Mikor meghalok, ne hagyd, hogy a könnyek

Összemocskolják szomorú síromat,

Hogy megőszülj végleg a sorsom miatt,

S hogy sírboltom a félelem töltse meg:

Sírkövemen megjelenik a szíved,

Bár élek még – ne adj esélyt bánatnak,

Hagyd, hogy az öröm fényei gyúljanak

A végső Győzelmen, mi szúr és éget.

Már hallom, hogy lopakodik a bánat,

És darabokra tördeli a csendet;

Hogy félelmem elűzd: remény nem marad,

S jól tudom: hamar a földbe temetnek,

Testet gyászol az, ki megöl egy lelket,

S ki élőket gyilkol, holtakat sirat.

When I am Dead

When I am dead let not your murderous tears
Deface with their slow dropping my sad tomb
Lest your grey head grow greyer for my doom
And fill its echoing corridors with fears:
Your heart that my stone monument appears
While yet I live—O give it not to gloom
When I am dead, but let some joy illume
The ultimate Victory that stings and sears.

Already I can hear the stealthy tread
Of sorrow breaking through the hush of day;
I have no hope you will avert my dread,
Too well I know, that soon am mixed with clay,
They mourn the body who the spirit slay
And those that stab the living weep the dead.