Aranylant

Öregnek nem jó e táj. Az ifjak
Egymás karjában, madarak a fán
- Meghalnak majd – de most csak dalolnak,
Lazacok s makrélák fickándozván,
Hal, vad, s madár, dicsérik a nyarat,
Mind, mind halandó teremtmény csupán;
Buja zenébe zárva elvetik
A kortalan ész remekműveit.

Nem más, csak ócskaság a vénember,
Viharvert kabát a boton, hacsak
Nem tapsol a lélek és énekel
A halotti lepel rongyainak,
Nincsen itt zenede, ide más kell:
Csak saját pompájukról halljanak.
Így esett, hogy hajóra szálltam hát,
Hogy láthassam Bizánc szent városát.

Ó bölcsek, kik Isten szent tüzében
álltok, mint falon aranymozaik,
Jertek a tűzből, forogva, szépen
S lélek-dalnak lesztek mestereik!
Emésszétek vágytól beteg szívem,
Mit állathoz kötnek, mely haldoklik,
Semmit sem ért; hát fogadjatok be
Az örök valóság kincseibe.

Egyszer elmegyek, s mindent itt hagyok,
Nekem semmilyen földi test nem kell,
Csak az, mi arany zománcon csillog,
Mit egy hellén ékszerész készít el,
Hogy álmos császár szeme felragyog,
Vagy az, mi aranyágon énekel
Bizánc urainak és hölgyeinek,
Arról, mi volt, mi van, és mi jöhet.

Sailing to Byzantium

That is no country for old men. The young
In one another’s arms, birds in the trees
—Those dying generations—at their song,
The salmon-falls, the mackerel-crowded seas,
Fish, flesh, or fowl, commend all summer long
Whatever is begotten, born, and dies.
Caught in that sensual music all neglect
Monuments of unageing intellect.

An aged man is but a paltry thing,
A tattered coat upon a stick, unless
Soul clap its hands and sing, and louder sing
For every tatter in its mortal dress,
Nor is there singing school but studying
Monuments of its own magnificence;
And therefore I have sailed the seas and come
To the holy city of Byzantium.

O sages standing in God’s holy fire
As in the gold mosaic of a wall,
Come from the holy fire, perne in a gyre,
And be the singing-masters of my soul.
Consume my heart away; sick with desire
And fastened to a dying animal
It knows not what it is; and gather me
Into the artifice of eternity.

Once out of nature I shall never take
My bodily form from any natural thing,
But such a form as Grecian goldsmiths make
Of hammered gold and gold enamelling
To keep a drowsy Emperor awake;
Or set upon a golden bough to sing
To lords and ladies of Byzantium
Of what is past, or passing, or to come.