33. Ipolyi Arnold: Magyar mitológia

A későbbi nagyváradi püspök Petőfivel egyazon évben született és Arany János után négy évvel halt el. Azért fontos ezt elmondani róla, mert Ipolyi életútjában vannak olyan mozzanatok, amelyek az egész magyar szellem felemelkedésében láthatatlan erőként jelennek meg, s nem volt az a gát, melyet nem tudott volna robajló nagyszerűségében ledönteni. De ma már ezeket az erőket alig érzékeljük, s a hullámverés is elcsendesülni látszik abban a szellemi apátiában, melyet a mai napokban élünk. Elég, ha a papságra gondolunk, mely soha nem volt tunyább, mint most, amikor a magyarság széthullása egyre megállíthatatlanabb folyamatnak tűnik.
Az olvasó ma is talál megannyi szépséget Pázmány nyelvi sziklaomlásában, a papköltők példás regimentjében Harsányi Lajosig, vagy Prohászka Ottokár, Kandra Kabos, Schütz Antal és Bangha Béla nyelvi és szellemi forradalmában. Ezt a nagy papnemzedéket előlegezi meg Ipolyi, akinek hatalmas tekintélyét az adja, hogy a középkorkutatás és a magyar művelődéstörténet óriása volt.
Míg az utókor Kölcsey, Petőfi, Vörösmarty, Jókai vagy Arany irodalmi ragyogásában nagyszerű háborút lát, addig a csendes revolúciót Ipolyi végzi be. Corvinákat talál meg, a magyar középkor számtalan különcségét adja vissza a nemzeti tudatnak, s mikor eljön az idő, a magyar őstörténeti kutatás misztikus magasságú bajnoka lesz.
A Magyar Mitológia hatalmas köteteit Zajti Ferenc adta vissza a nemzetnek, de mind 1855-ben, mind az újrakiadás időpontjában kicsi, de hangos sikert, majd széles táború, zajos támadást kellett elviselnie ennek a megborzongató tudású püspöknek.
Ipolyit a kutatásaiban a katolikus egyház támogatta, és a támadások kereszttüzében oltalmazón hallgatott.
Ipolyi nem kisebbre vállalkozott, mint a nagy finnugor merénylet idején, mikor a magyarságba beledöngölték az ügyefogyott, mindent másoktól kölcsönző, kezdetleges kultúrájú vadász, halász, lótenyésztő és még inkább lótolvaj ősmagyar képzetét, akkor Ipolyi azt a megcáfolhatatlan bizonyítékot hozta elő, mely szerint a magyarság a kereszténység előtt is egyistenhívő, nagykultúrájú nép volt, melynek szókincse számos török, görög, héber, latin és ókori keleti nagynyelvek oda-visszahatásai.
Csengery Antalból ez a csodálatos könyv olyan mérhetetlen indulatokat váltott ki, hogy a Mitológia bevezetésére bírálatában ellőtte az összes puskaport, s a könyv kilencszáz oldalnyi terjedelmére már egy füstkarikára sem jutotta.
Ipolyival természetesen ugyanaz történik, amit Prohászka bujdosó magyar attitűdnek nevezett. Ipolyi művét megbántottságában kivonja a forgalomból, s a nála lévő példányokat megsemmisíti. És hogy sorsa végleg beteljesedjék, felhagyott az őstörténeti kutatásokkal annak ellenére, hogy a Magyar mitológia számtalan következtetéseit Ipolyira való hivatkozás nélkül a vallástudomány átvette. A sors iróniája, hogy ez a fakó glóriájú szent és tiszta pap a művelődéstörténetben is oly maradandót alkotott, hogy a másfél évszázadnyi utókora tőle tanul magyarságot és emberséget.

