2024. március 28. csütörtök,
Gedeon napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Szép magyar regények 8.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Több mint száz esztendeje elcsitultak azok a csaták, melyet annak idején Gyulai Pál robbantott ki Jókaival kapcsolatban.
Jókai lassan beépült a magyar szellem mitológiájában, s hatalmas könyvsorozata elfoglalta méltó helyét legalább úgy, mint a franciában Balzac, az angol-skót irodalomban Walter Scott.
Gyulai pedig irodalomtörténeti múmiává roskadt még akkor is, ha az utókor vele is bűnösen igazságtalan.
De az irodalomtörténet ma is patikamérleggel méri a műveket, miközben nem veszi figyelembe az olvasói igényeket; alakokat, helyszíneket, korfestést, történetiséget, koreszméket méricskél, ad össze és von ki egymásból.
Ezért lehetséges, hogy Jókai és az egész magyar irodalom tragikumában is legszebb regényét, a Mire megvénülünk című művét ily méltatlanul háttérbe szorította a kritika.
Kétségtelen, hogy Kárpáthy Zoltán és Szentirmai, Baradlay Ödön, Berend Iván vagy Vavel de Versay Lajos alakjában szerencsésen találkozik a megingathatatlan jellem és a hősi idealizmus, míg az Áronffy testvérekből egyik-másik hiányzik. És talán pont emiatt minden korszak, amely megtelik egy pesszimisztikus világlátással, sokkal közelebb fogja érezni magához Loránd és Dezső alakját, mint Jókai tökéletes figuráit.
A mű 1865-ben jelent meg, abban az időben, mikor Jókai politikai karrierje delelőjén volt. De a dátum azért fontos, mert negyvenévesen néz bele először egy író a múlandóság optikájába.
Jókai az alapanyagot Debrecenből szerezte be, a hírhedt Sárközy család első férfiszülöttei öngyilkosok lettek.
Jókai regénye Áronffy Dezső naplóján át láttatja a gyermekkor tűnő álomvilágát, s már azért is érdemes elolvasnia az ifjúságnak, hogy megismerje a testvéri kötődés nemes eszményét és a családi boldogság nagy és igaz receptjét:
„Az igaz, hogy nem is volt semmi bánatunk, egész családunknál bizonyos titkos egyetértés látszott szerződésileg megállapítva lenni, mely szerint mindenki kötelezte magát a többieknek lehető legtöbb örömet s lehető legkevesebb bánatot okozni.
(…)
Sohasem láttam duzzogó arcot, tegnapról mára eltett haragot, szemrehányó tekintetet semmi viszonylatban; anyám, nagyanyám, apám, bátyám és én úgy éltünk, mint akik egymás gondolatát is értik, s csak abban versenyeznek, hogy ki szereti jobban a másikat, s kit jobban többi közől.”
Ezt a világot robbantja szét Áronffy Lőrinc pisztolyának eldördülése, amely utolsóelőtti momentuma volt a családi végzet beteljesülésének.
Már csak egy kriptaszáj tátog a családra, s Loránd, az elsőszülött szinte sodródik, hogy beteljesítse a már-már antik sorstragédiára emlékeztető végzetét.
A magyar szellemtörténet testvérpárjai általában egymást segítő és emelő jellemek a Toldi-testvéreket leszámítva. A Mire megvénülün második fejezetétől kezdve Jókai egy tökéletes jellemet szakít szét egy testvérpárrá, ahogy egy kettészakított papírra írt név indítja el a végzetes történések sorát.
Loránd a magyarság dionüszoszi oldala, gyorsan hevülő, búskomorságra hajlamos, heroikus küzdelmeiben örökké elbukó archetípus, míg Dezső a magyar lelkiség napfényes oldala, apollói természet, örök idealista kistestvér, bátor, nemes, okos és jóságos. Egyedül Loránd életlendülete hiányzik belőle, s Jókai tapasztalása az volt, hogy a vitalitásnélküliség életképesebb egy olyan korszakban, ahol az önfeláldozás nem erény.
Dezső bármit tesz, sikerre viszi, Loránd minden mozdulata egyre inkább az árnyékos oldalra lökdösi.
Jókai ebben a regényében mutatja meg leginkább a magyarság kettősségét, s e kettőség súlyos elváltozásait is. A két alak mégis kiegyenlítődik, hiszen Dezső lemond a közélet sikereiről, s ugyanolyan gazdálkodó lesz, mint testvérbátyja.
Az Áronffyak mögött ott áll egy gyenge és beteges, de jóságos anya, egy nemes akaratú és megannyi elborzasztó fátum felett álló asszony, a család legidősebb nőtagja. És ott vannak a szeleburdi Frommék, Márton alakjával a középpontban, majd Jókai egyik legigazabb alakja az álszenteskedés elöl a látszatateizmusban tetszelgő Topándy, s végül Cipra, a sorsából önzetlenül kiemelt cigánylány.
A másik oldalon áll Sárvölgyi, az álszent, Gyáli József, az elvetemült és lélektelen, küllemében szép, de belsejében megrohadt alak, s legvégül a Bálnokházy család.
Cipra bár jóságos, mégis középen áll egy másik nővel, Bálnokházy Melanie-val. Mindkét nő a tragikus elbukás alakja, mindkettő személye megsemmisül Loránd állandó elkésődésének oltárán.
Mert Loránd alakjának a magyarságra nézve ez a legfontosabb hozadéka. Abban a korban Loránd idealizmusa már megkésett lángolás, korán jött szerelme a gyermekkor idealizmusának szomorú maradéka, az ellenség felé mutatott lovagiassága az egész családját elpusztító kíméletlenség ismeretében is végzetes megkésettséget hordoz. Végül a szerelem valódi megtapasztalása már csak halált ad. És lassan egészét felőrlő lelki rezignáltságot.
Jókai itt alkalmaz leginkább beszélő neveket, hiszen Loránd a küzdelemben való megdicsőülést kereső férfiú, míg Dezső a vágyott gyermek, akiben az erények kikezdhetetlenül jelen vannak.. Sárvölgyi az aljasság, Bálnokházy pedig az ingatagság és a felületesség jelképe.
A romantika a cigányságban a félállati és egzotikus vadembert látta meg, s Jókai eme regényében az egzotikus vadember, mely kultúrán és civilizáción kívül rekedt, nem más, mint pusztulásra kárhozott ösztönlény.
Egy-egy nemesebb alakja még kiemelve is megőrzi ezt a félvad állapotot, s Cipra végzetének egyik oka az, hogy Topándy meghagyja tanulatlanságában és egyszerűségében. Mert a jósághoz nem társult a szellem életbírása és élni akarása, s a földi létben az egyik hiányában a másik csak áldozatiság maradhat.
Ebből a nőből sarjad majd ki Cinna, Mikszáth cigánylánya, s Mikszáth őbenne teszi jóvá Jókai könyörtelen valóságlátását.
A Mire megvénülünk teljes fegyverzetében állítja elénk az írót, kinek műve még a romanticizmusban fogant, ahogy a romantika látta az antik sorsdetermináltságot.
Mégis az érettebb olvasónak való ez a nehézkes és robosztus mű, hiszen csak Wass Albert a Mire a fák megnőnek című műve tudta ennyire közel hozni a múlandóság örvényeit, és csak ott olvasható az élet szikár méltóságának ilyen mélységű elégikussága.


Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007