Őrködő szeretet


A Stabat Matert énekli a kórus. Templomok fájdalmas, megkínzott Krisztusát mutatja a képernyő. Aztán a Feszületet. Azután csak a Megfeszítettet.
A Megfeszített széttárt karral, s mögötte vonulni látszanak a temető keresztjei. Sírok felett repülő csodálatos, különös madár így a szétfeszített kezű Jézus.
Igaz kép. Művészi kép.
Halottak feltámadásig tartó nyugalma fölött a kereszthalálban velünk testvérré lett Krisztus őrködik, Őrködő Szeretet.
Óh, hányféleképpen szól hozzánk a Megfeszített!?
Halljuk? Látjuk? A Megfeszített Szeretet őrködik temetőinkben sírjaink felett...

Anyám sírjánál - Szeretet

Csirkék kapirgálnak az udvaron. A Mindenség arcán karcolást sem ejtenek. Szeretteink sírján kapirgálunk - mi emberek -, a virágnak helyet. A Kozmoszra "támaszkodó" halottjainkat azonban érinteni nem lehet.
Állok Anyám sírja mellett. Nincs itt, hasít belém a döbbenet! Emlékhely csupán a sírhalom. Ha él, léte s élete máshol folytatódik. Talán? Biztos!
Csirkék kapirgálnak az udvaron, bár a Mindenség arcán karcolást sem ejtenek. Anyám sírján "semmit" nem teszek, hiszen a kéz mozdulata nem, egyedül a Szeretet érintheti meg.

Ki áll sírom mellé?

Sírkövek, emlékkövek, fejfák és keresztek a temetőben. Őrzik a halottakat, emlékükre vigyáznak. Sírom jeltelen legyen, csak a szívek őrizzék emlékemet.
Mielőtt megszülettem, nem beszélt rólam előre semmi jel. A temetőben bármi tárgy miért emlékeztessen rám? Születésem előtt néhány szív várt csupán. Ha meghalok, csak annak szívében éljek, aki szeretett.
Egy sírhalom egyszer engem is eltakar.
Élő virág rajta csak a szeretet legyen!

Mit ér sírkő, mit ér márvány akkor nekem? Csak a szívek, amelyek szerettek! Minek hát sírkő, aranybetű, ha nincs szív, amely szeret?
Gyertyát se gyújtsanak. Szívek, igen, mécsek, bennük szeretet. Azt a halál sem fújja el.
Ki áll majd sírom mellé?
Csak az álljon, aki szeret...