2022. július 4. hétfő,
Ulrik napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Nagy magyar irodalomtörténészek 4. - Riedl Frigyes
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Riedl Frigyes Debrecenből jött a keleti protestáns akaratosságával felvértezve.
A páncél mégsem volt nehézkes, inkább könnyű, aranyló, finoman megmunkált, de sérülékeny. És egyáltalán nem terheket vagy ütéseket bíró.
Érzékenységéből következett felelősségérzete, törékenysége és sebezhetősége.
Az általános vélekedés szerint ő volt a közvetlenség első professzora a magyar felsőoktatásban úgy, hogy szakított a professzorság allűrjével. Szavaiban a fennköltség a közérthetőséggel párosult, pátoszmentesség és szerető odahajlás jellemezte. Még az egyetemi folyosókra kiszorult diákok is áhítattal hallgatták fejtegetéseinek szórakoztató mitológiáját. Már debreceni tanársága idején szakított a deákos versértelmezés vaskosságával is, tette mindezt a régi koroknak kijáró tisztelettel, de már meghallotta az új költészet távoli földrengéseinek idehallatszó moraját. Még a Debrecenben írt verstana felváltotta a Névy-féle verstant, s talán nem kevés érdeme Riedl felépésének, hogy keletről nyugatra kezdtek friss szelek fújni tudományosságunk áporodott levegőjében.
Híd volt, aki összekötötte a Gyula-féle hegemóniát, mely még ösztönösen deduktív volt saját átmeneti korával, s talán Horváth János legjobb és legméltóbb elődje lehetett.
Minden hatást magába gyűjtött, Gyulaitól, Gregusstól, Herdertől, Taine-től egészen Burchardtig, s talán benne is volt annyi ösztönösség, hogy az ekkor kialakuló szellemtörténeti iskola legmarkánsabb előfutára legyen.
Nála már az irodalom organikus forma, de ebben a nagy organizmusból ki tudja választani az egyéniséget. Ezt mutatja meg legnépszerűbb, de legelavultabb könyve, a hírhedt Arany-monográfiája, melynél kevesebb könyvet daraboltak irodalmi hasfelmetszők formátlan torzókká, mint ezt a könyvet.
És Riedl egyik legnagyobb tragédiája, hogy műve torzó, két nagy könyvét előadásaiból önkényesen válogattak össze.
Aranyról írt könyve jól mutatja, hogy szellemében nem kristályosodott elméletté a tan, csak megközelítések sorozata a könyve, melynek sem módszere, sem következtetései nem mérvadók.
De a könyv mégis sikeres volt, hiszen Riedl könyve regény, nem bonckéssel szabdalt tudományos hullagyalázás, hanem könnyű kézzel rajzolt lélekrajz. Igaz, sok benne a sztereotípia, az olcsón megváltott Arany-kép, mely a szalontai óriásban a harmónia, a genre nagy megteremtőjét láttatta, akiben az élmény és a költészet egymásba ring.
Mikor Riedl az Arany-monográfián dolgozott, pont ilyen volt. Belső harmóniája tanárságában aranynemzedékeket formázott, s mikor az egyetemi ifjúság tolongva vonult előadásaira, s mikor a zsúfolásig megtelt előadóban Riedl szelíd apostoli révülettel mutatta meg az író és az irodalom szent mágiáját, már akkor mindenki sejthette, hogy ezek csak felszíni igazságok, s milyen távol van a tudós a belső sötétségtől, a dionüszoszi világidegenségtől. Mert Riedl, ahogy barátja, Péterfy Jenő is érezhette, hogy a látásuk olyan, mint azé a búváré, aki még a felszín közelében látja az imbolygó fényeket, az eget, a korálok tűzvörös mágiáját, az áramlatok hőingását, a halak vonulását. De nem láthatják az óceáni mélységek elborzasztó nagyszerűségét, a sötétség iszonyát.
Riedl tudósi pályáján megmaradt a nagy szintetizálónak, benne a németség napfényes oldala egyesült franciás könnyedséggel, a magyarság szemlélődő nyugalmával.
De a hatvanas éveiben járó Riedl megtagadta a középkorú Riedl latinos szellemét, s a kései Arany-tanulmánya már-már az óceáni mélységekbe visz, a gyötrődő ember sötét rengetegeibe. És Riedl másodszor is magáról mintázza a saját és kitalált Arany Jánosát, mert utolsó éveiben megtörtsége és a nagy elbizonytalanodás közé szorult.

Talán legnagyobb tragédiája az volt, hogy a tanár elnyomta benne a tudóst, és az ilyen szellemnek a felszínen kellett maradnia. Mert a felszín aranyló csillogása senki előtt nem maradhat rejtve. De a felszín alatt lévő borzalmas nagyszerűségbe tanítványai nem követhették. Riedl pedig megmaradt kitűnő tanárnak, aki saját felszínei fölött ragyogni tudott, s ezt a ragyogást a nemzedékek homlokára tudta varázsolni.


Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007