2021. szeptember 18. szombat,
Diána napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A kilencedik élet 30.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

 

Pippo magára maradt egy egyszerű, de csinos házban. Nem értette, hogy mi történik körülötte, de azt érezte, hogy felesleges itt is. Mint eddig, mindenhol az volt.
Szenvedett és megrendült attól, hogy bár tehetetlenségre van kárhoztatva, mégis új barátja, féltestvére, egy ismeretlen valaki küzd érte. És az örök átok, hogy valaki őellene küzd.
A saját vére, kiben hitt. Hiszen a grófnő megmondta, hogy vannak rokonai, akik talán szívesen várják. De nem tettek semmit érte...
Gyakran eljárt sétálni, s hamar megszerette ezt a kellemes helyet. Csendes és elvénült hegyek és kedves utcák vették körül, elegáns házak nőttek ki a földből, de mint valami szegény rokon, még jelen volt a régi Tabán a rossz házaival, az elhanyagolt és szagos utcáival, az omladozó régi kereskedőházakkal.
Mindenfele mulatók terpeszkedtek hangosan és tunyán. Esténként bősz lárma csapott ki az utcákra, máskor hamisan elóbégatott ének nyávogott végig a visszhangos utcákon. És örömlányok szaladtak kacagva egy-egy részeges alak elől, kétes alakok, lecsúszott egzisztenciák jártak erre, s Pippo számára olyan volt ez, mintha az élet itt kimerült volna, mintha egy visszaálmodott kalendáriumban élne.
Mert a sorrentói villákat lakók elegáns urak voltak, gazdag és izgalmas nők, s még az egyszerűbb fajtában is volt méltóság.
Itt hosszan elnézte a fiatal lányokat, akik hajnalban munkába mentek, s csak este jöttek hazafelé fáradt kezekkel, arccal, szemmel, szívvel. Némelyik olyan szép volt önnön rútságában, melyen Pipp is elcsodálkozott, hogy nem találta, hogy mi vonzza és mi taszítja. Kis mellecskékkel, vékony karokkal, alig vézna lábakkal, láthatatlan derékkal jöttek ezek a lányok, s néha olyanok voltak, mint valami kísértetraj, mely a hajnali órákban visszalohol a temetőkbe. Volt olyan, akinek alig volt ruhája, meztelen válla csontos volt, s csak egy vállkendő tüntette el a csontokat, kifakult bőrt, betegen ziháló tüdőt.
De voltak erős asszonyok, akikben epévé savanyodott a jövő, a szerelem, maga az egész élet. Sápadtak voltak, s bár a szívűk tájékán széles és erős asszonyok voltak, a lábuk kornyadozott, s a bőrük sárgult.
Sok volt erre az öreg, kik sárgás bajszokkal, fehér borostával, ványadt nemezkalappal sántikáltak elő, s az egész életakarás csak egy hatalmas illúzió volt mindannyiuknak, mely agyonnyomta ezt a kis magyar világot, mely tele volt rác kereskedővel, olcsó nők után futkosó rác diákkal, jogásszal, kereskedővel, hűvös tekintetű, hideg kezű svábbal, s Pippónak, ki idegen volt még itt, úgy tűnt, csak a félig fajtája az, aki itt álmodozik, szenved, s hosszú és mély sebként viseli ennek a megátkozott kerületnek az összes búját.
Ezért voltak tele a mulatók, az ócska bárok, ezért hevertek koldusok, vagy kéjtől eltompult szerelmespárok a hajnalban a kapualjakba,
Egy este lármás borház előtt csatangolt, s éppen hangos szó rikácsolt az ajtóból, majd az ablakon át. Utána az ablak hangos csörrenéssel kitört, s a szilánkokkal együtt egy üveg is kirepült az utcára. Aztán női alak szaladt hiányos öltözettel. Nem is nézett szét, hanem futott Pippo felé, mert magasnak látta a félhomályban, széles válluknak.
- Állj meg, te rongy! – üvöltötte egy nyers férfihang utána. – Állj meg, úgyis elkaplak!
De a nő Pipp felé szaladt, aki hirtelen zavarba jött, és sietősre vette a lépteit.
- Állj, te cafka, mert kitekerem a csirkenyakad! – hangzott az üvöltés, mire a nő kétségbeesetten meggyorsította a lépteit.
A nagy sietésben el is hagyta a cipőjét, s most esetlenül, akár egy sánta veréb, úgy ugrándozott a macskaköves úton.
- Kérem, uram! – kiáltotta a nő! – Segítsen rajtam! – s szinte Pippóhoz ért.
Közben a férfi a túloldalról észrevette, ahogy ez a szerencsétlen nő egy magas, erős testű alakhoz ér közel, s ez meghátrálásra ösztökélte.
- Ócska rongy vagy, te! Ócska vagy... - Eh, még a nevedet sem tudom! – kiáltotta a férfi, majd tántorgó léptekkel visszaindult a kocsmába.
- A nő most Pippo arcába nézett, s bágyadt rémület vonaglott át az arcán:
- Úristen, ez egy gyerek! – mondta, majd szavak nélkül tátogott.
Pippo hagyni akarta a nőt, aki ellépett tőle. De a nő újra felé lépett.
- Állj csak meg! Megmentettél ettől a részeges disznótól!
- Nem tettem semmit, asszonyom – mondta a fiú zavartan.
- Asszonyom... Miket beszélsz?
- Ha megbántottam...
- Dehogy bántottál! Így még senki nem nevezett itt.
- Értem, asszonyom...
A nő nevetni kezdett, majd kutatni kezdte a fiú arcát.
- Hány éves vagy, fiú.
Pipp nem akarta, hogy gyanakodjon ez a nő, ezért hazudott.
- Tizenhat leszek. Nemsokára.
- Tizenhat? Hát akkor már nem is vagy annyira gyerek.
És széttárta a fiú előtt a könnyű ingecskéjét. A félhomályban fehéren villant meg a formás, de már lefelé szomorodó női mell. Pippo megijedt, s hirtelen sietni kezdett. Majd visszanézett, de még jobban szaporázta a lépteit.
- Várj már! Ingyen megkapod. Én mindig hálás voltam...
A hangja elveszett a kocsmazajban, Pippo pedig futni kezdett. Fel, a Gellért-hegy irányában, mely messze trónolt a Duna felett, komor óriás, sötétebb az estnél.

