2024. december 12. csütörtök,
Gabriella napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Fejezetek az amerikai filmtörténetből: Egy fenegyerek portréja
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



1969 és 1972 között az alkotó energiák oly mérvű kiáradására került sor Hollywoodban, amely példa nélküli az amerikai mozi históriájában. Hollywood elindult felfelé a lejtőn – igaz, ezt akkor csak kevesen érzékelték. Ekkor került Hollywood legjelentősebb generációváltására. Ekkor nyertek bebocsáttatást az Álomgyárba a filmmel való foglalatoskodást a francia újhullám alkotóihoz hasonlóan már fiatal korukban kezdő, később filmfőiskolákon vagy Roger Corman független producer fapados filmakadémiáján habilitált, és az utókor által „mozi-fenegyerekekként” emlegetett alkotók (Francis Ford Coppola, Steven Spielberg,George Lucas, Martin Scorsese, Brian DePalma, John Milius).

Tovább vitték a filmtörténeti hagyománnyal azt a párbeszédet, amelyet még az előttük induló alkotók kezdtek meg, ám idővel ráébredtek, hogy gazdasági sikereket csak úgy érhetnek el, ha visszatérnek a történetmeséléshez. Részint ott folytatták, ahol Peckinpah, Altman, Penn, Bogdanovich és mások abbahagyták, részint visszakanyarodtak az ó-hollywoodi örökséghez: a klasszikus alapra olyan építményt húztak fel, melynek ornamentikáján nem csupán az ötvenes évek modern filmjének egyes jellemzői, hanem az európai és a távol-keleti újhullámok, az amerikai független film és az autósmozi-műfajok jellegzetességei is láthatóak voltak.

Sikerüknek részben tehát a klasszikus Hollywoodhoz szabályaihoz való finom simulásnak volt köszönhető. Minderre szükség volt, hogy saját egyéniségüknek és vízióknak egy részét sikerrel mentsék át a stúdió kemény és kímélten törvényei közé.

De minek köszönhették ezen túl azokat az eredményeiket, melyekre az álomgyár évtizedekig nem volt képes?

Elsősorban annak, hogy ők már világháborút követő generáció gyermekei voltak (Scorsese 1942-ben, Coppola 1939-ben, Brian de Palma1940-ben, Spielberg 1946-ban született) és értették az akkor társadalom mozgatórugóit, maguk is átélték a fiatalok problémáit, melyet többen önéletrajzi ihletésű művekben fel is dolgoznak. Martin Scorsese a nagyvárosi fiatalok mindennapjait mutatja be az Aljas utcákban, George Lucas Amerikai graffiti című hangulat filmjében a generációjának életérzését ábrázolja, éppúgy mint Milius Nagyszerdája vagy Coppola Te már nagy kisfiú vagy című munkája. Egyszóval azzal, hogy filmjeik a társadalmat tükrözik újra utat találtak a nagyközönséghez. Hollywood újoncai ösztönösen ráéreztek a változásokra. Ezért léphettek ők a negyvenes-ötvenes évek pánikba esett filmnábobjainak örökébe. John Milius így fogalmazza meg az akkori helyzetüket: „ Olyanok akartunk lenni John Ford, Howard Hawks, Orson Welles. Az persze eszünk ágába se jutott, hogy olyanok is lehetünk”

A filmgyártásban és forgalmazásban is jelentős átalakulások mentek végbe, a filmstúdiókban generációs, strukturális és mentális változáson estek át. A következő George Lucas idézet szemléletesen ecseteli az új állapotokat: „Vaddisznók vagyunk. Orrunkkal túrjuk fel a szarvasgombát. Nehéz hát minket pórázra fogni. Mert nem szarvasgombát, hanem aranyat túrunk ki. Az igazgatósági épület tornyában nincs más aki ezt megcsinálná helyettünk. A filmstúdiók manapság már kártellek, amelyeket bürokraták igazgatnak. Nem tudnak többet a filmkészítésről mint egy bankár…A hatalom mégis a miénk-azoké, akik igazából tudják, hogyan kell filmet csinálni.”

Új-Hollywood tehát a művészi hatások sajátos integrációjára épült, alkotói gyakran éltek – még gyakrabban visszaéltek – a legkülönbözőbb filmtörténeti eredményekkel: a hetvenes évek elejének amerikai mozijában ezek a hatások találkoztak össze, már-már mesébe illő módon. Hollywood a hatvanas évek végén, az újhullámok levonulásával súlyos válságba került európai művészfilm utáni krízishelyzetből profitált. A modernizmus alkonya egyben Új-Hollywood hajnalát jelentette.

Martin Scorsese több szempontból különleges helyet foglal el a fenegyerekek hatosfogatában.

Brian de Palmaval egyetemben a nyugati partvidékről származik, olasz gyökerei és new york-i identitása meghatározóvá válik egész munkássága során. New York különleges helyzetét így írja le: „Elénk tárult az egész európai filmművészet. New Yorkban olyan filmeket is bemutattak, amelyekről Hollywoodban még csak nem is hallottak. Itt volt a művészfilmek hagyománya. Itt volt New York, melynek oly különös a helyzete Európa és az amerikai földrész között. Kaliforniában minden kultúrától el vannak vágva.” Gyerekkori élményei szintén determinálják. „Kis-Olaszország” gyermeke volt, papnak készült és a jezsuitáknál szeretett volna tanulni. Tudta, hogy asztmája miatt nemzedékének másik, szokásos útja nem áll nyitva előtte, hogy belépjen gengszterek és bűnözés  világába. Scorsese  legalábbis azt állítja, hogy számára ez a két út létezett csupán. Végül megtalálta a harmadikat, a filmet és így lett belőle Hollywood legpéldásabb fenegyereke.

