2022. július 2. szombat,
Ottó napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Száz könyv 12.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


55. John Keats: Ódák és szonettek

Az irodalomtörténet szereti a nagy triászokat, ilyen a magyar irodalomban Petőfi-Arany-Vörösmarty vagy Babits-Kosztolányi-Tóth Árpád nemes és tiszta hármassága… És ilyen az angoloknál Byron-Shelley-Keats.
Valójában ezen költők között csak kronológiai együttállás fedezhető fel, hiszen Arany és Vörösmarty között nem is lehetne nagyobb a távolság, de Tóth Árpád maga is Ady pártján állva szembe kerül a Babits és Kosztolányi-féle Ady-ellenzékkel.
Byron és Shelley között semmiféle kapcsolat nincs a barátságon kívül, s maga Byron még Shelley költészetét sem tartotta nagyra, Keats-szel szemben pedig kifejezetten elítélőn nyilatkozott. A fiatal pályatárs halála felháborította, de ez is inkább az embernek szólt, a sajtó által kivégzett mártírnak, de semmiképpen nem a költőnek. Shelley halála felett érzett gyásza pedig a pózon túl is csak emberi megrendülés volt, de annak a legigazabb fajtája.
Shelley kedvelte Keats költészetét, s talán nagyra is becsülte, bár az igazi Keats-et ő sem ismerhette.
Ma hajlamosak vagyunk Keatset ügyefogyott, szerencsétlen és csúnya férfinek láttatni, de Keats egyik sem volt. Törekvő és ambiciózus természete, jelentékeny autodidakta műveltsége és kicsi, de annál elkötelezettebb baráti köre boldoggá tette abban a rövid életben, amely megadatott neki.
Soha nem volt nagyigényű, a világ ezernyi szépsége megelégedéssel töltötte el, de nem a kispolgári megelégedést adta, hanem a meditativitásba hulló ember örök látomásosságát. Nem volt szüksége a görög tájak valóságára, hogy megteremtse az eszményi görög életérzést, és a görögség nélkül is belelátta a régi görög urna agyagfalába az öröklét időtlen pillanatát.
Egyedül betegsége kínozta, de ez a betegség is inspiratív módon hatott rá, ahogy Chopin, Csokonai, József Attila vagy Trakl esetében.
Chopin és Csokonai józan elvágyódása és tűnődő látomásossága rokonná teszi e három fiatalon sírba dőlt zsenit, de talán Tóth Árpád állt hozzá legközelebb, aki még a nagy Keats-ódákat is olyan vékony, de ragyogó aranyfüsttel tudta bevonni, melyre még az angol költői nyelv sem volt képes.
Keats ódái a világirodalom legtökéletesebb költeményei közül valók.  Úgy hatnak, mint az aranyizzású reggelek, melyek egy mélyvörös színű függönyön átszüremkedve meggyújtják a levegő apró porszemeit. Az emberi lélek ősi igéi szólalnak meg, vagy inkább villannak meg és múlnak ki mélabús, őszies zenével.
Szonettjeiről írta Szerb Antal, hogy megújította ezt a végletesen pontos és kimért műfajt azzal, hogy az utolsó képsorban egy képpel a végtelen kapuit nyitotta ki…

56. Alfred Lord Tennyson költeményei

Tennysonról még ma is szokás elmondani, hogy az angol újromantika költője volt, de életérzése és költészete is másodlagos a nagy romantikus triászéhoz képest.
És valóban van Tennysonban valami ódon és régies, mely már költeményei megszületése pillanatában stigmája volt ezeknek a verseknek, s talán saját korában is úgy hatott, mint a mai embernek a régi angol kastélyok és bútorok örök-múlandó szépsége.
Bizonyára ez a pillangószárny-vékony érzékenység teszi olyannyira emberivé Tennyson költeményeit. Nincs meg bennük a hatalmas akaratokat irányító és indulatokat megizmosító képzelet; az egész költészet végletes és fájdalmasan emberi.
Az angol mitológia és balladaköltészet zeng itt tompa fényű aranyhúrokon, tele van mágiával, titkokkal, misztikusan szép alakokkal, vérrel, halállal, életsóvárgással. És az olvasó azt érzi, hogy mindezek csak díszletek, olyanok, mint Constaible vagy Gainsborough tájfestményei. Szelíd és boldog álmok közé vegyült látszatboldogtalanságok, kényelmes meditációk, kora őszi nyársóvárgások. Még a páncélcsörgés is hamisan cseng, s miközben az olvasó Tennysont olvassa, eszébe jutnak azok a boltban vásárolt babák, melyek ruhája felfeslik, s előtűnik, hogy ezek nem valódiak, csak a régi selyemruhák maradékaiból összevarrt illúziók. Mindezek ellenére vannak korok, mikor az olvasónak inkább van szüksége Tennysonra, mint Ketas-re vagy Byronra, mert nem vágyik a magaslati levegőre, hanem egyszerűen a lankás völgyek körében érzi jól magát.
És Tennyson mellett szól az ember örök vágya is a szép után. Tennyson óriási erénye, hogy művei telve vannak szépségekkel, költői nyelvezete egyenrangú a nagy romantikusok nyelvével, de az teszi aktuálissá, hogy amint legnagyobb versében, a To Tithonos című költeményében ott van a földi öröklét boldogtalansága és az emberiség nagy félelme, a múlandóságtól.

