„Közeledik az óra, sőt már itt is van, amelyben a nő hivatása teljesen feltárul, az óra, amelyben a nő a társadalomban eddig soha el nem ért befolyásra tesz szert. Ezért abban az időben, amelyben az emberiség olyan mélyreható változáson megy át, az evangéliumtól áthatott nők hatékonyan segíthetnek az emberiségnek, hogy a széthullást elkerülje” – írja II. János Pál pápa az 1988-ban megjelent A nő méltósága (Mulieris Dignitatem) című körlevelében.

Leányaim, ebben az órában éltek ti is, bárhol vagytok, akár tanultok, akár dolgoztok. Szükség van rátok. Szükség van segítségtekre. A veletek közvetlen érintkezőkön át hasznára vagytok, lehettek, kell lennetek az egész emberiségnek.
„»...Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született« (Gal 4,4). Ilyen értelemben az »asszony« példaképe és ősmintája az egész emberi nemnek: az emberi természet példaképe, amely sajátja minden embernek, férfinak és nőnek is...
Minden ember méltósága és néki megfelelő hivatása végső értelmét az Istennel való kapcsolatától kapja.”

Leányaim, a Pápa ezekkel a szavakkal állítja, hogy Mária a legszorosabb egységbe lépett Istennel azáltal, hogy a Fia édesanyja lett. Máriában a NŐ példaképe minden embernek azáltal, hogy az őt megszólító Istennek IGENT mondott. Ilyen értelemben szimbóluma a nőiesség minden embernek.
„Isten örök tervében a nő az, akiben a szeretet rendje elsőként jelent meg, és tudott gyökeret verni a személyeket teremtett világában.
A nő élethivatása a férfi mellé a kettő egységében, a látható világban megadta azt a különleges képességet, hogy »Isten szeretete kiáradjon szívünkbe«, a hasonlónak teremtett ember szívébe.”

Leányaim; élethivatásnak értitek, hogy szíveteken a szeretet áradjon ki?

„Ha azt mondjuk, hogy a nő szeretetet kap, hogy szerethessen, nem gondolunk csupán mindenekelőtt a házastársi vagy jegyesi vonatkozásra. Valami sokkal általánosabbról van szó, ami magában a női mivoltban, a személyek együttélésének és tevékenységének, férfiak és nők között, a legkülönbözőbb struktúráit adja.
Ebben a széles és sokrétű összefüggésben a nő, mint emberi személy sajátos önértéket jelent, de ugyanakkor konkrét személyt is női mivoltában. Ez minden nőre érvényes és minden egyesre közülük, függetlenül attól a kulturális kerettől, amelyben él, és függetlenül szellemi, lelki és testi tulajdonságai állapotától, munkájától, és attól is, hogy házasságban él-e vagy sem.”

Leányaim, nőnek lenni sajátos önérték, személyed értéke, elvehetetlen. Becsülnöd és megélned érdemes s kell.

„A nő méltósága szorosan összefügg a szeretettel, amelyet közvetlen nőiessége révén kapott, de ugyanúgy azzal a szeretettel is, amelyet ő a maga részéről ajándékoz.”

Szeretett Lányaim, emlékeztetlek titeket újra a görög Antigonéra, aki halálra is készen vallja, hogy szeretni született és nem gyűlölni. Emlékezzetek a francia Johannára, aki karddal a kezében vívta ki népe győzelmét, és az őt kérdőre vonóknak azt mondta, hogy a „kardnak”, amellyel győzedelmeskedett, annak „nem Gyűlölet a neve – úgy hívják: Szeretet!”
„...A nő, mint a bibliai mintakép, már kezdettől a történelem végéig harcban áll a rosszal és a gonosszal. Ez az ember harca is igazi javáért, az üdvösségért.
Nem azt akarja a Szentírás ezzel mondani, hogy a nőnek – Éva-Máriának – ez a drámai harca feltárja minden ember küzdelmének történetét. Azét a küzdelemét, amely kimondja Istenre és az Ő emberre vonatkozó örök tervére a döntő igent vagy a nemet?
A nő erkölcsi és szellemi ereje kapcsolódik össze abban a tudatban, hogy Isten különös módon rábízta az emberiséget. A nő a rábízott feladat tudatában tud erős lenni; erős, mert Isten rábízta mindig és mindenütt az embert, még akkor is, ha társadalmilag hátrányos helyzetben kellett élnie.”
Szeretett Leányaim; íme, ily nagy a méltóságtok. Bízom abban, hogy szívetek ráérez női mivoltotok természetadta, teremtett lényegére. Méltóságotokhoz méltóan éltek.
Mily különös,
hogy Isten a szép és gyöngéd Nőre bízta az emberi életet: benne fogamzik, ő hordozza áldottan kilenc hónapig, világra szüli, elsősorban ő neveli, és emellett a Nő az, aki szimbóluma, ősmintája annak az IGENnek, odaadásnak,
amellyel az Ember válaszol Isten megszólítására,
hogy élete örök legyen...