond-árnyék szőtte világra; a barna avarban birkózó vakond kölykök önfeledt játékára; az ártatlan, bizalommal teli életre, amelyet még nem rontott le a sötét emberi szándék. Ez a gyönyörű ajándék pillanat, amelyre figyelni, s amit védeni, őrizni kell az eljövendő szebb napokra.

Ez a mostani találkozás egy kortárs garabonciással igazi örömünnep a számomra, s mindenki számára az lehet, aki ezt a rendhagyó estét rászánta erre a léleképítő együttlétre. A címben szereplő kérdés, amelyet maga az alkotó fogalmazott meg kötetével kapcsolatban, érzésem szerint az egyik leglényegesebb, legfontosabb, amelyet mostanság érdemes feltenni magunknak. S ki más is kereshetne, s lelhetne válaszokat szívós elszántsággal, következetes, lelkes, konok akarattal, ha nem a finomra hangolt lelkű, érzékeny, de egy filozofikus racionalitással is rendelkező talentumos ember, aki a közösség épülésére, építésére kamatoztatja képességeit, miközben maga is épül.

A költő nem pusztán csak magának ír, amikor megfogalmazza az örökké való élet egy titokzatos pillanatát a múlandóság katedrálisában, amely körbeöleli jelenlétünk töredék idejét. Először magának, s azután a többieknek, nekünk olvasóknak, hiszen jelenlétünk kollektív létezés (is), melyben sors-keresztjét hordozza mindenki, hol jajongva, vagy néma, dacos büszkeséggel, de egyazon térben és időben, hiszen valamennyien itt élünk.   A garabonciás-poéta kinéz az ablakon is, miközben a tükörbe pillant, hisz folyamatosan önmagán szűri át azt a folyamatos változást, amelyet világműködésnek hívnak a filozofikus, tudós elmék. Ez a könyv bizonyos szempontból egy garabonciás elme fejlődéstörténete, amint szekérre kazlazott holmijával, könyvvel a hóna alatt, zörög az úton, s mellette néha az Isten ül a bakon. Gyűjteményes kötet lévén, közel három évtized munkásságát foglalja egybe, ahol az egyes művek végén nincsen dátum, de a figyelmes olvasó nyomon követheti egy jóra fogékony ember, hegyi ösvényként kanyargó útját, a kezdetektől, a jelen pillanatig, miközben magára ismerhet, ha akar…

Körök érintői mentén, évek múlnak, hullnak át rajtunk, s az érintők különös módon a párhuzamosok metszéspontján találkoznak egymással, ahogyan mi is most. Amikor arra gondolok,  hogy mi minden történt velünk attól kezdve, hogy először találkoztunk ezen a szent helyen, amikor e sorok írója a maga ösztönös módján elkötelezte magát egy közös ügy mellett. Ahogyan mondani szokták, mintha ma lett volna, tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor a száz éves Attilát ünnepeltük… Jelképes erejű ez, s mint tudjuk véletlenek pedig nincsenek.  Akkor indultunk el mi is, némi tudatossággal felvérteződve, amikor garabonciás barátom elkezdte lenyesegetni vadhajtásainkat, „hogy teremhessünk gyümölcsöket bőségesen az Ő dicsőségére”, s ne csupán elvadult indulat tövisek meredjenek belőlünk a világra, hanem lendületbe kerülvén megmaradhassunk azon az úton, amelyen most is haladunk. Neki is oroszlánrésze van ebben.  Sok mindent lehetne említeni, mondani még… A Túlpart énekelt verseit, a VII. Regejáró Misztrál fesztivált, vagy a 2015-ös, AKIK antológiát… De legyen ennyi most elég, hisz mindketten, azóta is úton járó, nyitott szemű, tárt szívű-lelkű emberek, „a szépség koldusai” maradtunk, s leszünk, míg adatik rá mód, idő és alkalom.  Hogy ma itt lehetünk együtt ezen az ünnepnapon, s megtisztelő felkérésének eleget téve köszönthetjük őt, talán bizonyság arra, hogy belénk fektetett munkája, bizalma nem volt hiába való, mint ahogyan a többi, itt jelenlévő barátomé sem. Az elkötelezettség, a szeretetteljes figyelem, s a mindenekfelett álló, alázatos megújulás kísérje lépteit továbbra is. Köszönöm a szót és a figyelmet.

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007