Zaklatottan ért haza hajnalban. A sötét utcák még magányosak voltak. Alig jártak erre. Pippo hirtelen észrevesz egy női alakot. Még nem volt nőies mozgású. Inkább ügyetlen, esetlen. Mikor közelebb ért, látta, hogy kamaszlányféle, talán egy idősek lehetnek. De a lány, ahogy a vállára igazította a batyuját, a melle nekifeszült az ingének. Szinte kész nő volt. Annyinak nézte Pippo, amennyinek hazudta magát a kocsma előtt annak a kéjnőnek, akire még mindig gondolt. De azt a sűrű és nehéz levegőt a lelkéből kifújta ez a könnyed látomás. Aranyos hajú lány volt némi bara színárnyalattal. A bőre fehér volt, a szeme zöldnek tűnt. Friss lányillata volt, közönséges virággal illatosított szappané. A lány fel sem nézett, ment tovább.
Vajon hova?
Aztán Pippo hazaért. A ház, melyet féltestvére, amiről még nem bizonyosodott meg, kijelölt számára, ez emlékeztette legjobban az otthonára. Még a csend is mintha beszorult volna az udvarba. Csendes volt minden, szak a szagok voltak mások. Ott a fekete föld szaga összekeveredett a tenger sós illatával. Itthon a szagoknak is volt színeváltozásuk.
Reggelente harmatos, mészszerű volt, délben hússzag terjengett, délután füstös-olajos, este pálinkaszag uralkodott.
Levetette magát az ágyra, úgy aludt el. Mikor magához tért, Miklós gróf ült szemközt a székben.
Pippo szinte kiugrott az ágyból, úgy megrémült.
- Ne ijedezz, öregem. Nem az ördög vagyok.
Pippo óvatosan kérdezgetett.
- Mit mondott az öreg gróf? Mehetek végre hozzátok?
- Hát ez, öcsém, nem ilyen egyszerű.
- Mi ebben bonyolult?
- Ez nem bemondásra működik. Nincsenek papírjaid. Nem tudni, valóban az vagy-e, akinek mondod magad.
- Igaz, nincs papírom. De nem hazudok. Colpi a nevem, de az anyám Kuthy volt.
- És mi volt a keresztneve?
- Nem vagyok biztos benne... Kicsi voltam, mikor meghalt. A fejfája olyan kicsi volt, csak annyi fért rá, hogy G... Majd pont... és Colpi. De a G-ről nem tudom, mi az.
- Pedig ki kell találnod! – mondta a fiatal gróf.
- Legalább te hinnél nekem! – csattant fel Pippo.
- Én hiszek, öregem. Jófajta fiú vagy. és hasonlítasz is anyámra. De ez nem elég. Ez bizony semmire sem elég. És az, amit tudok rólad, vagy az, amit senki nem tud rólad, még veszélyesebbé tesz.
- Nem vagyok veszélyes. Jó vagyok. Igaz vagyok, így nevelt az apám. Nem bántok senkit, ha nem bánt az, aki...
- Ne folytasd! Továbbra sem kell engem meggyőznöd. Illetve nem engem kell meggyőznöd. én szegről-végről hiszek neked – mondta Miklós gróf, s cigarettára gyújtott.
- Mi az a szegről-végről? – kérdezte Pippo, mert még nem értette a szavaka egész sokát.
- Lényegtelen. Szófordulat. De ne kérdezd, mi az a szófordulat, mert azt már nincs módomban megmagyarázni.
És nevetett a fiatalember az évődésein, de egyszerre Pippo arcába nézett, aki nem nevetett, hanem komor volt, a szemében várakozás volt, a reménytelenség sötét bágyadtsága nézett onnan a világra.
- Ne keseredj. Jóra fordulnak a dolgok – mondta az ifjú ember, mert látta, hogy a hirtelen jött rokon teljességgel reményvesztetté kezd válni.
- Mikor? - kérdezte Pippo szenvedélyesen.
- Mikor? Mikor, Nem tudom. Senki nem tudja. Majd! Egyszer...
- Mikor?
- Mondtam, nem tudom. miért, nem jó neked itt.
- Jó... Talán jó...
- Nem... Teljesen jó. Van fedél a fejed felett, van mit enned, nem kell dolgoznod.
- Bármelyiket elcserélném, ha...
- Ha?
- Ha beszélhetnék a nagyapáddal. vagy ha telefonálhatnék Conti grófnőnek.
- Sok a ha... Pippo, várj. Légy türelemmel. Ki türelmetlen, elvész. Az a vesztébe rohan. Segítek neked...
Pipp hinni akart ennek a másiknak, akiben sehogy nem találta a magához hasonlatos képet. Egy másik fiút látott, talán éretlenebbet is magánál, aki semmit nem ismerhetett és tapasztalhatott abból, amit Pippo naponta elszenvedett.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007