2022. május 16. hétfő,
Mózes, Botond napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
"Nemes egyszerűség és csendes nagyság" - Török József költészete
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


A versolvasó számára a legfájóbb dilemma, hogy mit keressen a költészetben, vagy kell-e egyáltalán valamit keresnie, amely az intellektus számára megközelíthető. Vagy át kell engednie magát a vers evokatív élményének, s hagynia kell, hogy önmagában újra formára leljen az a reflexió, mely magának a költészetnek a lényege...?
Az irodalomtörténet hajlamos arra, hogy irányokat határozzon meg ott is, ahol a szellem szabad áramlása nem tűr meg fogalmi korlátokat. Ilyen az egymáshoz két legközelebb álló szellemi erő, a vallás és a művészet, melyek az ősvilág horror sacri-érzése idején az előbbi az utóbbi szülőanyja volt.
Hajlamosak vagyunk ma intellektuális és ihletett költőről beszélni, mikor osztályozni vagyunk kénytelenek az irodalom nehezen visszafejthető jelenségeit.
De míg az olvasó számára nem jelent problémát, hogy az olvasás templomot emeljen önmaga fölé, addig a tudós keresi a teremtő erők titkos áramait, s el akar jutni ahhoz az ősi nemző erőhöz, mely nemcsak a művészet lényegét keresi, hanem magáét az emberét. Nem attól fél, hogy nem tudja megcáfolni a költészet kinyilatkoztatás-tanát, hanem attól fél a legjobban, hogy a kutatás célja ugyanúgy értelmét veszti, ahogy az értelem a legmélyebb és legmagasabb régióiban felemésztődik.
Török József verseiről az olvasó első benyomása, hogy eredetiek. Sokadik olvasásra pedig emberségük okán ejt bámulatba mindannyiunkat. De nem abban a megkopott humanizmusban, amely annyiszor megtévesztette a csak világnézet-emebereket, hanem ezek a lírai igék a természetességükkel hatnak, s váltják ki a békés rezignációk boldog örömét…



E kötet verseit olvasva elsőként az tűnik szembe, hogy az ember számára a legmegrázóbb fogalmak – Isten, halál – szinte alig fordulnak elő, míg az élet és a szeretet fogalmai sokszorosan felülmúlják az előbbieket… Természetesen ez is csalóka, hiszen a nagyszámú versekhez képest ez utóbbiak száma is elenyésző. Mert ezek a versek sokkal élet-közelibbek; inkább a tapasztalati világ rimbaud-i könnyedségű dalai, mint a germán pátosz nagy zsoltárai.
Verseket olvasok, melyekben a magyar akarat és a magyar tűnődés egyszerre van jelen, s mindez szókimondó egyszerűséggel, a panteisztikus világlátás garabonciás önkényével.
 
„…ki a pusztára, hol ősi jel a törvény,
kardot terem a föld,
s madarat álmodik a gyepű szittya népe,
magamat is beleértve,
mert én is álmodom,
vad, mokány lovak sörénye
lobog a hajammal, s ott alszom,
ahol a hajnal nem a nap nyűgére szólít,
hol az életfa rám bólint,
vándor a világok között, térek tiszta vízhez,
fűhöz és földhöz…”  

                              (Mint a lovak…)
 
*
 
A Szerző magyarságélménye olyan intenzív, hogy közeli nagyjaink pusztahangját visszhangozzák a verssorok, s olyan költőket hoznak az éber emlékezetbe, mint Sinka István, Sértő Kálmán vagy manapság Döbrentei Kornél.
Mert a magyar attitűdhöz jól illik ez a felszínen hordozott megalkuvásra képtelen felelőtlenség, míg a mélyben a kényszer tudatossága sarjaszt gyökeret és ágat.
Török József versei mögött ott áll Prohászka Lajos szelíd karaktere, a bujdosó, a csendes, magyar meditációs hajlam, a belső háborgás és lecsendesedés panteisztikus életakarnoksága és beletőrődéskényszere, mint ősi kettősség.

