Azúr mezőn jár, s csillagok szórták Hold-fehér lába elé szirmaik, Bolygó-dal, s csillagködök köszöntik Őt, akár a nyíló tündérrózsák. Nem rettenti sötét Menny-hajnalát, Fényes marad, ne lássa árnyait, Míg vakmerő üstökösök tépik Reszkető szablyákkal arany útját. Vonul a Menny összes katonája, Századra század, zászlóalj, ezred, Lovon s gyalog, némán menetelnek,
S akkor megjön Ő, kezük felvonja A Szűz zászlaját, s az ég megreszket: Megszólal Gábriel harsonája. J. M. Plunkett: La Pucelle She walks the azure meadows where the stars Shed glowing petals on her moon-white feet, The planets sing to see her, and to greet Her, nebulae unfold like nenuphars.
No dread eclipse the morn of Heaven mars
But fades before her fearing, lest she meet With darkness, while the reckless comets beat A path of gold with flickering scimitars. The battle-ranks of Heaven are marching past Squadron by squadron, battalion, and brigade, Both horse and foot—Soundless their swift parade,
Silent till she appears—then quick they cast Upon the wind the banner of the Maid, And Heaven rocks with Gabriel’s trumpet-blast. | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