Scorsese a következőképen magyarázza választását: „ A mozi menekülés, akárcsak a vallás: az ember eszményi életmagyarázatot próbál adni általa, olyat, ami érzelmileg kielégíti a tömegeket. Az egyetlen különbség, hogy a vallás nem tűr más magyarázatot, a film révén viszont párbeszédet lehet indítani, új eszméket lehet serkenteni…”

Mint nemzedékének számos tagját, Scorsesét is az európai újhullámok vetették Hollywood partjaira. Korai, még a New York-i Filmfőiskolán forgatott két első kisfilmjének, az 1963-as Mit keres egy ilyen rendes lány egy ilyen helyen? és az egy évvel későbbi Nemcsak rólad van szó, Murray! című rövidfilmjeinek a sztoriját és a képépítkezését is a nouvelle vague iránti rajongás befolyásolta; nincs ebben semmi különös egy olyan korszakban, amikor minden magára valamit is adó direktorjelölt országa Truffaut-ja vagy Godard-ja akart lenni. A filmek meséje a Jules és Jimre rímel, ecsetkezelése a godard-i technikát idézi.

Ezeknél érdekesebb a főiskolán forgatott harmadik opusz, részint, mert jól érezhető benne Scorsese törekvése, hogy leszakadjon a francia újhullámról, részint, mert számos olyan motívumot felvonultat, amely későbbi munkáinak vízjelévé lett. A mindössze ötperces A nagy borotválkozás rendkívül egyszerű ötletre épül, a cím sokat elárul. Egy fiatalember belép a fürdőszobába, borotválkozni kezd, ám a műveletet nem hagyja abba, amikor úgy hinnénk, végzett, hanem újra és újra megismétli. Előbb akkurátusan lehámozza a bőrt az arcáról, majd hirtelen elvágja a torkát.

Már pályának indulásakor szoros kapcsolatban állt az amerikai rockzenével, mely végig kíséri életművét és a képekkel szinkronba hozott (vagy azokhoz aláfestésként használt) rock zenei betétek stílusának egyik legmarkánsabb jegyévé válik. Scorsese irányította a Woodstock című koncert film vágását. Ő vágta a Medicine Ball Caravant, mely a rock-sztárok turnéját mutatja be Amerikában, valamint az Elvis on Tour (Elvis turnén) című filmet.

Nehéz lenne végigvenni, hogy az új hullámok  és a rock mellett mely tényezők és alkotok hatottak Scorsesere a leginkább, hisz a fenegyerekek közül a legösszetettebb életmű Scorseséé, hiszen jószerivel a teljes filmtörténet nyomot hagyott rajta. Saját maga következő rendezőket tartja a mestereinek: John Cassavetes, Orson Welles Godard és Truffaut mellett a neorealisták élrendezői, továbbá Ingmar Bergman, Robert Bresson, Michael Powell, Alfred Hitchcock, Samuel Fuller, John Ford, King Vidor, Howard Hawks, Korda Sándor. Filmtörténeti műveltsége bámulatos. Állandó vágója, Thelma Schoonmaker így nyilatkozik Scorsese filmes műveltségéről: „Ahogy Michael Powellnek munka közben folyton irodalmi példák jutottak az eszébe, Scorsese fejében ugyanígy az életében látott filmrészletek óriási könyvtára áll rendelkezésére, ami ihletet adhat neki.”

Életművének egyik legfőbb sajátossága tudatos építkezése a filmtörténeti hagyományra. Az új-hollywoodi rendezők közül az ő horizontja volt a legtágabb, műhelyének hatvanas–hetvenes évekbeli termését végigszemlézve jól látható, milyen elszántan merített a mozi tradícióiból. Scorsese a következőt írja filmes élményeiről: „Az egyetemen azt mondták nekünk, hogy csak Bergmant szeressük. Na már most Bergman jó, de nemcsak ő van a világon. Rájöttem, hogy nekem majdnem mindegyik film tetszik, amit csak a» szerzői elméletnek «ezek a követői fölemlegetnek. Oda lyukadtam ki, hogy sok más tennivaló is van itt, hogy nem lehet mindenestül elutasítani mindazokat a filmeket, amelyeket gyerekkorunkban szerettünk.”

Aprómunkáiban és első nagyjátékfilmjében, az 1969-ben kelt Ki kopog az ajtómon? című darabban az improvizatív jelenetszervezés okán nem csupán a francia újhullám, hanem a direct cinema levegője is érezhető, a Roger Cormannak forgatott második játékfilmjében (Boxcar Bertha) az autósmozi-műfajok hatása erős, A taxisofőr és a Dühöngő bika a modern filmnek adósa, a New York, New York a klasszikus Hollywood előtti főhajtás. Scorsese a hetvenes években arra tett kísérletet, hogy szintetizálja az őt – és az új-hollywoodi nemzedéket – ért fontosabb filmtörténeti impulzusokat.

 

Geoffrey Newell- Smith: Oxford Filmenciklopédia

Michael Pye és Linda Myles: Mozi – fenegyerekek

Pápai Zsolt: Bolond Pierrot Hollywoodba megy, Filmvilág 2005/05

Pápai Zsolt: Mozgókép-kalligráfia, In: Filmvilág 2005/06

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007