„…kíváncsi vagyok milyen mélységekig.,...
hova döglök le , ha hervadt nap takar takaróba,
ha letépett ujjam belekap egy szol-ba
vagy dó-ba,
óbégatva kisírom magamból a veszett fene
nagy életet,
de ezt az elvetélt kísérletet
ne vedd komolyan komám,
ülünk még rohadt nagy lakomán,
hol mi leszünk az étlap,
s aki akar belénk harap,
megkóstol, s kérdi, mit kóstál a menü…" 
                                                                   
                                                 (Epe)
 
*
 
Ahogy tette az olvasó, újra és újra igyekszik visszanyúlni az előzményekhez, visszalátni és találni a kiindulóponthoz.
A modern költő magában hordja az egész magyar költészet evolúcióját, Csezmiczei tűnődéseit, Balassi féktelenségét, Vajda intellektuális gőgjét, Arany fennkölt józanságát, Ady nagy igeteremtő képességét.



Így állnak előttem ezek a versek, mint a priori valóságok, mindegyik zárt világ, de mindegyik organikus természetességgel hajlik vissza egymásba és nő újra át a másikba.
Ahogy a jelenkor botanikusa megtalálta a mai összes virág ősét az Archaefructus sinensis-ben, úgy találjuk meg Török József verseiben a régi magyar költészet egész nagyszerűségét, Tóth Árpád fénylő metaforáit, fájó allegóriáit és ember utáni csendjét.
De ahogy az ősvirág fejlődik, átalakul, megújul, evolúció és mutációk sorozatán esik át, úgy ebben a nagy jelentőséggel bíró kötet verseiben is ott van az autonóm alkotó gazdag lelkisége, lángja és tüze; benne van a tavasz és az ősz Das Jahre der Seele-világnézete, a modern ember sistergő indulatai és nagy lecsendesedése, szellemiségének roppant architektúrái és clair-voyance-látomásai.

„Illatvértben robban a napba az akác
 bodzák hadserege ernyőt nyit az égre,
a kinti világban fegyvertüzek gyúlnak,
de itt béke honol, itt a virágbéke…”   
                                             
                                                  (Virágbéke)
 
*
 
Szólnunk kell még minden művészet legintenzívebb élményéről, a szeretetérzésről. Szerb Antal írja a Stefan Georgéről szóló nagyszerű tanulmányában, hogy „… a nagy alkotó voltaképpen… a szeretet mestere: nagyobb lévén a szeretete, a dolgokat igazabbnak látja, mint más…”
A John Keats-szel kezdődő korszak a szépségnek az igazsággal összefonódó esztétikáját emelte filozófiai rangra. A mögöttünk álló évszázad összes kataklizmája visszatérítette az emberiség jobbik felét a szeretet és az igazság misztikus összefonódására.. Pedig a modern kor ezernyi válsága és rákfenéje a világ minden pontján pusztít, és minden zugából kifújja maradék idealizmusunkat. De a világ változik, nő és új formákat vesz fel, hogy visszatérjen önnön kiindulópontjához.
József Attilával kezdődik az a korszak, mely a szeretetben a legsúlyosabb menedéket látja. És ugyanez a „nemes egyszerűség és csendes nagyság” sejlik fel e kötet verseiből is.
 
„…tarts a tenyeredben
ölelj magadhoz, óvj az ordasok
vicsorgó hada ellen,
két kézzel ringató,
ősi anya szellem…”  
                              
                               (Tarts a tenyeredben)
 
Aki rálel e kötetre, nem magasztos világok nyílnak meg előtte, hanem a művészet legnemesebb hajtása: maguk a dolgok beszélik ki önmagukat ezen versek által. Ott folytatja, ahol nagyszerű elődeink abbahagyták, mert a halál sürgetése messzire vitte őket tőlünk. De a magyar költészet nemes hagyományai újra itt vannak a régi virágok új evolúciójával. És a mai versolvasó ennél többet nem akarhat a Költőtől…

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007