57. Emily Brontë: Üvöltő szelek

Ebben a regényben minden benne van, amit egy nő elmondhat a szerelemről.
Emily volt a középső lány a három nővér közt, s mindenképpen a legtehetségesebb annak ellenére, hogy Charlotte a legsikeresebb és legambiciózusabb.
Egyetlen regényét húga vékonyka regényével együtt adja ki, majd később önállóan, de ekkor felfedte már női kilétét.
Beteges kis asszonyka volt, zárt és üres életének a vágyakozás adott értelmet, s a lelkéből felfakadó költői látásmód.
Versei is értékes olvasmányok, de a Wuthering Heights a legnagyobb regények közül való az angol irodalom történetében. Természetességénél még az eredeti címben szereplő szélfutta lankák sem lehetnének természetesebbek, ez az a mű, amelyben a valóságos tájak és a lélek tájai úgy érnek össze, hogy nem érezzük a találkozási pontok rezdüléseit. Ember és táj, indulat és szél, vágy és megkísértés egy naiv ecsetvonással kerül a vászonra, s lesz belőle a romantika és a realizmus különleges keveréke. Sokak szerint ez a gyenge pontja, mások szerint ez a regény erőssége. Sokan és sokféleképpen méltatták a mű kettős narrációját, a külső elbeszélő és a belső történések disszonáns párhuzamát, melyről Halász Gábor írt szépen: „Emily Brontë, mint a pók sötét szögletében, önmagából fonta világát, nem járt, nem tapasztalt, nem figyelt meg csak képzelete démoni görcséhez volt hű, csak tulajdon törvényeiből nem engedett.”
Ez a törékeny kis asszonyka saját fivére temetésén fázott meg végzetesen, s betegségét eltitkolva akkor halt meg, mikor Petőfi Sándor  Apostol címmel a romantikával leszámoló, már-már dickensi világlátással megszépülő realista eposzát írta…

58. Charles Dickens: Copperfield Dávid

Emléke úgy marad fenn az irodalom történetében, mint a szeretet írójáé. S Dickens valóban rászolgált erre a megkülönböztető jelzőre. Számtalanszor kimutatták kritikusai, hogy alakjai átmenetet nem ismerve jóságos emberek vagy éppen kíméletet nem ismerőn gonosztevők. Ráadásul történeteiben a meseszerűség kegyelme irányítja a szereplőket, s szinte mindenesetben a jó és jóság diadalmaskodik. Nála még a szenvedés is a megtisztulásért van jelen, s a megtisztulás nem ajándék vagy következmény.
Szerette kifigurázni az egyébként ma is a legkellemetlenebb alakokat a gonosz hivatalnoktól a markát tartó ügyvédig, az álszent presbitertől a simlis kispolgárig
És egész életében ott van a kegyelemszerűség, mintha a gondviselő szeretet készítené elő életútját, s felügyelné végig írói karrierjét. Így válik nemzeti intézménnyé, s írásművészetében ez a keresztényi gondoskodás élne tovább, ahogy a családoknak visszahozza a közös olvasás intézményét. Állítólag a kórházi betegek azért imádkoztak hétről hétre, hogy folytatásos regényeinek újabb fejezetét megéljék.
Dickens másik nagy érdeme volt, hogy felfedezte a gyermeket az irodalom számára. Nem indirekt módon, ahogy a meseírók tették, hanem ahogyan a századforduló angol és francia analitikusai, kik éles ellentétben álltak az európai lelkiséget megnyomorító freudizmussal, s az ebből kinövő álszentimentalista giccsel.
Igaz, ma már Dickens műveiben is érezzük a képtelenségeket, a giccsesnek ható érzelmi túlzásokat.
Mégis itt az eredmény a fontos, a szociális mozzanat, a társadalmi szintre emelkedett katarzis. Megmutatta, hogy a gyermek a XIX. század Angliájának legtragikusabb szereplője. Ezáltal Dickens többet elért, mint korában bárki, hiszen politikai intézmények kezdtek foglalkozni a gyermekek sorsával, egyházi hivatalok és a legmagasabb politikai körök avatkoztak az angol közállapotokba. Dickens hatására eltörlik az adósok börtönét, az igazságszolgáltatás kegyetlenkedései enyhülnek, s a karácsonyi történetek hatására nemzeti szokásjog lesz a közadakozás, melynek következtében milliós adományok jutnak a társadalom legalacsonyabb rétegeihez..
A Copperfield Dávid Dickens önéletrajzi ihletettségű könyve, egyszerre szomorú és felemelő tanítás az elveszett majd visszanyert lélekről. Nem a legjobb műve, de a legjellemzőbb, s talán igazabb, mint a Twist Olivér. Maga Dickens is konzerves dobozok tisztogatásával kezdte, s milliomosként fejezte be csodálatos és nagyszerű életét.
Művészete telve volt gyengéd, sohasem bántó iróniával, igazságtevő humorral, könnyed tájleírásokkal. A tárgyak világát csak Andersen tudta meghittebben ábrázolni, s nem tudni melyikük tanulta mindezt a másiktól, de mindketten a kor szokásainak megfelelően vonzódtak a házi színházakhoz, mindketten bábok és bábuk közt élték ifjú korukat, s talán a tárgyiasult világ mögé láttak, odaátra, ahova csak a választott kevesek jutnak el…

 

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007