34. Prohászka Lajos: Vándor és bujdosó

Ma már csak kevesen ismerik, és még kevesebben olvassák Prohászka Lajos csodálatos karakterológiai művét a magyarságról és a magyar életérzésről.
A magyar szellem egyik kiemelkedő nagysága volt a nagyságok közt, és leghíresebb művének végső következtetése annyi óriás tragédiája után rajta is bekövetkezett.
Hiába értett tucatnyi nyelven ez a görög-latin-filozófia szakos tanár, hiába levelezett a korszak nagy német szellemtörténészeivel s végül hiába volt a magyar oktatástörténet egyik legnagyobb alakja, a bolsevik hatalomátvétel nyomorba, megalázottságba, majd lelki betegségekbe pofozta, hogy végül gyenge szervezete évekig tartó betegségek után felmondja nagyszerű szolgálatát.
A Vándor és bujdosó a németség és a magyarság szembeállítása, s ez a költői árnyaltságú mű bizonyára tartalmaz tévedéseket, mégis a nehéz nyelvezet ellenére az egész kis könyv komor fenség és tétova ragyogás. Prohászka bujdosása legalább annyira szomorú volt, mint fennkölt rajzolatú Berzsenyijének alkonya.
Senki nem írt annyi poétikus mámorral és nyaktörő akrobatikával bölcseletet, mint ez a beteges, halk szavú férfiú. Természete legalább olyan nemes, mint könyve, s a magyar eidos-nak kevés oly’ ismerője volt, mint a Vándor és bujdosó írójának.

35. Szekfű Gyula: Három nemzedék

Mikor Szekfű hírhedt műve Rákócziról végigvonszolta szerzőjét a nagy magyar kálvárián, azalatt Európa legfegyelmezettebb és a legkitűnőbb történészévé érett.  Hatalmas filológiai műveltsége, levéltárosi aprólékossága, óriási kultúrtörténeti ismeretei felkészítették arra, hogy a korszak közel száz esztendejének nagyszerű rajzát adja.
A Három nemzedék megmutatja, hogy a lelki idegenség mennyi végzetes hajszálrepedést karcolt a magyar létezés falába. És azt is megmutatta, hogy a magyar szellem miként merül ki sokszor önnönmaga ellenfolytatott harcba, hogy a galíciai zsidó miként özönli el a magyar szellemi élet magas bástyáit, s miképp foszlik illúzióvá ez a turáni álomból és keresztény-nemzeti valóságból eggyé átkozott magyar valóság.
Kevés poétikusabb történelmi mű született az egyetemes történelemtudományban, mint Szekfű nagy híres könyve. Csak a legnagyobbakat lehet Szekfű mellé tenni, mint Renan, Taine, Carlyle, Macaulay vagy Spengler művét.

36. Varga Zsigmond: Ötezer év távlatából

Ő volt, aki kiegyenlítette az elvakult idealizmust a tudomány méltóságával. Benne egyesült a tudományos magabiztosság a tudósi óvatossággal. Hatalmas műveltsége sohasem tette elragadtatottá, ezért még a tévedései is megbocsáthatók, hiszen még azokkal is irányt szabott a későbbi kutatás számára.
Debrecen szülötte volt, az utolsók egyike azon nagyszerű kutatók egyikének, akit a nemzetidegenség elburjánzó szellemisége még nem tudott elhallgatatni.
Már az ókori keleti népek művelődéstörténetéről írt hatalmas monográfiájában százoldalnyi rendszerezett szakirodalmat vonultat fel, s az Ötezer év távolából című munkája végigvezet a sumér nyelvért folytatott harcon., megmutatja Halévy kisstílű semitizmusát, mellyel olyan magas immorális sáncokat emelt, amelyek miatt évtizedekig nem lehetett tisztázni a sumer nyelv elsőbbségét. Azt is megtudhatjuk ebből a könyvből, hogy Goldzicher Ignác miképpen vezette félre a magyar tudományos közvéleményt a sumer nyelvvita állásáról. Számos nagy nyelvész alakját sejthetjük meg e nagyszerű könyv alapján. Hincks, Lenormant, Oppert bátor kiállását,, Delitzsch ingadozásait, Halévy kétségbeesett semimániáját, mellyel a végsőkig küzdött a zsidó írásfeltalálás elsőbbségéért.
Varga Zsigmond könyve tartalmaz egy méreteihez képest is alapos sumer nyelvtant, valamint a kutatás irányait, lehetséges eredményeit összefoglaló leírást.
A debreceni tudós művét is elérte a végzete. Hiába vívott ki elismerést könyve az Akadémiánál, a háború elsodorta a mű eredményeit, s magát a sumer nyelv kutathatóságának és a magyar nyelv valódi származáselméletének ügyét  is.